"Azért vagy te ilyen szociálisan érzékeny, mert ebből akarsz megélni."
Nem "ebből" akarok megélni, hanem hirdetésszervezésből. Hogy ehhez képest miért járok több egyetemre is, ha egyszer ilyesmi elvileg 8 általános birtokában is simán végezhető lenne, az egészen más kérdés. :))
(Különben kisebbrészt azért, hogy kezem ügyében tudjam tartani az informatikai-gazdasági hátteret, de főként azért, mert "hogy néz már ki egy ember diploma nélkül". :)))))
Az, hogy ezt össze akarom-e kötni közszereplői szerepvállalással, vagy sem, az szintén más kérdés (igen, össze akarom kötni, de hát a kellemest a hasznossal ki nem :))).

Huszonévesen aki nem idealista, az később nagy gazember lesz.

Naplopó senki vagy, aki világ életében "szoctámokból" fog élni. Ilyen jellemmel én is elkezdtem volna már huszonévesen a szociális "szolidaritás" mellett kardoskodni.......
Azért vagy te ilyen szociálisan érzékeny, mert ebből akarsz megélni.

Nem "vettem magamra", egyszerűen mindig ti kenitek rám.

sodika: nem is feltétlenül rólad volt szó, vita --vel indult, és arról az embertípusról beszéltünk aki nem rászoruló de mégis felveszi a segélyt/szoctámot. Az, hogy te magadra vetted az csak elgondolkodtató.

Az a vicces, hogy ezt a részvétnélküli ideológiát valahogy mindig gazdag emberek, és az általuk szponzorált politikusok nyomatják... :)))

Kitettem ide is mi vele a baj még :

http://autarkia.wordpress.com/2008/04/09/reaganomics/

Amúgy Tóth Gy. László írta, aki a Barikád.hu-n is publikál.

Szolidaritás attól várható el, akinek van pénze.
Nekem nincs, de ezt már rengetegszer kitárgyaltuk.

SF: az nem én vagyok, lévén botfülem van :)

sodika: jajj hát persze meg lehet magyarázni hogy vannak gazdagok meg hogy ilyenolyan célokra kell. De akkor kérlek ne beszélj szolidaritásról, amikor egyetértesz azzal, hogy a nem rászorulók elveszik a rászorulók elöl a pénzt.

Ebből is látszik, hogy a nemzeti szocialista munkaállam gondoltat annak a fejében is megszületik, aki pedig nem is foglalkozott a hungarizmussal azelőtt.

Talán azért, mert ezek evidens jó megoldások: :-)

Ez meg a LOGOUT.hu-ról van :

1. A családi pótlék pénzben nem kifizethető. Azt a gyermek/ek étkeztetésére, tankönyvekre, üdültetésére, sportolására stb. kell felhasználni. A gyermekek számláit az önkormányzat kezeli. A gyerek az iskolában (ált.,közép) megkapja a reggelit, ebédet, uzsonnacsomagot, (ahol nincs konyha egy "food" cégtől) egységes iskolai formaruhát, tankönyvet, füzetcsomagot, tornafelszerelést, kirándulást. Óvoda és bölcsőde szintén ebbe a kategóriába esik. Iskolabusz rendszer bevezetése. 8. osztályig kötelező tanulószoba iskola után, ahol a gyermek felkészül a másnapi óráira.

2. Az iskolákban felfegyverzett biztonsági őrök, akik csírájában képesek elfojtani az iskolák, tanárok, diákok elleni atrocitást.

3. Szociális segély megszüntetése. Helyette közmunka után járó juttatás bevezetése.

4. Szabálysértési értékhatár leszállítása 1000 forintra.

5. Pozitív megkülönböztetés azonnali megszüntetése. (Vallási, etnikai hovatartozásra hivatkozás nem mérvadó. Az egyenlőség elve.)

6. Aki a 14. életévig nem képes elvégezni az általános iskolai tanulmányokat, internátusba, illetve felzárkóztató iskolára kötelezve.

7. Büntethetőségi korhatár leszállítása 10 évre! Szülői felelősség, büntethetőség a szülő felé. (Gyermekbűnözés megelőzése. Lásd Svájc)

8. Lakáshoz jutás feltételei: Rászorultak új lakáshoz jutása:

A lakáshoz jutó felelősséggel tartozik az ingatlan állagmegóvásáért! Amennyiben rászorultsági alapon, mint bérlő, jutott a lakáshoz, tulajdonosi előjogokkal nem rendelkezik. A lakást lakhatja, átalakítási jogok nélkül. Bármilyen átalakításért büntetőjogi felelősséggel tartozik. A szociális lakáshoz jutó köteles, a kiutaló által meghatározott havi megtakarítást befizetni. Amennyiben erre nem hajlandó, azonnali kilakoltatással sújtható.

