Egy egyetemista srác pereket provokál maga ellen. .

Eddig 73 komment érkezett ()

1. Todo:
   2007. 06. 16. 22:30

   Német - magyar két jó barát.
   A Visztuláig ősi német föld, amiért Teuton keresztes lovagok a vérüket adták, sőt azon túl Königsberg (Kalinyingrád) is, ami ma az oroszoké, beékelődve más országok közé. Két Oroszország van, egy kicsi és egy nagy :D
   Természetesen a Szudéta vidék is ősi vér jogán az övék. Ausztria pedig amúgy is német nyelvterület.
   Különben is, úgyis Németekhez akarnak menni azokról az elrabolt területekről dolgozni, úgyhogy :

   "Sprechen sie Deutsch, oder nicht !" :))
   Jön fel az NPD.
   Vissza fogják még szerezni azokat a területeket.

2. tomkeller:
   2007. 06. 16. 22:50

   Itt a pirosra besatírozott rész az nem része Németországnak, hanem az 1938-ban "alapított" Szlovákiát jelöli.

3. sodika:
   2007. 06. 16. 23:18

   Ja, hogy az már dél-felvidéktől északra van. Igazad van.

4. Mordaunt88:
   2007. 06. 17. 2:22

   És anno 1939 (09.01. előtt) a lengyelek úgy bántak az ott élő németekkel, mint a szerbek Délvidéken a magyarokkal. Erről hallgatás van.
   Lehet, hogy mégis valóban a lengyelek kezdték a háborút?

   Tiso, Hlinka, utcanevek és köztéri szobrok viselik nevüket, sőt Hlinka valamelyik szlovák papírpénzen is rajta van!
   Horthy azért tartott fenn több mint 1 milliós hadsereget, hogy a háború után a kisantanttól meg tudjuk védeni magunkat.

5. Mordaunt88:
   2007. 06. 17. 2:22

   És anno 1939 (09.01. előtt) a lengyelek úgy bántak az ott élő németekkel, mint a szerbek Délvidéken a magyarokkal. Erről hallgatás van.
   Lehet, hogy mégis valóban a lengyelek kezdték a háborút?

   Tiso, Hlinka, utcanevek és köztéri szobrok viselik nevüket, sőt Hlinka valamelyik szlovák papírpénzen is rajta van!
   Horthy azért tartott fenn több mint 1 milliós hadsereget, hogy a háború után a kisantanttól meg tudjuk védeni magunkat.

6. eMM:
   2007. 06. 17. 6:43

   Todo Te nem is náci vagy hanem egyenesen német!.)

7. Majomember:
   2007. 06. 18. 21:18

   Sodi.... ha nem tudnád Szlovákia német protektorátus vagy inkább bábállam volt. Csakúgy mint a mai Csehország területe, csak míg a Bohémiai németek viszonyag magas aránya miatt votl indok a beolvasztásra, addig szlovákiában nagyobb szabadságot adtak a szlovákoknak.

   Amúgy meg rohadtul nem akartak volna telejs megszállás alá vonni, mert az rengeteg pénzzel jár, azt nem bírta volna a németgazdaság se, hogy egész kelet-európát totális német fennhatóság alá rendelni. Nem véletlenül volt Dél-Franciaországban is egy bábállam. A Petain marsall féle Vichy Franciaország, ami a közép-francia városról Vichyről kapta a nevét, és igen erőteljesen németbarát ország volt.

   A Szovjetunió is pont ezért sürgette a kezdetben még valóban demokratikus választásokat, mert nem bírta volna szuflával a katonai irányítás kiépítését abban a fegyverkezési versenyben, inkább addig ügyeskedett, míg szovjet barát lett a vezetés.

8. Majomember:
   2007. 06. 18. 21:24

   Azért az durva kijelentés, hogy a lengyelek kezdték. Lengyelek elnyomták a németek, az oroszok, sőt még az OMM is. Nemcsoda, hogy kicsit revansot akartak.

   és kurvára nem magyar német jóbarát, hanem lengyel, magyar két jóbarát, együtt issza a finom borát. Vagy valahogy így van a mondás. Lengyelek többet segítettek nekünk a történelem folyamán, mint amit valaha a fritzek fognak.

   Amúgy meg kurvára nem ugyanaz a nép az osztrák és a "német". Kb olyan, mintha azt mondanánk, hogy a szlovák és a szerb ugyanaz a nép lenne hiába szláv mindkettő.

9. Todo:
   2007. 06. 18. 22:01

   Német nyelterület, egy ország kellene hogy legyen. Az egészet németek lakják, nem csak egy részét, mint Erdélyben a magyarok.
   Konkrétan, úgy bántak a németekkel, mint Délvidéken a szerbek a magyarokkal.
   Utolsó csepp a pohárban, egy Danzigban elkövetett németellenes pogrom, és egy kis sváb faluban halomra lőtt németek ügye volt, 1939 nyarán.
   Most : a lengyelek az usa hűséges kutyái, ott kínozza a cia a foglyokat, és hatalmas kontingenst küldtek Irakba is.
   Angolokhoz hasonlóan Európa júdásai.

10. Todo:
    2007. 06. 18. 22:12

    Ki adta vissza a Trianonnál elrabolt területeink egy részét?
    NÉMETORSZÁG, ADOLF HITLER !
    Sajnos nem nyerték meg a háborút. Sokkal jobb világban élhetnénk ha ők nyertek volna.

11. Majomember:
    2007. 06. 18. 23:01

    Úristen mennyi agymosás volt itt. Kezdem úgy érezni, hogy a vér és becsület féle agymosás durvább, mint a komcsi. Sokkal durvább!

    "Ki adta vissza a Trianonnál elrabolt területeink egy részét?
    NÉMETORSZÁG, ADOLF HITLER !"

    Ehhez így elsőre annyit tennék hozzá, hogy visszadhatta volna egész felvidéket, mégsem tette, inkább adta a szlovákoknak, mert ők sokkal biztosabb szövetségesnek számítottak. Egy kis szükséges rossz voltunk a te éljen naftalink khm hitlerednek.

    Ki szabadította 40 évre ránk és sok más kelet-európai roszágra a komcsikat... ? Hát NÉMETORSZÁG, ADOLF HITLER!

    Ki miatt kellett Horthy Miklósnak mennie, és jönnie annak az iqlight tajparaszt Szálasinak? Akit még a német ideológisták is kiröhögtek a hungarizmusával.
    Hát NÉMETORSZÁG és ADOLF HITLER miatt.

    Ki és ki miatt lopták el azt a rengeteg műkincset, aminek még ma sem tudják a pontos helyét?
    Hát NÉMETORSZÁG és ADOLF HITLER!

    és lehetne még folytatni...

    Adolf Hitler = Sztálin. Semmivel sem volt jobb az egyi ka másiknál. Csak az egyik balról ugrott neki a málnásnak a másik jobbról. Elég durva éltetni Hitler ebben a korban már, amikor azért nem az agymosás folyik mindenhonna, illetve, aki akar az hozzájuthat objektív forrásokhoz is. Tisztára úgy élteted azt embert, mintha valami május elsejei szarságon Stalin nevét üvöltené valami öregnynanya.

12. Majomember:
    2007. 06. 18. 23:08

    "Német nyelterület, egy ország kellene hogy legyen. Az egészet németek lakják, nem csak egy részét, mint Erdélyben a magyarok.
    Konkrétan, úgy bántak a németekkel, mint Délvidéken a szerbek a magyarokkal.
    Utolsó csepp a pohárban, egy Danzigban elkövetett németellenes pogrom, és egy kis sváb faluban halomra lőtt németek ügye volt, 1939 nyarán.
    Most : a lengyelek az usa hűséges kutyái, ott kínozza a cia a foglyokat, és hatalmas kontingenst küldtek Irakba is.
    Angolokhoz hasonlóan Európa júdásai."

    Ha ugyanazt a poharat megnéznék a lengyelek oldaláról, szerintem kicsit több víz csórdult volna ki... Ja de nem is, mert a németek nagyon szerették a lengyeleket, és csupa jótett lélek a német nép.

    Ja és miért kéne egy országnak lennie? Történelmileg soha nem volt egységes ország, csak Hitler idejében.

13. Todo:
    2007. 06. 18. 23:18

    Bismarck egységesítette.

14. Todo:
    2007. 06. 18. 23:26

    A Hitlert övező rejtély
    Robert J. Chapman: A gondolkodás ellenőrzésének próbája: Leon Degrelle története

    Leon Degrelle: A Hitlert övező rejtély (forrás: Pannon Front, Nr. 30)

    Ön ismerte Hitlert. Milyen volt? Ezerszer feltették nekem ezt a kérdést 1945 óta; nehezebbet nem is kérdezhetnének. Körülbelül kétszázezer könyv foglalkozott a második világháborúval és annak központi alakjával, Adolf Hitlerrel. De vajon volt-e egy is, mely feltárta Hitler igaz valóját? A Hitlert övező rejtély minden emberi felfogóképességet meghalad, ahogy egyszer a baloldali német hetilap, a Die Zeit fogalmazott. Salvador Dali, a művészet egyedülálló géniusza, egyik erősen drámai hatású képében megpróbált a rejtély nyomára bukkanni. Minden oldalról hegyek tornyosulnak, majd az egész képet betöltve, csak néhány méternyi finoman kidolgozott és aprócska emberalakokkal kipontozott fényárban úszó tengerparti sávnak adnak helyet. Az alakok a haldokló béke utolsó szemtanúi. Egy vércseppeket hullató telefonkagyló csüng egy halott fa ágáról, imitt-amott esernyők és denevérek lógnak, egyértelműen ugyanazt a baljós érzetet keltve. Dali szavaival: Chamberlain esernyője baljós fényben jelenik meg a képen, melyet a denevér tesz egyértelművé. Megütközve vettem észre, hogy úgy festettem le, mint ami óriási aggodalomra ad okot. Aztán bizalmasan hozzátette: Mélyen profetikusnak éreztem ezt a képet, de megvallom, nem jöttem rá Hitler titkára. Csak mint őrült képzelgéseim egy tárgya vonzott, és mert olyan embernek láttam, aki egyedülálló módon képes a dolgokat fejetetejére állítani.

    Micsoda lecke alázatosságból azoknak a kritikusoknak, kik szamárordítást hallatva tülekednek 1945 óta nyomtatásban megjelenni jellemrajzot adó és többségében megvető hangvételű könyveik ezreivel arról az emberről, aki olyannyira nem hagyta nyugodni az introspektív Dalit, hogy még negyven év múltán is szorongás és bizonytalanság töltötte el saját vízióját ábrázoló festménye előtt. Dalin kívül ki próbált meg objektív portrét festeni erről a különleges emberről, akit Dali úgy emlegetett, mint az emberi történelem legnagyobb feszültségeket szító alakját?A vak gyűlöleten és tudatlanságon alapuló könyvhegyek elégtelenek ahhoz, hogy jellemzést vagy magyarázatot nyújtsanak a világ által valaha is látott leghatalmasabb emberről. Azon tűnődöm, hogy egyáltalán van-e ezekben az ezerszámra megjelenő, egymással össze nem egyeztethető Hitler portrékban valami is, ami emlékeztet arra a férfira, akit ismertem. Arra a Hitlerre, ki helyet foglalt mellettem, felállt, beszélt, figyelt. Ma már lehetetlen megmagyarázni olyan embereknek, akiket évtizedeken keresztül fantazmákkal etettek, hogy amit olvastak vagy a televízióban hallottak, az nem felel meg a valóságnak. Az emberek végül elfogadták igazságként az ezerszer újraismételt mesét. Pedig soha nem látták Hitlert, soha nem beszéltek vele, soha nem hallották egyetlen szavát sem.

    Hitler nevének puszta említése egy vicsorgó ördög képét idézi fel, belőle ered az emberek minden rossz érzése. Mint a pavlovi csengő, olyan ez, Hitler nevének említésére az emberek elveszítik józan ítélőképességüket. Idővel azonban a történelem majd többet követel, mint ilyen elnagyolt ítéleteket. Mindig magam előtt látom Hitlert: békeidőben 1936-ban, a háborúban 1944-ben. Nem lehetséges szemtanúként részese lenni egy ilyen különleges ember életének anélkül, hogy ez örökre ránk ne nyomná bélyegét. Nem múlik el nap anélkül, hogy Hitler ne jutna eszembe, nem úgy, mint aki rég halott, hanem mint élő ember, ki járkál irodájában, leül székére, piszkálja az égő fahasábokat a kandallóban. Mikor nyilvánosság elé lépett, először mindenki piciny bajuszát vette észre rajta. Számtalanszor javasolták neki, hogy borotválja le, de nem akarta, mert az emberek ilyennek szokták meg. Nem volt magas – nem volt magasabb, mint Napóleon vagy mint Nagy Sándor. Hitlernek mélykék szeme volt, melyet sokan megbabonázónak találtak; én nem találtam annak, és azt sem érzékeltem soha, hogy a keze elektromos áramot bocsátana ki.

    Elég sokszor ráztam vele kezet, de soha nem csapott belém a villám. A pillanat hevétől vagy lanyhaságától függően tükrözött arca érzéseket vagy érdektelenséget. Néha nem szólt egy szót sem, mintha megnémult volna, de közben állkapcsai mozogtak, mintha egy akadályt akarnának felőrölni. Aztán egyszeriben megelevenedett, beszélni kezdett hozzád, de úgy, mintha a berlini Tempelhof repülőtéren százezres tömeghez szólna. Ilyenkor mintha teljesen megváltozott volna. Még egyébként jellemző sápadtsága is eltűnt, ahogy beszélt. És ilyen alkalmakkor Hitler, mintha mágikus erőket bírna, meglepően magával ragadó volt. Ha túl keménynek tűnhetett valami megjegyzésében, azon nyomban egy csipet humorral enyhítette. A képekkel tarkított világ, a találó kifejezés készségesen álltak rendelkezésére. Egy szempillantás alatt olyan szóképet kanyarított, mely mosolyt fakasztott, vagy váratlan és lefegyverző hasonlatokkal jött elő. Ítéleteiben szigorú, sőt ellentmondást nem tűrő tudott lenni, és szinte ugyanakkor meglepően békére törekvő, figyelmes és kedves. 1945 után Hitlert minden elképzelhető kegyetlenséggel megvádolták, de természetével nem fért össze a kegyetlenség. Nagyon szerette a gyerekeket. Teljesen természetes volt, hogy ha fiatal biciklisták mellett vezetett az útja, leállította autóját, és megosztotta velük étkét. Egyszer odaajándékozta esőkabátját egy esőben caplató földönfutónak. Éjfélkor megszakította munkáját, hogy elkészítse kutyájának, Blondinak az ételét.

    Nem tudta elviselni, hogy húst egyék, mert az egy élőlény halálát jelentette. Nem értett egyet azzal, hogy akár egy nyulat vagy pisztrángot is feláldozzanak azért, hogy neki legyen mit ennie. Csak tojás kerülhetett terítékre, mert ha tojt a tyúk, az a tyúk életét és nem halálát jelentette. Hitler étkezési szokásai szüntelen bámulattal töltöttek el. Hogy lehet, hogy valaki, akinek ilyen szigorú volt az időbeosztása, aki tízezer számra vett részt fárasztó tömeggyűléseken, melyekről izzadságban fürödve, gyakran kettő-négy fontot is veszítve súlyából került ki, aki csak három, négy órát aludt egy éjszaka, és aki 1940-45 között 380 millió európait kormányozva az egész világ súlyát hordta a vállain, hogy lehet - tűnődtem gyakran,- hogy a szervezetének elég volt napi egy főtt tojás, néhány paradicsom, két vagy három palacsinta és egy tányér tészta? Mégis való, hogy súlya gyarapodott! Nem ivott. Nem dohányzott, és jelenlétében nem tűrte a dohányzást. Hajnali egy-két óra tájban kandallója mellett ő még beszélt, felhőtlenül, élénken, gyakran szórakoztatóan. Soha nem látszott rajta a fáradtság semmilyen jele. Hallgatósága holtfáradt lehetett, Hitler soha. Úgy festik le, mint egy megfáradt öregembert. Semmi nem áll messzebb az igazságtól. 1944 szeptemberében, amikor jelentések szerint már alig botorkált, egy hetet töltöttem vele.

    Fizikuma és mentális ereje még mindig kimagasló volt. Ha valami új erővel töltötte el, akkor az az élete ellen július 20-án elkövetett merénylet volt. Oly nyugodtan teázott szállásán, mintha saját kis rezidenciáján lett volna a Kancellária épületében a háború előtt, vagy mintha a havas tájban és a ragyogó kék égben gyönyörködne hatalmas berchtesgadeni völgyre néző ablakán kitekintve. Kétségtelen, hogy élete legvégén háta meggörnyedt, de elméje oly világos maradt, mint a villámfény. Azon tanúságtétel, melyet halálát megelőzően, 1945. április 29-én hajnali 3-kor, különleges tartásával elénk tárt, el nem múló példaként szolgál. Napóleont, mielőtt Fontainebleau-nél lemondott a trónról, nem kerülték el a kétségbeesés pillanatai. Hitler csendben kezet rázott bajtársaival, megreggelizett, mint más napokon, aztán úgy ment meghalni, mintha sétára indulna. Mikor láthattunk a történelemben ily hatalmas tragédiát ily vasfegyelemmel beteljesíteni?Hitler legfigyelemreméltóbb tulajdonsága mindig is egyszerűsége volt. A legösszetettebb problémák elméjében néhány alapproblémává egyszerűsödtek. Cselekedetei olyan ideákon és döntéseken alapultak, melyeket bárki megérthetett.

