Aki ismer engem, az tudja, hogy a szociális demagógia azon dolgok közé tartozik, mely igencsak távol áll tőlem. Ez nem a szegénységgel szembeni érzéketlenségget jelent, hanem azt, hogy nem komálom, amikor valaki osztályharcos, elnyomotti szerepben tetszelegve próbálja megmagyarázni a maga nehézségeit. Magyarán az irigységet a legvisszataszítóbb emberi érzések közé sorolom.

Hajléktalan sors Most viszont nézem a HírTV-n a hajléktalanokról szóló riportfilmet, és az imént szerepelt benne egy jelenet, ami nagyon nagy hatást gyakorolt rám. Az, hogy a kukához lép a hölgy, az sajnos "rendben van", sokat látni ilyet ebben a városban. Az, hogy kutat benne, és hogy onnan öltözködik, még az se szokatlan. Ha esetleg a szatyorba csavart kenyeret kiszedi belőle, és megeszi, az se új dolog.

Az viszont, hogy eközben kezébe fog egy csomagolt felvágottat, megvizsgálja, és eldönti, hogy "ez nagyon finom lesz", már elviselhetetlen.

Egyedül vagyok itthon, de akaratlanul is megszólaltam, hangosan.

- Ne, hülye! Az hús! Rakd vissza! Ne csinálj ilyet... Az hús, bazmeg!

Nem is értem. A riporternek sincs annyi esze, hogy kikapja a kezéből, és elmagyarázza neki, hogy ha még valami tészta lenne, rendben van, de a húsban hasonló közegben olyan dolgok szaporodnak el, hogy ha nincs szerencséje, hamar kórházban köt ki?

Ááá, inkább megyek tanulni.

By SoDI


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!