Nézem Székhelyit. Szegény Színigazgató Úr nagyon nem érti, hogy ebben az országban, ahol Fideszesek naponta uszítanak önakasztásra, ahol református püspökök a zsidók kirekesztéséért prédikálnak, és a ahol miniszterelnököt fasiszta diákok hazaárulózzák le minden második utcasarkon, miért okoz ekkora felhördülést, ha valaki néhány mókás frázissal nyúl a Himnuszhoz. Föl nem tudja fogni, hogy mindezek után miért lőnek be egyesek lakása ablakán, miért tetves zsidózzák le kulturális összejöveteleken, és ehhez miért helyesel ehhez az ott jelen lévők többsége.

Tombol bennem a segíteni akarás.

Tessék hát figyelni, drága Művész Úr!

Nehéz helyzetben vagyok, elvégre egészséges magyar érzület nélkül a nemzeti jelképek tisztelete egy olyan elvont fogalom lehet, mint vaknak a szivárvány. Szerencse, hogy én sose riadtam vissza a kihívásoktól. Ön a saját szélsőséges mocskolódását úgy értékelte, hogy az csupán egy kétségbeesett segélykiáltás. Ha pedig valaki nem veszi a fáradtságot, hogy e mögött a segélykiáltás mögött elsősorban az okozati összefüggéseket elemezze, vagyis azt, hogy mégis mi indít ma Magyarországon egy elismert művészembert ilyesmire, az ezzel csak önmagát minősíti, hisz így nem állhat az értelmiségi, szofisztikált gondolkodás oly magas szintjén, mint Székhelyi doktor.

Jöhetnék itt észérvekkel. Ecsetelhetném, hogy milyen felbecsülhetetlen erkölcsi kár az, hogy mostantól emberek nagy tömegének az Ön primitív megszólalása ugrik be először legszentebb nemzeti énekünk harmadik versszakáról, de nem teszem. Ehelyett, drága Direktor Úr, ha tetszik megengedni, én is egy segélykiáltást tennék.
Őszintén remélem, hogy nem tetszik elítélni érte, hanem ehelyett inkább az okokat tetszik majd boncolgatni. A segélykiáltásom pedig így hangzik:

Hogy lehet az, hogy egy idegenszínű nemzetmocskoló irányítja a magyar kultúra egyik kimagasló bástyáját?

Meg is volnánk. Lehet, kérem, okságot elemezni.

Most pedig evezzünk kicsit más vizekre.

A tegnap leírtakkal kapcsolatban jól gondoltam, hogy a blogom híre eljut az adósaimhoz is. Délután a tanárom sértődött hangon kérdezte telefonon, hogy ugyan miért nem arról irogatok, hogy nem kaptam meg a munkatársaitól azt a pénz, ami a gyertyatartós referenciámért, illetve az alapítványuk tájékoztató anyagainak beszkenneléséért a járt volna. Nem beszélve a domain-regisztráció költségeiről, melyet szintén kénytelen voltam zsebből megelőlegezni. Elég furcsa volt, volt ezzel pont ő hozakodik elő. Elmondtam szépen, hogy egyrészt azért ugye, mert ilyenekről én nem kötöttem írásos megállapodást senkivel, másrészt, ha megnézzük, mindez cakkompakk 100 ezer forint alatt van, amit nem nagyon lehet egy lapon emlegetni a másik két ügylet értékével. Úgyhogy erről ennyit.

Még mindig pénzügyeknél maradva. Nem tudom, hogy hányan számoltak már utána közületek, hogy a 21%-os egységes adókulcs mennyit vesz ki éves szinten a zsebetekből. Ha valakinek új jött volna ki, hogy a 25%-os kulcs mérséklődése többet hoz neki a konyhára, mint a 15%-os sáv eltűnése, az igazán elküldhetné a kimutatását, mert én a magam szerény agyával ezt eléggé valószínűtlennek tartom. Itt, bizony megint a nép kőkemény kifosztása zajlik.
De miért kell egyre jobban kifosztani az embereket? Érdemes lenne végre feltérképezni ennek a valódi okait, melyet egyelőre mindenki máshol keres. Az ellenzék a kormány esztelen herdálásáról beszél,  kormányoldalról pedig ezekben a hetekben ezer módon lett nevesítve, mely szörnyetegek miatt kényszerülnek ők arra, hogy, sűrűn a könnyeikkel küszködve bár, de folyamatosan újabb és újabb bőrt hozzanak le a tisztességes emberekről.

Az új közellenségek tehát:

  • Fodrászok
  • Pizzafutárok
  • Pincérek
  • Feketén takarítók
  • Bébiszitterek

Nem kell, hogy kétségeink legyenek, a lista még bővülni fog. Végül szépen összeáll a népellenség kullancsok köre, akik sunyi módon a társadalom testén élősködve alattomosan harácsolják a milliós borravalókat. Azonban amíg látványosan folyik a harc a mindent ellepő feketegazdaság bűzös réme ellen, érdemes lenne egy pillanatra elgondolkodni azon, hogy nem az-e a költségvetés nehézségei mögött meghúzódó valódi probléma, hogy ismét egy olyan gazdasági rendszert sikerült meghonosítanunk, mely az kommunizmust váltva, az amerikai típusú gazdaságpolitikával szembeni új pólus?

Az amerikai mintával szembenálló új gazdasági modell? - kérdezheted.
Igen. Pontosan. Holnap részleten is kifejtem, hogy mire gondolok.

Addig is húzok tanulni.

By SoDI


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!