    Az esseni munkás, a világtól elzárt földműves, a Ruhr-vidéki gyáriparos, és az egyetemi professzor is könnyen követni tudta gondolatmenetét. Okfejtése oly világos volt, hogy az mindent magától értetődővé tett. Viselkedése és életstílusa még akkor sem változott, amikor Németország vezére lett. Szerényen élt és öltözött. A Münchenben eltöltött fiatalkori évek alatt naponta 1 márkánál többet nem költött étkezésre. Életének nem volt olyan időszaka, amikor magára költött volna. A Kancelláriában eltöltött tizenhárom év alatt soha nem volt saját pénze, és soha nem hordott magánál tárcát. Hitler önmagát képezte, és ezt nem rejtette véka alá. Az entellektüelek önelégült felfuvalkodottsága, ragyogó, gondosan előrecsomagolt elképzeléseik néha bőszítették. Ő tudását szelektív és lankadatlan tanulmányok során szerezte, és mérhetetlenül többet tudott, mint diplomájukkal ékeskedő akadémikusok ezrei. Nem hiszem, hogy bárki is oly sokat olvasott volna, mint ő. Átlagban napi egy könyvet olvasott el, mindig először a könyv végkövetkeztetését és az indexet, hogy felmérje, mennyire érdekes számára a könyv. Megvolt hozzá a képessége, hogy megragadja minden könyv lényegét, és azt szinte számítógépszerű elméjében elraktározza. Hallottam őt bonyolult tudományos könyvekről tökéletes pontossággal beszélni, még a háború csúcspontján is. Intellektuális érdeklődése nem ismert határokat.

    Naprakészen ismerte a legkülönfélébb szerzőket, és felfogóképessége soha nem ütközött akadályokba. Mélyrehatóan értette és ismerte Buddhát, Confuciust és Jézus Krisztust, csak úgy, mint Luthert, Kálvint és Savonarolát; olyan irodalmi óriásokat, mint Dante, Schiller, Shakespeare és Goethe; és elemző írókat, mint Renan és Gobineau, Chamberlain és Sorel. A filozófia terén is képezte magát, Platón és Arisztotelész olvasásával. Emlékezetből tudott teljes bekezdéseket idézni Schopenhauertől, és hosszú ideig magánál hordott egy kis Schopenhauer-kötetet. Nietzschétől sokat tanult az akaraterőről. Tudásszomja kielégíthetetlen volt. Sok száz órát töltött Tacitus és Mommsen, hadvezérek, mint például Clausewitz, birodalomépítők, mint Bismarck tanulmányozásával. Semmi sem kerülte el figyelmét: civilizációk története vagy a vil

15. Todo:
    2007. 06. 18. 23:27

    világtörténelem, a Biblia és a Talmud, Aquinói Szent Tamás filozófiája, Homérosz, Szophoklész, Horatius, Ovidius, Titus Livius és Cicero összes mesterműve sem. Úgy ismerte Julianus Apostatát, mint kortársát. Tudása a mechanika területére is kiterjedt. Ismerte a motorok működési elvét, értett a különféle fegyverek ballisztikájához, az orvostudományokban és biológiában való jártasságával megdöbbentette a legjobb orvoskutatókat. Hitler tudásának széleskörűsége meglepheti vagy elégedetlenséggel töltheti el azokat, kik nem tudtak róla, de ez mindazonáltal történelmi tény.

    Hitler e század egyik legműveltebb embere volt. Sokkalta műveltebb, mint Churchill, az intellektuális mediokrata, vagy Pierre Laval, az ő érintőleges történelemtudásával, műveltebb, mint Roosevelt vagy Eisenhower, aki soha nem jutott túl a detektívregényeken. Hitler már kora gyermekkorától különbözött a többi gyerektől. Belső erővel rendelkezett, szelleme és megérzései vezették. Még csak tizenegy éves volt, és már nagyon ügyesen rajzolt. Ez időben készült vázlatai jelentős szilárdságról és lendületességről árulkodnak. Első festményei és akvarelljei, melyeket 15 éves korában készített, érzékeny költőiséggel áthatottak. Egyik legmegdöbbentőbb korai műve, Az Utópia Erőd szintén ritka képzelőerővel megáldott művésznek mutatja. Művészi érdeklődése szerteágazó volt. Ifjú korától kezdve írt verseket. Egy teljes színművet diktált le Paula húgának, akit megdöbbentettek elképzelései. 16 éves korában, Bécsben egy opera komponálásába kezdett. Még a díszletet, jelmezeket is megtervezte. A szereplők természetesen wagneri hősök voltak. Hitler nemcsak művész, de mindenekelőtt építész volt. Műveinek százai legalább annyira építészeti, mint festői szempontból említésre méltóak. Emlékezetből minden részletre kiterjedően meg tudta jeleníteni egy templom hagymakupoláját, vagy egy kovácsoltvas bonyolult cirádáit.

    Hitler azért is ment a század elején Bécsbe, hogy vágyaival összhangban építész lehessen. Amikor valaki azt a sok száz festményt, vázlatot, rajzot látja, amiket az idő tájt készített, és amelyek nyilvánvalóvá teszik, hogy tökéletesen értett a térbeli ábrázoláshoz, akkor megdöbbenve veszi tudomásul, hogy a Szépművészeti Akadémia két egymást követő felvételiéről is kibuktatták. A német történész, Werner Masen, aki nem Hitler-szimpatizáns, súlyosan elítéli e vizsgáztatókat: Minden műve kivételes építészeti tudásról és tehetségről árulkodik. A Harmadik Birodalom megalkotójával szemben az egykori Bécsi Szépművészeti Akadémia szégyenben maradt. Hitler szobájában mindig ki volt rakva édesanyjának egy képe. Halála napjáig végigkísérte hőn szeretett édesanyjának emléke. Mielőtt 1945. április 30-án eltávozott e földről, édesanyja fényképét helyezte maga elé. Kék szeme volt, mint Hitlernek, és hasonló arca. Anyai szíve tudta, hogy fia különbözik a többi gyerektől. Szinte úgy viselkedett, mintha ismerte volna fia végzetét. Nehéz szívvel halt meg, a fiát övező óriási titokzatosság miatt. Fiatalsága évei idején Hitler szinte remeteéletet élt. Legfőbb vágya volt, hogy visszahúzódjék a világtól. Magányos szívvel járt magában, szegényes étkeket evett, de három közkönyvtár könyveit befalta. Tartózkodott a társalgástól, és kevés barátot számlált.

    Szinte lehetetlen még egy oly sorsot elképzelni, amikor is valaki ily kevéssel indul, és ily magaslatokra jut fel. Nagy Sándor király fia volt. A jó családból származó Napóleon 24 évesen már tábornok. 15 évvel a bécsi évek után Hitler még mindig egy ismeretlen tizedes. Sok ezer embernek ezerszeresen több lehetősége volt nyomot hagyni a világban. Hitler körülményeivel nem sokat törődött. Bécsben egy lerobbant, szűkös albérletben lakott, de ez nem érdekelte. Bérelt egy zongorát, mely a szoba felét elfoglalta, és operája komponálására összpontosított. Kenyéren, tejen és zöldséglevesen élt. Valóban szegény volt, nem volt még kabátja sem. Havat lapátolt, ha leesett a hó. Csomagokat cipelt a pályaudvaron. Heteket töltött hajléktalanszálláson, de a festést, az olvasást nem hagyta abba. Mélységes szegénysége ellenére Hitler mégis mindig tisztán, rendesen járt. Háziurak és házinénik Bécsből és Münchenből is megemlékeztek kellemes modoráról, előzékenységéről. Viselkedése kifogástalan volt. Szobája mindig makulátlan, szegényes vagyontárgyai gondosan elrendezve, ruhái szépen vállfára akasztva, összehajtva. Maga mosta és vasalta ruháit, ami abban az időben férfiaknál ritka volt. Nagyon kevéssel beérte; az a pénz, amit néhány képének eladásával szerzett, minden szükségletét fedezte.

    Egy bencés kolostor templomának szépsége, ahol kórustag és ministráns volt, oly mélyen érintette, hogy röpke vágy ébredt benne, hogy Benedek-rendi szerzetes legyen. Furcsamód ebben az időben volt az is, hogy amikor misére ment, útja a kolostor bejáratának kőcímerébe vésett szvasztika alatt vezetett el. Ez volt az első szvasztika, amit életében látott. Hitler apja vámhivatalnok volt, és azt remélte, fia majd nyomdokaiba lép, és ő is köztisztviselő lesz. Tanítója a szerzetesi életre biztatta. Hitler végül Bécsbe ment, vagy inkább menekült. Bécsben az akadémia bürokratikus középszerűsége miatt művészi törekvéseiben megakadályozva, Hitler gondolataiba mélyedt és elzárkózott a világtól. Ausztria-Magyarország hatalmas fővárosába beleveszve sorsát kutatta. Hitler életének első 30 évében az 1889. április 20-i dátum néhány embernek jelentett csak valamit. E napon született Braunauban, az Inn-völgyének egy kis városkájában. Bécsi számkivetettsége alatt gyakran gondolt szerény kis otthonára és főleg édesanyjára.

    Amikor édesanyja beteg lett, Hitler hazatért Bécsből, hogy gondját viselje. Hetekig gondozta, elvégezte a házi munkákat, és támaszként állt mellette, mint a legszeretőbb fiú. Amikor végül meghalt, karácsony estén, Hitler fájdalma óriási volt. Bánattól sújtottan temette el édesanyját a kis vidéki temetőbe. Soha nem láttam ekkora fájdalmat – mondta édesanyjának orvosa, aki egyébként zsidó volt. Hitler még nem koncentrált a politikára, de anélkül, hogy ez kikristályosodott volna benne, erre volt leginkább hivatott. A politika végül is egybeolvadt művészetszenvedélyével. Az emberek, a tömegek lettek az agyag, melyből a szobrász halhatatlan formát farag. Keze alatt az emberagyag olyan mesterművé vált, mint amilyen Myron egy márványszobra, egy Hans Makart festmény vagy Wagner Ring Tetralógiája. Zene-, művészet- és építészetszeretete nem távolította el a bécsi társadalmi problémáktól és politikai élettől. Hogy fennmaradhasson, más munkásokkal együtt közönséges munkásként dolgozott. Csendes szemlélő volt, de figyelmét semmi nem kerülte el; sem a burzsoá hiúság és önzés, sem az emberek erkölcsi és anyagi nyomora, sem a százezres munkástömeg, amint haraggal szívében hömpölygött tova Bécs széles sugárútjain.

    Meghökkent attól is, hogy Bécsben egyre nőtt a kaftános zsidók száma, Linzben ez ismeretlen jelenség volt. Hogy lehetnek ezek németek? – tette fel magának a kérdést. Elolvasta a statisztikát: 1860-ban 69 zsidó család volt Bécsben, 40 évvel később 200. 000. Mindenhol ott voltak. Megfigyelte beáramlásukat az egyetemekre, jogi- és orvosi pályákra, és látta, hogyan kaparintják meg a sajtót. Hitler közvetlen szemlélője volt azoknak a szenvedélyes reakcióknak, amiket ezen invázió a munkásokból kiváltott, de a helyzet nem csak a munkásokat aggasztotta. Ausztriában és Magyarországon is sok jelentős személy fejezte ki nemtetszését amiatt, hogy úgy látták, hazájukat idegenek özönlik el. Hitler lelkesen hallgatta a meggyőző kereszténydemokrata szónokot, Bécs polgármesterét. Hitler a 8 millió ausztriai német sorsát is szívén viselte, akik Németországtól elszakadván megfosztattak jogos német állampolgárságuktól. Ferenc József császárt keserű, jelentéktelen öregembernek látta, aki nem tudott megbirkózni sem a napi problémákkal, sem a jövő kihívásaival. A fiatal Hitler csendesen összegezte elméjében a tapasztalatokat. Először is: Az osztrákok Németországhoz, a közös hazához tartoznak. Másodszor: A zsidók idegenek a német társadalomban. Harmadszor: A hazafiság csak akkor bír érvénnyel, ha az minden társadalmi osztályra kiterjed. Azok az egyszerű emberek, akikkel Hitler bánatban, megaláztatásban osztozott, ugyanúgy részét képezik a hazának, mint a felsőbb körök milliomosai. Negyedszer:

    Az osztályharc előbb vagy utóbb egyaránt arra kárhoztat munkást és főnököt, hogy tönkretegyék az országot. Egyetlen ország sem élheti túl az osztályharcot; csak a munkás és munkaadó közötti kooperáció szolgálhatja az ország javát. A munkást tisztelni kell, rendezetten és megbecsülésben kell élnie. Az alkotókedvet nem szabad megtörni. Amikor Hitler később úgy nyilatkozott, hogy társadalmi és politikai nézetei Bécsben alakultak ki, igazat szólt. Tíz évvel később mindenki azokról a problémákról beszélt, amelyeket ő akkoriban Bécsben megfigyelt. Hitlernek tehát hosszú éveket kellett Bécs zajgó városában mintegy számkivetetten élnie, és mégis szép csendben mindent megfigyelt. Ereje belülről fakadt. Nem várta senkitől, hogy helyette gondolkozzék. Kivételes emberek, dacára az emberek tömegeinek, mindig magányosnak érzik magukat. Hitler magányosságát úgy tekintette, mint csodálatos lehetőséget a magába mélyedésre, és arra, hogy ne merüljön el a nemtörődömség tengerében. Hogy ne vesszék el a terméketlen és kopár sivatagban, az erős lélek magában keres menedéket.

    Hitler ilyen lélek volt. Hitler villáma a szó volt. Minden művészi tehetsége mesteri kommunikációs és szónoki képességén keresztül tört magának utat. Hitler nem akart volna a szó erejének felhasználása nélkül vezér lenni. Csak szemfényvesztő lett volna, akit magát is elragad mutatványa. Akkor volt teljesen elégedett, amikor szavainak mágikus ereje megérintette azok szívét és szellemét, akikhez szólt. Minden egyes alkalommal, amikor életében szerzett tudását misztikus szépséggel átadta az embereknek, úgy érezte, újjászületett. Hitler szónoki képességének igéző volta még nagyon hosszú ideig jelentős kutatási területet fog a pszichoanalitikusoknak biztosítani. A rejtély kulcsa Hitler szavának ereje. E nélkül soha nem lett volna Hitler-éra. Hitt Hitler Istenben? Mélyen hitt. Mindenható Úristennek, minden tudott és nem tudott dolog Urának tekintette. Propagandisták úgy állítj

16. Todo:
    2007. 06. 18. 23:29

    Mindenható Úristennek, minden tudott és nem tudott dolog Urának tekintette. Propagandisták úgy állítják be, mintha ateista lett volna. Nem volt az. Megvetette az álszent és anyagias klérust, de ezzel nem állt egyedül.

    Hitt a teológiai dogmák és szabályok szükségességében, és hangoztatta, hogy ezek nélkül a keresztény egyház grandiózus építménye összeomlana. Szelleme összeütközésbe került e dogmákkal, ugyanakkor felismerte, hogy az emberi elmének nehéz a teremtéssel kapcsolatban felmerülő összes problémát, annak határtalan perspektíváit és lélegzetelállító szépségét felölelnie. Vallotta, hogy minden embernek vannak szellemi szükségletei. A csalogány dala, egy virág színe és mintázata újra és újra a teremtés nehéz kérdéseihez vezették vissza. A világon senki nem beszélt nekem ily ékesen Isten létéről. Nem azért, mert kereszténynek nevelték, hanem mert felismerte Isten létének szükségszerűségét. Hitler hite meghaladta a formulákat és érintőlegességeket. Isten volt számára mindennek alapja, mindenek irányítója: úgy az ő sorsának, mint mindenki másénak is.

    Fordította: Parragh Mónika

    Robert J. Chapman: A gondolkodás ellenőrzésének próbája: Leon Degrelle története

    Ezt a dolgozatot a hatodik nemzetközi történelemújraértékelési (revizionista) kongresszuson mutatták be.

    Gyakran mondják, hogy a háború első halálos áldozata az igazság volt Az ellenségeknek mindig megvolt a maguk történelmi változata, különös tekintettel a háborúkért való felelősségre. Ennek ellenére bizonyos alapvető tényeket és eseményeket nem süllyesztettek teljesen el. Római államférfiak soha nem rejtették el ellenségességüket Karthágóval szemben, noha történészek megbízható okokat találtak a pun háborúkra. Róma győzött katonailag, de nem mutatják hibátlannak és tisztességesnek a történelemkönyvekben. Noha Róma teljesen lerombolta Karthágót, Hannibál hőstetteit helyesen följegyezték, hősiességét és becsületességét nem vonták kétségbe, jellemét nem mocskolták, zsenialitását nem nevezték őrületnek, és megértették indítékait hazájával szembeni kötelességeit figyelembe véve.

    Négyezer éven keresztül a történészek képesek voltak az emberiség eseményeinek följegyzésére. Ha a győztes különösen bosszúszomjas volt, lehet, hogy egy ideig a becsületes történészeknek a háttérben észrevétlenül kellett működniük, de végső soron félelem nélkül le lehetett írni a tényeket a megtorlástól való félelemtől mentesen. A legyőzött országoknak nem tiltották meg a saját történelemváltozatuk fenntartását. A történészek, hasonlóan a könyvelőkhöz, gyűjthették a tényeket és eszmefuttatásokat, és hozzáadhatták saját álláspontjukat a leírtakhoz.