9. A színesfémkereskedelem állami monopóliumba vétele.

10. A családi pótlék első két gyermeknek alanyi jogon jár. (Lásd 1. pont.), a harmadik gyermektől adóvisszatérítés igényelhető.

11. APEH ellenőrzés kiterjesztése a munkanélküli, illetve segélyből, közmunkából élőkre.

12. Életfogytiglani büntetés felemelése min. 200 évre!

13. Háromszorosan visszaeső büntetése automatikusan életfogytiglanra változik. Lásd 12. pont.

14. Büntetésvégrehajtási intézményekben "konditermek" "tévészobák" azonnali megszüntetése. Helyettük tantermek, könyvtárak létesítése, és az elítéltek oktatásra kötelezése. Az elemi iskola elvégzése, és min. egy kitanult szakma nélkül egy elítélt sem szabadulhat! Amennyiben erre nem hajlandó, a büntetési tétel addig hosszabbítható, még ált. iskolai tanulmányait el nem végezte, és minimum egy szakmából nem szakmunkás vizsgázott! A levizsgázottak elhelyezkedésének elősegítése.

15. Szabálysértési értékek összevonása, pontrendszer.

Így van, pl ORTT-ben is az ő embereik ülnek, és így eleve nehezen kap frekvenciát olyan adó, ami az ő cionista eszmeiségüket komolyabban kritizálná.

És így kerül minden az ő kezükbe.

Amúgy a jogos nemzeti érdekvédelmet azt minden negatívnak elnevezik a jelenlegi világrend haszonélvezői, ezt a hazugságot kapod minden hivatalos forrásból.

K0zi néven van egy magyar alternatív underground együttes gitárosa is, nem te vagy az K0zi? :-)

Kis FAQ is van a Suttogóról :

Gyakran ismételt világnézeti kérdések

Mi a nemzetiszocializmus?

A népnemzeti állam és az ezen nyugvó társadalmi egyensúly megvalósításának tana. A feudális és liberális korszellem dialektikus szintézise, a liberális fejezet lezárója a történelem nagy könyvében.

Mi a társadalmi egyensúly?

Az a nemzetrend, amelyben a társadalmi együttélésnek, az egymásrautaltságnak előnyeit sem egyén, sem csoport más egyének, vagy csoportok rovására nem élvezheti.

Mi a társadalmi egyensúly alapja?

Az életjog és munkakötelesség.

Mi az életjog?

Az egyének természetes joga az élelemre, ruházatra, lakásra és a művelődés eszközeire.

Mi a munkakötelesség?

A nemzetnek az a joga, melynek alapján kötelességévé teszi az állam minden polgárnak, hogy a nemzeti javak termelésében közvetlenül, vagy közvetve részt vegyen.

Mi biztosítja a társadalmi egyensúlyt?

A nemzetiszocialista erkölcsi, politikai és gazdasági rend.

Mik az erkölcsi rend pillérei?

1./ Az istenfélelem.
2./ A faj és hazaszeretet.
3./ A nemzet elhivatottságában és jövőjében való hit.
4./ Az ésszerű nemzeti hagyományok ápolása.
5./ Az erkölcsben és jellemben való meg nem alkuvás.
6./ Tettrekészség.

Mik a politikai rend alapjai?

1./ A népnemzet akaratának minden téren való független és szabad megnyilvánulása.
2./ A hozzáférhetetlen, puritán köztisztesség.
3./ Rátermettség és szakértelem a vezetés minden pontján.

Mik a gazdasági rend ismertetőjegyei?

1./ A termelés rendjének a népnemzet érdekében való irányítása. 2./ A tervszerű nemzeti ellátás és a haszonfelesleg értékesítése, vagyis a nemzet-tagok anyagi szükségleteinek ésszerűen arányos és rendszeres kielégítése.

Mi a népnemzeti állam?

A parasztság és munkásság, valamint a megújhodott értelmiség erkölcsi, szellemi és gazdasági közösségén alapuló az az állam, melyben minden jog és hatalom természetes forrása a nép s amelyben a kormányzás a népért és néppel történik. A kormányzati tényezők hatalmukat a néptől nyerik s ezért a nép az államhatalomban önmagát tiszteli és becsüli meg. A vezetők elöljárói, szolgái a nemzet egészének, nem pedig urai s parancsolói a népnek.

Mi a nemzetiszocializmus két nagy igazsága?

1./ Az a ráeszmélés és tudat, hogy az ember nem önmagáért való, mert a nemzethez való tartozás szociális életformára és szocialista cselekedetre kötelez.

