Egy egyetemista srác pereket provokál maga ellen. .

Úgy néz ki, mostanában sláger a munka és a segélyezés kérdése. Tegnap én magam is egy hosszabb írást szenteltem a témának, ma pedig szinte egyszerre akadt meg a szemem két, egymásnak homlokegyenest ellentmondó, ám ennek ellenére jobboldali, nemzeti állásponton.
Két effektív szélsőséget tárok tehát elétek, majd megkísérlem bemutatni a kettő közötti optimumot úgy, ahogyan én látom.

Az első felszólalónk Molnár F. Árpád, aki a Tamás Gáspár Miklós által képviselt, és Tóta W. Árpád által alaposan lehordott alapjövedelem koncepciójához erősen közel álló álláspontot fejt ki. (Tóta cikkére egyébként külön írásban is válaszoltam itt a blogon.) És bár Molnár szerencsétlenül szélsőséges példákkal támasztja alá a kezdeményezés előnyeit, ám ennek ellenére igazat szól, elvégre régóta triviális közgazdasági alapigazságnak számít, hogy napjainkban a társadalom annyi értéket termel, hogy abból a személyes szerepétől függetlenül minden egyes embernek biztosítható a megélhetése.

További határozott pozitívum Molnár mondanivalójában, hogy nem esik bele abba az ostoba marxista hibába, mint a témát a demagógia irányából megközelítő legtöbb elemző, és esze ágában sincs a munkaerőnek önmagában értéket tulajdonítani. Nem kelti azt a látszatot, mintha a magáért való kemény munka, és erőfeszítés bármiféle értékkel is bírna. Helyette úgy fogalmaz, és – valljuk be – ez sokkalta közelebb áll a valósághoz, hogy a munkaerő valójában ingyen van, és nem kerül pénzbe. És bár ez első látásra ellentmondani látszik a munkaerőpiac alapvető törvényszerűségeinek, ahol a köznyelvi fordulat szerint a munkaerejét bocsátja áruba az ember, ám én úgy gondolom, hogy sokkal szemléletesebb, ha ehelyett inkább úgy tekintjük, hogy az értéklétrehozó képességét és igyekezetét adja bérbe a munkavállaló, mert így sokkal jobban érzékelhető a munka valódi értelme, ami nem más, mint az értékteremtés. Ha mélyebbre nézünk tehát, akkor láthatjuk, hogy Molnár F. Árpád elsőre furcsának hangzó feltevése koránt sem rugaszkodik el a valóságtól, elvégre ha az ő koncepciója szerint a legszükségesebb területeken kívül kizárjuk a pénzalapú elszámolást, és helyette kvázi kötetlen barterezésben gondolkodunk, akkor máris láthatjuk, hogy könnyű mentesíteni magunkat attól a szemlélettől, mely a munkaerőhöz feltétlenül művi pénzértéket rendel. (Ez egyébként azért is pozitív elgondolás a szememben, mert a Budaházy-féle Hunnia gazdasági rendszere is hasonló elgondolásra épül)

Saját magam Árpád azon megállapításával sem tudok különösebben vitatkozni, amikor az emberi méltóságot és tisztességet védi az értelmetlen közmunkáktól. Nincs annál megalázóbb ugyanis, mint amikor valakivel csak azért ásatnak ki egy gödröt, hogy azt másokkal a következő nap betemettessék. És ha valaki úgy gondolja, hogy ez a munka-visszafogó gondolat a közgazdasági alapigazságoktól teljességgel elrugaszkodott nézőpont lenne, annak csak Bokros Lajos professzor úr azon megállapítását idézném, miszerint a minimálbér valójában foglalkoztatási tilalom mindazok számára, akik képtelenek legalább az annak megfelelő hozzáadott érték megtermelésére. És bár a professzor úr ezt konkrétan annak illusztrálására hozta fel, hogy – szerinte – miért kell eltörölni a minimálbért, az általa világossá tett tényszerűség - nyilván a szándékaitól függetlenül - a napnál is világosabban mutat rá arra, hogy ez a bérminimum a gyakorlatában az embertelen munkakörülmények elleni harc egyik legfontosabb eszköze.

Na most – mint ahogyan azt a hétvégén Tamás Gáspár Miklós is világosan kifejtette – az Országgyűlés által megszavazott közmunkaprogram éppen ezt a méltóságvédő funkcionalitást olvasztotta semmivé néhány irigy ember demagóg irigysége miatt.

A másik videó, a másik véglet Szaniszló Ferenc véleménye, mellyel a magyar New Deal iránt emeli fel a szavát. Érvelése szerint ha a munkanélkülieket kötelezően kiterelnénk ártéri víztározók, és öntözőcsatornák építésére, akkor azzal az ő érdeküket is szolgálnánk, mert így lehetőséget biztosíthatunk nekik arra, hogy értelmes módon foglalhassák el magukat.