    A tények eltorzítása és titokban tartása, ezek kitiltása a történelemkönyvekből viszonylag új jelenség. A kötelező katonai szolgálattal és az abszolutizmussal egybekötve először a francia forradalom kezdetén jelentkezett.

    Míg a régi rendszer eltűrte azokat is, akik annak megsemmisítésére szövetkeztek, és olyan embereket mint Voltaire, Rousseau és Montesquieu ünnepeltek a királyi szalonokban, a francia forradalom idején a más nézeteket guillotinnal jutalmazták. A forradalmi rendszer gyanított ellenségeit egyszerűen kivégezték.

    Történészek voltak a terror eme demokratikus uralkodásának első áldozatai. Milliókat gyilkoltak le, és a történelmi igazság meghalt. A világ szerencséjére Danton, Marat és Robespierre nem győztek, hanem saját terrorjuk áldozataivá lettek.

    A szünet ezután rövid volt. A vírus kiszabadult a palackból. a tizenkilencedik század során sok zsarnok és olyan, aki zsarnok szeretett volna lenni, fertőződött meg. De az igazság, vagy legalábbis a vélemények sokfélesége megmaradt az olyan országokban, ahol nem az eszmei zsarnokság uralkodott.

    Marat ideológiai örökösei, akik Marx és Engels tanításain nőttek fel, 1917-ben Oroszországban uralomra kerültek. Még egy fontos ország került az ideológiai fanatikusok abszolutisztikus uralma alá. Újra a történészek lettek az áldozatok. Eseményeket töröltek ki az emlékezetből, "tényeket" találtak föl, és teljes osztályokat semmisítettek meg, vagy személytelenítettek az újra írt történelemkönyvek, melyeket az új, szovjet ember kapott kézhez. Az önfejű történészeket gyorsan kiirtották ellenforradalmárként vagy antiszemitaként. (1. jegyzet). Mindamellett ennek a korunkbeli zsarnokságnak a tényeit kiszűrték és nyugati történészek feljegyezték őket. (2).

    A zsarnokság nagyon megerősödött 1917-től máig. Amit a francia és marxista forradalmárok nem tudtak elérni - pontosan a történelem irányítását saját rendszerük életben tartására - standard eljárássá lett az egész Földön. Az angol-amerikai szövetségesek és Szovjetoroszország szövetsége nem tette demokratikusabbá a Kreml urait, hanem a "demokratikus" szövetségesek vették át a szovjet zsarnokság eszközeit.

    Először a történelemben szinte az egész világ ugyanannak a zsarnoki eszmének van alávetve, melynek része a modern történelem közös változata. Ma már nincsenek olyan országok, melyekben az üldözött történészek menedéket kereshetnének, hogy tovább dolgozzanak, vagy kivárják, míg nyugodtabb lesz a helyzet. A legyőzött országok történészeinek szabadsága, hogy saját szemszögükből írhassanak történelmet, szintén megszűnt. A győztes második világháborús szövetség megállította a történelem óráját 1945-ben, feltétel nélkül és mindenütt.

    Bizonyosan nem iróniamentes, hogy a Szovjetunió és az amerikai angol demokráciák győzelme Németország fölött, mindez a béke és demokrácia nevében, indította meg a szellemi zsarnokság sötét korszakát. Olyan korszak hajnalát hozták, melyben bárki, aki a "hivatalostól" eltérő véleményt mer nyilvánítani, életével és vagyonával lakozik azért. Soha azelőtt nem volt ilyen abszolút dogma uralkodó a Földön.

    A marxizmus, kapitalizmus és cionizmus kizáró történelmi dogmája tartja a világot sötétségben 1945 óta. A revizonista történészeket az intoleráns dogma védői hajszolják a földkerekségen keresztül.

    A legerőszakosabban Németországot nyomják el és osztják részekre törvénytelen kormányok vezetése alatt, akik jogi tiltásokat hoznak a hivatalos dogma bármilyen enyhe lazítása ellen is.

    1945 óta sok országban hoztak törvényeket önfejű történészek büntetésére. És ha a törvények nem elég hatásosak, lázas hazugságpropaganda indul a modern médiákban ellenük.

    De gyilkosságok, gyújtogatás és mindenfajta üldözés ellenére az elnyomás és sötétség erői nem oltották ki teljesen a szabadság zsarátnokát. Valójában a negyven év üldözés a szabadság védőit erősebbé és határozottabbá tette, mint valaha abban a meggyőződésben, hogy az igazságnak és szabadságnak győznie kell. A történeti átértékelés intézetének évi konferenciái mutatják az emberi szellem megtörhetetlen erejét.

    Tényleg irónikus jelenség, hogy üldözőink rosszabbak, mint a "nácik", akiket gyűlölnek. Valójában ők alkalmazzák a világra mindazon rosszat, aminek elkövetésével a nemzeti szocialista Németországot vádolják. A szerepek teljesen fölcserélődtek: az állítólag üldözöttek a tényleges üldözők. A történelmi igazság, természetesen az, hogy Németországot az első világháború óta aljasul elnyomták, és azokat a történészeket, akik megkísérelték ezt kimutatni, azonnal elkezdték üldözni.

    Noha a történelmi átértékelés egyáltalán nincs a második világháború idejére korlátozva, mégis szükséges volt ezt a kort hangsúlyozni, mivel a modern történelem teljes mértékben meghamisította azt a kritikus időszakot mond a Szovjetunióban, mind a demokratikus szövetségesek országaiban. Az utóbbi negyven évben ők ellenőrizték a történetírást, hogy állandósítsák uralmukat abszolút világideológiájukon keresztül. Elvük az orwelli axióma: "aki uralja a múltat, uralja a jövőt. Aki a múltat uralja, uralja a jelent is."

    De ma az amerikai alkotmány első pontjának és a szólásszabadságnak a védelmezői csatlakoztak a történészekhez a harcban, hogy alapvető joga legyen bárkinek gondolatai kimondása a megtorlástól való félelemtől mentesen.

    A hamisítók nyíltan bevallják, hogy legjobban a történelmi újraértékeléstől félnek. Ezzel legnagyobb gyöngeségüket is bemutatják: félelmüket az alapos átvizsgálástól. Folyamatosan szórakoztatják a szemlélőt azzal, hogy nem tényeket használnak vitájukban, hanem mások becsmérlését, fenyegetését és megbüntetését. A tudományos információk szokásos cseréje ez esetben teljesen hiányzik.

    A világot átfogó gondolatzsarnokságot kihívták. négy évtized hazugságai után kimondhatjuk: Elég volt. Hálásak lehetünk, hogy az Egyesült Államok még olyan bástya, ahol nem szüntették meg a szólási szabadságot, de az idő arrafelé halad. Ha ma történészeket hallgattatnak el, megtagadva tőlük alkotmányadta jogukat, ki lesz a következő? Mindannyiunk szabadsága forog kockán.

    A történészek fölszólítása az igazság kimondására elválaszthatatlanul össze van kötve a szólásszabadsággal. Kettős szerep és kettős kötelesség, ami alól nem bújhatunk ki. Egyszersmind hatalmas lehetőség azoknak a hamisításoknak a leleplezésére, melyek 1945 óta tartják fogva a világot.

    A történet javára az szolgált volna, ha a második világháború központi alakja, Hitler Adolf Napóleonként vonult volna nyugalomra, hogy megírja megemlékezését, és hogy válaszoljon a történelem kérdéseire. A különbség a Napóleonnal és Hitlerrel való bánásmód között mutatja, mekkorát süllyedt a világ a teljes zsarnokságba.

    A harctéri vereség Napóleon koronájába került, de élete és becsülete megmaradt. Máig tisztelik országában, melyet uralt és a világon. Ezzel szemben Hitler veresége megsemmisítést jelentett a teljes pusztítás háborújában. Ez a könyörtelen ellenségesség az első világháborúban kezdődött és a Versaillesi szerződésekben csúcsosodott ki. Elérkezett az idő, amikor a vezető hadi vereségéért hatalmának és hírnevének elvesztésével fizet.

    A szovjetek és demokratikus szövetségeseik, akik a teljes háborút vezették be, feltétlen megadással és feltétlen gyűlölködéssel, intézményesítették a megszállottságot és megtorlást gyilkos és állandó alapon. Ez a fanatikus eljárás állította meg a történeti kutatást.

    A cenzúra és elnyomás pusztító korszaka csak akkor szűnik meg, ha visszaáll a szabad vita, keresés, kutatás és vizsgálódás. A legyőzöttnek távlatot kell biztosítani, nem a nürnbergi kínzók révén

17. Todo:
    2007. 06. 18. 23:30

    hanem azok révén, akik a másik oldalon tényleg történelmet csináltak. A tudományos világnak és a nagyközönségnek joga van a Hitler korszak mindkét oldalát megvizsgálni.

    Több mint 200 ezer könyvet írtak 1945 óta a második világháborúról, de tudatták ezek a tényleges történetet velünk?

    Például csak egy tucatnyian azok közül, akik ismerték Hitlert írtak róla. Sajnos, képességük arra, hogy az igazat mondják, alá lett rendelve elsőrendű kötelességüknek a túlélésre.

    A történelemújraértékelési intézet úgy véli, hogy itt az ideje, hogy megértsük a modern történelem legfontosabb pillanatainak legjelentősebb alakját: Hitler Adolfot. A történészek szerencsétlenségére sem ő, sem tisztjei nem állnak rendelkezésünkre, egyet kivéve.

    Kutatásában, hogy a történelem ezen eddig nem fölkutatott részét vizsgálja, az intézet kapcsolatba került az utolsó háború idején működő nemzeti szocialistával, aki még él és kitölti az űrt: Leon Degrelle, a belga rexista mozgalom katolikus vezetője, és a Waffen SS önkéntes "Wallónia" hadosztályának a vezetője.

    Degrelle jól ismerte Hitlert, aki nagyon megbízott benne. A keleti front egyik legkitüntetettebb hőseként mégis a legalkalmasabb személy a pártatlan történelemszemléletre. Nem német, és a belgákkal és franciákkal együtt németellenes légkörben nőtt föl.

    A háború kirobbanása előtt Degrelle fiatal értelmiségi volt, aki újságot adott ki, és egy nemzeti pártot szervezett, mely a választások után képviselőket küldött a belga parlamentbe. Az a nemzeti lelkesedés, mely nevéhez fűződik abban mutatkozott meg, hogy milliók köszöntötték és támogatták programját.

    Mikor Degrelle visszatért Brüsszelbe négy évig tartó harc után a kommunizmus ellen a keleti fronton, a belga történelem leglelkesebb fogadtatása várta. Belgák ezrei álltak Brüsszel utcáin, hogy köszöntsék a visszatérő tábornokot két hónappal a szövetségesek megszállása előtt.

    Az egyik legkitűnőbb francia nyelvű író, több mint negyven könyvet adott ki, a költészettől a gazdasági témákig, az építészettől a történelemig. Elismert volt mint szenvedélyes szónok, és ritka tehetséges katona. 600 ezer idegen önkéntest vezetett a Waffen SS-ben, és minden kitüntetését a fronton szolgálta meg. Négy folyamatosan harcban töltött év után az ő csapata volt az utolsók egyike, amely visszavonult Oroszországból.

    Ezt a hősi harcot az "Oroszországi hadjárat" c. művében írta meg, ami miatt Európában a "huszadik század Homérosza" névvel illették. (Könyvét nemrég adta ki a történelmi újraértékelő bizottság angolul).

    Utolsó találkozása alkalmával Hitler Adolffal, amikor Németországra bombák záporoztak, látta, hogy Hitler megőrizte nyugalmát és bátor volt. Utolsó közös reggeljük alkalmából Hitler szolgálta ki, adott neki kenyeret és töltött bort a poharába. Hosszan nézett Degrelle szemébe: " Mi mind meg fogunk halni, de Leon, neked élned kell. Neked élned kell, hogy megmondd a világnak az igazat."

    1945-ben Degrelle Németországból Norvégiába menekült, ahol egy egymotoros gépet bérelt, melyen átrepülte a megszállt Európát, és eljutott a spanyol határra, ahol elfogyott az üzemanyaga. Komolyan megsebesült, pár csonttörése is volt. Egy évet töltött kórházban, ennek nagy részét gipszben mozgásképtelenül. Ahogy a jobb keze használható lett, elkezdte írni mesterművét, az "Oroszországi hadjárat"-ot. Két francia kiadást ért meg a mű.

    A szövetségesek Spanyolország megszállásával fenyegetőztek, ha Degrellet és a francia miniszterelnököt, Pierre Lavalt nem adják ki meggyilkolásra. Franco kompromisszumot kötött. Kiadta Lavalt, de nem adta ki Degrellet, aki nem volt szállítható és a kórházban volt.

    Egy évvel azután Degrelle egy kolostorban kapott menedéket. Családjának tagjait és sok barátját tartóztatták le és kínoztak halálra a "demokratikus felszabadítók" Belgiumban. Hat gyerekét kényszerrel szállították különféle európai fogvatartó központokba, miután nevüket megváltoztatták. A hatóságok rendelkezése értelmében sem egymással, sem apjukkal nem volt szabad kapcsolatot tartaniuk.

    Az új belga kormány háromszor ítélte halálra távollétében. Külön törvényt hoztak, a Lex Degrellana-t, amely megtiltotta bármely Degrelle könyv tartását, olvasását és megrendelését, melyet ő írt, vagy amely róla szól. Az Ihr (történelmi újraértékelés) vele foglalkozó művei automatikusan tiltottak Belgiumban.

    Teljesen egyedül, Degrelle újra kezdte építeni tönkretett életét. Azzal az energiával és égő lelkesedéssel, mely soha nem hagyta el, először kézi munkát végzett építkezésen. És szinte ugyanúgy, ahogy tábornokká lett a csatamezőn, Degrelle fölépített egy nagy építési vállalatot fontos szerződésekkel. Vállalatának minősége és hatásossága olyan jól ismertté vált, hogy az Egyesült államok kormánya védelmi tárgyú feladatokat bízott rá, többek között katonai repülőterek építését Spanyolországban. Időközben megbízottai Európában kutatták elrabolt gyermekeit. Mindet megtalálták, és izgalmas körülmények között jutottak el apjukhoz Spanyolországba.

    Tizenkét alkalommal az utóbbi negyven évben kérte Degrelle a belga kormányt, hogy nyilvánosan tárgyalja esetét. Ismételt kérésére, hogy tényleges bíróság tárgyalja esetét (szemben a nürnbergi kirakatperekkel) a válasz zavar és bűnös csend volt.

    Az intézet megbízta ezt a hatalmas történeti figurát, első kézbeni tanút és a világ jelentős eseményeinek személyes résztvevőjét, hogy írjon egy tizennégykötetes történeti visszaemlékezést. Degrelle első kézből származó tapasztalata, ismeretsége Churchillel, Mussolinival és a második világháború minden fő alakjával nagyon fontossá teszik ezt a projektet.

    Ezek a könyvek nagyon Hitler-pártiak lesznek? Degrelle tábornok már megadta erre a választ más munkáiban. Félelemtől és kivételezéstől mentesen ír. Ellenfelei átkozzák tényeit, de soha nem képesek az ellenkezőjüket bebizonyítani. Ez együtt hatalmas tárgyi tudásával garantálja, hogy értékes munka van születőben.

    Az első kézirat 1268 oldalnyi, három részből áll, címe: Hitler, született Versaillesben. Ez az alapmű, melyet tizenhárom 400 oldal körüli könyve követ, melyekben addig nem nyilvánosságra hozott dokumentumok és fényképek vannak kulcsszemélyekről. Minden kötet Hitler örökségének különféle pontjait tárgyalja. Címük ez lesz: Hitler a demokrata, Hitler és az egyház, Hitler és a németek, Hitler és az Egyesült Államok, Hitler és Sztálin, Hitler és Anglia, Hitler és Franciaország, Hitler és a bankok, Hitler és a kommunisták, Hitler és a zsidók, Hitler és a politikusok, Hitler és a hadi stratégák, Hitler és a harmadik világ.

    Hitler nem lett volna a versaillesi szerződés nélkül- mondja Degrelle. A Németországot kizsigerelni akaró egyesült erők addig ismeretlen gonoszsággal dolgoztak. Hitler reménytelennek tűnő helyzetben emelkedett föl népének nyomorából és kétségbeeséséből. Rajzművész volt, aki kedvelte a zenét. katonaruhája volt egyetlen tulajdona a Földön. Belekerült a politikába. A reménytelenség mélységeiből a meglévő erők ellenére forradalmat szervezett, irányított és élt benne, kezdettől a végéig. Legyőzte a németek előítéleteit és ellenállását, és a nép válaszolt neki. Minden szavazatért fáradhatatlanul dolgozott városból városba, községből községbe. Hitlert demokratikusan választották meg. Mikor hatalomra került a kapitalizmus, kommunizmus és cionizmus egyesült erői újból hadat üzentek Németországnak.

    Degrelle részletes történelmi tanulmánya az esetek láncolatának minden egyes láncszemét tekintetbe veszi, melyek Hitler megválasztásától a második világháború kezdetéig terjednek. A versaillesi tárgyalás kulisszái mögé is betekint.