2./ A vezetők és az alárendeltek egymás iránt való áldozatos szolgálata úgy a nemzet egészében, mint a legkisebb tagozatában, tagjában.

Mi a Hungarizmus?

A nemzetiszocializmus - kiemelten keresztény - magyar gyakorlata, ideológiai rendszer. Végső feladata a Kárpátok-ölelte Duna-medence honképes és talajgyökeres népeinek egy erős, közös birodalomba való szervezése a magyarságnak, mint vezetőnépnek az irányításával.

Mi a nép?

Az egyazon fajtából származó, egyazon nyelvet beszélő, egyazon szokásokat, szellemet, erkölcsöt valló családok életközössége.

Mikor honképes egy nép?

Egy nép akkor tekinthető honképesnek, ha önállóan képes honterületet szerezni magának, ahol meghonosítja, ill. kifejleszti kulturális, civilizatórikus és technika-gazdálkodási rendjét.

Mikor talajgyökeres egy nép?

Egy nép akkor tekinthető talajgyökeresnek, ha a vérrel és munkával szerzett, valamint termőre fogott honterületet képesek megvédeni minden külső és belső imperialisztikus támadás ellen.

Mi a nemzet?

A honterületet szerző nép belső életének szabályozása mellett minden erejével arra törekszik, hogy viszonyát a szomszédos népekhez is biztonságosan szabályozza; tehát olyan erkölcsi, szellemi és anyagi létösszhangot igyekszik létrehozni szomszédaival, mely életét teljessé és biztonságossá teszi. Ha természetes parancsoló szükség ebből a életösszhangból népek közötti élet, társ és sorsközösséget teremt, nemzetről beszélünk.

k0zi: A szolidaritás nem a kenyérről és vízről szól, hanem arról, hogy nem zsidóskodsz, vagyis a valódi felesleget nem harácsolod el, vagy halmozod fel a nagy semmiért, hanem a szegényeknek adod.
Ha nem kell az az 50 forint, odaadod a csövesnek. Én mindig így teszek.
A kiosztható szociális keret összegét pedig sehol sem az igénybevétel határozza meg, hanem egyszerű vezetői döntés.
A "trükközés" szót továbbra sem tudom értelmezni.
A zsidókkal nem az a baj, hogy élnek a lehetőségeikkel, elvégre minden épelméjű ember ezt teszi, hanem az, hogy számukra bizonyos összegen felül olyan mozgástér nyílik meg, ami szinte teljesen kiiktatja őket a társadalmi újraelosztás rendszeréből.
Amikor a zsidó pénzbirodalom ellen tiltakozunk, elsősorban az ezt irányító szabályok ellen szólunk, és az ellen, hogy szélsőségesnek hazudnak minket akkor, ha felhívjuk a figyelmet arra, hogy ezek a törvények milyen igazságtalan előnyökhöz juttatják őket az emberek 95-99%-ával szemben. Mert minket ugyan ne fasisztázzanak, ha el merjük mondani, hogy ezek a kedvezményezett pozíciók nem kis részben a szóban forgó szűk kör erős nemzetgazdasági kockázatot jelentő etnikai-vallási homogenitására vezethetőek vissza.
---
Ugyanakkor ez nem változtat azon, hogy két féle ember van.
Olyan, aki betartja a törvényeket, és olyan, aki nem.
Én igyekszem betartani.
---
Megint máshogy:
A SAJÁT akasztásához kötelet szállító kapitalista esete...
Ha le akarjuk győzni az ellenségeinket, akkor, amíg el nem pusztítjuk a kiváltságaikat, a versenyhátrányunk kompenzálása végett igenis igazságos a saját eszközeikkel küzdeni ellenük.
Mert CSAK így lehet fair a küzdelem.
Én pedig, mint ahogy ezen a helyen is láthatjátok, nem kis részben nemzeti-ideológiai védelmi harcra fordítom a viszonylagos egzisztenciális biztonság nyugalma folytán felszabaduló energiákat. :))

Sodinak kiadásai is vannak, egy egész lakás rezsije úgy többek közt, arra kell neki.

sodika: Tehát, ha mondjuk van egy család, ahol apuka anyuka úgy dönt, hogy elválnak. Apuka keres havi 1 millát, anyuka meg 50000-et ilyen hobbi munkával. Van 4 gyerekük, amit az édesanya gondozásába helyeznek. Papíron tök fasza 1 főre jutó keresetet lehet kimutatni, amire "törvényben meghatározott" módon jár nekik a szociális juttatás. Ezzel szemben mondjuk van egy család, akinek tényleg jól jönne, de a hülye köcsögök becsületesek és minden adót bevallanak, nem trükköznek. Pár ezer ft miatt lecsúsznak a keretről, mert más "rászorulóknak", minimálbéres bmw-seknek kellett odaadni a szoctámot.
Megbocsájtasz nekem, ha ettől én hányok?