Személy szerint azért nem vagyok kibékülve ezzel a megoldással, mert egyrészt abból a cionista agyrémből indul ki, miszerint az élet természetes velejárója a gazdaság erőltetett felpörgetése, és – lehetőség szerint – folyamatos növekedése, másrészt nem számol azzal, hogy egy hasonló programban résztvevő polgárok alapvető méltóságának, és emberhez méltó munkakörülményeinek megőrzése csak jelentős extra források bevonásával lehetséges, melynek viszont a legkevésbé sincs meg a fedezete.

De ellenkező oldalon természetesen ugyanennyire kivitelezhetetlen Molnár F. Árpád javaslata is, elvégre ép ésszel senki sem tarthatja elfogadhatónak az azzal járó általános életszínvonalbeli visszaesést, és a világ elöli, észak-koreai mintát követő bezárkózást.

A saját, ezen a blogon korábban már részletesen is kifejtett véleményem szerint minden olyan ember megélhetését finanszíroznia kell az államnak, akinek az emberi méltóság legalapvetőbb követelményeit teljesítő körülmények közötti foglalkoztatása több költséggel járna, mint haszonnal. El kell fogadni, hogy vannak olyan egészséges, munkaképes korú, de képzetlen egyének, akiknek olcsóbb a segélyezése, mint a foglalkoztatása.

A segélyezés rendszeréből tehát mindössze a nyilvánvaló visszaéléseket kell eltüntetni. Remek megoldás erre a Monokon ősztől bevezetett szociális kártya. Ha a kártyával van lehetőség kábeltévé –és netszámlát is fizetni (ezen pedig ne röhögjön senki, manapság már meglepően sok cigányputriban neteznek, és ez így van jól, mert senki sem zárható ki az információs társadalomból), akkor nincs is ezzel az égvilágon semmi probléma.

Mindezzel együtt persze remek ötlet a munkaerő-igényes állami beruházások beindítása is, de kizárólag olyan módon, hogy az ottani elfoglaltság a kielégítő kereset okán ne kényszer, hanem inspiráló lehetőség legyen a környék lakóinak. (Manapság az ország keleti felén sok munkahely marad betöltetlen, de akik eme tény miatt mérgelődnek, azok nem gondolnak bele, hogy elsősorban az általuk elérhető fizetés kirívóan alacsony szintje riasztja vissza az embereket.)

Az általam leírt rendszerrel egyszerre biztosítható Molnár F. Árpád, és Szaniszló Ferenc javaslatainak legtöbb előnye.

• Nem sérülne a segélyezettek emberi méltósága.
• Nem járna plusz költséggel.
• Továbbra is megmaradna a szociális ellátás bűnözésmegelőző funkciója (aki tud enni, az kisebb eséllyel bűnözik).
• Megszűnnének a visszaélések (játékgépezés, uzsorázás).
• A szorgalmasabbaknak lehetőséget teremtene a felemelkedésre.
• Fejlesztené az ország infrastruktúráját.

Ilyen egyszerű ez.

Csak arra kell figyelni, hogy ne essünk a ló egyik oldalára sem.

By SoDI

Az alábbi részlet Gondáék lapján, a harcter.hu-n jelent meg.

Kiemelések Gondától.

ÉLŐSKÖDJ!? NE DOLGOZZ!? ... fogjunk össze a dolgos, becsületes cigánnyal!

Bayer Zsolt Iszony c.cikkéhez hozzászóló: Tarr Ferenc 2009-02-07 11:37:04 #84 :

Tájékoztatásképp, íme egy variáció, ami teljesen életszerű a szociális segélyezés trükkjeiről:
Ezért dolgozik Magyarország munkaképes lakossága...
A roma családnak van 6 gyereke. Beadták intézetbe őket. Majd jelentkezett a család rokonsága és egy pár nap múlva kihozták őket, mint nevelőszülők. Az állam megszabadul a gyerekektől és fizet . Nem is keveset.
Gyerekenként 80.000 (!!!), azaz összesen 480.000 forintot havonta.
Az apa és az anya nem válnak el, de külön lakcímre jelentkeznek be, így mindkettőjük megkapja a szociális segélyt az önkormányzattól, 39.100 forintot fejenként. Így további 78.200 forinthoz jutnak.
Lakásfenntartási támogatásként további 9.800 Forintot kap a család.
Erre jön még a családi pótlék, 12.600 gyerekenként, további 75.600 Forint.
Természetesen ingyen tankönyvek és ingyenes iskolai étkeztetés is jár.
Ezen kívül minden hónapban átmeneti segélyért is sorban állnak, ami havi 30.000 Forint az önkormányzattól. (Ha nem kapnak, akkor ott hagyják a gyerekeket a jegyzőnél, ezzel "zsarolva" a hatóságot.)
Így a család havonta cirka 673.600 Forint bevételhez jut!!!
Telik máris plazma TV-re, meg lízinges Suzukira is a papának.
Ha dolgozni menne és keresne 100.000 Forintot havonta, akkor a bevétel lecsökkenne 175.600 Forintra.
És ők beszélnek arról, hogy "elnyomják" őket a büdös rasszista magyarok... és még tüntetni is van pofájuk: (szept.20-án). "Ne bántsd a magyart, hisz az adójából élsz..." -azt hiszem ez most nagyon aktuális. 