    Degrelle hangsúlyozza, hogy Hitler szociális reformjaira fognak végül emlékezni, és nem haditetteire. Foglalkozik Hitler újításaival mint a fizetett szabadság, és a munkavállalóval a nyereség megosztása. A német vezető megfizethető és jó minőségű lakásokat építtetett minden állampolgár számára. Hitler hangsúlyozta, hogy minden német családnak joga volt kellemes küllemű kertes házra virágokkal és zöldséggel. Biztos és kellemes munkakörülményekről gondoskodott. Minden gyárnak volt sportpályája, uszodája, fái, virágai, és szépen tervezett épületei. Súlyt helyezett rá, hogy a munkakörülményeknek nem szabad tönkretenni a munkások fizikai és lelki egészségét. Megszervezte az olcsó népautó a "Volkswagen" gyártását, és olcsón megvehetővé tette minden munkás számára. Modern és szép autópályákat építtetett. Megszüntette az uzsorát azon az alapon, hogy a nemzet gazdagsága a munkaereje, és nem a raktározott aranya. Az állam- hangsúlyozta Hitler- a nép kizárólagos szolgája, és nincs más hatalom fölötte. Hitler szociális újításainak és eredményeinek listája igen hosszú.

    1933-ban ez mind újdonság volt. Dinamikus szociális forradalma tényeken alapult, nem szövegelésen, és gyűlölettel töltötte el Németország ellenségeit és egyesítette őket gyűlöletükben.

    Németország és Ausztria-Magyarország Versaillesi megcsonkítása sok németet (beleértve a német osztrákokat is) és sok magyart szolgáltatott ki idegen és rosszindulatú szomszédoknak. Degrelle tábornok fölméri a francia-brit intrikákat Középeurópa ügyeit illetően, és a Wilson féle tizennégy pont rendszeres elárulását, a titkos szerződéseket, melyek Wilson szándékát az első pillanattól keresztezték, és hatalmas területek cinikus francia-brit felosztását, a szerencsétlen lakosok kívánságát teljesen figyelmen kívül hagyva.

    Degrelle megmutatja, hogy Hitler és Németország története csak a Versaillesi szerződés környezetében érthető, és Németország alávetésének kérlelhetetlen ellenségei által. "Ha a szövetséges változatát hallom a történetnek" mondja "Gyakran emlékeztetem a riportert, hogy úgy számol be egy vitáról, hogy az egyik oldal minden érvét felnagyítja, míg a másik érveit figyelmen kívül hagyja. Története hitelesen tanúsítja az egyik oldal agresszióját, és a másik áldozat voltát. De elhagyásával hazudik. Én semmit sem tagadok le, amit Hitler tett, de megmutatom azt is, hogy mit csináltak a kommunisták és a nyugati szövetségesek. Ítéljen aztán a közvélemény."

    Szerencsém volt elolvasni Degrelle művének első kötetét. Tanúsítom annak hatalmas jelentőségét. Családom tagjaival meglátogattam Spanyolországi otthonában. Ez a projekt mérföldkő lesz a történe

18. Todo:
    2007. 06. 18. 23:30

    történetírásban, és meg fogja hiúsítani korunk nagy történelmi hazugságainak továbbélését. A következő nemzedékeknek nagyszerű áttekintést ad. Úgy vélem, hogy szelleme meg fogja változtatni az emberiség ügyeit.

    Jegyzetek

    1. A bátor római katolikus teológust, J.B. Pranaitist, aki jól tudott héberül, 1917-ben kivégezte a cseka (szovjet titkosrendőrség) "gondolatbűn" miatt.
    2. Robert Conques: a nagy terror, Stefan Possony: Lenin a megszállott forradalmár. Raymond Arthur Davies: Odüsszea a pokolba, Jean Fonteno: Vörös határ

    Adatok:
    Író: Chapman, Robert
    Cím: A gondolkodás ellenőrzésének próbája: Leon Degrelle története
    Forrás: A történelmi történelemújraértékelési intézet (http://www.ihr.org)
    Időpont: 1986 nyara
    Szám: 6 évfolyam, 2. szám
    Hely: 221 oldal
    ISSN: 0195-6752

    http://www.ihr.org/jhr/v06/v06p221_Chapman.html

19. Todo:
    2007. 06. 18. 23:31

    Christof Friedrich (Ernst Zündel-Eric Thomson):
    HITLER, AKIT SZERETTÜNK, ÉS MIÉRT

    Egy nemzet vallomása
    Az élők és holtak millióinak erejét
    Egyetlen akarat egyesítette.
    Sok millió buzgó lélek erejét

    Egyetlen hit fűzte össze.
    A kinyújtott kezek örvendező tömegéből
    Egyetlen kézben a forró üdvözlés:
    A kemény öklök végtelen sorának

    Merész követelése egyetlen ökölben;
    Egy nap minden bátor szívének
    Vihara és fénye egyetlen szívben.
    A zengő hangok mennydörgő erejével
    Az ő hangja hangzik az egész világon.

    Hallgatni fogja a világ...

    Gerhard Schumann

    Az írott történelem során, az emberek körében sohasem volt egy vezérnek nagyobb hatalma, olyan népszerűsége, hírneve, mint Adolf Hitlernek; senki sem volt olyan közel a követőihez, egész népéhez, mint ő. Ez csupán szeretetkapcsolatnak nevezhető.

    Mi más, mint a szeretet magyarázhatja meg azt, hogy a német nép örömmel fogadta ezt az egyszerű származású, de teljesen odaadó megmentőjét a keleti határvidékről? Mi más, mint a szeretet magyarázhatja meg azt, hogy a Nagy-Németország népe hű maradt hozzá a rossz időben éppen úgy, mint a sikerek idején, jóban-rosszban egyaránt? Mi más, mint a szeretet magyarázhatja meg azt a tényt, hogy azok, akik emlékeznek rá, még mindig szeretik őt?

    Szerettük őt, mert a legjobbat képviselte, ami bennünk volt, és mint Vezérünk, a legjobbat követelte meg tőlünk. Hitlernek sohasem volt Németországa. Németországnak mindig lesz Hitlere, az az ember, akit a népe szeretett.

    Ezért szerettük őt...

    Szerettük őt, mert kimondta a lelkünk ki nem mondott gondolatait oly módon, hogy mindenki megérthette. Nem "egyszerűsítette le túlzottan" a problémáinkat. Megvilágította azokat. Nem szédített minket olcsó megoldásokkal és könnyű csodaszerekkel, mert ilyenek nem léteztek.

    Ő nem "garantált" számunkra egy jobb világot. Ő azt kérte, hogy HARCOLJUNK érte. És mi tényleg harcoltunk, mert mi, akik hallottuk őt, tudtuk, hogy igaza van.

    Szerettük őt, mert tisztességes volt. Nem propagálta a demokrácia feltételezett erényeit, És azt követően nem korrumpálta az eljárást megvásárolt szavazatokkal.

    Szerettük őt, nem azért, mert "nagy diktátor" volt. hanem azért, mert nagy tanító volt, élő példája a rendnek, amelyet hirdetett. Rend nélkül semmi sem létezhet. Mi, akik szenvedtünk, nagyon jól megtanultuk ezt a leckét! De amikor nincs alapja a tanításnak, nincs faji minta, nincs átöröklés, a rendről szóló lecke nem tanulható meg: nem számít, milyen kiváló a tanár. Ő megtanította nekünk a fajnak ezt a rendkívül fontos igazságát.

    Hitler sugalmazása felszította faji képességeinket az alkotásra és a kreativitásra. A maga rendjét nem kényszerítette ránk. Az belülről fakadt.

    Szerettük Hitlert, mert ő fehér ember volt. Gyakorolta a mi fehér erényeinket, az egyenességet, a tisztességet, és cselekedetei egybevágtak szavaival. Ha valami szennyes volt arról mint szennyes dologról egészségügyi alapossággal rendelkezett. Nem őrizte kegyelettel a beteg lelkek kóros kinövéseit. Nem szégyellte elégetni a szégyenteljes ellenséges propagandát, amelynek a mi lelki összeroppantásunk volt a célja.

    Nem olyan volt, mint faji ellenségünk és demokratikus strómanjaik, akik sajtószabadságot hirdettek és elnyomást gyakoroltak.

    Szerettük őt, mert büntetési rendszerünk költséges tétlenségét produktív munkával és jóvátétellel párosuló büntetéssel helyettesítette. Még a megátalkodott bűnözők is hasznos szerepeket töltöttek be a mi társadalmunkban, olyan szerepeket, amelyekre még ők is büszkeséggel tekinthettek. Nemcsak minket mentett meg tőlük, hanem őket is megmentette számunkra.

    Szerettük őt, mert megvédett minket a vallási sarlatánoktól - a pénzért prédikálóktól, akik Isten prófétáinak adták ki magukat, azért, hogy az egyszerű hívők bizalmán élősködhessenek.

    Szerettük őt, mert megvédett minket faji ellenségünk züllöttséget terjesztő hadjáratával szemben. Ő tudta, hogy a szexuális elferdülés méreg, és elég ahhoz, hogy bármely fajt meggyilkoljon.

    Hálásak voltunk neki, hogy betiltotta a sok mocskos zsidó sajtótermék terjesztését, amelyek mindenfajta szexuális devianciát támogattak (az abortuszt is beleértve) a "sajtószabadság" nevében.

    Szerettük őt, mert eltávolította az idegen urainkat, és visszahelyezte őket övéik közé.

    Szerettük őt, mert megszabadított minket azoktól, akiket megrontott az arany, és tehetséges, megvesztegethetetlen emberekkel helyettesítette őket.

    Szerettük, mert nem olyan emberekkel vette körül magát, akik hiú privilégiumokat hajhásztak, hanem olyanokkal, akik a nekünk való szolgálat privilégiumát kerestek. A nekünk segítésnek semmilyen módja sem volt túlságosan alacsony a mi "nagyszerű és hatalmas" vezetőnk számára.

    Készségesen együttműködtünk velük, mivel szerettük a vezetőinket, csaknem annyira, mint a Vezérünket.

    Szerettük őt, mert úgy intézte, hogy a rendőrségünk értünk dolgozzanak, ne ellenünk. Fiataljaink megtanulták, hogy a rendőrségünk nem ellenünk van, hanem szükséges segítséget jelent egy egészséges társadalom megerősítésében.

    Biztos, hogy minden segítség szükséges volt, hogy a tisztességes polgárokat megvédje az árulók, titkos társaságok és kisebbségi terrorcsoportok fondorkodásaitól. Támogattuk a rendőrségünket, mivel ők német rendőrök voltak, német kormányért dolgoztak. Így sokkal kevesebb rendőrre volt szükségünk "a közrend fenntartása érdekében", mint napjainkban, idegen uralom alatt.

    Szerettük őt, mert ő szeretett minket és gyerekeinket. Annyira szerettük őt, hogy mi, a fiatalok és nem annyira fiatalok, elzarándokoltunk az otthonához az Alpokban, nem azért, hogy kegyeit kérjük, hanem csak azért, hogy vessünk rá egy pillantást és közel legyünk hozzá.

    Szerettük őt, mert meghallgatott minket és egyszerűen élt. mert mi, akik hallottuk őt, tudtuk, hogy igaza van.

    Szerettük őt, mert tisztességes volt. Nem propagálta a demokrácia feltételezett erényeit, És azt követően nem korrumpálta az eljárást megvásárolt szavazatokkal.

    Szerettük őt, mert nem üldözte ellenségeinket, de eljárást indított ellenük, a kivételezés veszélye nélkül a törvény alapján - a mi törvényünk szerint.

    Szerettük őt, mert megmentett minket az idegen betolakodóktól, akik fajunknak, a fehér fajnak kiirtását támogatták..

    Szerettük őt, mert a szórakoztató médiában nem tűrte meg a fajkeveredés és faji öngyilkosság ferdeségét.

    Szerettük őt, mert arra használta a szórakoztató médiát, hogy oktasson minket az életről és az igazi értékekről A témák oly módon álltak előttünk, hogy sohasem voltak unalmasak. A legjobb az volt, hogy azok a mi színdarabjaink és a mi filmjeink voltak a mi népünk által bemutatva.

    Szerettük őt, mert megtanított minket a faji igazságra, és még a szkeptikusoknak is bebizonyította, hogy a fehér faj minden nagy kultúra és civilizáció alapítója, és a fajkeveredés a nagy romboló

    Szerettük őt, mert semmit sem rejtett el előlünk. Bízott erőnkben, hogy képesek leszünk szembeszállni a legsötétebb kegyetlenkedésekkel is, amelyekre ellenségeink ragadtatják magukat - és le fogjuk győzni azokat bátran és határozottan.

    Szerettük őt, mert bátor tervei voltak, amelyek javára voltak az embernek és összhangban voltak a természettel.

    Szerettük őt, mert ő építette számunkra a legjobb autóutakat a világon, amelyeket azóta is irigyelnek és utánozni akarnak a többi népek. Nemcsak autóutakat adott nekünk, hanem olcsó, praktikus autót is, hogy ezeken az utakon azzal közlekedjünk: a Volkswagent, a nép, autóját.

    Szerettük őt, mert tisztes pénzt adott nekünk, és ezzel megóvta munkánkat, otthonainkat és iparunkat. Életünket nemcsak elviselhetővé, hanem gyümölcsözővé is tette.

    Szerettük őt, mert az Úr tettéhez hasonlóan kiűzte a pénzváltókat az országunkból. Megtanította nekünk, hogy az igazi vagyon nem az aranyon és nem a hitelen alapul, hanem országunk és népünk termelőképességen. Tisztességes pénz csak tisztességes embereknél lehetséges. Semmilyen jogrendszer és az arany sem képes minket megvédeni a kormányzatban lévő bűnözőktől. A tisztességes embereket nem pótolja semmi sem.

    Szerettük őt, mert a pénzelőállítást kiragadta a zsidók kezéből, amerikai elődjéhez, Ábrahám Lincolnhoz hasonlóan. Gazdasági életünket megújította, a békeidők jóléti színvonalára emelte. Nem a háborúra való felkészülés vetett véget a mi gazdasági válságunknak. Ahol a zsidók megtartották a pénz feletti hatalmukat, ott a gazdasági válság súlyosbodott. Ebben az időben Amerikában és Nagy Britanniában drasztikusan nőtt a munkanélküliség. Ahogy az angol katonai stratéga, Liddell Hart kitartóan hangoztatta: "az utolsó dolog, amit Hitler akart, az a háború volt". De végül bekövetkezett a háború, és éppen kellő időben a zsidó bankárok számára! A háborút Anglia üzente meg 1939-ben, de akkor részéről kevés harci cselekmény történt. Anglia zsidó feltételeket szabott a háború befejezésének: meg kell ölni Hitlert és vissza kell térni a nemzetközi aranyalaphoz. Németország választási lehetősége a biztos éhhalál, vagy harc közben lehetséges halál volt.

    A zsidó bankárok teremtették meg a súlyos munkanélküliséget országunkban, éppen úgy, mint Angliában, Franciaországban, Amerikában és szerte a világon. Ezt a pénzkészlet csökkentésével érték el, amelyet a fajilag renegát kormányaink teljesen a kényükre-kedvükre bíztak. Mielőtt Hitler hatalomra került, 7 millió német volt teljesen és több mint 6 millió csupán részlegesen munkanélküli. Az 1929-1933 közötti négy sivár esztendőben az elkeseredés és kilátástalanság népünkből 250 000 ember öngyilkosságát okozta.

    Szerettük őt, mert megszabadított minket a hazai szükségletek külföldi szállítóinak szeszélyei és hóbortjai borzalmas függésétől. Megtanította nekünk, hogy a politikai függetlenség csak a gazdasági függetlenséggel együtt lehetséges.

    Szerettük őt, mert mély tisztelet élt benne a múltunk iránt. Egy nép, amelynek erősek a gyökerei, nem dönthető le a szeszélyek, divatok és ostoba újítások szélviharai által.

    Szerettük őt, mert mélységesen lelki ember volt. aki nem engedte meg. hogy a zsidók összezavarják a keresztény tanításokat. A keresztény egyházak szerették őt. Az SS több mint 40 %-a katolikus volt. Szerettük őt, mert templomokat épített a számunkra. Keresztény t

20. Todo:
    2007. 06. 18. 23:32

    Keresztény templomokat.

    Ellenségeink a kereszténység nevében lerombolták ezeket a templomokat, kérkedve később a bombatámadások "pontosságával". Ma rabbik tanítanak "keresztény" iskolákban. A zsidó talmud, az ő "szent könyvük" a nem-zsidókat a "föld állatainak" és "marháknak" nevezi. A zsidók nem változtak. Miért változtak meg a keresztények?

    Szerettük őt, mert újra megerősítette az egészséges munka és egészséges táplálkozás bölcsességének jóságát.

    Szerettük őt, mert bízott a népében. Nem tartotta szükségesnek korlátozni a fegyvertartást. Egyetlen igazi vezérnek sem kell félnie saját fajának fegyveres tagjaitól.

    Szerettük őt, mert megtanított minket értékelni a szépséget azáltal, hogy a saját kezünkkel létrehozzuk azt. A tökéletesség és a kiválóság voltak a mi céljaink. miközben azon fáradoztunk, hogy úrrá legyünk a közegünkön, megtanultuk megfigyelni a természetet és alkalmazni a törvényeit. Így lettünk művészek és nemzetiszocialisták is, mivel a nemzetiszocializmus egyszerűen a természet törvényeinek alkalmazása a politikára.

