A mi Nérónk
Az áldást sodika küldte 2009. február 15., vasárnap - 20:59-korCímkék: bayer cigany ciganybunozes
141 komment
Ma nincs kedvem blogolni, de erről még olvassatok csak Bayer Zsoltot. :)
Van egy szavunk. Ezzel a szóval illetünk immáron hétszáz esztendeje egy velünk élő népcsoportot. Ez a szavunk úgy hangzik: Cigány.
"Büdös cigány!" – vetette oda Hegedűs hadnagy Sárközinek Eger ostromakor. Aztán Hegedűs hadnagy áruló lett, és Dobó felköttette. Sárközi, a cigány pedig vitézül harcolt Eger falain, és hős lett. Neve ma is olvasható odafönt a várban, a hősök nevei között.
Aztán, hogy ugorjunk egy jó nagyot az idő tengerében, eljött a közép-kelet-európai rendszerváltás reményt hozó ideje. És ezzel együtt a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom is. S mikor leitatott és felheccelt román parasztok ölték a magyart Marosvásárhelyen, akkor Marosvécsről egyszer csak megjelentek a cigányok. Boronákat, ekéket fordítottak keresztbe az országúton, hogy a hodáki román csürhe ne tudjon bemenni a városba, és ők bizony bementek. Be Marosvásárhely szívébe, és ezt kiabálták: Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok!
És szétzavarták a román csürhét.
Nem tudok azóta sem úgy keresztülmenni Marosvécsen, hogy ne jusson eszembe a vécsi cigányok nagyszerűsége, bátorsága, mellénk állása a bajban.
Idehaza meg valamiképpen mégis baj lett.
A baj akkor kezdődött, amikor valakik kitalálták, hogy baj van a mi hétszáz esztendős szavunkkal. És azt mondták, mostantól nincsen cigány. Csak roma van. No, hát akkor mi most szépen, nyugodtan kijelentjük: márpedig ez nem így van, és eztán nem így lesz. Nem hagyjuk ellopni a szavainkat. Mi azt mondjuk, cigány, s cserébe megígérjük, nem fogjuk követelni a világ népeitől, hogy bennünket eztán magyaroknak nevezzenek. Áll az alku? Áll az alku.
A baj akkor fokozódott, amikor egy volt belügyminiszter egyszer csak kitalálta, hogy mostantól a fa-, tyúk-, kenyér-, tej- meg csokitolvaj nem tolvaj, hanem megélhetési bűnöző. És attól fogva minden tolvaj úgy gondolta, ez jár neki. S az volt a tapasztalata, hogy ezért már ki sem jön a rendőr. Így lett egyre bátrabb a megélhetési bűnöző. S rákapott a "megélhetési bűnözés" ízére. Aztán elkezdett bejárni az öregasszonyok házába a nyugdíjért. Aztán mellékesen összeverte, később bestiálisan meg is gyilkolta az öregasszonyokat. Aztán összeálltak hordákba a "megélhetésiek", és lesték, melyik portán mi érik be éppen, s mentek, és betakarították a termést ők maguk. Ha valaki szólt nekik, kiröhögték vagy megpofozták. Volt mentelmi joguk az egészre: egy hülye belügyminiszter és két hülye párt menlevele. Szomorú, savós szemű kis emberi jogi aktivisták nyivákoltak a bűn mellé felmentést, és a rózsadombi villák harcos baloldali politikusai onnét a magasból soha nem láttak mást, csak a sok szegény, nyomorgó cigányt. És azt mondták, a szegény cigányok a rendszerváltás vesztesei, és ők semmit sem kaptak az új világtól, hát ezért…
Aki pedig eleve alkalmatlan az emberi együttélésre, és még bátorítást is kap mellé, az hamar elpofátlanodik, végképp. És most itt állunk, és ennek isszuk keserű levét…
S talán ideje megkérdeznünk, nyíltan és határozottan: mit kapott a magyar paraszt a rendszerváltástól? Azt kapta, hogy a kommunisták elvette földjéért az új rend adott neki kárpótlási jegyet, azt meg becserélhette egy színes tévére. Hát ezt kapta. S mellé tönkretették, elvették piacát, feldolgozóiparát, az árokba öntheti a tejét, és korunk hőse, a tokás kereskedő a termelési ár felét kínálja portékájáért. Ezt kapta a magyar paraszt, és éppen most készülnek kilopni alóla a földjét is. No, liberálisok, mi lesz, ha a magyar paraszt is nekiindul megélhetési bűnözni? Erre kéne válaszolni valamit, hogy enne meg benneteket kivétel nélkül a fekete fene!