Ezek után kérlek egy szóval se említsd nekem a szolidaritást, mert az ilyen hányingerkeltő "ez nekem jár" mentalitás is az egyik fő oka annak, hogy itt tart ez az ország. A szolidaritás az, amikor lemondasz arról ami jár neked, hogy másoknak is jusson, akik tényleg rászorulnak.

k0zi: "olyanok is felveszik, akiknek jár, de nem szorulnak rá"
Hülyeség, ez értelmezhetetlen gondolat. A 'rászorultság' ugyanis nem virtuális, elvont fogalom, hanem törvényben meghatározott pontos követelmény.

Visszatérve SF írására: a képlet dedósan egyszerű. Az emberek más témában sokkal bonyolultabb összefüggéseket kezelnek rendszerező képességeikkel. Így tehát itt is ideje lenne egy közös alapot, nevezőt találni: ez pedig nem más, mint hogy a közösségi feladatok ellátására az állam van kitalálva. Az állam pedig a közösség tulajdonában van. A közösségi feladatok: általában infrastuktúrák működtetése. Legfontosabb a pénzügy (monetáris politika), oktatás, egészségügy, de a társadalom aktívan használhatja az állam nevű eszközt bármi más közösségi előmozdítás érdekében. Ez akkor működő modell, ha a társadalom és az állam közé semmi nem ékelődik be. Ennyi, ilyen pofon egyszerű az egész.

-: tehát szerinted az helyes, hogy olyanok is felveszik, akiknek jár, de nem szorulnak rá? És mi lesz a szolidaritással? Az nem zavar, hogy olyan ember elöl veszi el, aki esetleg TÉNYLEG rászorul?

A szoctámot CSAK annak ítélik meg, akinek a TÖRVÉNY szerint jár. Te vagy nem voltál elég élelmes, vagy te gazdag gyerek vagy, és ezért nem voltál rá jogosult?

Sodi, ez pont olyan, hogy a szoctám is "jár" neked. Ettől kezdve JELLEM kérdése. Neked is van olyan. Csakhát ugye milyen.....

Pengető: Sodikának az a kötelessége, hogy igyekezzen betartani a törvényeket. A törvényhozóké pedig az, hogy igyekezzenek a közjó érdekét szolgáló törvényeket hozni.

Életlehetőségeiket na :)

De itt nem az egyetlen Sodiról, hanem 10 millió magyar állampolgárról, és főleg annk aktívan dolgozó részéről volt szó, miként az ő éketlehetőségeit szűkíti a neokon rendszer a legjobban.

Mészáros Gy. László írta a bekopizott cikket különben,

Tök egyszerű. Az nekem ne legyen ilyen kurvára szociálisan érzékeny, akinek az az általános hozzáállása, hogy ha megtehetem, minek fizessek adót, ha megtehetem miért ne vegyem fel (mások elől) a szoctámot, ha megtehetem, ha megtehetem.

Menj te a picsába.

Rajta ez sem segített, veszített a választásokon, az átlagpolgár pedig fellélegzett, ideig-óráig. A tőkének azonban nem volt mitől tartania; a neoliberalizmus tovább erősödött a 90-es években is. Köszönet elsősorban a Gingrich-féle (neo)konzervatív forradalomnak, aminek nemcsak az lett az eredménye, hogy a "New Deal"-t sikerült kimosnia az amerikaiak agyából, és gyakorlatilag kitörölni a törvénykönyvekből, hanem az is, hogy a szociálisan érzékenynek induló, sőt a köz szerepét és befolyását erősíteni szándékozó Clintont politikailag ellehetetlenítette annak érdekében, hogy a színfalak mögött tovább izmosodjon az új izmus, és persze jöhessen egy új Bush, aki majd még többet tehet (globális és militáris értelemben egyaránt) a neoliberalizmus ügyéért. A Reagannel kezdődő és ifjabb Bush alatt otthon és a nemzetközi politika színpadán is felgyorsuló amerikai neoliberalizmus esszenciáját Aronowitz, amerikai szociológus így foglalja össze: "az üzletelésre vonatkozó szabályok lazítása, az üzlettel kapcsolatosan felmerülő esetleges környezeti szempontok figyelmen kívül hagyása, (…) a gazdagok és a nagyvállalatok adóinak csökkentése, (…) a munkásság szervezkedési jogainak csorbítása, vagy eltörlése, (…) a munkanélküli támogatás minimalizálása, vagy megszüntetése, (…) a börtönök és a társadalombiztosítás (nyugdíj- és egészségügyi biztosítás) privatizációja, (…) az állam elnyomó szerepének erősítése a rendőrség létszámának és jogkörének növelésével, több eszköz az állampolgár folytonos megfigyelésére…" Aronowitz sorait olvasva, illetve ifjabb Bush "New speech" retorikáját hallva óhatatlanul tör ránk a kétely: Orwell talán nem is a kommunizmusról ír az 1984-ben.

