Tudom, hogy már régóta adós vagyok a konkrét megoldási javaslataimat tovább gazdagító Államrend Megdöntése Projekt hatodik részével, és ezt legkésőbb a hétvégén már istenbizony megszülöm, de előtte - úgy gondolom - talán érdemes egyfajta áttekintő helyzetjelentést adni az aktuális közéleti jelenségekről, melyre aztán ráfektetjetjük a módszertant.
A legelső, és a legtöbbek szerint is égető kérdés, hogy mi várható március 15-én. Sokakkal ellentétben én azon a véleményen vagyok, hogy - tegyük hozzá: sajnos - semmi. Ez a sajnálkozás pedig nem annak szól, hogy így nem lesz lehetőségem látványos helyzetekben felavatni a kamerámat, és az extra zoom-os objektívemet, melyekkel a tavaszi eseményekre készülök, hanem annak, hogy ismét könnyen beleeshetünk a régi csapdába, mellyel tovább erősödhet a magyarokról kialakult kép, nevezesen hogy a megaláztatásainkat passzívan eltűrő birkák vagyunk.
Hogy miért számítok egy, október 23-ához képest tökéletes nyugalomra, ami leginkább ahhoz lesz hasonló, mint amikor november 4-én a rengeteg, vérre kiéhezett közvetítőkocsi csak a nagy semmit rögzíthette? Egyszerűen azért, aminek ekkora füstje van, annak nem lehet nagy a lángja. Első látásra úgy tűnhet, hogy a hozzám hasonló vicces kedvű hülyegyerekek, és szocialista provokátorok által publikált fenyegetések egy szunnyadó vulkán előjelei, azonban én biztos vagyok benne, hogy ezek után a végső katarzis annak rendje és mondja szerint el fog maradni.
A nép birka, és erre a legjobb bizonyíték, hogy hiányoznak azok az elemek, akiktől Szilvásy elvtárs, és az IRÁ-val példálózó rendőrségi szakértők rettegnek. Mitagadás, lenne rájuk is eszmei igény, de ez még cseppet sem változtat azon, hogy nem léteznek.
Ugyanígy, ahogy a jól szervezett ellenállás sem létezik, azok az erőszakos elemek is jólval visszafogottabbak nyugati társaikhoz képest, akiktől példának okáért Tóta W. Árpád is annyira meg akarja védeni a békét és a rendet. A rabló rendjét - tegyük hozzá, aki, miután leütött és kirabolt, most rámosolyog a magyarságra, és mondja, súlykolja: mostantól itt már rendnek kell lennie, nincs több hazugság, nincs több rablás, legyen végre békesség. Eközben pedig felsorakoznak mellette a talpnyalói, akik áhítattal zengik ugyanezt.
...le bírja vezetni magának, hogy ha felborít és felgyújt egy autót, akkor attól valami jobb lesz...
Ezt írja a mocskári szörny a szerinte őrült "idiótákról", akik, ha erre képesek, "képesek másra is".
És itt van a pont, ahol vitatkoznék, én ugyanis soha nem lennék képes még csak verbális erőszakra sem, mivelhogy a legteljesebb mértékben pacifista vagyok, ugyanakkor a fenti tétel levezetésére mégis vállalkoznék.