Aztán a baj tovább fokozódott, amikor a megélhetési bűnözők agyonvertek Zámolyon egy magyar fiút. Állati módon verték agyon, falkában, gyáván, botokkal. És akkor jöttek a liberálisok meg a szocialisták, és egészen Franciaországig menekítették őket, miközben köpködtek hátrafelé, hogy ez egy rasszista ország. Csak a vak, a hülye meg a Gusztos Péter nem látta, hogy innen már csak egy lépés, hogy bármit megengedjenek maguknak. És jött Olaszliszka, aztán most itt van Veszprém. És mi állunk, és nem értjük, csak azt érezzük, hogy ökölbe szorul a kezünk. S miközben kezünk ökölbe szorul, ezek még mindig arról akarnak vitatkozni, hogy mit minek nevezünk és nevezhetünk.
Van egy nagyszerű, csodálatos ötletem, barátaim! Mi soha többé nem vitatkozunk erről! Mi azt mondjuk eztán is, hogy cigány. Cigány a barátunk, akit szeretünk, s akire büszkék vagyunk, s őt megvédjük bármi áron, ahogyan Sárközi védte Eger várát. De cigány az is, aki javainkra s életünkre tör, s őróla is megmondjuk, hogy cigány. S ha állati módon viselkedik, akkor megmondjuk azt is. S eztán nem is várunk tovább, remélem. Ha az állam, a mi pénzünkből fenntartott állam nem véd meg bennünket, akkor itt az ideje, hogy megvédjük magunkat. De ma a Kossuth téren kimondjuk, jó hangosan: nem tűrünk tovább! Sem a meglopásunkat, sem gyermekeink, tanáraink megveretését, meggyilkolását, sem azt, ha saját életünkre törnek. Nem tűrjük tovább! Miképpen nem tűrjük azt sem, hogy Néró egymásnak ugrasszon bennünket csak azért, mert a tűz fényénél szeretné megőrizni hatalmát. Nem tűrjük, hogy Néró mondja meg, mit olvashatunk és mit gondolhatunk. Nem így lesz, őrült császár, máshogyan lesz! Kezdhetsz szűkölni és kucorogni!
Néró egyszer azt mondta: ha a zsidókat bántják, akkor ő zsidó, ha a cigányokat bántják, akkor ő cigány. Értjük. Kár, hogy azt még nem tudta kimondani: ha a magyarokat bántják, akkor ő magyar… De most már nem kell gyakorolnod, Néró! Erre a kis időre, ugyan minek?!
Bayer Zsolt, főmunkatárs
By SoDI
Mostanában erősen munkál bennem egy mélyen gyökerező vágy az önsanyargatásra. Nehezen lehet mással magyarázni, hogy milyen okból szenvedem végig minden egyes alkalommal Friderikusz műsorát, akárhányszor a növekvő szélsőjobboldali veszély (értsd: a magyarság önvédelmi reakcióinak törvényszerű felszínre törése) felett rendez zárt körű siránkozást egy asztalnál néhány balliberális értelmiségivel (értsd: kontraszelektált hatalmi talpnyalóval).