    Szerettük őt, mert arra bátorította a férfi és női nemet, hogy realizálják teljes potenciáljukat, nem mint egymással versengő, hanem mint egymást kiegészítő lények. A férfiak a nőknek lettek teremtve, és nők a férfiakért.

    Minden egyes férfit és nőt arra képeztek ki amit a legjobban el tudott végezni. Ez nem azt jelentette, hogy a férfiak nem lehettek művészek vagy kreatívok, és azt sem jelentette, hogy a nők nem lehettek nagy pilóták, fényképészek. filmrendezők vagy atléták stb. Ez egyszerűen azt jelentette, hogy bármit cselekedtünk, a mi férfiaink férfiasak, és a mi asszonyaink nőiesek voltak, így a szexuális szerep összekeverésének sulykolását, amellyel az ellenségnek az volt a célja hogy a nemek szerepét a gyermeknevelésben elsorvassza, leküzdötte és meghiúsította.

    Szerettük őt, mert sok erőfeszítést és gondoskodást áldozott azért, hogy a születendő gyermekek és a szüleik egészséges, kényelmes környezetben éljenek. A gondoskodást az egészséges fiatal szülőkkel kezdte, hangsúlyozva az egészséges étrend, életmód és az alkoholtól való mentesség szükségességét. A betegeket és a szellemileg fogyatékosokat elkedvetlenítette attól, hogy meg inkább ráerőltessék magukat a szorongatott helyzetben levő népességünkre: a genetikai fogyatékosok számára a sterilizációt ajánlotta. A német nép dönthette el, kinek legyen gyermeke - nem a zsidó bankárok.

    Szerettük őt, mert megvédte a születendő gyermek jogait, és a fiatalokat az utódainkat megillető szeretettel és tisztelettel vette körül, amire a felelősségteljes felnőtt életre neveléssel tette méltókká őket.

    Szerettük őt, mert összefogott minket, európaiakat. Vele együtt az erőnket annyira felismertük, és a faji küldetésünk fenséges jelentőségét annyira átéreztük, mint soha korábban. Valamennyiünket összefogott, még az amerikaiakat, oroszokat és a briteket is. Európa összes országaiból csatlakoztak a fehér emberek az ő soraiba, hogy megvédjék a fajunk szent horogkeresztes zászlóit. A fehér civilizáció pusztulását elhárítottuk, mert a végsőkig harcoltunk. Áldozatunk nem volt hiábavaló!

    Szerettük őt, mert a legjobbat hozta elő a harcos férfiainkból. A hősök új nemzedékével ajándékozott meg minket. Hűséges volt a szövetségeseinkhez és a szavait tettekkel támasztotta alá.

    Szerettük őt nagylelkűségéért, amely abban nyilvánult meg, hogy nem vette figyelembe az ellenséges izgága emberek szokásos propagandisztikus tűszúrásait.

    Szerettük őt a lovagiasságáért, és azért a háborús viselkedéséért, amely arra irányult, hogy lehetőleg minél kevesebb fehér élet pusztuljon - akár a barátaink, akár az ellenségeink soraiból. Szerettük őt, mert tisztelte a hőseinket. Egy faj hősök nélkül halott vagy haldokló faj. A mi fehér hőseink bátrak, egyenesek, erősek és jóindulatúak. Faji ellenségünk "hősei" gyávák, fondorlatosak, gyengék és kegyetlenek.

    Egy faj a hőseiről ismerhető meg, mivel a hősök azok akiket tisztelni lehet, és a hősök a követendő példák, így különbözünk a faji ellenségünktől, a zsidótól.

    Szerettük őt, mivel az ő szellemi jelenléte megakadályozta, hogy a szenvedéseink és bánataink legyőzzenek minket.

    Olyan rajongással szerettük őt mint egyetlen halandót sem, előtte és utána.

    Az ő szelleme ott szárnyal a fehér ember európai otthona feletti. Akárhol vagyunk, ő velünk van.

    Fordította: Tudós-Takács János
    Szittyakürt 2006. március-április

21. Todo:
    2007. 06. 18. 23:34

    "A történelmi igazság, természetesen az, hogy Németországot az első világháború óta aljasul elnyomták, és azokat a történészeket, akik megkísérelték ezt kimutatni, azonnal elkezdték üldözni"

    ÚGY VAN !
    És az angolok,franciák is a lengyeleket használták Németország háborúba ugrasztására.

22. Majomember:
    2007. 06. 18. 23:44

    "Bismarck egységesítette."

    Todo: Mi van??????? :D Ausztriával Németországot? Soha... Ez nagyon durván mellbevágott. Ilyet írni... uhh. Ne haragudj, de innentől fogva nem tudom komolyan venni egyetlen történelmi állításodat sem. Najó akkor leírom, hogy is volt ez a német egységesítés.

    Volt egy Francia-Porosz háború. 70-71 ig. Nem, nem 1900, hanem 1800. Szóval Spanyol trónra a németek egy német királyt akartak volna, ez a franciáknak nem tetszett, ezért nekirontottak a poroszoknak, gondolván, hogy úgyis sok kis államból áll az egész, amiben volt Poroszország + egy északi föderáció, illetve egy déli föderáció. Franciák csúnyán elszámolták magukat, mert összefogtak, és hipp hopp bemasíroztak franciaországba. Ennek a háborúnak az lett az eredménye, hogy Bismarck egyesítette poroszországot + a két feljebb említett föderáció szerű államszövetségeket. Így megalakult a 2. német birodalom. Első volt ugye a Német-Római birodalom, ami kb annyira volt német, mint amennyire római. Semmennyire. Szóval megalakult a második birodalom. + hozzácsatolták Elzász-lotaringiát is, aminek egy részén német többség volt, de koránt sem az egész területén. Ausztria meg békén volt hagyva, hogy ékes magyarsággal fejezzem ki magam. Maradt tovább, az ekkor már Osztrák-Magyar Monarchia néven önálló birodalom.

23. Todo:
    2007. 06. 18. 23:46

    Nem Ausztriát, hanem a német hercegségeket egységesítette.
    Hitler is látta előre a Monarchia bukását, a könyvében is ír róla.

24. Majomember:
    2007. 06. 18. 23:46

    "A történelmi igazság, természetesen az, hogy Németországot az első világháború óta aljasul elnyomták, és azokat a történészeket, akik megkísérelték ezt kimutatni, azonnal elkezdték üldözni"

    Mi van már megint???? Elnyomták? Heh? Ember, miről beszélsz. Elvesztett egy háborút, amit ő maga provokált ki, még szép, hogy ott csonkítják, ahol érik. Ez háború, nem pedig társasjáték.

25. Majomember:
    2007. 06. 18. 23:48

    todo: Ne ködösíts! Én mondtam, hogy soha nem volt egységes állam ausztriával németország hitler regnumán kívül. Erre te írtad, hogy Bismarck egyesítette. Szó nem volt itt a német államok egységesítéséről.

26. Todo:
    2007. 06. 18. 23:51

    És a Visztuláig terjedt ki a német nyeltverület még akkor is, mikor nem volt egységes Németország.
    Háború után ezeket brutálisan kiűzték, kitelepítették.
    Mint a magyarokat a felvidékről.
    Lengyeleknek is volt benes-dekrétum szerű törvényük erre.
    De a jövőben azokat az elrabolt területeket vissza kell adniuk Németországnak, a történelmi igazságosság és a vér jogán.

27. Todo:
    2007. 06. 18. 23:54

    Azt akkor te értetted félre.
    Bismarck viszont jó viszonyt tartott fenn a Monarchiával, és nyilván az ott élő németek érdekében tette ezt.

28. Majomember:
    2007. 06. 18. 23:56

    Lengyeleknek meg Minskig mégsem siratod öket. Csak a németeket, akik soha semmit nem tettek az országért.

29. Todo:
    2007. 06. 18. 23:58

    Nem igaz, éppenhogy a lengyelek provokálták ki a háborút, ráadásul a háttérben titokban megegyeztek angolokkal és franciákkal abban, hogy németeket addig provokálják, míg hadba nem lépnek. Azt a rádióállomást is lengyelek támadták meg.
    (Persze elszámították magukat, azt hitték, elbírnak a némtekkel.)
    Mire is a franciák és angolok hadat üzennek a németeknek.
    Az egész célja a III Birodalom világháborúba ugratása volt.

30. Majomember:
    2007. 06. 19. 0:01

    Igen mert angliára jellemző volt, hogy olyan rohadt agresszív politikát folytott volna a nyúlbéla Chamberlainnel az élen, Franciákról nem is beszélve, akik összeszarták magukat a németektől, hiszen francia gazdaság mélyponton volt, és félő volt, hogy akár a kommunisták is hatalomra kerülhetnek.

31. Todo:
    2007. 06. 19. 0:03

    Van egy könyv, címe : Teherán-Jalta-Potsdam.
    Tartalma: a konferenciák jegyzőkönyvei, és hozzájuk fűzött magyarázatok.
    A galíciai, belorussziai lengyelek ott mindig is kisebbségben voltak, sőt ott is élt legalább annyi német mint lengyel.
    Lemberg (Lvov), Königsberg (Kalinyingrád) és még sorolhatnám.
    De Lengyelország keleti határait is a győztesek szabták meg :
    Mottójuk : Amit elveszünk keleten visszaadjuk nyugaton.
    Háborúban úgyis sok német meghalt, tudják fogadni a betelepítetteket.
    Ilyenmódon döntöttek ősidők óta ott élő németek sorsáról, ez undorító dolog volt mindenképpen.

32. Todo:
    2007. 06. 19. 0:04

    A szabadkőmüvesség angliai és franciaországi zsidó erőire gondoltam.
    Lengyeleket akkoriban a zsidók vezették, akik fanatikusan gyűlölték a németeket.

33. Todo:
    2007. 06. 19. 0:09

    Background: The German army began publishing a biweekly magazine in 1937. This article is the first reporting on the German invasion of Poland. The claim is that Hitler was completely innocent, indeed that Poland had plans to take over most of Germany.
    The source: "Warum und wofür?," Die Wehrmacht, 3 (1939, Nr. 19), p. 2.

    Why and For What?
    by Dr. F.
    A catastrophe has broken over Europe like a sudden hurricane. Even those not directly involved in the struggle are shocked by its elemental rage. We Germans were not as surprised, since we had long understood the enemy's policies and had assumed the day might come when he would carry out his plans and intentions.
    Why are we fighting?
    Because we were forced into it by England and its Polish friends. If the enemy had not begun the fight now, they would have within two or three years. England and France began the war in 1939 because they feared that in two or three years Germany would be militarily stronger and harder to defeat. The deepest roots of this war are in England's old claim to rule the world, and Europe in particular. Although its homeland is relatively small, England has understood how to cleverly exploit others to expand its possessions. It controls the seas, the important points along major sea routes, and the richest parts of our planet. The contrast between England itself and its overseas territories is so grotesque that England has always has a certain inferiority complex with respect to the European continent. Whenever a continental power reached a certain strength, England believed itself and its empire to be threatened. Every continental flowering made England nervous, every attempt at growth by nations wanting their place in the sun led England to take on the policeman's role.
    One must understand this to make sense of England's German policy from Bismarck to our own day. England was not happy with the results of the war of 1870-1871. British sympathies were already on France's side, since for the previous one hundred years it had never had the same fear of France as it had of Germany. France had secured its own colonial empire, and its shrinking biological strength left enough room for expansion within its own natural boundaries. Things were different in Germany. England knew that the German people were strong when they had good leadership, and that nature had given them limited, resource-poor territory with a limited coast. Great Britain kept an eye on Germany, all the more whenever Germany expressed its strength, even in the most natural ways. The Second Reich experienced England's "balance of power" policy. We know that England did not want a true balance of power. It wants a situation in which England is always in a position with the help of its allies to have its way with a minority of confident, forward-moving nations. England's claims, rooted in the enormous disparity between its home territory and its overseas possessions, had to lead the English to react in bold and impudent ways in the face of a German people who under Adolf Hitler were developing their strength in an unprecedented way.
    In the face of the development of National Socialist Germany, England turned for a second time to a policy of encirclement, the results of which are today casting their blood-red shadow across the world. We remember its development clearly. Attempts by England and its vassals to build a ring around Germany did not have the desired results. The Western democracies made dramatic efforts to win Soviet Russia. Instead, Adolf Hitler's hated Germany made a pact, which is founded on centuries of experience between Prussian-Germany and Russia.
    The Poles were the only remaining Slavic vassal in Eastern Europe. Rather than dampening the native Polish hatred of ethnic Germans and of German-Polish peace, and Poland's desire to play the role of the big man, England did all in its power to feed the fire that was burning between Kattowitz and Danzig. Their goal was to use the situation, with the remnants of encirclement, to incite a war with Germany.
    The English wanted this war in the crazy hope that it was their last chance to stop Germany's growing strength. They passionately avoided doing anything that might have prevented war. Rather than encouraging Poland to accept the Führer's generous proposals to resolve the situation, they encouraged it to let the deadline pass, thereby providing a reason for war. The Führer felt obliged to strike back only after Polish troops had crossed the German border at several places. The German fight is a defensive fight. We fight because we were forced to fight by the insults and demands against us, because of the brutal suppression of ethnic Germans in Poland, and because of the open announcements that they would do everything in their power to strangle National Socialist Germany through military or economic means.
    This explanation of the German defensive struggle answers the next question:
    What are we fighting for?
    We are fighting for our most valuable possession: our freedom. We are fighting for our land and our skies. We are fighting so that our children will not be slaves of foreign rulers. That is in no way an exaggeration or empty phrase.
    We know the English. We know about Versailles, about the colonies England stole from us, about the Ruhr, about Golzheimer Heath, about the starvation blockade. We know that we will be slaves if we do not win and we know that the goal of England's policy of encirclement is to subject Germany to its will. We know what that means. We all remember the days when Allied inspectors wandered around Germany.
    We are fighting for Germany's freedom and for Germany's right to be a people that has all it needs to preserve its national existence. The Führer made unprecedented offers for peace and understanding to those who are now fighting against Germany. His attempts were scornfully rejected because they wanted this fight.
    We are fighting for a lasting peace that will make a repetition of Versailles impossible. For two long decades, it caused an enormous, constantly bleeding wound among the ethnic Germans in the East. We are fighting to save our children from the unbearable threats of the Western democracies, driven by envy and hatred. We are fighting for a happy future in a free Germany and in a peaceful Europe.

34. Todo:
    2007. 06. 19. 0:17

    A lengyelországi bevonulás önvédelem és megelőző hadművelet volt.

    http://www.calvin.edu/academic/cas/gpa/goeb21.htm

35. sodika:
    2007. 06. 19. 2:10

    Majomember: "Akit még a német ideológisták is kiröhögtek a hungarizmusával."

    Mindenesetre nem volt okuk nem elfogadni, mert a hungarizmus sem volt ellentétes a német érdekekkel.

    Különben hazugság, hogy Németország kezdte volna a háborút. A háború 1939 szeptember 3-ám kezdődött, amikor az angol és francia agresszorok hadat üzentek.

36. Majomember:
    2007. 06. 19. 10:40

    Sodi: Te inkább menj vissza történelmet tanulni, mert az nem megy neked, amint látom. 2. VH úgy kezdődött, hogy az angolok és a franciák küldtek egy olyan üzenetet a németeknek, hogy amennyiben lerohanja lengyelországot, hadatüzennek. Németek lerohanták, meg is kapták a hadüzenetet. Ez kb olyan, mintha románok lerohannák Magyarországot, és a Nato közbe lépne, akkor a Nato a hunyó. Nevetséges. Az meg a másik, hogy volt egy lengyel-szövetségesek közti egyezmény, ami kimondta, hogy a szövetségesek garantálják a lengyelek függetlenségét, innentől fogva még szép, hogy tartják magukat a szerződésben kötöttekhez. Így is bekebelezett Hitler olyan területeket büntetlenük, amik SOHA, ismétlem SOHA nem voltak Németország részei. Azért remélem érzítek az ellentmondtást. Megy a sírás, hogy Románia olyan területeket kapott, amik soha nem voltak román területek, bezzeg, amikor a németek csinálták ugyanezt, az tök normális dolog volt. Milyen joga van a németeknek bekebelezni egy olyan területet, ahol a németek aránya alúl marad a csehekével? Tisztára mint Székelyföld esete. A román példa elítélendő, a német meg abszolút legitím, mi? Gondolkodjatok már.

37. Majomember:
    2007. 06. 19. 10:44

    Todo: "A lengyelországi bevonulás önvédelem és megelőző hadművelet volt."

    Ja hogy ne. Mert a német külpolitika arról volt híres, hogy nem expanzív volt, és csak békét szeretett volna a kisebbségek közt :D Ne röhögtess. Mikor meghallod Hitler beszédét, mártudod, hogy ez az ember bizony hódítani akar, nem pedig jogvédőt alakítani. Ha csak meglőzni akart volna dolgokat, a félelmetes szuperhatalom lengyelektől, akkor miért nem csak megszállta a németek által lakott, peremterületet? Miért nyomult be Brest-Litovskig, ahol utoljára a nag népvándorlás idején járt német kb.

38. Majomember:
    2007. 06. 19. 10:45

    Litovsk nem kell oda.

39. Majomember:
    2007. 06. 19. 10:49

    Ezt nem birom a magukat hungaristáknak vallókban. Minden teljesen legitim, amit ők akarnak, de ha egy másik nemzet csinálja ugyanazt, csak a másik oldalra, az már bűnös dolog. Szánalom.