Így mulat a magyar cigány.

By SoDI

Rég volt már ilyen, hogy Gyurcsány kiáll, beszél, és teljesen rendben van, amit mond. :)

Ez most egy ilyen alkalom.

Minden gondolatával csak egyetérteni lehet.

Három javaslatot dolgoznak ki: kisebb segély a minimálbérhez képest, kötelező képzés a segélyezett fiataloknak, több forrás közmunkára, mint segélyezésre.

Három javaslattal alakítaná át a kormány a szociális támogatások rendszerét az állástalanok segítése érdekében; ebben állapodott meg a kabinet és az MSZP-frakció pénteki tanácskozásán a Pest megyei Dobogókőn. Az elképzeléseket Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök ismertette az egyeztetés után.

Az első javaslat szerint a pénzügyi támogatások átalakításával arra kell ösztönözni az önkormányzatokat, hogy a rendelkezésre álló forrásokat segélyezés helyett közmunkaprogramokra fordítsák. Gyurcsány Ferenc kiemelte: az önkormányzatok a szabályozás miatt jelenleg abban érdekeltek, hogy az egyszerűbb utat válasszák és segélyt adjanak a közmunkaprogramok szervezése helyett. A cél, hogy a segélyezettek találjanak munkát a közfoglalkoztatásban.

A második elképzelés alapján a fiatal munkanélküliek csak akkor kaphatnának segélyt, ha képzésen vesznek részt. A segélyezettek negyven százaléka tizen- és huszonéves, számukra kötelező lenne a képzés, ha szociális segélyt szeretnének. Ez jelentheti az általános iskola befejezését éppúgy, mint a szakmatanulást, tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

A harmadik pont szerint a minimálbér és a segély legmagasabb összegét távolítani kell egymástól. Így az érintetteknek érdemesebb lesz inkább munkát találni a segély helyett, mondta a miniszterelnök. A három javaslatot nyáron dolgozzák ki részletesen, ősszel dönthet róluk a kormány, illetve a parlament.

A kormányfő arról is beszélt, hogy egyszerűbb adórendszerre, kevesebb adókedvezményre van szükség Magyarországon. Bejelentette, hogy a kormány átfogó gazdasági egyeztető fórumot hoz létre, a kormány-önkormányzat egyeztető fórum mintájára. A fórum célja, hogy konzultációt biztosítson a gazdasági élet, az üzleti szféra szereplői és a kormány között.

(MTI/Index)

Az adórendszer egyszerűsítésére vonatkozó javaslat persze félreérthető lehet, ám tudnunk kell, hogy a kedvezmények SZÁMÁNAK megnyirbálása még nem feltétlenül jelent összegszerű változást.

By SoDI

Néhány napja már foglalkoztam egy hosszabb írásban a szociális segélyezés rendszerével, és feltettem a kérdést, hogy mégis mi értelme van az olyan egyének foglalkoztatásának, akiknek a segélyezése sokkal olcsóbb megoldás? Ha egyszer társadalmilag ez egyértelműen hasznosabb, mint utánuk bármilyen járulékfizetés, akkor miért olyan nagy probléma, ha csak otthon ülnek, alkoholizálnak, és nézik a tévét?

Ha nem vagyunk képesek társadalmilag is megfelelően prosperáló munkalehetőséget teremteni a számára, akkor azért miért ő lenne a hibás?

• Ugyanez másképpen megfogalmazva:
  Ha valaki esetleg egészséges, ám ennek ellenére egy értékteremtésre képtelen szar, akkor miért akarunk belőle akár pénzpazarlás árán is értéket kisajtolni? Nincs jobb helye annak a pénznek?
• Ha tudjuk, hogy a kölykével talán még kezdhetünk valamit, de vele már nem, akkor koncentráljunk inkább a gyermekére!

