Kezdhetném ezt a bejegyzést holmi magasztos pátosszal a hazaszeretetről, és az ebből táplálkozó reményről, ami bizakodással tölti el minden magyar szívét, aki tenni kíván ennek a gyönyörű országnak a jövőjéért, azonban úgy érzem, hogy a közvetlen, és profán megfogalmazás sokkal jobban visszaadja azt, amit mondani akarok.

Ez a hely itten már nagyon régen el van kúrva.

Nem, nem Gyurcsány kúrta el, és a 40 év kommunizmus is pusztán mélyített a válságon, de semmiképpen sem okolható egymaga azért, amit magunk körül látunk. Hogy ez mennyire így van, kiválóan jelzi, hogy már Mikszáth Kálmán is igen találóan körülírta azt az Uram-Bátyám, Sógor-Koma mentalitást, ami a mai napig nagyon erősen jellemző a magyar közgondolkodásra, alapjaiban határozva meg a mindennapjainkat. Másrészről pedig ott van József Attila, aki igen pontosan vetette papírra az egyetlen, valóban reális életszemléletet, amit ebben az országban magáévá kell, hogy tegyen mindenki, aki gyorsan akar érvényesülni.

Lehet álmodni józan, építő országjobbító tervekről, és gyors nemzeti felvirágzásról, azonban mindez csupán leányálom. 

Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis!

József Attila

Ennek szellemében tehát annak számára, aki nem akar beállni a tisztességtelen, elvtelen törtetők, és mindenkit eltaposni kész taposómalmok közé, a hazai közállapotokat szemlélve pusztán három lehetséges megközelítési mód kínálkozik:

  1. Lemondás, beletörődés, depresszív, vesztes meghunyászkodás (Idétlen birkaság, nyájjal együtt bégetés)
  2. Gyáva megfutamodás. (Eufemizáltabban néha emigrációnak hazudják)
  3. Radikális harc (Az ideológiagyártástól az operatív szintig több fokozatban)

Ennyi. Nincs más lehetőség.

Első látásra úgy tűnik, hogy vannak alternatívák, konstruktív jobbító utak, azonban ezek csak addig látszanak, amíg a szemlélő van olyan naív, hogy képes hinni bennük, vagyis amíg nem nyílt rá a szeme az igazságra.

Van tehát 3+1 lehetőség, és ebből kell választani.

Egy normális országban talán nem így lenne, de itt így van.

  • És bár ez kétség kívül tényszerűség, én még ennek ellenére is látok olyan remény, és irányt, amit követhetünk.

Én a magam részéről abban biztos vagyok, hogy a 2-es pontot soha az életben nem választanám. Hiszem ugyanis, hogy ha van feltétlenül értékes, és tiszteletreméltó emberi tulajdonság, akkor a rendíthetetlen kitartás, és az állhatatosság mindenképpen ilyen. "Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned halnod kell" - hiszem, és nagyon komolyan is veszem. Az 1-es pont a legolcsóbb, legkönnyebben járható kerülőút, azonban olyan messze áll a személyiségemtől, hogy nem hiszem; bármikor is képes lennék olyan mélyre süllyedni, hogy elolvadjak a jellegtelen szürkeségben.

Marad tehát a nulladik, és a hármas pont.

A nulladik ponttal a legnagyobb probléma, hogy azt nem keresztény erkölcsök szerint élő magyar embereknek találták ki. Kétség kívül termékeny földbe vet, aki ilyen útban gondolkodik, azonban csak olyanok képesek minden energiájukat ebbe az irányba terelni, akik mentesek mindenféle mélyen átélt spirituális érzéstől, hittől, a sivár materialista tényeken túlmutató életszemlélet áldásától. Én nem vagyok ilyen.

Látszólag tehát eljutottunk oda, hogy saját magam számára már minden más nélkül kizárólag annak eldöntése maradt, hogy a 3-as pont által kijelölt széles skálán hova álljak, azonban én úgy látom, hogy szerencsére nem ilyen siralmas a helyzet.

Személy szerint - mint ahogy eddig - a továbbiakban is szigorúan a törvényes keretek között kívánok mozogni, azonban a lehetőségek kiteljesítésével, vagyis a határt minnél jobban megközelítve, de soha, semmilyen körülmények között nem átlépve azt.

A többi lehetőség kizárása után maradó 3-as pont iránti töretlen elkötelezettség megköveteli, hogy az ember mindig képes legyen a valós nemzeti szempontokat a saját önös érdekei fölé helyezni. Úgy érzem, vagyok annyira erős, hogy akármi is lesz, ennek állandóan meg tudjak felelni.

Ha egyszer valahol lefektettük az abszolút elsőbbségeket, melyek sorrendjéről elhatároztuk, hogy onnantól soha nem térhetünk el tőle, elkezdhetünk gondolkodni azon, hogy milyen cselekvési terv fér bele a szilárdan kőbe vésett elveinkbe. Ha ezek a szabályok a törvényesség mellett, és odaadó, elmenekülés nélküli hazaszeretet által, vagyis a nemzeti ügyek mindenek feletti szolgálata által vannak meghatározva, akkor azt hiszem, kimondhatjuk, hogy minden út üdvös, ami megfelel ezeknek.

Ha pedig a nemzet ügye úgy kívánja, hogy tapossunk el néhány nemzetellenes taposót, akkor mindebbe ilyen formán, kizárólag rájuk vonatkoztatva a nullás pontba történő korlátozott átcsúszás is elfogadható. Ha úgy eredményesebb a nemzetszolgálat, akkor használjuk ellenük a saját eszközeiket.

Elvégre - és SF ezen mondatába nagyon beleszerettem, ezért ismétlem olyan gyakran - ezek saját maguk szállítják a kötelet a kivégzésükhöz.

Ez nem egy idillikus hőstörténet, de egy magasztos cél irányába vezet, és a magyarság felemelkedésébe vetett hitből táplálkozik. Ha egyszer ez az egyetlen út egy elkúrt országban, hát ezt kell járni.

A haza mindenekelőtt. Még ezen az áron is.

By SoDI


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!