Ez amúgy nem is volt igazi vita. Schmidt-et a kurucon is csak neokon luvnyának nevezték, a zsidó milliárdosokkal ápolt jó kapcsolatai és a "JONES GAZDA" című !!!!népszabóságos!!! (balos lapban belerúgni a jobboldal vezetőjébe nem szép dolog ugye)

A 80-as évek elején, Reagen elnökségének kezdetén a piaci kereslet és az átlagpolgár keresete egyaránt mélyponton voltak. Dekonjunktúrát élt Amerika annak mindenféle gazdasági és társadalmi következményével együtt. Ezek egyike volt, hogy a tőke nem fektetett be. Részben mert nem volt - szerinte - elég befektetnivalója, részben pedig, mert nem nagyon volt mibe tőkét befektetni. Ez az a korszak, amikor az amerikai autógyártás technológiai válságban van, a számítógépipar és az informatika pedig még csak dereng a láthatáron. ("Néhány hosszú hajú hippi játéka a papa garázsában" - jegyezte meg állítólag az IBM akkori elnöke.) Jött tehát egy ötlet, helyesebben egy ötletáradat, amihez Reagen hajlandó volt a nevét adni, és persze minden szükséges politikai segítséget is megadni. Az eredmény egy neoliberális gazdaságpolitika kezdeti lépéseinek halmaza, amit ma összességében "reaganomics"-nak szokás amerikai közgazdászberkekben titulálni.