Ezután tegnap este láttam a közszolgálati televíziónak nyilatkozni Lendvai Ildikót - akit bár erősen utálni illik a mi oldalunkon -, azonban igen erős önigazolást nyertem azt látva, hogy ő, profi tanácsadó közgazdászok hadával a háta mögött, szinte pontosan ugyanazokat a pontokat nevezte meg problémaként, melyeket tökegyedül én magam is felvetettem.

Ebből is világosan látszik, hogy bár 95%-ban vérlázító faszságokat szokott beszélni, ez még nem zárja ki azt, hogy a maradék 5%-ban elgondolkodjunk azon, amit mond.

Vegyünk néhány egyszerű tényt, ezúttal csak vázlatszerűen:

• Az olyan faluban, ahol nincs pénz behívni a segélyezetteket közmunkára, nem lehet ingyenélőkről beszélni.

• Ha valakit dolgoztatunk, azután mindenképpen járulékot kell fizetni. A legális foglalkoztatásnak ugyanis pontosan az a lényege, hogy nyugdíjalapot képez.

Mégis hogyan mondhatnánk az bárkinek is, hogy melóznia kell, de ez nem fog beszámítani a szolgálati idejébe? Észre kell vennünk, hogy ha így teszünk, azzal csak a hasonló kondíciókat kínáló, ám a közmunkánál sokszor jóval jövedelmezőbb feketemunka irányába tereljük az segélyezetteket. Ha pedig ezzel párhuzamosan az együttműködési hajlandóság hiányára hivatkozva kizárjuk őket a szociális rendszerből, akkor a hivatalos statisztikának biztos nagyon jót teszünk, de ezzel ismét csak azt az összekacsintó, hallgatólagos beleegyezések hálójára épülő mocskos kis dagonyát erősítjük, ami a Kádár rendszer óta ennek az országnak az egyik legnagyobb tehertételét jelenti.

A lényeg: A segélyezetti besorolást valóban érdemes az együttműködési hajlandósághoz kötni. Ha nem fogadja el a felajánlott munkát, akkor nincs segély se. Viszont a munkavégzés idejére akkor sem segélyt kell, hogy kapjon, hanem helyette munkabért!

Ezt a kettőt nem szabad összekeverni!

By SoDI

Kapcsolódó:

• SoDI: Segélyezés

avagy tézis bazmeg... 

Elöljáróban annyit szeretnék leszögezni, hogy én valóban azt a klasszikus, viccbeli kört képviselem, aki erőszakos, segélyen tengődő cigányt szó szerint még csak fényképen látott, így személyes élmény híján mindössze olyan külső szemlélőként vagyok képes elemezni a problémát, ahogyan a közel-keleti öngyilkos merénylők ügyét is.

Hogy ez erősíti, vagy épp ellenkezőleg, gyengíti a tárgyilagos objektivitásom esélyét, nyilván nézőpont kérdése, azonban hinni szeretném, hogy az ember képes lehet helyesen elemezni szociológiai problémákat anélkül is, hogy rablás áldozataként járt volna már a testében bicska pengéje.

Azt pedig külön is szeretném jelezni, hogy a legkevésbé sem vagyok kíváncsi az olyan véleményekre, melyek párhuzamot kívánnak vonni köztem, és egyes, segélyen élő társadalmi rétegek között. Aki ugyanis nem bírja felfogni, hogy egy tanuló nem a lábát lógatja, hanem a tanulás a munkája, az agyilag egyszerűen egy kupac fos szintjén van.

Történt egyszer, hogy összeültek a nagy társadalmi gondolkodók jobbról és balról, meghányavetették az egyes érveket, majd a nagy közös, kollektív tudat kidobta a megoldást: felül kell vizsgálni a segélyezési rendszert. És akkor minden jó lesz.

Politikai világlátásától függetlenül mindenki boldog volt, hogy végre ráakadtak arra az átokra, amiből minden rossz eredt. Nosza, munkára kell ösztönözni a léhűtőket, és akkor minden egy csapásra megoldódik, örök fényesség köszönt a tájra, a bénák eldobják mankóikat, a vakok látni fognak, a némák szája szóra görbül, halleluja.

Mennyivel jobb lesz hát, ha mindenki bedobja a maga részét a közösbe, elvégre Kádár alatt sem volt senki, aki a társadalom vérét szívta volna. Mindenkinek volt munkája, és mindenki nagyon hasznos volt.

• Bele is döglött a gazdaság ebbe a nagy „hasznosságba”.

Ha van valami, amire megtanítottak minket a szocializmus évtizedei, hát az egyértelműen az volt, hogy a teljes foglalkoztatottság elmebeteg lázálom, és elképzelni sem lehet nagyobb pazarlást a tartósan veszteséges szociális foglalkoztatásnál.