    Hogy a mestertől ídézzek: "Hungarizmus az nem fasizmus, nem nemzetiszocializmus, hanem hungarizmus."

    Gratula... szép volt Feri. Na az ilyen mondatokért röhögték ki a náci ideológisták.

40. sodika:
    2007. 06. 19. 10:51

    Majomember: A német verzió szerint a lengyelek kezdték a támadást, innentől pedig felelőtlen dolog határozott kinyilatkozásokat tenni az eseményekre vonatkozóan, mivel soha nem fogjuk megtudni a teljes igazságot.
    Sokkal ésszerűbb ehelyett a jogi háttérre koncentrálni, mely azt mutatja, hogy az első hadüzenet a szövetségesek részéről érkezett.

41. Majomember:
    2007. 06. 19. 11:14

    Szerinted abban van bármiféle ráció, hogy egy frissen megalakult lengyelország szembemerjen szállni a kontinentális európa legerősebb hatalmával? Ez nonszenz.

    Németek a nagy hábprúra készültek, ezt gondolom te is belátod. Hitler ki is jelentette, hogy kelet felé, akar terjeszkedni. Keleten csak a lengyeleken át vezetek az út. Innentől kezdve hülyeség ez az egész agresszor titulus hárítása.

    Nem értem, miért védítek ennyire Németországot. Épp, hogy átvészelt egy háborút Európa, erre belerángatta rögtön egy másikba, ami lehet, hogy indokolt volt, de ha megnézzük Kelet-Euroópát 45 évre visszadobta a kőkorszakba kb. Megérte? Szerintem rohadtúl nem. Inkább egy csonka Magyarország, mint egy kommunista kulturális züllesztés 45 éven át.

42. sodika:
    2007. 06. 19. 12:38

    Azért is hangzik hülyén felelőssé tenni Hitlert a kommunista züllesztésért, mert 1945-ben azok, akik végsőkig kitartottak a németek oldalán a budai várban, éppen abból a józan felismerésből tették ezt, hogy a bolsevik métely térhódításánál nehezen lehetett elképzelni nagyobb szörnyűséget Magyarország további sorsára nézve.

    Ha a németek nyernek, akkor nem lett volna itt züllesztés, elvégre a nemzetiszocialisták mindig is építkezni akartak, lásd Hitler nagyvonalú művészeti terveit az Ezeréves Birodalom jelképeinek a kialakítására.

43. Majomember:
    2007. 06. 19. 13:10

    Sodi: Sokan azokból nyilasok votlak, akik később átigazoltokak az ÁVO-ba. Ha gondolod nézz utána a levéltárakban, hány ex-nyilas találta meg újra a számításait az ÁVOban.

    Ha Hitler nincs, akkor kommunizmus soha nem erősodik meg úgy. Soha nem jut el kelet-európába. De még baromi hosszan lehet ecsetelni Hitler felelősségét.

    Stalin is az építkezés híve volt. Lásd: Stalingrad, Moszkvai Egyetem (ami mellesleg az egyik legszebb egyetem, szerintem) rengeteg szovjet város, amit a semmiből emelt ki. Na és? Ez már feljogosít mindenre?

44. Todo:
    2007. 06. 19. 15:45

    Hülyeség. Stalin meg akarta támadni a németeket, a 41-s invázió ezért megelőző csapás volt.
    ÉS a kommunizmus gazdaságilag hosszabb távon MŰKÖDÉSKÉPTELEN míg a nemzeti szocializmus 1933-39ig FELVIRÁGOZTATTA m Németországot.
    Tudod, miért kellett a zsidó szabadkőműves söpredéknek megcsinálni a háborút?
    Hogy a nemzetiszocializmus, ami felszabadít a zsidóuralom alól, és önállóbá tesz elbukjon.
    Különben MIÉRT támogatta volna az USA LANDF LEASE által a későbbi ellenségeit, a szovjeteket?
    BOLSEBVIZMUS ÉS A KAPITALIZMUS MINDKETTŐT ZSIDÓK IRÁNYÍTOTTÁK és irányítják.

45. Majomember:
    2007. 06. 19. 17:45

    Annyira nincs értelme ennek az egésznek. Itt van két történelemből zokni ember. Neh aragudjatok, de az igazság, akik mindenre azt mondják, hogy megelőző csapás volt. Akármit mondok, az megeleőző csapás volt... nevetséges. Najó sziasztok, nekem ehhez nincs kedvem, itt olyanokkal vitázni, akik valami igénytelen nyilas/nsdap-s könyvekből "ismerik" a történelmet. Ja és minden mögött a zsidók állnak. Hogyne.

    Jól értelmezem, hogy Hitler Európai hadjárat mind-mind megelőző csapás volt? Még szerencse, hogy Hitler csak védekezett... mi lett vlna, ha tényleg támad... Röhögnöm kell.

    Ellenségünk ellenségei a barátaink c mondást tudom idézni, a lend lease zsidőösszesküvéses baromságra. Ha zsidók irányították volna a bolsevizmust, akkor Stalin, meg kb a vezérkar 90% miért gyűlölte tiszta szívükből a zsidókat? Rákosit is utálták. El is távolították.

46. Todo:
    2007. 06. 19. 20:35

    Eredetileg a trockijt szánták vollna a bolsevik zsidók a szovjet élére, de azt a sztálin megfúrta.

47. Mordaunt88:
    2007. 06. 19. 21:32

    Nem kell sajnálni a lengyeleket, elég sunyi módon megcsinálták 45-46ban a maguk disznóságait a kitelepített némekkel szemben, SOKUKAT MEGÖLTÉK ÉS MEG SEM ÉRTÉK A KITELEPÍTÉST.

48. Todo:
    2007. 06. 20. 4:21

    Bismarck is gyenge, fegyelmezetlen népnek tartotta a lengyeleket.

49. Todo:
    2007. 06. 20. 4:28

    Roosevelt háborúja I.
    “Én sem hiszek jobban a kommunizmusban, mint Önök,
    de itt, ebben az országban élő kommunistákkal
    semmi baj nincs; legjobb barátaim között
    sokan vannak kommunisták.” /FDR/
    Magyar fordításban részletek,
    Benjamin Colby: ‘Twas a Famous Victory -
    Deception and Propaganda in the War with Germany,
    New Rochelle, 1974. Arlington House Publishers
    (Hazánkért, 2002. február)
    Fordította: Vasas J. János (Kanada)
    Az egykori “first lady” látogatása Montreálban
    A The Montréal Gazette ez év január 20-i számában John Kalbfleisch megemlékezik Eleanor Roosevelt, Franklin Delano Roosevelt (ezután FDR) második világháborús amerikai elnök feleségének montreáli megjelenéséről, amelyet 1943. januárjában a “Kanadai Segítség Oroszországnak” nevű pénzgyűjtési megmozdulás sikerének érdekében tett. A gyűjtés, amelynek egyik társelnöke a whiskykirály Allan Bronfman volt, több mint 200 ezer dollárt eredményezett Québecben.
    A gyűjtésen felszólalt többek között MacKenzie King Kanada akkori miniszterelnöke is és kifejezte azon vágyát, hogy “Kanada a legsegítőkészebb barátjává” legyen Oroszországnak.
    Dr. Eleanor Roosevelt,
    akinek a műveltségét
    a zsidó vallás teológiai
    és a zsidó irodalom
    doktori diplomája
    gazdagította
    (Ekkor még nem sejthette, hogy néhány hónap múlva egy Igor Gouzenko nevű fiatalember kezd dolgozni az ottawai szovjet követségen, aki 1945. szeptember 5-én nagy csomag okmánnyal hagyja el a követséget, amelyek feltárják, Moszkva hogyan árulja el “legsegítőkészebb barátját” óriási kémhálózat működtetésével országában.)
    Eleanor Roosevelt beszédében a hősies angol pilóták példájára célozva buzdította a montreáliakat az oroszok megsegítésére.
    Hogyan kerülhet a háborúban akkor még semleges Amerika elnökének felesége orosz-barát pénzgyűjtési akció buzdító szónokai közé? Benjamin Colby amerikai újságíró “’Twas a Famous VICTORY” / Híres Győzelem volt, Csalás és Propaganda a Németország elleni Háborúban” című 1974-ben megjelent könyvében megadja a részletes választ.
    Amerika és a háború
    Hitler 1939. szeptember elsejei bevonulását Lengyelországba szorosan követte Sztálin, elfoglalva Lengyelország keleti részét, Észtországot, Lettországot és Litvániát. Ezután Anglia hadat üzent Németországnak és ezt követte Franciaország.
    Az amerikai nép szimpatizált az angolokkal és franciákkal, de kívül akart maradni a háborún, akárki legyen a győztes. Az 1939. október 29-i közvélemény-kutatás szerint a népnek csak 3.3 százaléka akart belépni a háborúba. Még az 1941. augusztusában végzett kutatás szerint is a népnek csak 12.4 százaléka volt kész a rögtöni háborúba lépésre.
    A kétszínű Roosevelt
    FDR már 1939. szeptemberében elhatározta, hogy Amerikát háborúba viszi Anglia oldalán s ettől kezdve, miközben egyre-másra erősködött, hogy Amerika semleges marad, megindult az erőfeszítés az amerikai közvélemény átalakítására.
    1939. szeptember 3-án rádióbeszédben azt ígérte, hogy “ez a nemzet semleges nemzet marad”. Szeptember 8-án nemzeti veszélyállapotot jelentett ki, elrendelte a tengerész és szárazföldi tartalékok behívását és a sorozás növelését.
    Szeptember 5-én az 1937-es Semlegességi Törvény követelményei szerint nyilatkozatot adott ki, megtiltva a hadviselő feleknek szánt fegyverek és lőszer kivitelét. Néhány nappal később rendkívüli ülésre hívta össze a Kongresszust, hogy hatálytalanítsa a kiviteli tilalmat azzal érvelve, hogy a fegyvergyártás a munkanélküliséget enyhíti és emeli a béke valószínűségét. Hosszú és kemény vita után a Kongresszus november 5-én jóváhagyta a Semlegességi Törvény módosítását, és ráadásul megengedte fegyverek szállítását készpénzért. Október 26-i rádióbeszédében FDR kijelentette, hogy “Amerika semleges és nincs szándékában háborúba lépni. A Semlegességi Törvény megváltoztatása nem jelentette a semlegesség feladását” - mondta.
    Ezalatt több beszédében ismételten beszélt a Németország felől fenyegető veszélyről. 1940. január 3-án a Kongresszushoz intézett üzenetében “színlelésnek”, “álmodozásnak” nevezte azok magatartását, akik saját dolgaikra történő összpontosítással akartak kimaradni a háborúból. Május 15-én, miközben nagy összeg jóváhagyását kérte honvédelmi célra a Kongresszustól, azt helyezte kilátásba, hogy közép-nyugat-amerikai városokat Dél-Amerikából érheti légitámadás Mexikón és Kubán át. New England-ot pedig Grönland repülőtereiről érheti támadás, - mondta.
    Választási kampány-beszédében 1940. szeptember 11-én kereken tagadta, hogy a nemzetet háború felé vezeti:
    “Nem veszünk részt idegen háborúkban, nem küldjük szárazföldi, tengeri vagy léghaderőnket idegen földre harcolni kivéve, ha megtámadnak.”
    Október 30-án Bostonban ezt mondta az amerikai apáknak és anyáknak: “Nem küldjük fiaitokat idegen háborúkba. Ezt már mondtam ezelőtt, de megismétlem.” De két hónappal ezen ígéret után, január elején, jobbkezét Harry Hopkinst már egész más üzenettel küldte Churchillhez Londonba: “Az elnök eltökélt szándéka, hogy együtt fogjuk ezt a háborút megnyerni. Tévedés ne essék. Azért küldött ide, hogy megmondjam: bármennyibe kerül, bármily módon sikerre fog segíteni... mindent megtesz, ami erejéből telik.”
    Az elnök leghűbb támogatói is beismerték később, hogy az elnök Pearl Harbor előtt egyszerűen becsapta a népet.
    Ki kezdte az amerikai-német háborút és mikor
    Sokféle időpontot lehetne választani, de annyi biztos, hogy Amerika sokkal az 1941. december 7-i japán támadást (Pearl Harbor ellen) követő német hadüzenet előtt hadban állt Németországgal.
    A Bremen nevű német hajót még az angol-német háború kitörése előtt feltartóztatták két napra New York kikötőjében állítólagos törvényellenes lőszerszállítás gyanúja alatt, hogy időt adjanak egy angol cirkálónak a felzárkózásra és gyors támadásra, ha esetleg kitörne a háború, mialatt a Bremen úton volt Németország felé. Az ötven romboló hadihajó átadása Angliának 1940-ben (a semlegességi nyilatkozat ellenére) már hadviselési tett volt.
    Általános az egyetértés azon, hogy a háború lényegbeni kezdete az 1941. márciusi Lend-Lease (kölcsönbérleti) Törvény volt. Az 1945-ös Encyclopedia Britannica szerint, ez a törvény lényegbeni hadüzenet volt.
    Miután győztesen került ki a novemberi választásokból, FDR tovább haladt a háború felé. A Lend-Lease Törvény megengedte a hadianyag-szolgáltatást - későbbi fizetés ellenében, avagy ingyen - bármely országnak, amelynek védelme -- az elnök véleménye szerint -- nélkülözhetetlen volt az USA biztonságához. FDR 1940. december 19-én javasolta majd tíz nappal később rádióadásban sürgette a nagyméretű segítséget Angliának, hogy megmenthesse magát.
    ‘A nemzet [amerikai] még sohasem volt ilyen nagy veszélyben’ - mondta - ‘de amíg Anglia erős az Atlanti óceánon, nem kell támadástól tartani’.
    Január 6-i üzenetében, amelyben a Lend-Lease Törvény törvényerőre hozását sürgette, azt mondta:
    “Amerika célja mindenhol a világon biztosítani a ”négy szabadságot: szólásszabadság, vallásszabadság, nyomortól és félelemtől való mentesség.”
    A Kongresszusban sokan ellene voltak a törvénynek, de Frank Knox a haditengerészet feje úgy tanúskodott a szenátusi bizottság előtt, hogy csak a Lend-Lease Törvény megszavazásával tudja Amerikát kivültartani a háborún. Az ellenzők továbbá attól tartottak, hogy az Angliának szolgáltatott hadianyagokat majd hadihajó kísérettel kell az Atlanti óceánon átjuttatni. Knox beismerte, hogy a hadihajó kísérése háborús tett lenne, és hogy ő azt ellenzi.
    A törvényjavaslatot március 11-én szavazták meg, miután beleírták, hogy az nem engedélyezi az amerikai hadihajók által történő kísérést, és hogy amerikai hajók nem hajózhatnak harcászati övezetbe, ami az 1939-es Semlegességi Törvény megszegését jelentené.
    Mialatt Knox tagadta, hogy hadihajó kísérés lenne szándékukban, titokban már dolgoztak is hasonló terveken. Angol szakemberek álruhában már januárban találkoztak amerikai szakértőkkel New Yorkban. George C. Marshall vezérkari főnök és H. R. Stark tengernagy a haditengerészet feje a legnagyobb titoktartásra szorgalmazott, mert ha az amerikai nép tudomást szerezne róla az a Lend-Lease ellenségeinek a malmára hajtaná a vizet és más, valószínűleg “végzetes” következményekkel járhatna. Miközben a tervek csak háború esetére szóltak, megegyeztek, hogy gyakorlatban a kísérést megkezdhetik mihelyt az atlanti hajóhad készen volt a feladatra.
    Közben tovább dolgoztak a közvélemény alakításán: Knox úgy vélekedett, hogy Amerika nem engedheti hadianyagjait az Atlanti óceán fenekére küldeni. Március 20-án Knox jelentette az elnöknek, hogy a haditengerészet rövidesen kész lesz a hajók kísérésére. Stimson hadügyminiszter pedig május 6-án jelentette ki, hogy Lend-Lease nem volt elégséges, lépéseket kell tenni, hogy bebiztosítsák a szállítmányok megérkezését Angliába.
    Május 27-én FDR korlátlan veszedelem fennállásáról szóló kiáltványt adott ki és arra utasított, hogy a teljes védelmi rendszer készen legyen “a nyugati félteke bármely része ellen irányuló tettek vagy az azokat fenyegető lépések visszavetésére.”
    Ugyanakkor a nácik világhódító terveiről beszélt:
    “Németország feldarabolná a világot, hatalmas területek és népek fölé húzná fel a náci zászlót.”
    Amerika “csak támadás visszavatésére” gyűjti erőit, mondta -- de nem várhat “amíg bombák hullnak New York, vagy San Francisco, vagy New Orleans, vagy Chicago utcáira.” Az ilyen borzasztó lehetőségek megakadályozására kiterjesztette a semlegességi őrjáratot messzebbre, mind az észak-atlanti, mind a dél-atlanti tengerre, - mondta.
    Júliusban megkapta az atlanti hajóhad az utasítást a korábban megszállt Grönland szigetéhez irányított hajók védelmére, beleértve az angol hajókat is. Az angol hajók védelmét az augusztus 13-án az Atlanti Konferenciáról kiadott rendelet nyíltan részletezte. Az utasítás ez volt: “elfogni vagy elpusztítani hajókat, amelyek támogatják a nyugati félteke területe, vagy amerikai, vagy izlandi hajók ellen tengeren vagy légben irányított hadműveleteket.”
    A kétség eloszlatása végett további utasítás kifejtette, hogy “... ez esetleges hajókat jelentette, amelyek a hajók vagy kísérőik látás vagy halláskörén belül tartózkodtak.”
    Ha ezek a műveletek összeütközéseket eredményeztek az ellenséggel, a kormány nem hozta nyilvánosságra. Július másodikán Knox tagadta, hogy ha