A műsor nagyobb része végig ennek a torz gondolatnak az jegyében telt el. A fő kérdés természetesen ezúttal is az volt, hogy vajon társadalmi összefogással meg lehet-e állítani a szélsőjobboldaliakat. Megvallom őszintén, én itt már ezen a ponton elakadtam. Elvégre ha igaz is lenne a magyargyűlölő hordák legerősebben hangoztatott rágalma - miszerint a magyarság védelmében utcára vonulók alapvetően nácik, illetve nyilasok -, akkor sincs túl sok logika a ránk ragasztott jelzőikben. Javítsatok ki, ha tévednék, de én eddig úgy tudtam, hogy a nemzetiszocializmus - mint ahogy a neve is mutatja - alapvetően a konzervatív-jobboldali irány évszázados rendiségével szakítva a társadalom szélesebb rétegeinek kívánt jólétet teremteni, ezáltal tehát baloldali eszme. Ennek a ténynek szem előtt tartásával tehát a szélsőjobboldaliak elleni társadalmi összefogás szükségessége a demokratikus intézményrendszer és a köztársaság értékei ellen törő királypártiakkal szembeni kiállás szükségességét kellene hogy jelentse. Miután viszont királypuccs utoljára Horthy Miklós idejében történt, amikor IV. Károly egy végső, elkeseredett próbát tett a trón visszafoglalására, ép ésszel igen nehéz felfogni, hogy most pontosan mi ellen is kellene összefognia a társadalomnak.
De sokkal érdekesebb az a mód, ahogyan ezek a magyarfaló álértelmiségiek Széles Gábor 
Ha mindez nem lenne elég, Perecz Lászlótól megkapjuk a pofánkba, hogy a hazai konzervatív radikálisok még a nemzetközi mezőnyben is renitenskednek. Amíg ugyanis a külföldiek olyan valós problémákat vetnek fel (Perecz szerint rossz megoldásokkal), mint amilyen a bevándorló vendégmunkások eltérő kultúrája, idegen nyelve, és saját, idegen isteneinek tisztelete, addig a hazai radikálisok - Perecz szakai szerint - teljesen irracionálisan az antiszemitizmus felé fordulnak. Nos, Perecz szemében valóban rémisztő lehet, hogy a magyarok egyre szélesebb körének nyílik fel a szeme az igazságra, és így naponta újabb és újabb százak ébrednek rá, hogy kik irányítják a háttérből a hazánkat végveszélybe sodró eseményeket, azonban én azt hiszem, hogy ez a többivel együtt szintén egy olyan momentum, melynek inkább őszintén örülnünk kell. Elvégre ha valamit ezek a félemberek rossznak, elítélendőnek, és veszélyesnek tartanak, az általános szabályként csak kívánatos, dicsőséges, és hasznos lehet.
Elmondják még az arcunkba, hogy Széles Gábor válaszlevele valójában sokkal felháborítóbb, mint Bayer cikke, mert legitimációt ad az ő gondolatainak. Azt viszont már elhallgatják, hogy titkon valójában Széles azon gondolatát tartják különösen felháborítónak, mellyel ő a magyargyűlölet ellen szól. Pontosan az ilyen eretnek gondolat nem tetszik a ballib értelmiségnek, szerintük ugyanis a magyarság, „a holokauszttal magát beszennyező bűnös nép” csak ne ugráljon, fogja be a pofáját, és tűrje el, amint némely rátelepülő kisebbség folytonosan mocskolja szent értékeit. Aki pedig mindezen jelenségek mentén a Weimari Köztársaság társadalmi viszonyaira asszociál, az elszemtelenedett pimaszkodók figyelmeztetéseként a többségi társadalom iránti tisztelet és alázat fontosságára világítva rá, az szerintük náci. Szerintem pedig csak realista.
Megtudjuk továbbá, hogy a magyar nemzeti oldal erősödése azért nagyon „veszélyes”, azért „kell” az eddiginél keményebben harcolni ellene, mert a nemzetközi hírek alapján egy elhúzódó gazdasági világválság előtt állunk, és a történelmi tapasztalatokból tudjuk, hogy a „veszélyes gondolatok” ilyen időszakban tudnak a leghatékonyabban táptalajra lelni. (Értsd: előre bevallják, hogy hamarosan még az eddiginél is jobban ki leszünk fosztva, de ha tiltakozni merünk az ellen, hogy a vérünk folytonos szipolyozása folytán már kenyérre se telik, szükség lesz rá, hogy keményen a pofánkba lépjenek. Hát, én erre csak azt tudom mondani, hogy majd meglátjuk, ki fog belelépni, és kinek a pofájába...)