Mert bizony, barátaim, sziklaszilárd tény, hogy aki munkája nyomán nem képes legalább a minimálbérnek megfelelő hozzáadott értéket megtermelni, annak a foglalkoztatása gazdálkodói oldalról kész őrültség. Ezt pedig nem én mondom. Ha valaki vitatni akarja a fenti megállapítást, az tegye meg Bokros Lajos professzor úrnál, akinek a közgazdasági szakértelmét - ha a jogos politikai ellenérzésektől elvonatkoztatunk - remélhetőleg senki sem vonja kétségbe.

És itt most teljesen mellékes körülmény, hogy Bokros úr konkrétan a minimálbér megszüntetése mellett hozta fel a fenti érvet, ez ugyanis szemernyit sem változtat azon, hogy ez az igazság.

• Van tehát egy széles kör, akiket nem lehet gazdaságosan elhelyezni főállásba sehova.

Miután pedig a részmunkaidő intézménye Magyarországon nem realitás, marad a közmunka.

Ezzel kapcsolatban csak egy kérdésem lenne. Hogyan lehetséges az, hogy azokban a falvakban, ahol most rendeletileg munkavégzéshez kötötték a segély kifizetését, sorra arról panaszkodnak az érintettek, hogy a polgármester soha nem hívja be őket közmunkára, ám most ennek ellenére bélyegzi őket naplopóknak?

Tán nem csak az az oka ennek, hogy nincs elég forrás a bérükre, és a járulékaikra? Ó, hát csak nem? Nincs pénz foglalkoztatni őket, de ők a hibásak, amiért a lábukat lógatják? Hogy is van ez?

Mondhatjuk erre persze, hogy az önkormányzat így is rengeteg pénzt ad ki segélyekre, ennek a kiadásnak pedig joggal várja el az ellenértékét. Felejtsük el egy pillanatra, hogy ennek jelenleg nincs jogi alapja, és fogadjuk el ezt a szemléletet.

Nos, tudnunk kell, hogy az egy főre jutó segély összege átlagosan a minimálbér feléhez közelít, számoljunk tehát az egyszerűség kedvéért 25 ezer forinttal. (Nyilvánvaló, hogy csak az egy főre eső részt nézhetjük, elvégre a családi pótlék előfeltételeként már nem a munkát, hanem az iskolába járatást kell meghatározni, de erről majd máskor írok részletesebben).

Adott tehát 25 ezer forint segély, mely összeget 9-1 arányban állja az állam és az önkormányzat. Ez utóbbi helyi hatáskörben nyilvánvalóan csak saját részének várhatja az ellentételezését, elvégre, ha valamire az állam célzott támogatást ad, akkor azt nyilván nincs joga felülvizsgálni a faluvégi pityipalkónak. Adott tehát 2500 forint érték, amivel kapcsolatban megkövetelhetjük a munkát.

55000 forint nettó minimálbérrel, havi 20 hétköznappal, és 8 órás munkanapokkal számolva 343 forintos, minimálisan elvárható órabért kapunk. Vagyis a kiosztott segélyekért cserébe alig több, mint havi 7 órányi munkavégzést várhatunk el. (2500 / 343 Ft = 7,2).

Legyen mondjuk havi 8 óra.

• Mondjuk minden hétvégén délelőtt tíztől délig söprögessen egy kicsit.

Hogy ebben hol jelenik meg az a „nevelő hatás”, ami arra épülne, hogy a gyerek látja otthon minden reggel, amint apu éppen fölkel, és elindul dolgozni, nem igazán értem, de nyilván ez is csupán az én hibám.

• Lehetséges megoldások?
  

Megoldás lehet például:

• az állam visszavonja a 90%-nyi támogatását a segélyekhez, és így az önkormányzatoknak meglesz a teljes erkölcsi alapjuk arra, hogy elvárják a teljes összeg ledolgozását

Miután helyi szinten soha nem fog összejönni annyi bevétel, amiből ez a megoldás finanszírozható lenne, így nyilván teljességgel kivitelezhetetlen.

• az állam elrendeli a teljes összeg ledolgozását minden munkaképes segélyezettnek

Ehhez nyilvánvalóan elő kellene teremteni az így megvalósuló munkavégzés járulékait is. Ez pedig igen erősen megdobná azokat a jóléti kiadásokat, melyeket éppen le akarunk faragni.

• az állam elengedi a közmunkák terheit, és elvárja az egy főre jutó segély teljes összegének a ledolgozását

A hatás egyértelmű. Hirtelen nagyon megszaporodna a közmunkások száma. Azok a fizikai dolgozók, akik eddig be voltak jelentve, tömegesen válnának közmunkásokká. Az eredmény hatalmas összegben kieső járulékbevétel, vagyis többe kerül majd a rendszer, mint annak előtte.

