Gyermekszínész
Az áldást sodika küldte 2007. március 19., hétfő - 22:22-korCímkék: 15 forradalom gyermekszinesz marcius muk muzeumkert
8 komment
Egy rövid kitérő erejéig kénytelem vagyok visszakanyarodni március 15-éhez. Miután Bajor Imre volt olyan kedves a tegnap esti Heti Hetesben kifejteni, hogy a gyermekszínészek előadásába bekiabáló embereket milyen szívesen zárná börtönbe, érdemes egy kicsit helyükre tenni a dolgokat. Azon most ne rágódjunk sokat, hogy ha a Heti Hetes tagjai dönthetnék el, hogy kit kell rács mögé dugni, akkor milyen világ lenne itt, elvégre tény, hogy ha mi lennénk kormányrúd közelében, ők sem lennének sokáig szabadlábon.
Sokkal érdekesebb azonban a szavaló kislány hangját elnyomó skandálás témája, mely Bajor szerint "életre szóló pszichikai sérülést okozhatott neki". Mint már írtam, engem is rossz érzéssel töltött el ez a jelenet, és úgy gondolom, hogy legalább a műsor ezen részénél érdemes lett volna egy kevés csenddel megtisztelni a színészeket. Nem hallgathatjuk el ugyanakkor, hogy van néhány körülmény, ami ha nem is menti, igen erősen árnyalja a képet.
Az első tény: Nyilvánvaló, hogy az állami ünnepély műsorstruktúrája jó előre a várható atrocitások tükrében lett kialakítva. Ezért is történt meg, hogy a rendszerváltás módszerváltás óta először elmaradt a Múzeumkert lépcsőjéről elmondott kormányfői beszéd. Senkit se érhetett tehát meglepetésként, hogy nem langymeleg, kábult nyugalomban telik az ünnep, hanem felszínre tör benne a nép elégedetlenségének a hangja. Biztosak lehetünk tehát benne, hogy a szavaló kislányt jó előre felkészítették arra, hogy mi várható, így az ég egy adta világon nem érte őt semmiféle váratlan sokk. Meginstruálták vele, hogy ha van is ilyen, nem kell törődni vele - oszt kész. Nincs sérült lélek, semmiféle kerékbe tört életút, tönkretett ember, nyomorba döntött személyiség.
A második tény: Miután szégyenszemre Magyarország polgárait nem engedték a külső kerítésen belülre, és a nép hangos véleménye elnyomta a műsor részleteit, kívülről nem igazán lehetett nyomon követni a bent zajló mozzanatokat.
Azt, hogy mennyit lehetett látni, kiválóan illusztrálja ez a Tomcat blogjáról származó kép:
Elmondható tehát, hogy ha a jelen lévő emberek előtt ugyanúgy ott lett volna a szavaló kislány arca, mint a tévé előtt ülőknek, akkor eszük ágában sem lett volna beleordibálni a szavaiba.
Még egyszer mondom, nem menteni akarom a történteket, de a Bajor féle demagóg fröcsögés még ennél is jobban idegesít.
By SoDI
Minden szava arany.
Bár úgy tűnt, hogy Feldmájer úr nagylelkűen biztosítja számunkra a nemzeti ünnep 
Azt hiszem, itt van a pont, amikor keményen az asztalra kell csapnunk, és határozottan azt kell mondanunk, hogy "nem, ezt NEM"! Nem a turul gyalázása miatt, arra már csak rezignáltan legyintek. Ha annyira élvezik, hogy dühönghetnek a szent madár láttán, hát emésszék csak magukat. Van itt azonban egy sokkal vérlázítóbb szemétség. Játszhatják ezek holokausztosdit bármelyik hétköznapon, mi, rendes magyar emberek ettől még végezhetjük tovább a napi dolgainkat, és pont leszarhatjuk az óbégatásukat. De március 15-éből NEM fognak holokamu-napot csinálni!