Az első ötlet banálisan egyszerű: engedjük meg a tőkének, hogy az átlagpolgár - adóként az államnak befizetett - pénzét fektesse be, használja és termeljen belőle profitot saját maga számára. (Megjegyzendő, hogy a 2006-os választási programok alapján félő, hogy a Gyurcsány-Kóka gazdasági elképzelések is ezen az ötleten alapulnak - lásd a részleteket később.) Azt a pénzt, amit az átlagpolgártól adó formájában szed be az állam arra a célra, hogy például javuljon az oktatás, az egészségügyi ellátás, meg minden, amire egy humánus, szolidáris társadalom joggal tarthat igényt (a neoliberális szerint nyilván valamiféle maradi elgondolás alapján). E reagani ötlet persze nem kivitelezhető úgy, hogy az oktatásra szánt adódollárokat (nálunk adóforintokat) közvetlenül a tőkés bankszámlájára utaljuk. Ehelyett - a neoliberális, vagy neokonzervatív módszertan szerint - az a megoldás látszik célszerűnek, hogy a tőkének adókedvezményeket adunk és/vagy csökkentjük a profit után fizetendő adót (azaz, módosítjuk a közteherviselés arányait). Innen származik az a mindmáig élő tévhit, miszerint Reagen adócsökkentő elnök volt. Reagen ugyanis ezt valóban mind megtette: csökkentette a nyereségadót, sőt eltörölte azt, amennyiben az amerikai tőke nem az Egyesült Államokban fialtatta pénzét. Ez utóbbi "törvénykezés" hozta mellékesen divatba az off shore cégeket és az outsoucingot, és hozta még lehetetlenebb helyzetbe az amerikai gazdaságot. (Már ami az amerikai átlagpolgárt illeti, ugyanis Reagen és idősebb Bush regnálása alatt az Egyesült Államok államadóssága mintegy 13 trillió dollárra nőtt, amit persze az amerikai átlagpolgár fizetett meg.) Nem adóztatta a banki és a tőzsdei nyereségeket, de lassan elkezdett adót emelni az átlagember felé elsősorban úgy, hogy eltörölte vagy csökkentette a neki korábban megszavazott adókedvezményeket (és persze kurtította az állam által korábban vállalt közfeladatok körét; lásd még később). Ezek együtt még gazdagabbá tették a gazdagot, és még szegényebbé a szegényt, ami azonban egyáltalán nem ellenkezik a neoliberális elképzelésekkel, sőt… Az Állampolgárok az Igazságos Adózásért elnevezésű civil szervezet 1990-es felmérései szerint az 1980-90-es időszakban - azaz Reagan és tanítványa, idősebb Bush elnöksége alatt - a leggazdagabb 1 százalék adója 36 százalékkal csökkent, míg tízből kilenc átlag amerikai család fizetett több adót, mint korábban. (Milyen érdekes megfigyelni, hogy az ehhez hasonló, azaz a gazdagot kedvezményező és a szegényt sújtó adókiigazítások nálunk Magyarországon mindig az úgynevezett baloldali kormányzásokhoz köthetők.) A reaganomics lényegét - a "trickle down"-on és az adócsökkentésnek nevezett trükkökön túl - ugyancsak jól jellemzi a kormánykiadások csökkentését meghirdető másik reagani furfang. Kongresszusi segédlettel (bár akkor még a demokrata többségű alsóház itt-ott kemény ellenállást volt képes demonstrálni) törvénybe iktatta a szövetségi kormány kiadásainak alapos megnyirbálását (a ma már nálunk is ismert kisebb állam ideája), ami első hallásra persze minden polgárnak tetszett. Már csak azért is, mert egy kormánypolitikustól páratlan önzetlenségnek tűnhetett épp a kormány kiadásainak csökkentése. Ez volt a trükk a dologban: amikor a részletek az átlagpolgár számára is kiderültek, amikorra átlátták a cselt, már késő volt. A törvény már elfogadtatott és jött a kiadások megnyirbálása. Először a munkanélküli átképzésre szánt és a munkanélküli segélyként kifizethető pénzeké, majd a diákhitel állami támogatására, a hátrányos helyzetűek (mozgássérültek) megsegítésére, az óvodák, a bölcsődék finanszírozására és az egészségügyi ellátásra szánt összegeké. Végül pedig csökkentette a rászoruló idősek támogatására korábban előirányzott állami hozzájárulásokat. Röviden: Reagan radikálisan lefaragott minden olyan állami kiadást, amely az átlag amerikai polgár szociális biztonságát szolgálta, illetve amely anyagi terheit valamelyest enyhítette. Mást nem csökkentett. Jelentősen növelte például a szüntelen szovjet fenyegetésre hivatkozva a katonai kiadásokat. Mindannyian emlékszünk a - hál istennek - soha meg nem valósított, de eddig is horribilis összegekbe kerülő "Star Wars" tervekre és kísérletekre. Érdemes itt felhívni a figyelmet a fenti "olcsó állam" trükk egy másik, ugyancsak a neoliberálisok szája íze szerinti következményre. Nevezetesen arra, hogy az állam szerepének, méretének redukálása természetesen nem jár az ellátandó feladatok számának csökkenésével. Ennek pedig szükséges velejárója, hogy egyre több korábbi állami funkció ma már profitot termelő magánvállalkozások kezében van. Másként fogalmazva: az a pénz tehát, amit adó formájában korábban a közösbe tettünk, ma már a tőkés, a magánvállalkozó magánzsebébe jut. Legalábbis a vállalkozó profitja mindenképpen. A neoliberalizmus "báját" tán leginkább mutató ilyen példa az egyre szaporodó magánbörtönök példája az Egyesült Államokban (és a hírek szerint rövidesen nálunk is), vagy éppen a háborúk magánosítása. A második iraki és afganisztáni háborúban magáncégek (elsősorban a Halliburton Corporation) egyenruhába bújtatott alkalmazottjai etetik az ott szolgáló amerikai katonákat, adják az egészségügyi szolgáltatást, vagy épp mossák a bakaruhát. Profittermelő magánvállalkozások, amelyek végül is az amerikai adófizető zsebéből élnek (függetlenül attól, hogy az amerikai adófizető egyetért-e a háborúsdival, vagy sem). A "reaganomics" ugyancsak fontos eleme volt az úgynevezett dereguláció, ami lényegében a törvényi korlátozások, szabályozások enyhítését, lazítását jelenti az ipar és a bankok felé; magyarán, a bankok és a nagyvállalatok törvények fölé emelését. A reagani deregulációs elképzelések logikája kísértetiesen emlékeztet a "trickle down" logikára. Reagan azzal érvelt ugyanis, hogy Japán és Európa gazdasági legyőzéséhez (a 80-as évek elején vészesen növekedett a japán és a német gépkocsik sikere az amerikai vásárlók körében), a gazdaság fellendítéséhez elengedhetetlen az amerikai ipar és az amerikai bankok sokkal szabadabb, sokkal kevésbé szabályozott működése. Reagan természetesen hozzátette azt is, hogy a szabályzók enyhítése új munkahelyek százezreit teremti majd annak okán, hogy nőni fog a tőkés befektetési kedve. Ma már tudjuk, hogy a deregulált ipar nem csökkentette a munkanélküliek számát, mint ahogy a deregulált bankok sem. Nem elvitatható azonban, hogy az amerikai gazdaság Reagan alatt ténylegesen kezdett talpra állni, bár a legtöbb elemző szerint nagyon is kétséges, hogy a fellendülés valóban a reagani elképzelések szerint, illetve a reagani gazdaságpolitika folyományaként következett volna be. Inkább az a nézet az elfogadott, hogy a fellendülés valódi oka a PC-forradalom, a stevenjobsok és billgatesek feltűnése a 80-as években. Azt azonban már biztosan tudjuk, hogy többek közt a bankok deregulálása vezetett a néhány trillió dolláros államháztartási hiányhoz (lásd az úgynevezett "Savings and Loan" botrányt), és az is nagyon valószínű, hogy szintén a reagani iparderegulációs politika Clinton utáni reneszánszának hozománya az a tény, hogy ma az Egyesült Államok nem hajlandó aláírni a Kiotói Egyezményt. Ahhoz, hogy Reagan a következő terminusra is elnök maradhasson, szavazatokra volt szüksége az átlagpolgártól, azaz a nem gazdagoktól is. Így hát már a 80-as évek elején ügyes propagandahadjáratba kezdett, azt elhitetni a tömegekkel, hogy a gazdagoknak tett kedvezmények hosszú távon a nem gazdagok számára is előnyöket jelentenek majd. (Ugye, ismerős ez a retorika a magyarországi - elsősorban a balliberális - politikai gyakorlatból is, vagy például a politológus és egyben gazdasági szakember Lengyel László és a Klub Rádió-s Bolgár György okoskodásaiból? Bár Magyarországon ez az új keletű dogma már-már a felismerhetetlenségig álcázódik egy másik badarság által, amely szerint az ország gazdaságát a külföldi tőke, a külföldi befektető emeli majd nyugat-európai, vagy éppen amerikai magaslatokba.) Reagan szerint a gazdag idővel majd - azáltal, hogy befektet és munkahelyeket teremt - csepegtet a szegénynek is. Innen a reagani gazdaságpolitika, a "trickle down" elnevezése. A leggazdagabb magyar milliárdosok által alapított, mellbevágóan nagy összegű pénzzel járó Prima Primissima-díj a "trickle down" stratégia látványosan feudális magyar változatát hivatott a közvéleménnyel elfogadtatni: milyen jó az nekünk, hogy ilyen jóságos milliárdosaink vannak. Az amerikai polgár ezt persze el is hitte ideig-óráig: nem lázadt, nem tüntetett és nem sztrájkolt, pedig a csepegtetésből semmi sem lett. Idősebb Bush elnökségének a végén azonban az amerikai polgár már nem volt hajlandó tovább hinni és bízni abban, hogy a gazdagok az önzetlen jótékonykodás lehetőségét látják a "trickle down"-ban. Ezt idősebb Bush és kampánystábja idejekorán érzékelte is. Így a 91-es kampány időszakában Bush bejelentette a "trickle down" gazdasági elképzelések elvetését (bár soha nem hozta a választó tudtára, hogy mit ért a "trickle down"-tól megszabadító abortusz alatt). Rajta ez sem segített, veszített a választásokon, az átlagpolgár