• Valódi megoldás?

Miután a fentiekben illusztráltam, hogy az együgyű, demagóg megközelítések által kidobott óvódás megoldások miért nem jelentenek gyógyírt semmire, talán érdemes kicsit komolyabban is hozzáállni a témához.

Elsőként nézzük meg, hogy mi az a probléma, amit orvosolni szeretnénk.

1. Sokan segélyre rendezkedtek be
2. Emiatt kialakult a megélhetési szülés intézménye
3. A probléma így hatványozottan újratermeli magát
4. Az egyre erősebben felboruló egyensúly miatt megromlott a vidék közbiztonsága, és az iskolai fegyelmezés kérdésében is egyre súlyosabb problémák merültek föl (létezik „cigánybűnözés”, ha valakinek ez így jobban tetszik)

Ez a négy pont sorban egymás következménye, ám nyilvánvaló, hogy az értelmes polgárt érdemben csak az utolsó pont zavarhatja, elvégre egy magyar emberben kell lennie annyi büszkeségnek, hogy a putrisor lakóival kapcsolatban soha ne érezzen egy hangyányi irigységet sem. Az ő magánéletük az ő magánéletük.

Az első három pontot tehát mindössze olyan mértékben kell befolyásolnunk, amennyire a 4-es pont hatásainak enyhítése ezt szükségessé teszi.

Összegezzük tehát, hogy mit tudunk...

Tudjuk, hogy a 4-es pont az okozatoknak csupán felszíni tünete, és bár fontos a tünetkezelés is, önmagában semmit sem ér, ha közben a betegség folyamatosan megújítja a problémát.

Tudjuk továbbá, hogy az első három pont egyenesen következik egymásból, tehát ha képesek vagyunk ezek közül bármelyiket semlegesíteni, akkor a láncban utána következő jelenségek is megszünnek, vagy legalábbis erősen enyhülnek.

Haladjunk tehát sorban.

• 1-es pont (túl sok segélyezett)

A legtöbben az 1-es pontot tartják minden baj forrásának, azonban, miután fentebb kimutattuk, hogy rengeteg ember van, akinek a foglalkoztatása sokkal több költséggel járna, mint haszonnal, már tudjuk, hogy ez a kérdés valójában sokkal kisebb gondot jelent, mint gondolnánk.

Már ha egyáltalán problémát jelent, ugye.

Mert akármennyire is tény, hogy Tamás Gáspár Miklós kommunista, és akármennyire is próbálja ez alapján a tény alapján Tóta W. Árpád minden egyes mondatát bolsevik propagandának beállítani, ettől még bizony igaz marad kedvenc filozófusunk azon megállapítása, miszerint „a mai technika mellett már egyáltalán nem kell mindenkinek dolgozni, hanem a népesség nagyobb része nyugodtan foglalkozhat önmegvalósítással, meg az élet élvezetével”.

Ha pedig valaki esetleg kételkedne ebben, az gondoljon csak utána. A kommunizmus a dolgozó proletáriátus érdekelsőbbségére épülő eszme, jelszava szerint „mindenki szükségletei szerint, és mindenki képességei szerint”, vagyis egy valódi kommunista elfogadhatatlannak tartaná a munkaképes korú (és tanulmányain már túllépő), ám semmittevő felnőtt emberek életvitelének a támogatását. TGM imént idézett megállapítása tehát nem lehet kommunista propaganda.

És igencsak kevés érv ellene annak a világba böfögése, hogy ez „tézis, bazmeg”.

Éhen halni ugyanis nem hagyhatunk senkit, mert ha mégis, akkor onnantól aztán félhetünk kilépni az utcára, az éhezők késeitől tartva.

• 2-es pont (megélhetési szülés)

Ez már valóban súlyos probléma, viszont szerencsére felvidéken már megszületett rá a gyógyír, így nekünk elég átvenni onnan.

A szlovák családtámogatási rendszerben ugyanis - amennyire én tudom - csupán az első három gyerek után jár az állami támogatás, a negyedik felnevelését már saját zsebből kell állnod. Miután pedig mindannyian nagyon boldogak lehetnénk, ha a hazai demográfiai adatokat a háromgyerekes családmodell általánossá válása javítaná fel, azt hiszem, egy ilyen változtatás a tisztességes emberek többségét a legkevésbé sem érintené érzékenyen.

A már megszületett, avagy már megfogant gyerekek után persze embertelenség lenne megvonni a támogatást, azonban felmenő rendszerben minden további nélkül bevezethető lenne ez a fajta korlátozás.