És itt egy apró kitérő erejéig meg kell állnunk, hogy tisztázzunk néhány dolgot. Erre legfőképpen azért van szükség, mert kényes területre tévedtünk, ahol nagyon finom határvonal választja el egymástól a büntetendő uszítást a helyénvaló véleménynyilvánítástól. Ezért szeretném nagyon világossá tenni, hogy én a bejegyzés további részében nem dolgozom költői képekkel, metafórákkal, vagy sunyi célzásokkal. Kéretik tehát nem belemagyarázni semmit a szavaimba, ami nincs konkrétan leírva. Egyrészt tehát próbálok nagyon pontosan fogalmazni, hogy félreérthetetlen legyen, másrészt - és ez a fontosabb - nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy itt a már lezajlott múltbeli eseményeket, az ősszel történteket véleményezem utólag, mely utólagos elemzés tökéletesen alkalmatlan arra, hogy a jövőre vetítve bármilyen vonatkozásban használni lehessen. A jövőre vonatkozó, és véleményem szerint követendő iránymutatásokat a holnapi nap folyamán fogom itt publikálni. A mai bejegyzésnek csupán az a célra, hogy választ találjon az őszi események valós összefüggéseire, és ezzel együtt rávilágítson arra, hogy tavasszal miért lesz majdnem tökéletes béke Budapesten. Azzal együtt tehát, hogy én ezt a békességet a most megjósolható formájában bizonyos oldalról kritikával illetem, nagyon távol áll tőlem, hogy erre a kritikára alapozva bárkit is arra bíztassak, hogy az ezzel nagyon ellentétes végkifejlet irányában cselekedjen. Ne tessék tehát útmutatást várni, most csak a problémákat vetjük fel, a válaszok holnap érkeznek - ebből következően itt nincsenek még bújtatva se jelen. Mindamellett fontos alapelvnek tartom, hogy a vélemény kinyilvánításának a szabadsága még az ilyen kérdések megvitatására is kiterjedjen. Én szeretek Magyarországon élni, viszont nem akarok olyan ország polgára lenni, ahol az őszinteség után valamilyen megtorlásra kell számítani. Ezért követem a '80-as évek demokratikus ellenzékének, azon felül is a korai Fidesznek a taktikáját, miszerint úgy lesz valódi demokrácia, ha eljátszuk, mintha már most is az lenne.
Kérek mindenkit, hogy csak akkor olvasson tovább, ha a felti apróbetűs részt nem csak elolvasta, de fel is fogta. Nem akarom, hogy olyan reakciók érkezzenek, mint amikor Tomcat szólt be a megismételt Bertás poénra annak ellenére, hogy ahhoz is mellékeltem egy legalább ilyen kimerítő háttérmagyarázatot... Ennek tükrében remélem, hogy szűkre zártam az üzemi félreértők útját. :)
Na szóval: jobb lesz-e attól valami, hogy egy autó lángokba borul?
Természetesen valaminek az elpuszítása önmagában még nem tesz jobbá semmit, azonban ha vesszük a fáradtságot, hogy csipetnyi absztrakcióval megértsük az események mögötti szimbolikus tartalmat, már képesek lehetünk némileg árnyaltabban látni a képet. Személy szerint azért nem éreztem különösebb tragédiának, hogy több évtizedes tendenciát megszakítva megjelentek a hazai utcákon is a békés demonstrációk képétől eltérő megnyilatkozási formák, mert én végső soron a felgyújtott autók lángjaiban láttam meg annak a bizonyítékát, hogy nem kell félnem holnap sem attól, hogy valamely szociális frusztrált elem egy furcsán felfogott igazságosság jegyében az én lakásomat gyújtsa fel - elvégre milyen igazságtalan, hogy egymagam élek két szobában. Hiszem, hogy valójában akkor lenne okunk aggodalomra, ha meredten kellene ülnünk a túlnyomástól feszülő, és a sok megoldatlan igazságtalanságtól eltömődött kávéfőző mellett, várva, hogy mikor durran szét, maradandó égési sérüléssel büntetve mindenkit, aki a közlében áll. Most, hogy ősszel láthattuk itt-ott előszökni a tartályből a gőzt, és a felesleges energia lecsapódott, megnyugodhattunk, hiszen mégse válik ez az ország polgárháborús övezetté.
Ha a megszorító csomag, és az ösztödi beszéd után tovább folytatódott volna a korábbi békés kérődzés, a letargia, az már olyan szinten lett volna abnormális állapot, hogy még én is őszintén rettegni kezdtem volna. Természetesen a legelső előtörő gőzfuvallat, mivel hirtelen jött, meglepőnek erősnek tűnt, de végső soron a további puffogások megnyugtathattak minket, elvégre - ahogy az egy fejlett demokráciában illik - megjelentek azok a tiltakozási formák is, melyek a nyugati társadalmakkal ellentétben Európa ezen felén még hiányoztak a közéletből.
Az első dolog, amit le kell szögeznünk, hogy teljesen felesleges ezzel kapcsolatban terrorizmusról és felfegyverzett szélsőségesek rémképéről beszélni, hiszen éppen a fent említett említett erőteljes társadalmi mozzanatok azok, melyek a globalizált viszonyok között is képesek biztosítani a hosszú távú békességet azáltal, hogy az átfogó elnyomás esetén a legveszélyesebbnek számító rétegek is megtalálhatják a vérmérsékletükhöz igazított önkifejezési formákat, ahelyett, hogy a végső elkeseredésüket egy véres erőszakhullámban mutatnák ki.
