Az igazat megvallva félek megszólalni, mert mielőtt akár csak egyetlen mondatot is leírtam volna, pusztán a címben szereplő gondolat okán többen vadliberális zsidó maszlagot beszopó baromként könyveltek el engem.
Ennek ellenére annyit kérnék minden kedves olvasómtól, hogy gondolkodjon velem együtt!
Sokan úgy hiszik, hogy a mostani gazdasági válság néhány titokzatos, sötétben bujkáló háttérhatalmi árnyalak műve. Ezek a globalisták így tudják felgyorsítani a világkormány létrehozásáért szőtt terveiket. Alacsonyabb szinten a válság tehát arról szól, hogy eme multimilliárdosok magukhoz szívják a kisemberek megtakarításait, majd ezután a leesett árakat kihasználva még a korábbinál is nagyobb gazdasági hatalomra tesznek szert.
Jelen bejegyzésemmel nem kívánok vitába szállni a fenti állításokkal, éppen ezért a továbbiakban tekintsük ezeket szilárd axiómáknak. A kérdés tehát az, hogy a személyes válságkezelő stratégiánk szempontjából következik-e ebből bármi is? A válasz az, hogy nem.
Felismerhetjük az okokat, meg is nevezhetjük, és igyekezhetünk felnyitni minél több embertársunk szemét, de mindemellett azzal is foglalkoznunk kell, hogy miként éljük túl ezt az időszakot. Az ember víz nélkül 1-2 napot, élelem nélkül pedig jó esetben is csak egy hetet bír ki. Tehát miközben az okokat boncolgatjuk, nem lehet ördögtől való gondolat, ha annak is szentelünk némi figyelmet, hogy a dzsungel kialakult vastörvényei ne zúzzanak minket össze, és ne rántsanak le a halálba.
Mert bizony a dzsungel kegyetlen törvényei akkor is adottak, ha ez nem tetszik nekünk, és akkor is, ha megpróbáljuk kiismerni az új játékszabályokat. Ha ugyanis hajlandóak vagyunk ezt megtenni, akkor a panaszkodás mellőzésével megspórolt energiánkkal növekedési pályára is állhatunk, miközben mindenki más kidől mellőlünk.
A Vállalkozz Hatékonyan Klub tegnapi roadshow tréningjén Tóth András pénzügyi tanácsadó levetített nekünk egy grafikont, amelyik az amerikai vállalatok jövedelmezőségét ábrázolta a múlt században. Ez egy olyan ábra, ami megmutatja, hogy egy átlagos amerikai vállalat 100 befektetett dollár után mekkora hasznot tudott realizálni egy év alatt.
A pontos részletekre nem emlékszem, ezért fejből próbálom visszaadni, mit láthattunk (durva trendvonal).
Az ábra nagyjából azt mutatja, hogy míg az 1929-es gazdasági világválság előtt az amerikai cégek jövedelmezősége egy igen szerény arányt mutatott, és 7,5 dollár környékén döcögött, addig a kilábalás utáni időszakban korábban elképzelhetetlen növekedésnek indult, és az idők folyamán 13 dollár közeli értékre ugrott.
Valójában most is pontosan ugyanaz történik, mint akkor. Az alacsony hatékonysággal működő vállalatok, amelyek az elmúlt években szórták a milliókat értelmetlen hirdetésekre, és tevékenységekre, most sorban csődöt mondanak, míg a többiek megerősödve, egy teljesen új szintet képviselő vállalati kultúrával lépnek a jövőbe.
Unokáink világát sokkal hatékonyabb üzleti megoldások és szebb növekedés fogja jellemezni, mint ami a jelenlegi válság nélkül várna ránk.
Mindez pedig a közhiedelemmel ellentétben csak kisebb mértékben múlik a tőkeerősség kérdésén. Átlagos mértékű likviditással a hátunk mögött is biztosítható az életképesség, ha hajlandóak vagyunk megvizsgálni, hol ömlik ki a pénz a vállalkozásunkból. A kulcsszó a hatékonyság.
Az egész fejlődés mozgatórugója most egy alapvető törvényszerűség, miszerint az ember nyugodt időkben soha nem tesz fogadalmat. Akkor szokunk le a cigiről, ha látunk valakit, akit a dohányzás rokkantott meg.
Mindez persze együtt jár azzal a kellemetlen mellékhatással, hogy az úton vállalkozások sora hullik el, azonban ha valakit zavar az efféle szociáldárwinizmus, az gondoljon bele, hogy amikor a Jobbik a cigányok segélyezésének megreformálásáról beszél, akkor pontosan ugyanez a gondolat motiválja: hatékonyságra és értékteremtésre kell ösztönözni a társadalom pazarlóan működő szegmenseit.
Az egyetlen különbség, hogy a válságot - mint saját szemszögünkből eleve adott környezeti tényezőt - vajmi kevéssé tudjuk befolyásolni, éppen ezért az egyetlen kérdés az, hogy magunkba roskadva siránkozunk, vagy (amellett, hogy rendes konzervatív hazafiként a továbbiakban is nevén nevezzük a probléma gyökerét) megpróbáljuk megragadni a mostani helyzetben rejlő valós lehetőségeket.
Én szeretném hinni, hogy a nemzeti gondolkodás, és a hazafiság egyben talpraesettséget is jelent, és senki sem várja el még egy nemzeti radikálistól sem, hogy ne próbáljon meg ügyesen alkalmazkodni a vadon új törvényeihez.
Elvégre az erős, és stabil lábakon álló hazafi a nemzet érdekében is eredményesebben tud küzdeni. Miért lenne ez a gondolat zsidó métely?
By SoDI