• 3-as pont (újabb bűnöző generációk)

Miután a gyermeknevelési segélyezés rendszerének megreformálásával valószínűleg sikerül lelassítani az arányok súlyos felborulását, meg kell oldani, hogy az így kezelhető szintre beálló emberanyag minél nagyobb hányada integrálódjon a gazdaságilag, illetve társadalmilag hasznos emberek közé.

Ehhez értelemszerűen azt kell elérni, hogy általános jelenségként ne fordulhasson elő a tanköteles korú emberek iskolakerülése. GYES csak annak, aki iskolába járatja a gyerekét, ha pedig ezt tartósan elmulasztja, állami gondozás.

Ez kétség kívül remek gondolat. Ezt kell tenni.

Sőt, vannak itt még remek ötletek. Például a mexikói modell.

...akkor kapnak szociális segélyt, ha a gyerekek rendesen járnak iskolába, sőt a segély mértékét az is befolyásolja, hogy a gyerek milyen eredménnyel tanul. A jobban tanuló gyerek szülei többet kapnak, érdekük tehát, hogy a gyerek otthon is megfelelő körülmények között tanulhasson.

Forrás

Azt hiszem, egy ilyen rendszer ellen itt sem tiltakozna senki.

• 4-es pont (bűnözés)

Hajrá Gárda! :D

No meg ez az előző pontoktól elkülönítve már csupán nagyon száraz rendőrszakmai kérdés.

• Konklúzió

Mint láttuk, bár a jelenlegi formájában a szociális rendszer valóban fenntarthatatlan, azonban sokszor egészen máshol van a probléma gyökere. Hiába próbálják egyesek másként beállítani, valójában senkinek sem érdeke olyan emberek foglalkoztatása, akik így csak még több pénzbe kerülnének. Elvégre ez itt egy piacgazdaság, nem Kádár szoci világa. Viszont igenis elejét kell venni a megélhetési szüléseknek, valamint meg kell akadályozni a jelenlegi problémák újratermelődését.

Ha a szülőkkel nem megy, vagy legalábbis túl sokba kerülne, akkor legalább az új generáción keresztül.

By SoDI

Kapcsolódó:

• Tóta W. Árpád: Temetném a munkát

Legyen vége a megélhetési szüléseknek!

Akárki akármit mond, nekem igenis sokkal jobban tetszik az a stílus, amivel az alább látható MSZP-s hölgy tálalja a problémát, mint a Kuruc.info / Bombagyár kedvenc szóhasználata ugyanebben a kérdéskörben.

Felesleges keménykedés ugyanis görcsösen, minden második mondatban külön sulykolni a probléma megnevezését, amikor így, szó szerint kimondatlanul is mindenki nagyon pontosan tisztában van vele, hogy miről van szó.

Ami a konkrét ötletet illeti, nevezetesen hogy csak az első három gyermek után járjon segély, az vitathatatlanul üdvözítő gondolat, elvégre Szlovákia / Felvidék is többek közt a hasonló szabályozása miatt van stabil növekvési pályán.

Szal tessék szépen dolgozni, nem számolatlanul szarni a kölyköket! :DDD 

By SoDI

Ma Budapesten emberek ezrei élnek méltatlan körülmények között, az utcán. Ezeknek a szerencsétleneknek nem csak hogy arra nincs lehetőségük, hogy este egy tiszta paplanra hajtsák le a fejüket, de sokszor arról szól az egész napjuk hogy mit egyenek.

Ha valaki segíteni szeretne nekik:

Számla tulaj neve: Menhely Alapítvány
Számlaszám: ERSTE 13700016-01950018

Rengeteg kisgyermek él ma Magyarországon, akik nap mint nap szörnyű kínokat kénytelenek átélni, miközben a betegségük felemészti a testüket. Ezeknek a rákos csöppségeknek sokszor nem csak az életminőségük, hanem a túlélésük múlik a jószándékú emberek önzetlenségén.

Ha valaki segíteni szeretne nekik:

Számla tulaj neve: Gyermekrák Alapítvány
Számlaszám: 10700024-02441104-51100005

Él Budapesten egy kopasz blogger, Polgár úr, akire egy kommunista néni csúnyán nézett a Szabadság téren, és megkérte, hogy csendesen emlékezzen.

Mivel a gonosz néni ELLENÜNK van, mindannyiunk felelősége, hogy kiváltsuk a hős blogger bírságát.

Ha valaki segíteni szeretne neki:

(Zöld háttérrel módosított rész Athina kérésére - 2007.04.11)

Számla tulaj: Athina (polgári neve mellékes)
Számlaszám: ERSTE 11600006-00000000-22383437
Közlemény: FAGYIPÉNZ 

Él Budapesten egy egyetemista, aki nagyon szeretne most a hétvégén kiutazni Londonba, mert kiváló lehetőséget lát arra, hogy egyeztessen az ottani antiglobalista szervezetek vezetőivel.