Bevallom én most nem nagyon értettem eztetet itten mostan:) Ti is tudjátok, hogy a problémára a megoldás tényleg csak ennyi: nincs pénz? Nyomtass bazd meg!:) Ez a nép követelése.:) Ilyen egyszerű:) A normális közgazdász eme közösségi igény szolgálatába áll, de ilyen nem, vagy csak nagyon ritkán létezett az emberi történelem folyamán. A többieknek a közgáz álszakmának azt kell megmagyaráznia, hogy az állam miért nem teheti mindazt, amire egyébként a törvény felhatalmazza.:)

A „klasszikus” (azaz a nem neo) liberalizmus az egyén szabadságát hirdeti elsősorban az arisztokratikus privilégiumokkal szemben akkor, amikor a jövő gazdaságát hordozni látszó polgárság egyre erősödik. Majd nem minden logika nélkül, bár ma már nagyon is vitatható igazságtartalommal eljut annak az akkortájt, az iparosodás kezdetén, feltétlen progresszívnek tőnő tétel megfogalmazásához is, amely szerint a gazdaságban az állam, a politika szerepe és befolyása minimalizálandó. Annak a liberális elgondolásnak megfelelően, miszerint a piaci törvények automatizmusa elégséges a gazdaság optimális működéséhez. A liberalizmus ezen gazdaságra vonatkozó tételét akkor fogalmazza meg, amikor Európa államai kivétel nélkül még a merkantilis kvázi-gazdaság gyakorlatát követik. Eredetileg tehát a liberális filozófia az állam szerepének csökkentését nem öncélúan, hanem – bár talán naivan – az egyén (helyesebben: a polgár) szabadságának és boldogulásának érdekében javasolja. Nem feledhetjük, hogy Európában a liberalizmus születésekor még a társadalmon belüli hova-születés, a vér színe határozza meg elsősorban, hogy kinek mennyi jár szabadságból és a gazdaság javaiból.

