Jelen bejegyzés az alábbi blog egy eldobott piszkozata:

sodi.freeblog.hu

Tegnap elugrottam a mára behajtási per jelleget öltő lakásmaffia-ügyemmel kapcsolatban az ügyvédeimhez, hogy megnézzem, mi volt annyira fontos, ami miatt pár nappal a múlt heti tárgyalás előtt mindenképpen ellenkérelmet kellett benyújtani a bíróságra.

Biztos az én korlátozott jogi tájékozottságomnak köszönhető, de sajnos a legfigyelmesebb átolvasás után sem jöttem rá a titok nyitjára. A tanár úr erősen elkésett fellebbezésében ugyanis mindössze az ezerszer elismételt „csóró egyetemista, életszerűtlen nála ennyi pénz” lemezt volt képes előadni, bármilyen új körülmény megemlítése nélkül.

Érthetetlen, elvégre ezen a bohóckodásom már rég túl voltunk az első fokú tárgyalások során.

Akkor tanár bácsi akkori ügyvéd nénije mosolyogva a szemembe nézett.

- Tehát azt mondta az előbb ugye, hogy nappali tagozatos egyetemista.

- Igen. 6 éves korom óta szünet nélkül iskolába járok.

- Na, ez dícséretes.

- Köszönöm szépen. Igyekszik az ember ugye.

Ha már beszélgetünk, legyen benne egy kis humor, ugye. Utána jött a kérdés, hogy miből élek. Mondom, diákhitel, szociális segély, anyámtól havi 30 rongy. Segély? Akkor most volt pénzem vagy sem. (Volt bazmeg, amíg a kedves ügyfeled el nem rabolta, ugyanis pont miatta vagyok segélyen - futott át az agyamon, bár hangosan ezt így nem mondtam ki). Közölte, hogy szerinte ez úgymond életszerűtlen. (Az az életszerűtlen, hogy egy műszaki doktorátussal rendelkező, büntetlen előéletű tanárember a valóságban egy bevallottan okirathamisítással dolgozó bűnöző legyen, de mégis ez az igazság.)

Mindenesetre ekkor az ügyvéd néni orra alá lett tolva a friss nagyanyai örökségem jogi dokumentációja, innentől pedig már kevésbé magabiztosan vigyorgott.