Felismerte ugyanis, hogy ha nem akarjuk az ellenségeink győzelmét, fontos cél, hogy a továbbiakban összehangoltabbak legyenek a multinacionális vállalatok túlkapásai elleni tiltakozások. Ehhez először is meg kell találni az ezek ellen küzdő embereket, ami viszont költséges.

Ha valaki segíteni szeretne neki:

Számla tulaj neve: Elérhető az egyetemi beadandókban.
Számlaszám: OTP 11773119-00018571-00000000

Na, azt hiszem jó egy hónapra megadtuk a pofont a demagógiának. :-) És akkor most viccen kívül, hogy mi a problémám mindezzel...

Lássuk először Tomcat érveit:

"De tegyünk egy próbát, vajon valóban van-e nemzeti összefogás. Kérem mindazokat a kedves olvasókat, akik egyetértenek eddig folytatott közírói és politikai tevékenységemmel, fejezzék ki támogatásukat azzal, hogy elküldik nekem egy fagyi árát (kis vagy nagy fagyiét, ízlés szerint), hogy e bírságot kifizethessem. Persze, ki tudnám zsebből is, de én alapvetően nem csakis magamat képviselem, amikor beszólok Gyurcsánynak, Mécsnek, vagy tojással dobálom (vagy nem dobálom, de meggyanúsítanak vele) Demszky Gábort, hanem Benneteket. Ennek a blognak nem a semmiből lett napi hat-nyolcezer olvasója. Tehát aki egyetért azzal, hogy a szovjet emlékművet koszorúzgató, ávósokat istenítő vén szemétládáknak megmondjuk, hová menjenek, és megér neki pár száz forintot, hogy ne érezzék jól magukat, miközben a Szabadság tér levegőjét rontják, küldjenek ide annyit, amennyit szerinte ez megér:

Tomcat Polóboltja
1066 Budapest, Teréz krt. 6."

forrás: blog.tomcatpolo.hu itt

Azzal ugye mindenki tisztában van, hogy az emberi szükségleteket ábrázoló Maslow-piramis alapján az ember elsődleges igénye a fizikai biztonság. Tomcat boltja a megélhetését szolgálja, és mivel tudtommal más bevételi forrása nincs, elmondhatjuk, hogy jól felfogott érdeke a folyamatos vásárlóforgalom. Az, hogy valaki milyen módon biztosítja az ehhez szükséges ismertséget, kizárólag rajta áll. Tomcat ezt a kérdést a botrányhős szerepének felvállalásával válaszolta meg.

Az ő életének azon része, melyre közéleti rávilágítást enged, nem más tehát, mint egyetlen nagy gerilla-marketing akció. Azt persze nem vonja kétségbe senki, hogy mindeközben a szívből jövő meggyőződését fejti ki, azonban látnunk kell, hogy ez így sem több, mint a kellemesnek a hasznossal való összekötése. Ilyen formán pedig biztosak lehetünk benne, hogy Tomcat a trikói árába eleve belekalkulálja a hatalommal való konfrontáció költségeit. Ha nem hülye, márpedig ő nem az, ennek így kell lennie.

Másodlagos források bevonása ilyenformán tehát kétszínűnek tűnik. Éppen ezért én mindenkinek, aki támogatni szeretné Tomcat ügyét, a következőket javaslom:

• Kérje el Tomcat-től annak a két embernek az elérhetőségeit, akiknek nincs a közéleti tevékenységükhöz szorosan kapcsolódó gazdasági vállalkozásuk, mégis vele együtt vitték be őket, és jutassa el inkább nekik ezt a pénzt.
• Ha feltétlenül Tomcat-et akarja támogatni (én nem kívánok ez ellen érvelni), akkor ezt az adományozás helyett inkább olyan módon tegye meg, hogy kikalkulálja az erre szánt összeget, majd pedig ennek a dupláját még ezen a héten levásárolja nála a boltban. Mondjuk vegyen három jelvényt, az pont két nagy fagyi ára. Ilyen módon is célba ér a pénz, de mégis normálisabb az ügymenet.

Nem a céllal, nem az adományozás gondolatával szemben vannak tehát ellenérzéseim, hanem a szervezési móddal. Mert szerintem ez így lenne normális.

By SoDI

Ui.: Gyurcsány Ferenc évi 10 millió forinttal támogatja saját leadózott pénzéből az Amőba Alapítványt. Ő csinálja jól, vagy az, aki inkább pénzt szedne ki a saját mozgalmából? (Gy.k.: Fletó az ellenségünk, de attól még van, amit el lehetne tanulni tőle a mi oldalunkon is.)