Ezzel szemben a neoliberalizmus, ami ugyan inkább tekinthető politikai-gazdasági viselkedési formának mintsem koherens filozófiának, az egyén szabadságát már másodlagosnak tekinti (bár ezt nyíltan soha nem fogja megvallani), sőt hajlandó feláldozni azt annak érdekében, hogy mindenben szabad kezet adhasson a gazdaságnak, a tőkének, a profitszerző tevékenységnek, ami paradox módon – szemben az eredeti liberalizmus elvárásaival – már nem feltétlenül jár együtt annak megengedésével, hogy a piaci törvények valóban érvényesülhessenek. Felismerte ugyanis, hogy – a piac viszonylagosan magas fokú telítettsége és a technika olcsósodása mellett (lásd még alább) – az egyén szabadsága és még inkább annak szociális biztonsága az, ami a tőke „hatékonyságát”, azaz a profit mértékének növelését, leginkább korlátozhatja. Nem meglepő tehát, hogy a neoliberalizmus szerint – ugyan soha nem kimondva, de jól megfigyelhetően – a pénzszerzésre, az üzletelésre vonatkozóan nincs és nem lehet etika, nincs és nem lehet erkölcs, vagy éppen jó ízlés. Sőt optimálisan törvényeknek sem szabad létezniük, kivéve azokat persze, amelyek a magántulajdon védelmét szolgálják, illetve azokat, amelyek a neoliberális állam működéséhez szükséges pénzek adók formájában történő begyűjtését biztosítják. Az egyén pedig szükségképpen nem más, mint egy állandóan és lényegében csak üzletelő egyede a társadalomnak, ahol az egyén szabadsága természetszerűleg leszűkül a fogyasztó szabadságára.

Egyik korábbi (neoliberalizmus előtti) filozófia sem tagadta az erkölcs valamilyen mértékű szerepét és fontosságát a társadalmi viszonyok milyenségét illetően. Még az üzletmenetben is létezett valamiféle kötelezőnek elismert etika (gentleman agreement). A neoliberális viselkedési forma, illetve az azt leplezni igyekvő „modernista” nézetek vagy kvázi-ideológiák számára azonban az erkölcs egy olyan kategória, amellyel nem tud mit kezdeni. Így magától értetődően nem ismeri el annak társadalmi, és pláne nem üzleti-gazdasági relevanciáját. A még nem neoliberális elvek mentén született, és ma még érvényben lévő Magyar Polgári Törvénykönyv szerint az a szerződés törvénytelen és mint ilyen semmis, amelyik jó erkölcsbe ütközik, vagy azzal ellentétes kitételeket tartalmaz. A neoliberális üzletember és politikus azonban nem így gondolja. A Polgári Törvénykönyv szerint tehát például Gyurcsány őszödi, vagy Szalai utcai ingatlanszerzése nagy valószínűséggel törvénytelen, ahogy feltételezhetően az a magyarországi privatizációs vagyonszerzés nagyobb része is. A mai magyar baloldal, az SZDSZ és az MSZP szerint azonban nyilván nem az. Gondoljunk csak a Wekler-ügyet követő baloldali „felmentő” magyarázkodásokra, amely erkölcstelenséget még itt-ott elismertek, de törvénytelenséget semmi esetre sem. Egy igazi neoliberális szerint ugyanis az átverés, a csalás, a hazugság a normális üzletmenet, és így az élet „törvényes” velejárója; azokban semmi elítélendő nincs. Sőt még arra is akad példa, hogy ezen nézeteit a neoliberalizmus tudományosan próbálja megtámogatni. A 90-es évek közepén az úgynevezett „main stream” (a vonalas) média az Egyesült Államokban például lélekgyógyászok és szociológusok segítségét hívta azt bizonyítandó, hogy a hazugság egy természetes, és mint ilyen, elfogadható emberi reakció, vagy hogy a barátság valójában csak mint egy „egészséges” versengési viszony létezik. A ma Amerikájában valóban azt látjuk, hogy sok a nyilvánvaló, de következmények nélküli hazugság még a politika legmagasabb csúcsán is, és ijesztően kevés a barátság, ha létezik egyáltalán. És persze egyre inkább elmondhatjuk ugyanezt a ma Magyarországáról is. A politikai hazugságokkal kapcsolatosan mindenképpen.