Hergelik a népet
Az áldást sodika küldte 2007. április 5., csütörtök - 20:29-korCímkék: budahay csintalan paraszt szegenyseg toroczkai
15 komment
A sötétség erői egy újabb fronton nyitottak támadást a rendes, dolgos emberek béketűrése ellen. Nem elég, hogy ahol csak tudják, kifosztják szeretett népünket, de mindeközben, a legmélyebb nyomorúságában gyakran olyan életképeket vágnak az képébe, mint többek között a 40 milliós csodaautókat vezető Győzike, mely láttán nem csoda, hogy hidakra mászik, hiszen legszívesebben a falra mászna.
Amíg a tisztességes magyarok vért izzadva küzdenek, hogy etetni tudják gyermekeiket, aközben a gátlástalan milliomos kizsákmányolóik azt próbálják elhitetni velük a Kossuth téren, hogy őket képviselik a hatalommal szemben.
Budaházy Györgyöt egy olyan házban mutogatják, melynek a havi fenntartási költsége 300 ezer forintot kóstál, Debil pedig vadiúj luxus-Pickup tetején parádézik. Novák Előd önfeláldozásra buzdít látszólagos "példamutatásával", miközben jómódú polgári családjának meg sem kottyan a politikai kiállása miatt rendszeresen rá kirótt bírság. Az RTL KLUB-on mindeközben egy olyan némbert mutogatnak nagy hévvel, aki kozmetikai úton előállított műmosolyával újságolja, hogy félmillió forintot költ a kis kedvencére, mert így biztosítható a kellemes hőmérséklet a padlófűtéses kutyaházban.
Minden a gazdag emberekről szól, míg a szegények nyomorúságán csak nyerészkednek, ki anyagi, ki politikai hasznot kovácsolva belőle.
Na, nem kell megijedni, nem bolondultam meg teljesen, csak illusztrálni kívántam, hogy ha az ember füle érzékeny az idióta szociális demagógiára, akkor mennyire össze tudnak sűrűsödni a fejében ezek az ostoba gondolatok. Nincs fórum, ahol ne bukkanna fel a téma, hogy honnan van ennek meg annak ilyen kocsija vagy háza, miért kell a munkahelyéről holtfáradtan hazatérő embert esztelen rongyrázással hergelni, ha ez meg az nem a kormány fizetett ügynöke, akkor hogyan kaphatott hitelt a vállalkozása, meg úgy egyáltalán, Toroczkai Laci is miért nem egy kopott kínai melegítőben jár a méregdrága bőrdzsekije helyett.
Mint oly sok téves gondolkodásmód, ez is az alapállásában, a probléma megközelítésének irányában téved. Mert nem az a kérdés, hogy miért találunk majdnem mindenkit jó anyagi körülmények között azok közül, akik politikai szerepet vállalnak bármelyik, akár az utcai kormánydöntők oldalán, hanem hogy a hangzatos lózungoktól elvonatkoztatva, a maga realitásában szemlélve kik azok, akiknek erre valóban elegendő idejük juthat.
Mert ha megvizsgáljuk a történelmi példákat, akkor láthatjuk, hogy amióta világ a világ, ez a szerepkiosztás mindig is így volt. Tetszik, nem tetszik, Széchenyi is főnemes volt, Kossuth sem koldulásból tartotta el magát, sőt, még Petőfi is saját polgári lakásban lakott a Dohány utcában, már a húszas évei elején. De még a munkásmozgalom (értsd: bolsevik sátánizmus) elméleti alapjait lerakó Marx vagy Engels sem szénlapátolásból szerezte meg a napi betevőt.
Ha valaki 8-12 órát lehúz a munkahelyén, mert másként nem tud megélni, annak értelemszerűen nem jut már se ideje, se energiája arra, hogy ezután még kimenjen zászlót lengetni, beszédeket tartani, hatóságokkal, és más hasonszőrű szervezetekkel egyeztetni, ráadásul mindemellett még a sajtóval is folyamatosan tartani a kapcsolatot. Fontos látnunk azonban, hogy ez még nem jelenti azt, hogy az anyagi helyzet bármiféle politikai törésvonalat képezne.
Mert nem képez.