Végső soron tehát nem megvetést, hanem hálás köszönetet éremelnek a alternatív, relative békés útért.
A másik, ami miatt én a továbbiakban is tökéletesen elégedett vagyok a hazai közhangulattal, az az, hogy pontosan tudom; itthon még a helyenként a törvényességi kereten túlmutató megmozdulások is sokkal finomabb formában jelennek meg annál, mint ahogyan az tőlünk nyugatabbra szokás. A BBC egyik tudósítója október 23-án nagyon meg volt lepve, hogy az események közelében egyetlen kirakat sem tört be, miközben a rendőrök a jogállamiság kereteit semmibe véve ólmos bottal vertek, majd rúgdostak embereket véresre, levezetésül pedig sorra lőtték ki ártatlan járókelők szemeit. Azért volt ez számára meglepő, mert biztos volt benne, hogy angliában, de bárhol tőlünk nyugatabbra hasonló rendőrségi fellépés esetén a több kilóméteres körzetben végig lett be lett volna zúzva az összes kirakat, és ki lettek volna fosztva az üzletet. És ezt senki se tartotta volna meglepőnek. Ehhez képest nálunk még az állítólagos csőcselék is meglepő visszafogottsággal, nyugati kollégiáikhoz képest úriember módjára reagálta le a helyzetet. Még egyszer mondom: ez nem az véleményem, hanem a britt tudósítóé. Ő pedig világlátott ember, hihetünk neki.
Az autók felgyulladásának az eddigiek mellett az volt még az egyik jelentős üzenete, hogy megmutatkozott az a pont, ahol a nemzetnek a saját sorsa felöl az átlagnál érzékenyebb, és tettrekészebb része világosan megmutatta, hogy számára kezdenek feszülni az elviselhetőség határai. Ez szintén egy olyan jel, ami világosan a vezető réteg tudtára adta, hogy nem lehet büntetlenül apellálni a magyar ember határtalan béketűrésére; ami miatt mellesleg messzi földön olyan ideális a hazai munkaerő. Munkaadói szemszögből ugyanis, bár tökéletes az olyan környezet, ahol a sztrájkokat, és a jogvédő kiállásokat szinte csak hírből ismerik, és ahol a szakszervezetek csupán a korrupciót elfedő díszítések a demokratikus szabályozás megkerülésének az álcáján, de látnunk kell ugyanakkor, hogy az ilyen szemlélet végső soron a többségében rossz minőségű munkaerővel operál, ami csak a hosszú távú gazdasági gyarapodás ellen hathat.
Azt természetesen ehhez hozzá kell tenni, hogy személy szerint távol állok a franciaországi, szocializmus-közeli demagógiára épülő viszonyok iránt perverz vonzalmat érző Hegedűs Zsuzsa szemléletétől, mivel túlzottan baloldalinak érzem, ugyanakkor az alapelvek mentén megtalálhatjuk a közös pontokat az ő álláspontjával is, amikoris kifejti, hogy a magyar társadalom éppen egy tanulási folyamaton megy át, melynek egy szükségszerű konklúziója a többség számára az lesz, hogy a demokrácia életképességét az adja meg, hogy az emberek milyen hajlandóságot mutatnak arra, hogy kiálljanak a jogaikért.
Ha pedig ennek mentén elfogadjuk a tanulási folyamat szükségszerűségét, elnézően kell tekintenünk a kezdeti szárnypróbálgatások közben megfigyelhető botlásokat is. Baló György kiégett autója a bárányhimlő. Ha egy kisgyermek a hasonló nyavalyákon nem esik át időben, később szörnyű szövődményekkel kell számolnia. Ilyen módon tehát minden bőrkiütés a későbbi egészséges felnőtt biztosítéka. Az autóból felcsapó lángok pedig egy jobb ország képét rajzolják elénk. Én boldog vagyok, hogy a szövődmények nagy részét - láthatóan - megússzuk, hiszen ezért is merek nyugodt márciust jósolni.
Hozzátéve persze, hogy - mint ahogy az írásom elejében is kifejtettem - saját megítélesem szerint könnyedén visszasüllyedünk a dagonyába, és így túlsáogan is békésre fog sikeredni, mely ellen most még idejében lehet tenni, de - amíg csak van rá esély - kizárólagosan a törvény szabta korlátok között.
Erről viszont már holnap.
By SoDI
Micsoda különbség!
