Felmerült kérdésként, hogy miért viseltetek ellenszenvvel azon rendezvények iránt, ahol a szervezők a felhívásuk kiemelt részeként próbálják meghatározni, ki milyen jelképekkel jelenjen meg náluk. Erre próbálok egy kicsit rávilágítani.
Amíg tehát Moszad-kollégám, Tomcat, megmelegíti a kávénkat itt, a MAZSIHISZ irodák mellett berendezett közös dolgozószobánkban, röviden levezetném, hogy mi az óriási probléma ezzel.
Nos, a nemzeti trikolórral természetesen az ég adta világon semmi baj nincs. (Már leszámítva persze, hogy a liberális fertő kiindulópontjának, a 1789-es párizsi forradalomnak a majmolására született, mellőzve minden valóban ősi, nemzeti sajátosságot, de ezt a szempontot, az egyszerűség kedvéjét most hagyjuk.) A probléma nem itt van, hanem ott, ha valaki – miközben látszólag a kormány intézkedéseivel helyezkedik szembe – valójában az ő szervilis kiszolgálójaként viselkedik.
A történelem ezernyi példát mutat arra, hogy a megfelelő módon előkészített, és kivitelezett demonstráció könnyűszerrel tud eredményt elérni – még akkor is, ha végig békés keretek között marad. Egyetlen dolog szükségeltetik hozzá, méghozzá a határozott szívósság, és a megalkuvás lehetőségének nagyon határozott elvetése. Nos, az olyan tüntetések, ahonnét távol akarják tartani történelmi zászlóinkat, pont ez utóbbi pont nem teljesül.
Ez gyáva, kormányzati akaratnak lefekvő hozzáállás, mely talán egy néhány másodperces hírblokkra elég az esti híradókban, de másra nemigen. Azzal én magam is egyetértek, hogy a készülő vagyontörvénnyel a maffiavédő Veres sokat-dolgoztam-ezért-vagyok-gazdag János az ország totális kisemmizését készíti elő (még akkor is, ha a törvény első változatban meghatározzák a hosszú távon állami kézben tartandó vagyonhányadok körét, elvégre azokat majd később egy-két csendes módosítással szépen kiszedik majd belőle). Ez ellen tehát valóban elemi nemzeti érdek küzdeni, de nem ilyen módon!
Maga az élőlánc gondolata természetesen nem elvetendő, elvégre, ha visszaemlékezünk rá, ősszel egy hasonló kezdeményezés volt, mellyel kapcsolatban néhány hisztériakeltő majom terrorveszélyről kezdett el hadoválni (mert ó, jaj, hogyan fognak a politikusok bejutni tőlük a Parlamentbe), azonban egészen más az öntudatos tiltakozás, és megint más a semmire sem jó nyál.
Ez ugyanúgy nem megoldás, mint ahogy önmagában az erőszak sem az.
A törvények maradéktalan betartásával is lehet erőt mutatni, de ez nem megy olyan módon, hogy ott vagyunk fél óráig, aztán mindenki megy, amerre lát. Azok a nevezetes nyugati tüntetések, melyek eredményesek voltak, egytől egyik több napos, szívós kiállással érték el sikereiket. Ha „megunjuk, oszt hazamegyünk”, az nem a vagyonlopkodók orrá alá tör borsot, hanem azok orra alá, akik valódi eredményekben gondolkodnak.
A megoldás természetesen az, ha nem mutatunk kompromisszumkészséget (elvégre az a konszenzus szöges ellentéte), hanem mindig, és minden körülmények között, a legvégső határig kihasználjuk a törvény adta lehetőségeket. Ha ügyesen csináljuk, teljesen szükségtelen valaha is átlépni.
Itt bizony több napos tüntetésekre van szükség. Bejelenteni éjjel-nappalra. Ha mindenféle alibi-rendezvényekre hivatkozva letiltják, akkor apró módosításokkal be kell nyújtani a területfoglalási igényt újra és újra. Bátor, és szívós küzdelem kell ide. Újra, és újra.
Csak nem utcakövekkel kell megvívni, hanem papírokkal.
By SoDI
Igazán megható látni, ahogyan 