Magyarországon ugyanis nem gazdag és szegény emberek vannak, hanem jobboldaliak és baloldaliak, vallásosak és ateisták, nemzetiek és globalisták, konzervatívok és liberálisok. Azt, hogy valaki ezek közül melyik csoport értékeit érzi magáénak sokkal kisebb mértékben határozza meg a személyes társadalmi környezete, mintsem azt gondolnánk. Ennél sokkal nagyobb jelentősége van az egyéni habitusnak, a személyiségből fakadó attitűdöknek. Nem egy ikervizsgálat bizonyította már be ugyanis, hogy egymástól igen nagy távolságra felnőtt ikrek, az eltérő anyagi helyzetük, és életkörülményeik ellenére is igen nagy arányban kezdenek bizonyos életszakaszokban hasonlóan öltözködni, sőt, hasonló politikai nézeteket vallani.
Elmondhatjuk tehát, hogy ha nem is teljesen egységesen elosztva, de a politikai paletta minden elkülöníthető szegmensén belül megtalálhatjuk szinte az összes társadalmi réteg képviselőit. Ilyen módon a jobboldali radikális oldalon is ugyanúgy van lecsúszott munkanélküli, éttermi felszolgáló, üveges, jogász, egyetemi professzor, és jól menő vállalkozó. Ugyanígy azt is elmondhatjuk, hogy egy politikai szimpátiacsoporton belül ezek közül az emberek közül mindegyik rétegből akadnak olyanok, akikben él az igény arra, hogy tevékenyen tegyenek is céljaik érdekében, és hogy minél szélesebb réteghez juttassák el a gondolataikat.
Abban viszont, hogy ezek közül kiknek nyílik rá gyakorlati lehetősége is, az már változó.
Tehát be lehetne fejezni ezt az őrült fröcsögést, hogy "jaj, a pénzes ember bezzeg ott van, biztos a komcsik küldték", mert nem arról van szó, hogy azért gazdag, mert ott van, hanem azért ér rá ott lenni, mert nem a mindennapi problémák kötik le az idejét. Ezért viszont önmagában nem kell senkit sem elmarasztalni, hiszen nem a pénztárca vastagsága határozza meg, hogy valaki mennyire viseli szíven a közös ügyeket.
Attól még, hogy nagy kocsival jár, még ugyanúgy forronghat benne a tenni akarás, és ugyanúgy el akarhatja üldözni Gyurcsányt az egész bandájával együtt a rákba, akárcsak Te.
Éppen ezért el kellene már felejteni ezt a szegény-gazdag megosztást, mert bazi nagy őrültség.
By SoDI
Én magam nagy barátja vagyok a neoliberális gazdaságpolitikának (a nemsokára induló pártom ezt vegyíti egy konzervatív irányú társadalomszemlélettel), és ez soha nem rejtettem véka alá, éppen ezért nem tudom mélyen átérezni a hagyományos értelemben vett baloldali retorika mentén felépített nyilatkozatokat. Ahogyan mindez nemzeti radikális eszmékkel párosul, azt nevezi Tóta W. Árpád "árpádsávos kommunizmusnak", és bár ennyire nem vészes a helyzet, azonban - mint ahogy a Vásárhelyi Máriáról írt 
Egyfelől tehát a maga módján érthető Gyurcsány Ferenc elképesztő pökhendisége, mellyel még azt sem érezte illetlenségnek, amikor a nyomor szélén éldegélő csongrádi romák vesztes helyzetének elsődleges okaként a lustaságukat jelölte meg, másfelől ugyanígy érthető a maguk megélhetési frusztráltságában vergődő proletár elemek elkeseredettsége, és mély indulata, sőt, érthető az október 23-án utcaköveket dobáló tömeg - hogy Morvai Krisztinától idézzek - szándékváltása, mely a megtapasztalt elképesztő rendőri brutalitás arányos ellensúlyozása volt - még ha eközben jogilag bűncselekmény is.
Az első kérdés, amit fel kell tennünk magunknak ezzel kapcsolatban, az az, hogy mi a valódi demokrácia. Modern képviseleti rendszerek megfelelőem fejlett állapotában nyilvánvalóan a hatékony civil kontrollt értjük ezalatt. Vagyis azt, ha a nép nem bízza a kormány ellenőrzését az aktuális viszonyok fenntartásában egzisztenciálisan mélyen érdekelt hivatalos ellenzékre. Nagyszerű példa erre Grespik és Gaudi-Nagy Nemzeti Jogvédő alapítványa, Morvai nemzetközi térre is kinyúló harca a jogvédelem területén, vagy az én személyes 