Egy egyetemista srác pereket provokál maga ellen. .

Miután tegnap felvázoltam, hogyan állok a legfontosabb közéleti kérdésekhez, ésszerű folytatás azt sorra venni, hogy milyen következtetéseket vonok le mindebből, és hogy hol helyezem el saját magamat a megoldási folyamatban.

Lehet, hogy a kevés élettapasztalat szól belőlem, de amikor sokan elszalasztott történelmi esélyről beszélnek az őszi események kapcsán, akkor én ennél sokkal szkeptikusabb vagyok. Nem vonom kétségbe, hogy Toroczkai mellett még volt néhány ember az MTV székháznál, aki szintén hitt abban, hogy kitört a forradalom, de nekem még a lángoló autók tűzének melegénél is csak az járt az eszemben, hogy vajon az a György Péter, aki korábban méltatta a Párizs külvárosában zavargó bevándorló-ivadékokat, most hogyan fogja ugyanezt kommunikálni az ÉS hasábjain. Azzal tehát tökéletesen tisztában voltam, hogy van ez annyira kivételes esemény, hogy jó időre meghatározza a média témaválasztását, azonban azt, hogy ebből bármiféle azonnali, mélyrehatóbb változás kerekedjen ki, már akkor is teljesen a valóságtól elrugaszkodott gondolatnak tartottam.

A fő vesszőparipám tehát azóta is a reális alapokon nyugvó, megvalósítható terv szükségessége. Ez ősszel hiányzott. 

Ha valami ezen az alapon áll, akkor nehezen tudom az elfogadhatatlan dolgok kategóriájába sorolni. Még akkor sem, ha esetleg amnesztiát igénylő mozzanatról van szó, elvégre ha elkészül az ésszerűen, végig a földön járva kidolgozott cselekvési terv, akkor jól végzett munka esetén amúgy is biztosított az amnesztia intézménye.

Az első feladat tehát, hogy mindenki nézzen magába, és vessen számot azzal, hogy saját személyes lehetőségeit és képességeit miként tudja szolgálatba állítani a végső cél érdekében. Én ezt megtettem, és a következőkre jutottam:

• Tájékoztatás

Pontosan tudom, hogy önmagában a szakirányú tanulmányok még senkit nem tesznek alkalmassá arra, hogy az adott témában az élre álljon, de ha nincs senki más, aki az általam követendőnek gondolt úton, a részemről hatékonynak tartott eszközöket megragadva elindul, akkor jobb híján rám marad ez a feladat.

Leendő pedagógusként az egyetemi tanulmányoknak sikerült felébreszteniük bennem az igényt arra, hogy embereket oktassak, ugyanakkor mivel rém lusta vagyok kimozdulni itthonról, nem biztos, hogy feltétlenül osztályteremben, vagy előadóteremben van a helyem. Helyette a megtanult didaktikai technikákat alkalmazva sokkal hatásosabb, ha netes oktatóanyagok készítésére fordítom az energiáimat, mellyel képes lehetek szélesebb közönséget is megszólítani.

A South Park nagyrészt oktatóanyag, de attól még szórakoztató. Vadliberális oktatóanyag, mégis szívesen nézi a mi oldalunkon is a nagy többség.

Nekünk persze nem feltétlenül rajzfilmet kell készítenünk, de egyszerűbb összefüggéseket rövid, gazdagon animált zenés reklámanyagokkal be tudunk mutatni. A cél az, hogy a középen álló nyárspolgár rétegek minél nagyobb hányadát a valódi változtatásokat igénylők csoportjába húzzuk át.

Néhány napon belül egy előzetes, de működő vázlat formájában demonstrálom majd itt a blogon is, hogy mire gondolok.

• Összefogás

Bár valóban pártot alapítok, de itt sem kergetek hiú ábrándokat. Nem akarok tehát villámgyors növekedést elérve 2010-ben már feltétlenül Parlamentbe jutni, mert ha ezt jelölném meg elsődleges célnak, valószínűleg közröhej tárgyává válnék.

Egy pártnak számtalan előnye van. A saját emblémáival diszített, illetve saját nézeteit tartalmazó anyagokat adómentesen értékesítheti, valamint korlátozott mértékben lehetősége van az MTI-n országos közleményeket megjelentetni - teljesen ingyen. Arról már nem is beszélve, hogy egy bejegyzett pártnak az akciója egy szemernyivel mindig nagyobb figyelmet kap, mintha egy civil szervezet tenné ugyanazt, amit ő. A párt tehát nem önmagáért van, hanem egy remek jogi -és médiaeszköz, mely kibővíti a mozgásteret.