50. Todo:
    2007. 06. 20. 4:29

    hadihajók őrjáraton összeütközésbe kerültek volna német hajókkal és azt is, hogy szállító hajókat kísértek. A Szenátus még mindig kételkedett és július 11-én titkos gyűlésre idézte be Knoxot és Stark tengernagyot és több mint két hetes késéssel nyilvánosságra hozták, hogy egy amerikai romboló, miközben egy elsüllyesztett hajó túlélőit szedte fel, három mélyvízi bombát dobott egy német tengeralattjáróra.
    Csak évekkel később derült ki az, hogy az incidens valójában akkor történt, amikor a Niblack nevű romboló felderítő feladatot végzett Grönland környékén.
    FDR az Atlanti Konferencián augusztusban azt mondta Churchillnek, hogy amerikai hadihajók agresszíven fogják keresni az alkalmat valamilyen incidens teremtésére, amely ürügyet ad a hadiállapot kinyilvánítására. Ecélból nem habozott incidenseket meghamisítani, hogy a háborús hangulatot növelje a népben.
    Szeptember 4-én a tengerészet jelentette, hogy egy ismeretlen tengeralattjáró megtámadta a Grönland felé tartó Greer nevű rombolót. FDR ezt ürügynek használta fel a ”lőjj elsőnek” parancs kibocsátására mondván, hogy német tengeralattjáró támadta meg a Greert miközben postát szállított Grönlandba.
    “Kijelentem” - mondta az elnök a népnek, - “a nyers tényt, hogy a német tengeralattjáró lőtt először az amerikai rombolóra, figyelmeztetés nélkül, elsüllyesztési szándékkal.”
    De a Szenátus tengerészeti ügyek bizottsága kiszedte Stark tengernagyból az igazságot, miszerint a Greer három órán át követte a német tengeralattjárót, jelentve helyzetét egy angol repülőnek, amely mélyvízi bombákkal támadta. A német hajó csak akkor lőtt a Greer-re miután a repülő eltávozott de a Greer tovább folytatta a vadászatot. De a (lőjj először) parancs maradt.
    Az állítólagos támadást az USS Kearny ellen szintén hamisan tálalták az amerikai népnek, és még hatásosabban kihasználták propaganda célokra. Október 17-én a Tengerészet jelentette, hogy az USS Kearny torpedót kapott Grönlandtól 350 mérföldre, délnyugatra. Két nappal később az is kitudódott, hogy személyzetéből 11 hiányzik, és több sérült van. Miközben határtalan veszedelmet nyilvánított ki FDR kijelentette, hogy Amerika háborús felkészülése “esetleges támadás visszavetésére irányult.” Most a támadás Amerika ellen megtörtént, mondta.... “a történelem megörökítette, ki adta le az első lövést.” A német torpedó minden amerikai ellen volt irányítva, - mondta.
    Továbbá azt is kijelentette, hogy ’Hitler nemcsak az USA-t vette célba, hanem az egész Dél-Amerikát is meg akarja hódítani’. Az elnök azt állította, hogy birtokában van egy titkos náci terv Dél-Amerikáról - ámbár a tervet nem mutatta fel -, amely mutatja, hogyan fogják Dél-Amerikát öt hűbéri államra felosztani.
    Az igazság csak részletekben jött elő és egészen másnak bizonyult. Először Knox ismerte be, hogy a Kearny, miközben hajókat kísért egy támadás alatt álló másik hajócsoport segítségére sietett. Célhoz érve mélyvízi bombákat dobott le miközben három torpedó célpontja lett, amelyek közül egy eltalálta. Majd a Szenátus tengerészeti bizottsága kiszedte Stark tengernagyból, hogy a Kearny nemcsak hajókíséreti szolgálatban volt, hanem három órás harcban vett részt tengeralattjárók ellen mielőtt a torpedó eltalálta. Ezt a tájékoztatást az újságok csak december elején kapták meg.
    Október 30-án a Reuben James rombolót, amely kísérő szerepet végzett, elsüllyesztették, de miután a Greer és Kearny esetében kitudódott, hogy az amerikai hajók a támadók voltak és nem a támadottak, nem történt az elnök részéről színlelt felháborodás.
    A tengerészet - a nép tudta nélkül - szállítóhajó kíséréstől angol katonaság szállításáig is eljutott. Novemberben amerikai csapatszállítók és rombolók angol csapatszállító hajókkal találkoztak Halifaxon kívül és húszezer angol tisztet és katonát szállítottak a Közel-Keletre.
    Az 1941-es szállítóhajó kíséretnél szolgáló katonákról feljegyezték a történetírók, hogy háború nehézségeit és veszélyeit élték át, de mivel nem volt hivatalosan háború, tilos volt ezekről beszélniük, s így küzdelmeik nem voltak ismertek az amerikai nép előtt.
    A baráti Oroszország
    A háború nagy megtévesztő tevékenykedése akkor kezdődött miután Hitler 1941. június 23-i támadása után elhatározták, hogy segítenek az oroszoknak. Hogy népszerűvé tegyék ezt a segítőakciót, szükségessé vált a szovjet célkitűzéseket a Nyugatéhoz hasonlítani. Ámbár a szovjetek valódi célkitűzéseiket őszintén a Nyugat tudtára adták, az amerikai közönségtől azokat az Atlanti Charter köntöse alatt elrejtették, amíg a háború haladtával befejezett tényekké váltak.
    A német támadás idején Sztálin és Hitler egyformán diktátornak tűnt az amerikaiak nagy többsége előtt. Sztálin elfoglalta Lengyelország keleti részét és a balti államokat - Észtországot, Lettországot és Litvániát. A ‘30-as évek gyilkos tisztogatásaiban Sztálin kiirtotta politikai ellenfeleit. A Nemzetek Ligája 1939-ben kizárta a Szovjetuniót a Finnország ellen elkövetett indokolatlan támadásáért, amit maga Roosevelt élesen bírált, mint támadást egy “kis nemzeten, amely demokratikusan békében akart élni.” Azt mondta “mindenki, akinek van bátorsága a tényeket felismerni” tudta, hogy a Szovjetuniót “olyan tökéletes önkényuralom irányította, amilyen csak létezik a világon.”
    Hoover elnök június 29-i rádióbeszédében kijelentette, hogy a sztálinista Oroszország “a legvéresebb zsarnokságok és terroruralmak egyike az emberi történelemben.” Megjósolta, hogyha Amerika belép a háborúba és győztes lesz, “akkor megnyertük Sztálinnak a kommunizmus hatalmát Oroszország felett és további alkalmat, hogy azt kiterjessze a világ fölé.”
    Tehát semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy Amerikában teljes mértékben tudatában voltak Sztálin és a szovjet rendszer önkényuralmi jellegével, ami homlokegyenesen ellenkezett az amerikai nép személyes szabadságra alapozott elveivel. Ennélfogva, mihelyt elhatározták, hogy belépnek a háborúba, lépéseket kellett kidolgozniuk, amelyek arra voltak hivatva, hogy elfogadhatóvá tegyék a gyilkos szovjet-rendszert, mint fegyvertársat az amerikai nép előtt.
    1941. júniusában, amikor Hitler megtámadta Sztálint, az amerikai-szovjet viszony oly rossz volt, hogy a szovjet diplomáciai kiküldöttek tartózkodását a District of Columbia közvetlen szomszédságába korlátozták megtorlásul a moszkvai amerikai követség személyzetére helyezett megszorításokért. Mégis, a támadást követő napokban gyorsan megszüntették a korlátozásokat az Oroszországba irányított kivitelen, és július végén elküldték Harry Hopkinst Moszkvába, hogy megtudakolják Sztálintól, mit kíván repülőgépekben, ágyúkban, lőszerben és felszerelésben, s hogy megnyugtassák: mindent feltételmentesen megkap. De ezután sürgősen neki kellett fogni a kegyetlen orosz önkényuralom képének átfestéséhez, hogy az, mint nagyrabecsült, igazságért harcoló szövetséges (!) jelenjen meg az amerikai köztudatban.
    Az Atlanti Charter létrehozása volt az első lépés, amellyel három évig sikerült az oroszok igazi szándékait elrejteni. Churchill és FDR fogalmazta meg augusztus 11-én amerikai és angol hadihajókon tartott titkos gyűlésen Argentína, Newfoundland partjainál. Itt beszélték meg a hadihajó általi kísérés részleteit.
    [A konferenciáról hazatérő Churchill az Angol Háborús Tanácsnak tett jelentésében, amely harminc évvel később került nyilvánosságra, Churchill azt mondja:
    “Az elnök parancsot fog adni a haditengerészetnek, hogy támadjanak meg minden német tengeralattjárót, még akkor is, ha az 200-300 mérföldre volt a hajókaravántól.”
    Továbbá: “Az elnök kijelentette, hogy keresni fogja az incidenst, amely feljogosítja a háborúskodás megkezdésére.”]
    A konferenciáról hazatérő FDR csak annyit mondott, hogy a Lend-Lease problémáiról tárgyaltak. Tények helyett a népnek fennkölten hangzó kijelentéseket adtak, amely később Atlantic Charter névvel ment át a köztudatba, és amely közös háborús szándékuk kifejezése volt. FDR is aláírta a dokumentumot, amit Churchill “megdöbbentőnek” talált, hiszen ekkor Amerika még nem is volt benn a háborúban,.
    Az Atlantic Charter lefektette “országaik (USA és Anglia) nemzeti államvezetésének közös alapelveit”, amelyekre a békét szándékozzák alapozni “a náci zsarnokság végső megsemmisítése után.” Egy sor nemes fogadalmat tartalmazott:
    • Minden népnek joga van kormányformáját megválasztani.
    • Önkormányzatát visszaadni a nemzeteknek, akiktől azt elvették.
    • Minden államnak, győztesnek és legyőzöttnek, hozzáférhetőséget kell biztosítani a kereskedelemhez és a világ nyersanyagaihoz.
    • A támadókat le kell fegyverezni.
    • A tengereknek szabadnak kell lenniük.
    • A győztesek nem használhatják fel győzelmüket területek birtokbavételére, pontosabban, a győztesek nem keresnek nagyobbodást, sem, területben sem más téren nem vágynak területi változásokra, amelyek nem felelnek meg az illetett népek szabadon kifejezett óhajának.
    Churchill szerint FDR azt hitte, a nyilatkozat “befolyásolni fogja az USA közvéleményének lendületét,” ami valójában a célja volt, hiszen FDR azt is elintézte, hogy a legdrámaibb módon adják elő azt az országnak.
    Ez így is lett. A bennfoglalt nemes gondolatok meggyőzték a népet, hogy a háború békét és igazságot hoz a világnak. Ellenben a Charter, területi hódítást és a nép akarata ellenére történő változtatást ünnepélyesen kizáró tételeivel csupa rászedés volt. A Szovjetuniónak például eszében sem volt az 1939-ben elfoglalt területeket visszaadni. Habár látszólag beleegyeztek, július 2-án az orosz nagykövet tudtára adta az amerikai külügyminiszternek, hogy 1939-es hódításaik elismerésére számítanak. Amikor szeptember 24-én nagy nemzetközi felhajtás közepette a Németország ellen harcoló nemzetek Londonban aláírták a Chartert, Oroszország is az aláírók között volt. Később Churchill eszébe juttatta FDR-nak, hogy Oroszország azon az alapon írta azt alá, hogy az 1939-ben elfoglalt területeket megtartja.
    Ezután következett a hadjárat Sztálin és a kommunisták fehérre mosására, hogy meggyőzzék a népet az oroszok jobbrafordulásáról. Nem volt könnyű munka...
    A híres “négy szabadságjog” egyike, vallásszabadság köztudottan nem létezett a Szovjetunión belül. Ámbár 1940. február 1-én maga FDR beismerte, hogy vallásüldözés van a szovjeteknél, és most megkísérelte ezt a nézetet kitörölni. S

