Néhány napja már foglalkoztam egy hosszabb írásban a szociális segélyezés rendszerével, és feltettem a kérdést, hogy mégis mi értelme van az olyan egyének foglalkoztatásának, akiknek a segélyezése sokkal olcsóbb megoldás? Ha egyszer társadalmilag ez egyértelműen hasznosabb, mint utánuk bármilyen járulékfizetés, akkor miért olyan nagy probléma, ha csak otthon ülnek, alkoholizálnak, és nézik a tévét?

Ha nem vagyunk képesek társadalmilag is megfelelően prosperáló munkalehetőséget teremteni a számára, akkor azért miért ő lenne a hibás?

  • Ugyanez másképpen megfogalmazva:
    Ha valaki esetleg egészséges, ám ennek ellenére egy értékteremtésre képtelen szar, akkor miért akarunk belőle akár pénzpazarlás árán is értéket kisajtolni? Nincs jobb helye annak a pénznek?
  • Ha tudjuk, hogy a kölykével talán még kezdhetünk valamit, de vele már nem, akkor koncentráljunk inkább a gyermekére!

Ezután tegnap este láttam a közszolgálati televíziónak nyilatkozni Lendvai Ildikót - akit bár erősen utálni illik a mi oldalunkon -, azonban igen erős önigazolást nyertem azt látva, hogy ő, profi tanácsadó közgazdászok hadával a háta mögött, szinte pontosan ugyanazokat a pontokat nevezte meg problémaként, melyeket tökegyedül én magam is felvetettem.

Ebből is világosan látszik, hogy bár 95%-ban vérlázító faszságokat szokott beszélni, ez még nem zárja ki azt, hogy a maradék 5%-ban elgondolkodjunk azon, amit mond.

Vegyünk néhány egyszerű tényt, ezúttal csak vázlatszerűen:

  • Az olyan faluban, ahol nincs pénz behívni a segélyezetteket közmunkára, nem lehet ingyenélőkről beszélni.
Az együttműködési hajlandóságot csak és kizárólag olyan embernél lehet megállapítani, akinek bár felajánlanak valamilyen fizetett közmunkát, ám ő ezt visszautasítja.
  • Ha valakit dolgoztatunk, azután mindenképpen járulékot kell fizetni. A legális foglalkoztatásnak ugyanis pontosan az a lényege, hogy nyugdíjalapot képez.

Mégis hogyan mondhatnánk az bárkinek is, hogy melóznia kell, de ez nem fog beszámítani a szolgálati idejébe? Észre kell vennünk, hogy ha így teszünk, azzal csak a hasonló kondíciókat kínáló, ám a közmunkánál sokszor jóval jövedelmezőbb feketemunka irányába tereljük az segélyezetteket. Ha pedig ezzel párhuzamosan az együttműködési hajlandóság hiányára hivatkozva kizárjuk őket a szociális rendszerből, akkor a hivatalos statisztikának biztos nagyon jót teszünk, de ezzel ismét csak azt az összekacsintó, hallgatólagos beleegyezések hálójára épülő mocskos kis dagonyát erősítjük, ami a Kádár rendszer óta ennek az országnak az egyik legnagyobb tehertételét jelenti.

A lényeg: A segélyezetti besorolást valóban érdemes az együttműködési hajlandósághoz kötni. Ha nem fogadja el a felajánlott munkát, akkor nincs segély se. Viszont a munkavégzés idejére akkor sem segélyt kell, hogy kapjon, hanem helyette munkabért!

Ezt a kettőt nem szabad összekeverni!

By SoDI

Kapcsolódó:


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!