Ebből gondolom annyi már kiderült, hogy nem vezérszerepre vállalkozom. A semmiből érkezve befuthatnék bár így is hasonló pályát, mint Gonda László, vagy Takács András, azonban utána hamar kifulladna a lendület, és egyikévé válnék a középszerű ugrándozó jobboldali alakoknak - amit viszont a legkevésbé sem szeretnék.

Az, amit helyette akarok, az Államrend projektemben kerül folyamatosan kifejtésre. Ahogy jelen írásom előző pontja a tagság felduzzasztásáról szólt, úgy az összefogás gondolata arról szól, hogy mit kezdjünk ezekkel az emberekkel. Röviden annyi a lényeg, hogy ha nem a belső ellenségek keresgetése kötné le minden energiánkat, akkor sokkal többre vihetnénk. A széthúzás, és az egymástól tökéletesen szeparált szemétdombokon való kaparászás helyett arra van szükség, hogy egy pillanatra minden ellenérzésünket félretegyük, és a problémás kérdések felett átugorva a közös cél ügye mellett tevékenykedjünk. Persze nincsenek kétségeim, ezt a megoldást választva igen nagy a valószínűsége annak, hogy rosszindulatú, romboló elemeket is magunk közé engedünk, azonban ellenük nem az a leghatásosabb harcmodor, hogy ignoráljuk őket, hanem az, ha az emberekre bízzuk a felettük való ítélkezést. Ezt én úgy képzelem el, hogy ugyanazon a felületen, ahol a kormányellenes megmozdulások központi összehangolása folyik, lehetőség nyílna mindenkinek megfogalmaznia az összefogás egyes szereplőivel szemben az ellenérveit, melyeket, a megszólított jogán rájuk adott válaszokkal együtt, egy megfelelően áttekinthető rendszerben értékelhetne aztán a nagyközönség, és így végül egy komoly megbízhatósági térkép rajzolódna ki a parlamenten kívüli jobboldal szereplőiről.

Ez így most bonyolultan hangozhat, de az Államrend Megdöntése Projekt VII-ben majd részletesebben is kifejtem.

• Személyes lehetőségeim

Arra a kérdésre, hogy mi van a kezemben a fenti módszerek érvényesítéséhez, legfőképpen az eddig elsajátított szaktudásomat tudom megemlíteni. Ez egyrészt jelenti a modern webfejlesztési megoldások iránti igen mély érdeklődésemet, a pedagógushallgatóként elsajátított tudást, valamint a marketingmegoldások széles tárháza iránti nyitottságomat. És bár ezzel nyilván sokak szemében be leszek sorolva azok közé, akik folyamatosan átkozzák a "fűtött szobájukban", "íróasztaluk mellől" okoskodókat, de hiszek benne, hogy a szavak, a jog, és a modern médiafelületek igenis nyújtanak olyan erős lehetőséget a kibontakozásra, hogy képes legyek sokkal nagyobb kellemetlenséget okozni az ellenoldalnak, mint amennyit akár ezer felborított telefonfülke okozna.

Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne helye az utcai tiltakozásoknak, vagy akár a mostanság tervezett országos útlezárásnak, csupán azt akarom mondani, hogy akik ezeket szervezik, azok nem használják ki elég hatékonyan a rendelkezésükre álló eszközöket, és így nagyrészt csupán a saját erőiket pocsékolják el, amiből végül ismét csak a csüggedtség, a csalódottság érzésének a további elmélyülése kerekedhet ki.

Én viszont azt mondom, hogy elég volt a csalódottságból, ideje a siker útjára lépnünk! Vágyálmok kergetése helyett azon kellene lennünk, hogy amibe belekezdünk, az legalább minimális mértékben képes legyen betölteni azt a funkciót, amire szántuk. Ez nem visszalépést, nem hazug csitítgatást jelent, nem a megállással egyenlő "fontolva haladást", hanem ehelyett a szervezettség, és a tudatos tevékenység egy magasabb fokát, mellyel szemben sokkal nehezebb lenne lépéseket tennie a hatalomnak, mint az ötletszerűen, szétszórtan vergődő tiltakozások ellen most tud.

1. Tervezés
2. Hatékony eszközkihasználás
3. Szervezettség

Ez a három kulcsszó. Ez a győzelem záloga.

Csupán annyit kell látnunk, a tervezés nem spontán ötletrohamot, a hatékony eszközkihasználás nem ezer felé kapkodó összecsapottságot, a szervezettség pedig nem erőltetett irányítási kényszert jelent.

De ennyit mindenképpen látnunk kell.

By SoDI