51. Todo:
    2007. 06. 20. 4:29

    Szeptember 11-én kifejtette a szovjet követnek milyen nehézségei vannak a Kongresszusban a Lend-Lease Törvény jóváhagyása körül, és javasolta, hogy Moszkva segíthetne némi vallásszabadsági propagandával. Későbbi sajtókonferenciája, amelyen azt mondta, az oroszok álláspontja a vallásszabadságon és a vallásellenes propaganda használatán “lényegében ugyanaz, mint ebben az országban, csak mi nem úgy fejezzük ki” viharos felháborodást keltett még azok között is, akik szimpatizáltak az oroszoknak adandó segítséggel.
    Az erős katolikus ellenkezés zavarta FDR-t leginkább, amíg személyes követe a Vatikánba rá nem vette XII. Pius pápát, hogy segítsen, aki - bár ragaszkodott az 1937-es kommunizmust elítélő nyilatkozathoz - beleegyezett, hogy megkülönböztetést tegyen a kommunizmus és az orosz nép között.
    Ezután FDR, el akarván terelni a figyelmet az orosz vallásüldözésről, a nácik valláselnyomási terveit vette célba. Kezébe került egy Alfréd Rosenberg által kidolgozott program, amely német nemzeti vallás felállítását szorgalmazta. Október 27-én tengerészet-napi beszédében FDR kifejtette, hogy
    ‘...a program el akarta törölni az összes vallást, és új vallással helyettesíteni, amely nem a bibliára, hanem a Mein Kampf elgondolásaira lesz alapozva, és a keresztet a horogkereszt és a kard helyettesíti’.
    Az amerikai diplomatáknak nem volt kétségük afelől, hogy a szovjeteknek eszük ágában sem volt vallásszabadságot engedélyezni, hisz’ az ellene lett volna a kommunista ideológiának. Harriman követ bizalmas üzenetében ezt így fejezte ki: “a szovjetek példákat fognak teremteni, amelyek enyhülés benyomását keltik, anélkül hogy lényeges változás történne.”
    November 7-én FDR kijelentette, hogy a Szovjetunió védelme életfontosságú az USA védelméhez s így szükséges őket a Lend-Lease Törvény keretében segíteni.
    Egészen a kezdettől Amerika mindent megtett, hogy Hitlertől kiprovokálja a hadüzenetet, de ő nem akart egy újabb ellenséget. Szeptember végén Stark tengernagy ezt írta FDR-hoz intézett jegyzetében: ”(Hitlernek) most minden oka megvan, hogy hadat üzenjen nekünk - ha akar”. December 7-én, Pearl Harbor után Hitler hadüzenetével beismerte a tényleges háború létezésének tényét.
    Ezt követően új célkitűzéseket készítettek, az Egyesült Nemzetek Nyilatkozatát, amelyet nagy pompával 1942. január 1-én nyilvánítottak ki, hogy “megvédjék az életet, szabadságot, függetlenséget, vallásszabadságot, és megőrizzék az emberi jogokat és az igazságot.” Minden Amerikával szövetséges nemzet aláírta. Az magában foglalta az Atlantic Chartert is, de az előző januárban FDR által kihirdetett, egész világra szóló “négy szabadságjog” egyike, a vallásszabadság nem lett belefoglalva. Sztálin annyit megengedett, hogy “lelkiismereti” szabadsággal helyettesítsék a vallásszabadságot.
    Végülis a kommunizmust végveszélyből kimentő FDR annyit sem ért el, hogy nagyhangon kihirdetett elveit, a négy szabadságjogot és a területszerzés kizárását elfogadtassa Sztálinnal. Ki mentett meg kit?...
    FDR a kommunisták oltalmazója
    A kormány minden fehérremosási igyekezete ellenére nagyfokú bizalmatlanság lakolt a népben a szovjetek iránt. A belügyminisztérium európai ügyosztálynak a helyettes feje azt tanácsolta, hogy a titkos szovjet ügynököket ne engedjék belépni az USA-ba s ott működni. FDR egészen más véleményen volt. Amikor Martin Dies az alsóház Amerika-ellenes bizottságának az elnöke ki akarta dobni a kommunistákat a kormányszervezetből FDR azt mondta neki, hogy ő nem hisz a bizottságnak. A kommunistákat meg kell tűrni, ha nem védelmezni, mondta.
    Így tett FDR a kereskedelmi hajókon szolgáló kommunista rádiósokkal. Adolphus Staton ellentengernagy rendkívüli bizottsága elmozdította helyükről a japán és náci rádiókezelőket, de amikor a kommunistákon akarta ugyanezt végrehajtatni, a Fehér Ház megakadályozta. Május 19-én Knox tengerészeti miniszter felolvasta a bizottságnak FDR jegyzetét, amely megtiltott minden kommunista rádiósok elleni cselekedetet. S. C. Hooper ellentengernagy, aki a bizottságot felállította úgy vélekedett, hogy egy ideiglenes szövetség “nem ok arra, hogy kommunista csoportok létrehozását az USA-ban elnézzék.”
    A bizottság működése a FDR jegyzékkel megszűnt. A következő évben a Fehér Ház megtiltotta Statonnak, hogy tanúként megjelenjen a szenátusi bizottság előtt, amely a Szövetséges Híradás-technikai Bizottság működését vizsgálta ki. Statont áttették a tétlen listára, Hoopert pedig Washingtonon kívüli állásba helyezték át, majd rokkantság miatt nyugdíjazták.
    Április 28-i rádióbeszédében FDR az Oroszországnak adott segítség kritikusait “zajos hazaárulóknak, Amerika elárulóinak, a kereszténység árulóinak” nevezte. Azokat a hírmagyarázókat, akik az orosz politikai szándékokat megkérdőjelezték azzal vádolta, hogy “ártanak a háborúvezetésnek.”
    Az Orosz-Angol Szerződésből Sztálin ellenállása miatt kihagyták az Atlantic Charter területszerzést tiltó részét. FDR azt mondta “most nem jó arra az idő” majd valamikor “alkalmasint” elő lehet venni. Az újságoknak kiadták az utasítást, hogy a területszerzéssel ne foglalkozzanak és a vallásszabadságot is csak, mint a háború célkitűzését kezeljék.
    De azért augusztus 14-i üzenetében Churchillhez FDR megismételte ragaszkodását az Atlantic Charterhez és szeptember 3-i beszédében újra használja a “négy szabadság” csatakiáltást.
    1942 végén már hajlandó volt belenyugodni, hogy Sztálin megtartsa a Balti államokat és Lengyelország keleti részét. Néhány hónap múlva Teheránban - titokban - személyesen is kifejezte Sztálinnak a szovjet területhódításokba való beleegyezését.
    Washingtonban, hogy az oroszok népszerűségét növeljék, dicshimnuszokat zengtek Sztálinról és a vörös hadseregről. Február 23-án, a vörös hadsereg napján FDR “a történelemben túl nem haladottnak” bélyegezte a vörös hadsereg sikereit. Külön magasztaló üzenetet küldött Moszkvába FDR, az angol király, Eleanor Roosevelt, Morgenthau pénzügyminiszter és Harry Hopkins is. Ellenben Sztálin a hadsereghez intézett beszédében meg sem említette Amerikát!
    Szovjet embertelenségek eltakarása
    1943. április 13-án a német rádió jelentette, hogy Szmolenszk környékén a Katyn-erdőben tömegsírokat találtak lengyel tisztek ezreinek a tetemeivel, akiket hátrakötött kézzel, tarkólövéssel végeztek ki, néhányukat pedig élve temettek el. A tetemeken talált újságokból, levelekből és naplókból megállapították, hogy haláluk nem később, mint 1940. áprilisban vagy májusban következett be. Minden bizonyíték az oroszok bűnösségére utalt. (Akkor orosz kézen volt a terület!) Churchill írta sokkal később, hogy ő úgy hitte az oroszok voltak a bűnösök.
    Owen O’Malley Anglia lengyelországi követe jelentette Churchillnek, hogy ő meg volt győződve: az oroszok voltak, akik a gyilkosságokat elkövették. O’Malley üzenetét csak harminc évvel később hozták nyilvánosságra.
    FDR külön jelentéseket kapott az ügyről, amelyek szerint a német rádió az igazat mondta a katyni gyilkosságokról és a valószínű szovjet felelősségről. Az oroszok a tőlük már ismert brutalitással lemészároltak 15 400 katonatisztet, kormányalkalmazottat, orvost és polgári vezető személyiséget, akik közül a jövő Lengyelország vezetősége kerülhetett volna ki.
    A száműzöttségi lengyel kormány Londonban lengyel hadsereg felállításán dolgozott, amely a szövetségesek oldalán küzdött volna a németek ellen, de amikor a Szovjetunió által fogságba ejtett katonák között kutattak, rájöttek, hogy katonatisztek ezrei tűntek el 1940. áprilisa táján. A Szovjetunióhoz a tisztek felkutatását célzó számtalan kérelemre különféle félrevezető válaszok érkeztek. A német rádió jelentésének hallatára a lengyelek a Nemzetközi Vöröskeresztet kérték fel a holttestek kivizsgálására. A német kormány teljes szabadkezet ígért a nyomozáshoz és felajánlotta a birtokába esett bizonyítékok átadását. A Vöröskereszt felvállalta a kutatás kivitelezését azzal a feltétellel, hogy a szovjetek is kérik. Oroszország mérgesen visszautasította a kérelmet és mindennemű további felderítési próbálkozást, és hirtelen megszakította kapcsolatait a száműzöttségi lengyel kormánnyal. Erre az angol nagykövet Washintonban “a legnagyobb bizalmassággal” jelentette az amerikai kormánynak, hogy moszkvai követük szerint ezzel az oroszok bűnösségüket akarták elleplezni.
    Mindezek után Churchill április 24-én megígérte Sztálinnak, hogy “erélyesen ellenezni fogunk” mindennemű Vöröskereszt-nyomozást. Ezután nyomást gyakorolt Wladimir Sikorszkira, a lengyel kormányfőre kérelme visszavonása érdekében.
    Washingtonban “a kérdés nagyon kényes volta” miatt a kormányon belül terjesztett irányvonali memo bármi nemű határozott állásfoglalás ellen tanácsolt.
    “Nem akartak hinni az oroszok bűnösségében, és ha hittek volna is, úgy tettek volna, mintha nem hinnének” - mondta Franklin Carter, FDR tudósítója.
    Amikor az oroszok meggátolták a Vöröskereszt kutatását, a németek 12 semleges és megszállt ország, beleértve Svájc, Finnország, Belgium, Franciaország, Dánia és Olaszország orvosi szakértőiből álló bizottságot hívtak meg, amelyben 12-tagú lengyel orvosi csoport is résztvett. A bizottság egyöntetű következtetése szerint, amelyet április 30-án hoztak nyilvánosságra, a gyilkosságok akkor történtek, amikor a terület orosz kézben volt.
    Amerikában a hivatalosan kifejezett vélemény szerint, az egész nem más, mint Hitler propagandája. Az élvonalbeli sajtótermékek, napi és hetilapok, valamint a havilapok a bizonyítékok elhallgatásával, átszínezésével félremagyarázásával majdnem kivétel nélkül visszhangozták a kormány hivatalos álláspontját, nehogy a nép ráébredjen, hogy szövetségesük a történelem egyik legbarbárabb rémtettét követte el.
    Ehhez a hivatalos véleményhez ragaszkodtak egészen a háború végéig. Minden erőfeszítést megtettek, hogy eltérítsék a népet az orosz ártatlanság megkérdőjelezésétől. Amikor Buffalo és Detroit lengyelnyelvű adásaiban tényeket közöltek az oroszok bűnösségéről az Office of War Information (háborús tudósító iroda) és a Federal Communications Commission (Szövetséges Hírközlési Bizottság - ez adta ki a működési engedélyeket a rádióknak) gyűlést hívott össze a rádióállomások tulajdonosaival és igazgatóival, amely után a bemondók a sajtóban közölt hivatalos álláspontot kellett megismételjék.
    1944. májusában

52. Todo:
    2007. 06. 20. 4:56

    Sajnos a szovjetek mindenképpen támadtak volna!
    Már a huszas években eldöntötte sztálin, hogy uralma alá vonja Kelet és Közép Európát, azért iparosított erőltetett tempóban, hogy a leendő háborút megnyerhesse.
    Egyes történészek szerint BONAPARTISTA volt, az itt azt jelenti: mindent a háborúért!
    Hadikommunizmus (nagyon szar állami közszolgáltatások, alacsony életszínvonal, viszont jó nehézipar és erős hadsereg)

53. sodika:
    2007. 06. 20. 5:05

    Mondjuk ez érdekes kérdés.
    Vajon hogyan alakult volna a háború, ha nem indul meg a támadás a szovjetek ellen.

    A hadikommunizmus a hidegháború idején érte el a tetőpontját, nem?

54. Todo:
    2007. 06. 20. 5:12

    Nekem erről a régi Red Alert játékok jutnak eszembe : sztálin megerősítette volna a szovjetbirodalmat, és megindult volna Európa ellen legkésőbb az ötvenes években.
    Nem lett volna olyan hamar atombomba, mert annak kifejlesztését éppen azért siettették, hogy ne a náciknak legyen előbb. Lett volna világháború, amit a szovjetek nyertek volna meg, lerohanva Európát, és talán Angliát is elfoglalták volna.
    Ők is képesek lettek volna kivitelezni egy partraszállást, nem hülyék az oroszok.
    A hatvanas évek volt a hidegháború tetőpontja, igen.

55. Todo:
    2007. 06. 20. 5:14

    Az még egy érdekes kérdés, hogy lesz-e valaha újra világháború?

56. sodika:
    2007. 06. 20. 5:17

    Mivel én köztudomásúan nagyon erős Emmanuel Todd rajongó vagyok, így szerintem nem. :)

57. sodika:
    2007. 06. 20. 5:22

    Todd zsidó nagyapja a németek elöl menekült amcsiba, így elvileg ellenségnek kellene lennie, de ennek ellenére szemét ragadozó tolvajnak tartja az USÁ-t.

    "Todd érvelésében a legmegdöbbentőbb a hallgatósága. Állítása szerint rendszeresen meghívják az üzleti köröknek szervezett szemináriumokra és előadásokra. Elmondja, hogy az amerikai értékek népszerűsége csökkenoben van az üzletemberek körében, mert az USA növekvő külkereskedelmi deficitjét látva azt kérdezik, mi történt a pénzükkel, amit amerikai árukra költöttek: 'Az európai középosztályok úgy érzik, hogy profitjukkal és megtakarításaikkal ők tartják fenn az átlag amerikai fogyasztását'. "

    http://href.hu/x/2xir

    De ez csak felszíni tünet.

    Ami itt most lényeges, az nem is a gazdasági kérdés, hanem az, hogy ebből levezeti a világbékét, mert a hatalmi harcok, melyek most különböző helyeken folynak, egy demokratizálódó egyensúlyi folyamatot jelentenek.

    Vagyis éppen hogy nem a világháború, hanem a világbéke irányába tartunk.

58. Todo:
    2007. 06. 20. 5:37

    Most majd bezzeg a zsidó elnökük együtt fog működni az usa-val szépen.

    http://kitartas.nspage.com/about297.html

59. sodika:
    2007. 06. 20. 5:40

    Ezért nem beszél apja "magyarságáról", vagyis pontosabban apja egykori "magyországiságáról". Így pontosabb. :DDD

60. Todo:
    2007. 06. 20. 5:48

    Attól tartanak, egy új tony blair lesz.
    Az angela merkier pedig mint az NPD-sek is mondják, egy az egyben azonosul izrael érdekeivel.
    Jól megcsinálják : bebetonozzák a mocsok cionisták a a hatalmukat.
    Ha most kezdődne az iraki háború, ez a 2 ország KÜLDENE oda katonákat, és katonákat, nem csak békefenntartókat.

    http://href.hu/x/2xis

61. Todo:
    2007. 06. 20. 5:54

    Na, ezek se lesznek jobbosok:

    http://href.hu/x/2xit

    Az egész emo is egy frankfurti iskola és zsidó szociológusok, pszichiáterek által gondosan megtervezett romboló negatív szar.
    És ez is buzulással jár. tökszar hotel :D

62. sodika:
    2007. 06. 20. 6:01

    Nem olyan biztos az.
    A Comrade csoport vezetője saját bevallása szerint is diszkójáró, márkás cuccokba öltözött divatmajom volt, mára pedig politikai aktivistává vált.

    Jó, ő nem jobbos, hanem balos, szélsőbolsevik barom, de itt a liberalizmushoz képest megtörtént váltás a lényeg, a többi csupán irány kérdése. :)

63. Todo:
    2007. 06. 20. 6:04

    Az avril lavigne szar úgyszintén. Cionisták szerint túl sok a gój fiatal, legyenek öngyilkosok, drogosok, illetve buzuljanak meg, legyenek aids-esek. Ezért a partikultúra meg különben is lenézik aki nem cuccol. A tóta w for a better magyarland blogon még azt is írták, csak a vidéki, iskolázatlan, antiszemita bunkók nem füveznek soha. Igaz, csak kommentben, de azt írhatják akár fizetett ballibber fórumozók is...
    Az a kurva zsindex is fűpárti írásokat hoz le soxor ...
    Direkt így írtam, hogy az avril lavigne szar , majd jönnek ide a google-ról hogy micsoda dolod hogy szidom a szar emo azaz kommersz felmelegített post-punk vackaikat. :D

64. Todo:
    2007. 06. 20. 6:10

    Az a baj, hogy ezek a fiataloknak a trenddiktátorok által legyártott szubkultúrák mind züllesztenek csak. És fogyasztásra ösztönöznek. Nem arra, hogy politizáljanak, épphogy figyelemelterelés célúak, lekötik a fiatalokat, hogy ne is foglalkozzanak társadalmi kérdésekkel.

65. sodika:
    2007. 06. 20. 6:28

    Engem is lekötnek a japán rajzfilmek, meg a véres agyatlan horrorok, mégis politizálok. :)

66. Todo:
    2007. 06. 20. 6:36

    Hát reméljük, nem kizárólagosan ezen szubkulturális hatások alapján fognak vélekedni. Ez sem jó, hogy ellopják a baloldalt a bolsevikok ( punkok , anarchisták ) , mikor a valódi modern baloldal a népi szocialista rend (azaz a nemzeti szocializmus) lenne. Gazdaságilag sokkal sikeresebben működik mint a kapitalizmus, és a baloldali értékeket is hordozza.
    Persze azok cionos uzsoracivilizációban úgyis csak kampányolni kellenek ( modern baloldal , baloldali értékek , stb.)

67. sodika:
    2007. 06. 20. 7:11

    Todo: A punkok és anarchnisták nerm tényezők.
    A magukat szociáldemokratának hazudó (szegény Kéthy Anna forog a sírjában) végbéllények már veszélyesebbek, de miután a mostani megszorítások világosan rávilágítanak arra, hogy szociálisan ők a legérzéketlenebbek, ez kiváló esély lehet nekünk a baloldal visszafoglalására.

68. Todo:
    2007. 06. 20. 7:21

    Akkor bizonyára csak az tévesztett meg engem, hogy ezek ( punkok és anarchisták ) nagyon hangosak az utcai véleménynyilvánításkor.
    Magyarszocializmus az baloldal, de az bizony leszélsőjobbozódik a cionisták által, pedig a nemzeti öncélúság (és amennyire lehet, önellátás) gazdasági racionalitás is.

69. sodika:
    2007. 06. 20. 7:24

    Csak nyugaton hangosak a punkok. :)
    Nálunk lapítanak.

70. Todo:
    2007. 06. 20. 7:38

    Konkrétan a G8 balhéra gondoltam én is. :D

71. Szacsi:
    2007. 06. 23. 3:48

    Én térképész ugyan nem vagyok, csak azt kérdezném meg, hogy ha annyira meg akarták szerezni a Felvidéket a németek, akkor miért adták oda M.O.-nak? Jó kérdés nem? Sőt, még segítettek is visszavenni. A déli területeket meg már ne is említsük.
    Vagy tegyük fel -csak tegyük fel- van igazság a térképen. Akkor meg visszakapta volna Magyarország az összes területet, kivéve a Felvidéket. Nem-e lett volna jobb, mint ez a kis 93ezer négyzetkilométeres?
    Gondolom ez se rossz kérdés.
    És hol a bizonyíték, hogy nem jártak volna sokkal jobban a Felvidéki magyarok, ha a szlovákok helyett német befolyás alá került a terület?
    Van még vagy 1920 kérdés, ami az előbbi 3-hoz hasonló...

72. Todo:
    2007. 07. 03. 2:41

    Kellett nekik egy erős szövetséges Közép-Európában, ezek mi voltunk. A térségben rajtunk kívül csak Romániát vették "komolyan" ezért is nem adták egész Erdélyt vissza.
    Német befolyással jobban jártak volna bizony. Hitler nagyon nem szerette egyébként a Habsburgokat, már gyerekkorában sem. Csak azért írom ide, mert mindig a Habsburg-elnyomást emlegetik, ha arról van szó, mi lett volna ha a németek győznek.
    Az ipar, infrastruktúra egy nemzeti szocialista államban, és pláne hosszú békés időszakban ... és a jobb életfeltételek mellett több gyereket vállalnak. Nem fogyna a magyar.
    Éppen ma gondolkodtam el a tatai tó közepén ( pont ideális hely hozzá ) hogy ez a sok negatív folyamat a társadalomban mikor fog valami visszafordíthatatlanul rossz helyzetet teremteni. Ha ugyan van visszafordíthatatlanul rossz helyzet, hisz visszaállamosítani, adósságot felmondani mindig lehetne...
    Ausztriának juttatott Őrség, és Lajta-vidék úgysem került volna vissza, az biztos, de a határokat ugyanúgy megnyitották volna, mint most fogják év végén a schengeni folyamat részeként.
    A románokkal harcolni kellett volna Erdély többi részéért, az tuti.

73. SF:
    2007. 07. 07. 8:12

    1920 kérdés Trianon értem én Szacsi...

    Jó az internetes oldalad is.

    http://14hungary88.org/hunsub/hindex.htm

Mondj valamit

Nem regisztrált felhasználóknak hozzászólni csak rendes e-mail cím megadásával lehet.

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Név:
Email cím:
Honlap:
Spambot ellenőrzés:

• Miután elküldted, néha nyomnod kell F5-öt, hogy lásd, amit írtál
• Ha be vagy jelentkezve, nem kell beírnod semmilyen kódot

Kód: