Egy egyetemista srác pereket provokál maga ellen. .

Időről időre megkísérlek betekintést engedni nektek a személyiségemet meghatározó motivációkba, (lásd például a részletes bemutatkozásomat), azonban rendre azt kell tapasztalnom, hogy minden igyekezetem ellenére nem jutnak célba a szavaim. Ezernyi alkalommal leírtam már (kimerítő részletességgel, és indoklással például itt és itt), hogy nincs bennem szemernyi gyűlölet semmilyen etnikum, vagy vallás irányába, ám ennek ellenére állandóan azt a hazugságot kell visszaolvasnom magamról, miszerint úgymond gyűlölködő antiszemita lennék.

Leginkább azok a találgatások érthetetlenek számomra, melyek az életemben bekövetkezett azon különböző fordulópontok időpontjait próbálják kitalálni, amik meghatározhatták a jelenlegi világlátásomat. Ezek a gondolatmenetek ugyanis arra a feltételezésre épülnek, miszerint én holmi ingatag szélkakas lennék, akit a környezeti hatások szelei folyton egyik alapértéktől a másikig  sodornak. Pedig mi sem áll távolabb az igazságtól, elvégre kevés olyan rendíthetetlen világszemléletű ember dolgozik a nemzeti oldalon, mint én.

Amióta csak az eszemet tudom, sziklaszilárdan a mostani világlátásomat vallom magaménak. Olyannyira így van ez, hogy még a politikai öntudatosságom első szikráinak idejéből, általános iskolás koromból sem emlékszem olyan gondolatfoszlányokra, melyek akár csak a legcsekélyebb ellentmondásban is állnának a jelenlegi, kiforrott közéleti álláspontjaim rendszerével.

Nincs az életemben semmiféle meghatározó fordulópont, én ugyanis - mint ahogyan azt már legutóbb is leírtam - magam vagyok az emberi következetesség személyes megtestesülése. Talán éppen ezért van az, hogy abszolút nulla toleranciával viseltetek a politikai hűtlenség, és a jellemtelen világnézeti csapongás valamennyi megnyilvánulása felé.

Az eddigiek során már számtalan alkalommal nyújtottam kielégítő összefoglalást nektek arról, hogy miként viszonyulok a közélet egyes vitás kérdéseihez. Részletesen leírtam, szerintem miért egyedül a nemzeti oldal képviseli a józan észt a hazai közéleten belül, miért lehet szükséges egyes balliberális újságírók megregulázása, és miért érzem úgy, hogy bizonyos dolgokat érdemes megtanulni a zsidóktól. De saját magamra vonatkoztatva is világossá tettem, miért vagyok nemzeti gondolkodású, miért érzem magam egyenes embernek, miért nem hiszem magam tehetősnek, miért éreztem szükségesnek - egyesek szerint szokatlan - fotókat publikálni magamról, miért meggyőződésem, hogy reálisan látom a különféle események hatásait, miért vagyok minden támadás ellenére kitartó hazafi, miért nem hiszem, hogy ezzel égetném bármelyik iskolámat is, miért nem gondolom, hogy ez veszélyeztetné az egzisztenciámat, és hogy miért vagyok büszke a származásomra.

Az ember azt hinné, hogy ilyen részletes kifejtések után már nem merülhetnek fel újabb félreértések, azonban újra és újra csalódnom kell. Néha már arra gondolok, hogy teljesen felesleges visszatérni az igaztalan rágalmakra, elvégre aki annak ellenére egy gyűlölettől fűtött szélsőségnek hisz engem, hogy szinte heti rendszerességgel leírom, milyen mélyen elítélem a valódi szélsőségeket, az tudatosan hazugságokban akar hinni; az ilyen ember tehát gyógyíthatatlan.

Miután azonban mindig akadhatnak új emberek, akik eddig nem tudtak  elegendő energiát szánni a megismerésemre, ám ennek ellenére szükségét érzik, hogy fröcsögő véleményeket fogalmazzanak meg és tegyenek közzé rólam, azt hiszem, érdemes lehet a legújabb, és a legtöbbet hangoztatott rágalmakkal szemben alant megnyugtató cáfolatot nyújtanom.

Antiszemitizmus, zsidógyűlölet?

Az igazat megvallva ezt a kérdést véglegesen el lehetne intézni annak a vitathatatlan ténynek a megemlítésével, miszerint aki a politikai indíttatású anticionizmust, vagy a Talmudi gyűlöletirodalommal szembeni kritikából eredeztethető antijudaizmust antiszemitizmusnak hazudja, az vagy elvakult zsidó, vagy szánalmas zsidóbérenc, azonban, miután a felületes, és demagóg szemlélő egy hasonló gondolatmenetben ismételten csak az antiszemitizmusom (konkrétan: esetleges zsidógyűlöletem) bizonyítékát vélné meglátni, azt hiszem, érdemes ezt a gondolatot kicsit mélyebben is kifejteni.

Mint azt már ezernyi alkalommal elmagyaráztam, nekem az égvilágon semmi bajom a zsidókkal, elvégre aki faji vagy kulturális alapon támad más embereket, az a gyűlölet olyan szintjén él, amelyet egy intelligens kultúrember csak igen nehezen tudhat tolerálni. Én azonban, mint keresztény hívő, főszabályként mindig is az emberi humánum, és embertársaink kölcsönös tiszteletének pártján álltam. Ez a szemlélet viszont megköveteli az összes emberellenes, és fajgyűlölő eszme elítélését. (A hungarizmus mellesleg nem tartozik ezek közé, Szálasi Ferenc ugyanis meglátásom szerint nem volt fajgyűlölő.)

Az előbbiekre kiváló bizonyíték, hogy néhány éve annyira megbíztam egy zsidó emberben, hogy milliókat adtam neki kölcsön, és a lakásomat is kockára tettem a kedvéért. Sőt, örömmel végeztem volna a számára dokumentációs munkát zsidó vonatkozású kegytárgyak katalogizálása tárgyában is, melyhez hasonló feladatokat egyébként a mai napig szívesen elvállalnék, elvégre kultúrafüggetlenül minden egyes antikvitás ugyanannyira értékes a szememben.

Mindezzel együtt, az emberiesség szeretete véleményem szerint megköveteli, hogy az olyan gyűlölettől áthatott, ENSZ határozat által is elítélt eszméket, mint amilyen a cionizmus, minden jóravaló ember éles kritikával illesse - a követőikkel egyetemben. Ugyanígy, bár a világ összes többi vallásával együtt a zsidó hit is megérdemli, hogy mély tisztelettel, türelemmel, és megértéssel közeledjünk hozzá, ez a baráti hozzáállás csak odáig terjedhet, amíg a túloldalon nem érvényesülnek a Talmudi gyűlöletirodalom utálatos kirohanásai. Ilyen vonatkozásban tehát a zsidó származású, ám elkötelezett magyar hazafi, Reiner Péter még abban az esetben sem érdemelne részünkről megvetést, ha vallását rendszeresen gyakorló zsidó lenne, mint ahogyan az Iráni elnökkel jó kapcsolatot ápoló anticionista ortodox rabbik is minden jó érzésű ember igaz barátai. Aki pedig őket támadja, valódi antiszemita.

Az igazat megvallva nem is értem, hogy a fentiek alapján hogyan lehet képes engem bárki is antiszemitának bélyegezni, miután nemrég Dósa Istvánnal kapcsolatban is világosan kifejtettem, hogy milyen éles a különbség a talmudi gyalázat ellen tiltakozó enyhe antijudaizmus, a politikai indíttatású anticionizmus, és az antiszemitizmus között.

Az, hogy ezzel együtt néha rávilágítok olyan részletesen dokumentált alapigazságokra is, miszerint sivatagi és belterjes népként a zsidóság a magyaroktól eltérő egészségügyi jellemzőkkel rendelkezik, vagy az, hogy egyes magyarellenes kirohanások vonatkozásában kiemelem a vele érintett közszereplő egynémely fizikai jellemzőjét (például „taknya-nyála egybefolyik”) mindössze csak arra szolgál, hogy rávilágítsak arra a kétségbevonhatatlan tényre, miszerint egy épelméjű ember soha sem ragadtathatja magát az észérvek elhallgatására, illetve hogy megmutassam: bár általánosítani még ezek alapján sem szabad, de ennek ellenére letagadhatatlan, hogy adott fokú magyargyűlölet kapcsán egyértelmű bizonyos külső megjelenéssel bíró körök túlreprezentáltsága.

Ne feledjük, a miskolci rendőrkapitány múlt heti esete óta pontosan tudhatjuk, hogy egyszerű tények egyenes kimondása nem számíthat szélsőségességnek Magyarországon - legyenek a tények akármilyen fájdalmasak is egyesek számára.

Emberek lenézése

Nos, miután legutóbb már világosan kifejtettem, hogy miért igaztalan rágalom engem más emberek lenézésével rágalmazni, erre talán felesleges is sok szót vesztegetni, azonban ennek ellenére megkísérlem világossá tenni az igazságot mindazok számára, akiknek még mindig nem sikerült felfogniuk.

Az igazat megvallva, szociálisan hátrányos helyzetű, pénztelen diákként eleve nem lehetek képes lenézni egyetlen embertársamat sem, sőt, miután a magyar átlagnál sokkalta megértőbb vagyok még a cigányok segélyezésének kérdésében is, a napnál is világosabb lehet mindenki számára, hogy az elesettek mély megértése kevés fiatalra jellemző olyan mértékben, mint rám.

Helyettem sokkal inkább azok az érzéketlen disznók fölényesek, és gőgösek másokkal szemben, akik folyamatosan amiatt támadnak engem, hogy kizárólag szociális támogatások segítségével vagyok képes folytatni a tanulmányaimat. Mintha az, hogy valaki nem képes állami támogatás nélkül érvényesülni, valami istentelen szégyen lenne egy még csak tanulmányait folytató fiatalember esetében.

Sőt, tovább megyek! Az az igazán fölényes, és lekezelő, aki szociális vitákban nem általja magát dolgozó embertársai fölé helyezni azzal, hogy nem győzi hangsúlyozni: ő maga mennyire értékes és fontos munkát végez. Bár én magam minden alkalmat megragadok, hogy kifejtsem: a munkaidő-érték elmélet a XXI. században kizárólag ostoba marxisták szájából hangozhat el, ám ennek ellenére a hozzáadott értékre kiélezett szemlélet propagálásával együtt is sziklaszilárdan hiszem, hogy erkölcsileg minden egyes munka ugyanolyan fontos. A hidegburkoló vagy a hegesztő tevékenysége emberileg nem jelentéktelenebb egy tanár vagy egy orvos munkájánál.

Én magam soha életemben nem mondtam, és soha nem is fogok olyat mondani, hogy bármilyen szakma jelentéktelenebb, illetve kevésbé fontos lenne az általam végzett tevékenységnél. Akinek viszont mégis a saját munkájának fontossága, és a belé fektetett energia az egyetlen érve, az egyrészt menthetetlenül beleragadt a szociális demagógia bolsevik mocskába, másfelől pedig mérhetetlenül gőgösnek és lenézőnek mutatkozik minden egyes embertársa irányába, aki akár csak egy szemernyit is rosszabb helyzetben van nála.

Az ilyen, embertársait lenéző személynek tehát a másokra való mutogatás helyett előbb önvizsgálatot lenne érdemes tartania.

Kezdheti mondjuk azzal, hogy példát vesz rólam.

Szóval a továbbiakban csak a fentiek fényében tessék engem szélsőségesnek hazudni.

By SoDI

Néhány hónapja már elkezdtem bevezetni előttetek a nemzeti egység megteremtésére irányuló gondolataimat, csak aztán az év végi események sodrában elmaradtam a folytatással. Elsőként a saját személyemmel foglalkoztam, ez az írás azonban technikai problémák miatt még aznap elveszett (ugyanakkor egy kedves olvasónak köszönhetően később sikerült megmenteni, és így a tükrözése ide kattintva elolvasható), majd pedig később egy másik, kézzel írt összeállításomban tekintettem át, hogy mik azok a nemzeti oldalon belül meglévő konfliktusok, melyek annak ellenére akadályozzák tartósan a közös munkát, hogy a legtöbbjük egyszerű személyeskedő torzsalkodásra vezethető vissza.

A megoldást keresve arra jutottam, hogy szükség van valakire, aki képes felülkerekedni mindenféle hiúságon, és hajlandó ennek érdekében olyannyira háttérbe szorulni, hogy onnantól kezdve a vezetőségi ambíciók látszatától is tartózkodik, és ehelyett amolyan katalizátori szerepet jelöl meg magának a folyamatban. Miután nincs kétségem afelől, hogy a magukat az én személyes ellenségeimnek tekintő balliberális kommentelők százával tudnák felhozni azokat a példákat, melyek szerintük az erre való alkalmasságomat cáfolják, a mai írást azon indokok megemlítésének szentelem, mely alapján mégis megfelelő választásnak érzem magamat a feladatra. Egyben ez tekinthető amolyan 2009-es évre lefektetett célmegjelölésnek is, mert ilyet még amúgy sem írtam. :)

Nos, bár az kétségtelen, hogy az önajnározás egy olyan magatartás, ami mindennél hatékonyabban hitelteleníti el, és teszi komolytalanná valakinek a szavait, de a teljes kép érdekében úgy érzem, most mégis indokolt lehet megemlítenem olyan elévülhetetlen emberi érdemeket, melyek az esetek többségében tiszteletre teszik érdemessé a velük jellemezhető hazafiakat, és amely tulajdonságok nem mellesleg szerény személyem vonatkozásában is megállnak. Sajnos akármennyire is tény, hogy a hasonló üzenetek általában csupán arra alkalmasak, hogy nevetség tárgyává tegyék az embert, én ennek ellenére mégis bízom a tisztelt olvasóközönség azirányú érettségében, hogy képesek belátni: léteznek olyan logikai gondolatmenetek, melyek köztes lépcsőként hasonló momentumok jelenlétét is megkövetelik, és jelen írás ezek sorába tartozik.

Nos, amíg egyik oldalról azt láthatjuk, hogy olyan emberek próbálják saját magukat a nemzeti harc letéteményeseinek tekinteni, akik még 2000. után is az MSZP-re, vagy az SZDSZ-re szavaztak, addig én - mint ahogyan azt már több alkalommal kifejtettem - büszkén mondhatom el magamról, hogy általános iskolás korom óta sziklaszilárdan a most képviselt értékrendemet képviselem, a legapróbb megingás nélkül, ráadásul az ellenállás aktív tagjának is viszonylag korai időponttól kezdve mondhatom magam. Csak egy példa: Budaházyék 2002-es hídlezárása után a Kossuth téren összegyűlt tömegben én már jelen voltam - amikor egyesek, most színleg a mi oldalunkon bőszen csőcselékezték őket -, valamint a 2003-as drogellenes tüntetésen is részt vettem, amikor sikeresen zavartuk meg, és lehetetlenítettük el a szélsőliberális toleráncsok ámokfutását. Olyannyira erős tehát az időtálló, és rendíthetetlen következetességem, hogy senki soha nem fog tudni ezzel ellentétes írott anyagot, vagy tanúbeszámolót a nyilvánosság elé tárni, lévén, hogy ilyen egyáltalán nem létezik.

Itt persze érdemes foglalkozni a jellemfejlődés kérdésével is, melyet sokan azzal a felkiáltással kérnek számon rajtam, hogy nem érzem-e siralmasnak, hogy úgymond „az óvoda óta” nem voltam képes tágítani a látókörömet. Nos, azzal természetesen mindenki csak egyetérthet, hogy egy normális embernek - főleg fiatal korában - lételeme a folyamatos fejlődés, azonban ez főként az elsajátított ismereteken és kompetenciákon szokott tetten érhető lenni, nem pedig azon, hogy az illető elvtelen köpönyegforgatóként az egyik pillanatban színleg kiáll egy ügy mellett, majd mire feleszmélnénk, hátat fordít neki, elátkozza, és a szemétbe dobja azt. Úgy a helyes, ha az ember fejlődése, és az elsajátított ismereteinek bővülése elsősorban az általa képviselt értékrend védelmében rendelkezésére álló eszköztárat bővíti, nem pedig ezen értékrendet ferdíti el. A tapasztalatszerzés egyetlen értelme, hogy hatékonyabban legyünk képesek védeni ezeket az ideákat, nem pedig az, hogy jellemtelen érdeklényként bármilyen megfontolásból is hátat fordítsunk nekik. Sziklaszilárdan hiszem, hogy a nemzet közös ügyét csak és kizárólag az az ember lehet képes úgy segíteni, hogy közben méltán érdemelje ki a belé fektetett bizalmat, aki oly mély szinten elkötelezett ebben az irányban, hogy soha nem volt rá jellemző ettől eltérő múló divatok elvtelen szolgálata.

Valóban úgy a természetes, ha a személyiség és a jellem is fejlődik az idők során, azonban ha ez a képviselt értékrend ingadozásával jár együtt, akkor az illető már sokkal kevésbé érdemli ki a fenntartások nélkül belé fektetett bizalmat, mint olyasvalaki, aki soha nem tért le az egészséges magyar szívvel egyetlen igaznak tekinthető útról.

És hogy mit értek a katalizátori szerep alatt, melyre alkalmasnak érzem magam? Ezt majd holnap fogom kifejteni. Egyetlen dolgot ígérhetek csak: mostantól napról napra egyre világosabbá fog válni minden.

By SoDI

A „választási csalás” hangsúlyozottan idézőjelek között. ;)

Ezt ugyanis nem én mondom, hanem Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet publicisztája.

• „Emlékezetem szerint nem volt még példa mifelénk ilyen típusú választási csalásra. A helyi választási bizottság feljelentést tett: a nyilvánvalóan büntetőüggyé terebélyesedő visszaélés feltárása, a felelősök megnevezése innentől az igazságszolgáltatás feladata.”

Ferencváros, végállomás?

Méltó belpolitikai zárása az esztendőnek a ferencvárosi választási botrány. Kiderült, hogy a január 11-re kiírt időközi parlamentiképviselő-választáson indulni óhajtó jelöltek közül hárman hamis ajánlószelvények tömegével akartak a rajtvonalhoz állni. Alakilag érvénytelen kopogtatócédulák mindig akadnak egy ilyen pakkban, de a hírek most valami egészen másról, valami sokkal súlyosabbról: tudatos hamisítás megalapozottnak látszó gyanújáról szólnak.

Emlékezetem szerint nem volt még példa mifelénk ilyen típusú választási csalásra. A helyi választási bizottság feljelentést tett: a nyilvánvalóan büntetőüggyé terebélyesedő visszaélés feltárása, a felelősök megnevezése innentől az igazságszolgáltatás feladata. A politikai tanulságok levonásával azonban felesleges a hatóságokra várni. A rétestésztaként nyúló és egyre érdektelenebb agóniáját élő, a radikális térfélen a Jobbik által legyőzetett MIÉP jelöltjének vagy a zavaros hátterű és motivációjú, a Magyar Szociális Zöld Párt színeiben indulni próbáló Polgár Tamás – ő gyakorlatilag csak hamis ajánlószelvényeket adott le, ami vélhetőleg világrekord – lebukása önmagában még nem rengeti meg a közéletet.

Ám az a Dézsi Mihály is belekeveredett e szégyenteljes ügybe, akit egy parlamenti párt szeretett volna a törvényhozásba küldeni – az MDF-ről jó ideje pusztán olcsó poénkodás megjegyezni, hogy a normális Magyarország megteremtését tűzte a zászlajára. Méltó zárása ez az évnek, mert ahol tetszés szerint lehet kilóra kormánytámogató és frakciómentő képviselőket venni a parlamentben, ahol holt lelkek szavazataival, álküldöttek bevetésével vagy titkosszolgálati eszközök felhasználásával zajlik a belső tisztújítás amúgy alkotmányosan működő pártokban, ott nincs megállás a züllésben, mindig van lejjebb. Hol válság van, ott válság van: a miniszterelnöki székben terpeszkedő normanélküliség a közélet mind nagyobb felületeit fertőzi meg.

A mostani vircsaft kisszerűségében, pitiáner szánalmasságában is 2008 egyik szimbóluma. Egy akkora választókerületben, mint a ferencvárosi, különösen egyszerű feladat a képviselőjelöltséghez szükséges 750 ajánlás begyűjtése. Még egy kommunista formációnak és a humanistáknak is sikerült. Ha az MDF számára tiszta eszközökkel ez lehetetlen küldetés, akkor fel kell tennünk a kérdést: mi végre létezik még egyáltalán ez a szervezet? És már rég nem a lakiteleki sátorban vagy az antalli időkben megálmodott történelemformáló szerepet kérem számon, hanem a politikai ellentábor agytrösztjeiben szövögetett tervekre gondolok. 2006-ban, amikor az MDF minden leheletével a kormányváltást akadályozta – tegyük hozzá, nem rajta múlt –, sokan hittek abban, hogy a fórum lesz a harmadik erő, amelyik a saját térfelén üti ki a nyeregből a másodszor is vesztes Fideszt.

A választások első fordulója után így írt Dávid Ibolyáról az Index véleményvezére: „Semmi oka nincs épp most behódolni. Elég, ha leül egy csendes sarokba, és egy kosár nyugtatóval megvárja a Fideszről leváló tömegeket. (…) Hamarosan újraosztják a jobboldali piacot, amit épp a tönkrevert MDF alól halászott el a Fidesz tíz évvel ezelőtt. Dávid Ibolya elővásárlási joggal mehet shoppingolni a kiárusításra. Hazaviheti trófeának a zakót, amit Orbán túrt magának.”

Ez már akkor is csak a polgári szövetség legyőzése feletti öröm delíriumában született képzelgés volt. Az MDF mára azzal sem tud borsot törni a Fidesz orra alá, hogy jelöltet állít ellene. A morális rothadás bűze elriasztja a potenciális szavazókat. Hiába a törvénysértő kizárások, a szocialista mentőövek, a 2006-ban kölcsönkapott szavazók, a névbitorló alakulat lassan a helyére kerül.

Szerető Szabolcs - Magyar Nemzet

Ennek a hazafias klippnek gyönyörű a képi világa, a zenéhez meg nem értek. :)

By SoDI

Nincs mese, egyértelműen kimondhatjuk: tegnap a napnál is világosabban demonstráltam, hogy minden szélsőliberális és cionista rágalommal szemben valójában az általam is reprezentált nemzeti radikális oldal az, amelyik jóformán kizárólagosan képviseli azt a józan észt, és széleskörű ténylátást, ami egyedül minket tesz a magyar politikai térben valóban mindenféle szélsőségtől mentes réteggé.

Akkor pontról pontra összeszedtem azokat a főbb kérdéseket, melyeken keresztül előszeretettel bélyegeznek minket a magyarság ellenségei gyűlölködőnek, demagógnak, és szélsőségesnek, és demonstráltam, hogy egészen addig, amíg ezek a normalitást szolgálják, valójában a mi szemléletünk is minden egyes részletben meg tud egyezni az általuk is hangoztatott észérvekkel; valamint ezzel együtt arra is rávilágítottam, hogy bármiféle ellenérzés és tiltakozás csak azon a ponton lép be a részünkről, amikor a dolgok már a pusztulás, és az embertelenség irányába tolódnak el.

Világosan megmutattam tehát, hogy a zsidóknak a legtöbb probléma megnevezésében tökéletesen igazuk van, és mindössze a megoldásaik jellegét tekintve problémásak, gyalázatosak, és kíméletlenek az általuk felkínált alternatívák.

Azzal ugyanis, hogy a máskor bő nyállal fröcsögő cionisták és egyéb filoszemita aljanépek olvasva az általam kristálytiszta alapossággal feltárt tényszerűségeket, inkább a mély hallgatást választották, egyértelműen beismerték önnön vereségüket a nemzeti radikális oldal által megtestesített bölcs keresztény életigenléssel, emberséggel, és odaadó hazaszeretettel szemben.

Lehetne persze erre azt mondani, hogy amit tegnap leírtam, az mindössze az én személyes véleményem, és valóban előfordulhatnak eltérések jelentéktelen részletkérdésekben egynémely hazafi álláspontjához képest, azonban sziklaszilárd tény, hogy én a nemzeti radikális oldalon valóban rasszista, és szélsőséges állásponttal még nem találkoztam - ide értve a Kuruc.info oldalait is, akik minden ellenkező híreszteléssel szemben hozzám hasonlóan soha nem voltak antiszemiták, csupán anticionisták, és soha nem voltak rasszisták, csupán a normalitást, és a bűnözéstől mentes életmódot megkövetelő józan erkölcs- és nemzetvédő hazafiak.

Mint ahogy nemrégiben a „Miért vagyok nemzeti?” című írásomban is részletesen kifejtettem: valójában nem mi vagyunk a gyűlölködők, akik bőrszínre, nemre, és vallásra való tekintet nélkül tárt karokkal fogadunk mindenkit, aki tenni akar a magyar nemzetért, hanem helyettünk azokban él az - egyébként irántunk meglévő, kétezer éves - gyűlölet, akik folyamatosan támadják azokat a szent értékeket, amik ennek az országnak a központi megtartó erejét jelentették több mint ezer éven keresztül.

A mi politikai oldalunk a szeretet, a befogadás, és a modern gazdasági racionalitást a keresztény emberséggel párosító embereszmény oldala. És bár a Fidesz is ugyanezt hazudja magáról, de mi velük szemben ezzel együtt a kemény és határozott önvédelem eszménye is vagyunk.

Nem számít származás, vagy vallás: ha a magyarságért akarsz dolgozni, köztünk a helyed. De ha a magyarság ellen vagy, eltaposunk. Azért, mert mi nem csak nemzetinek mondjuk magunkat.

Soha nem leszünk erőszakosak, és soha nem fogunk gyűlölködni.

De erősek leszünk, és megvédjük magunkat.

Joggal retteghet tehát a magyarság minden ellensége.

By SoDI

Kapcsolódó saját írások:

• Miért vagyok nemzeti?
• Tanulni a zsidóktól?

Ha jól emlékszem, a blogom közel két éves, aktív működése során még soha nem szerepelt itt olyan írás, amiben annak okait fejtegettem volna, hogy miért vagyok én nemzeti gondolkodású fiatal, és miért érzek határozott, politikai irányultságú ellenszenvet mindazokkal szemben, akik bármilyen módon is támadják, illetve gúnyolják a hazájukért aggódó, és érte tenni is hajlandó magyarokat.

Egy hasonló összeállításnál általában fel szokás sorolni népünk történelmi erényeit, a gazdag kultúrát, a családvédelmet, a közösségi szellemet, és egyéb, magasztos gondolatokat. Ez alapvető ennél a témánál, azonban ezt a részt én most mégis átugranám, elvégre ha megfeszülnék se tudnám mindezt olyan mélyenszántón megfogalmazni, mint ahogyan azt néhány napja Tor Salquist barátunk tette.

Mindezek helyett inkább azokból a rágalmakból indulnék ki, melyeket az ellenségeink előszeretettel ragasztanak ránk; sorra cáfolva meg mindet, így világítva rá, hogy miért az a világnézet, és elkötelezettség a legmagasabb rendű eszme mind közül, amit mi a nemzeti oldalon képviselünk.

Leggyakrabban ugye velünk szemben a szélsőségesség vádja hangzik el. Hogy fel tudjuk térképezni, mit jelent ez a szó, a legjobb az, ha felsorolásszerűen adunk rá nyolc példát...

Normálisan gondolkodó embernek  az alábbiakat illik szélsőségességnek tekintenie:

1. Rasszizmus (egyes embercsoportok egészének megbélyegzése, és kirekesztése kizárólag tagjainak genetikai tulajdonságai, külső jegyei alapján)
2. Cionizmus (a zsidó állam megerősödésének felszíni gondolata mögött rejtetten a zsidó felsőbbrendűség elvére épülő rasszista, kirekesztő eszme; közelebbről tehát az előbbi pontnak, a fajgyűlöletnek egy alfaja)
3. Antiszemitizmus (olyan faji, illetve  kulturális alapú zsidógyűlölet, ami túlmutat a politikai alapú anticionizmuson, és a józan, teológiai indíttatású antijudaizmuson.)
• A faji alapú szűrő elvetése persze még nem jelenti azt, hogy tudományos érdekességként ne lenne szalonképes - szigorúan a fajelméletre hajazó következtetések nélkül - a zsidósággal kapcsolatban bizonyos statisztikai tényeket, és ezek esetleges genetikai vonatkozásait említeni, mint ahogy Bloginra utalva itt én is teszem.
4. Neonácizmus (olyan nyugati szubkultúra, mely gyakorlatában, retorikájában, és szellemiségében elég távol áll a hagyományos nemzetiszocialista szellemtől ahhoz, hogy tény legyen vele kapcsolatban: akár még Hitler vagy Szálasi is elsőként rohanna elhatárolódni a tagjaitól)
5. Internacionalizmus (olyan szemlélet, ami a nemzeteket a múlt csökevényeinek tartja, vagyis a globalizáció, az egysíkú világpolgárság megszületésének zavaró gátjaként tekint rájuk)
6. Neoliberalizmus (szociálisan érzéketlen, embertelen gazdasági irányzat, ami a protestáns etika elsőbbségével érvel, vagyis magára hagyja az elesetteket, és mindazokat, akik képtelenek értéket termelni; azaz egy olyan szemlélet, ami a gazdasági racionalitás szempontja alá próbál sorolni minden kulturális és szociológiai megfontolást)
7. Libertarianizmus (a szabadságot a szabadossággal összekeverő, az évszázados társadalmi értékek felszámolásán munkálkodó destruktív eszme, melyet a gyakorlatban főként deviáns viselkedésminták propagálásakor érhetünk tetten: úgy mint droghasználat, illetve szodomisztikus perverziók bátorítása)
8. Sovinizmus (valamely nemzet abszolút elsőbbségének hirdetése más nemzetekkel szemben. Etnikai türelmetlenség, és a kisebbségek igazságtalan elnyomása jellemzi.) 

Ha megfigyeljük, a nemzeti oldal ismertebb alakjai kivétel nélkül mentesek a fenti szélsőségek mindegyikétől.

Van olyan balliberális barom például, aki Vona Gábort rasszistának nevezi. Ennek erősen ellentmond, hogy még a szélsőbaloldali Partizáninfó, vagy Nácivadász lapok is sokkalta sűrűbben használják a „cigánybűnözés” kifejezést, mint ő.

Ugyanígy vannak sokan, akik a józan Izrael-kritikánál, vagy akkor, amikor bizonyos közéleti szereplők esetén megvizsgáljuk, hogy az illető zsidó-e, rögtön antiszemitizmusról beszélnek. Az ilyen embernek ajánlom figyelmébe az elvitathatatlanul baloldali érzelmű Gerő András gondolatait, aki nemrég Friderikusz műsorában világosan kifejtette, hogy Szekeres Imre esetében igenis releváns felvetés a zsidóságát említeni, ez ugyanis szorosan hozzátartozik az ő szociológiai profiljához; vagyis annak a ténynek a kimondása, miszerint ő nyilvánvalóan azért nem szeretné a katonai tisztavatásokon ott látni a Szent Koronát, mert zsidó, még korántsem számít „zsidózásnak”, pláne nem antiszemitizmusnak.

Vannak még ezen túl olyan emberek, akik – tájékozatlanságból, vagy ártó szándéktól vezérelve  - a Domokos Endre által vezetett Vér és Becsületet (mai nevén: Pax Hungarica) neonáci szervezetnek tekintik, annak ellenére, hogy ők egyértelműen a klasszikus Hungarista elvek követőiként definiálják önmagukat. Nos, be kell vallanom, eleinte még én is bevettem ezt az ócska hazugságot Domonkos úrral, illetve a csoportjával kapcsolatban, azonban azóta már vettem a fáradtságot, és végighallgattam néhány beszédüket, illetve egyéb rendezvényeiknek az anyagait. Amikor az egyik, a Petőfi szobor tövében tartott megemlékezésükön hallottam azt a mondatot, miszerint az tesz magyarrá valakit, hogy magának érzi a magyar nemzet ügyét, és tenni is hajlandó érte, mint akként tette ezt a Petrovicsból Petőfire magyarosító költő, akkor már tudtam, hogy itt szó sincs semmiféle xenofóbiáról, illetve sovinizmusról. Ez a meggyőződésem még inkább megerősödött, amikor elmentem megnézni a 2008-as Becsület Napja nevű rendezvényüket, és megpróbáltam kihallani beszédeikből azt az idegengyűlöletet, rasszizmust, és antiszemitizmust, amivel folyamatosan rágalmazzák őket. Legnagyobb meglepetésemre azonban semmi ilyesmit nem hallottam, ehelyett csak egy gyönyörű történelmi megemlékezésnek lehettem a szem -és fültanúja, tehát józan, visszafogott, szívhez szóló, konzervatív gondolatokat hallhattam. (A helyszínen készített videóm itt tekinthető meg).

Mindezek után, ha nagyon röviden össze  kell foglalnom, hogy miért vagyok én keresztény-nemzeti érzelmű, konzervatív fiatal, akkor ezt mondanám:

• Nem azért állok itt, mert vonz a szélsőségesség, hanem épp ellenkezőleg: azért, mert kifejezetten taszít.

Miután pedig a szélsőségességet normális ember a fentebb kifejtett nyolc ponttal azonosítja, ezért logikusan adja magát, hogy igazából az áll középen, vagyis a józan ész pártján, aki ezen kilenc pont mindegyikétől egyaránt elhatárolódik. Az igazi szélsőségesek pedig azok, akik ezen pontok közül egyiket-másikat a magukénak vallják.

Határolódjunk el a szélsőségességtől, mert veszélyesek?

Bizony, én is ezt mondom. Én már megtettem. Ezért állok a nemzeti oldal, a Jobbik, a Gárda, és a '40-es évek építő hazai ideológiái mellett.

Azért, mert normális vagyok.

By SoDI

Kapcsolódó:

• SoDI: Szélsőségek?
• SoDI és a világ

Nem szoktam egy az egyben bemásolni ide mások írását, de most, először és utoljára kivételt teszek. Csintalan műsorában is teljes terjedelemben felolvassák minden egyes félórában, és tényleg van olyan jó, hogy nemhiába. Ez az írás egyszerűen tökéletes.

By SoDI 

Ahhoz persze kellene némi bátorság, hogy a miniszterelnök ellentmondjon Ficónak. Ahhoz nem kell bátorság, hogy itthon hazudozzon arról, miről is tárgyalt odakint, s mi is került szóba. Malina Hedvigért karakánul kiállni, éreztetni, hogy a Magyar Köztársaság ott áll a megalázott lány mögött – feltételez némi kurázsit.

Beszélni a semmiről, lefeküdni Ficónak, konfliktust messzire elkerülni, gumigerincűnek lenni, óvatosan lavírozni minden kényes témát elkerülendő: az nem bátorság; az gyurcsányság.

Úgy tenni mindig, minden egyes pillanatban, mintha a magyar nemzeti érdek csak azért létezne, hogy mások erőszakot tehessenek rajta: nem bátorság; gyurcsányság.

A magyar nemzeti érdek állandó elárulását remek kompromisszumnak eladni: nem bátorság; gyurcsányság. (Ezt már Grósz is tudta, amikor elment a határig fényesre nyalni Ceausescu bocskortalpát…)

Arab focistákat leterroristázni: gyurcsányság.

Oroszoknak lefeküdni energiaügyben, Putyintól ájultan elalélni és félni: gyurcsányság. Utóbb Nyugaton az egészet letagadni, s azt mondani, amit a Nyugat akar hallani (mindezt persze szemrebbenés nélkül): gyurcsányság.

Elkóborolt kislányok megmentéséről kitalálni szakajtónyi nyálas, ocsmány, pitiáner hazugságot: gyurcsányság.

Azt nyilatkozni, hogy SZOKTAM bérmálkozni: gyurcsányság.

Apát megtagadni, mert az „forradalomnak nevezte 1956-ot”: gyurcsányság.

Ezután odaállni Nagy Imre szobrához, és kedélyesen megkérdezni tőle: „Hát te, hogyan csinálnád, Imre?”: gyurcsányság.

Ateistaként imádkozni Nagy Imre unokájával: gyurcsányság.

Szívre tett kézzel Himnuszt énekelni: gyurcsányság. (Póz, manír, hamisság, gyomorforgatás.)

Nem létező rákunkról hosszan mesélni: gyurcsányság.

Zsidótól elrabolt villában élni: Apróság. Gyurcsányság. (Onnan, a Szemlőhegyi út tetejéről kinyilatkoztatni, hogy az ellenzék vezére a Svábhegyről nem látja a kórházak helyzetét: igazi, tőrőlmetszett gyurcsányság…)

KISZ-ből elindulni, bármit pénz nélkül megszerezni: gyurcsányság.

Anyós kitöm milliárdokkal, Szilvásy haver segít privatizálni, a lenyúlt állami ingatlanokat aztán állami pénzből még fel is újíttatjuk magunknak: gyurcsányság.

Nem létező céget vezetni, oda behordani a zsákmányolt holmit, aztán eltüntetni: gyurcsányság. (Itt jegyezzük meg: sajnos nem lehetett mindenki jókor jó helyen. Sajnos nem mindenki vehetett részt az állami vagyon elrablásában. Sajnos nem mindenki élhet zsidótól lopott villákban. Sajnos nem mindenki moral insanity. Van, akinek például könyvet kell írni, hogy pénzt keressen.)

Hayektől Giddensig összeollózott fércművet íratni a legszutykosabb csinovnyikjainkkal, aztán azt kiadatni mint a sajátunkat: gyurcsányság.

Minden reggel szűkölve, vonyítva ébredni, hogy talán egyszer megbukok, és elveszik tőlem kedvenc játékszeremet, az országot: gyurcsányság.

Hisztérikusan nekirontani minden pillanatban politikai ellenfeleimnek: gyurcsányság.

A politikát gyűlöletté, bozótharccá gyalázni: gyurcsányság.

Erre büszkének lenni: gyurcsányság.

Egy elrontott, gyalázatos gyerekkort megtorolni az egész országon: gyurcsányság.

Gombnyomásra sírni tudni megfelelő pillanatokban: gyurcsányság.

Tévedhetetlennek hinni önmagunkat, s beteges cezaromániánkat a „nemzet szolgálatának” nevezni: gyurcsányság.

Végül pedig: szekundálni és nyalni ennek a kártékony, beteg embernek: az is gyurcsányság. Ezt szétválogathatja magának ez a nem tudom, honnan szalajtott magyar értelmiség. (Tisztelet a kivételnek.)

Jó nyaralást!

Bayer Zsolt

A "Már nem kaptam újságot, nem tudok Kóka-botrányról olvasni, ezért most bosszúból jól leszidom a Magyar Nemzetet" című rovat következik.

Az, hogy valaki egészséges keresztényi magyar lelkülettel szemléli a világot, vagy csak a nyelvét szereti a jó meleg seggben tartani, jól látszik abból, hogyan dolgozza fel ugyanazt az anyagot.

A hír röviden ennyi: "A jubileumi EU-nyilatkozatból hiányzik a kereszténység, ezért bírálják."

És akkor nézzük, kinek mi jön le ebből:

Kuruc.info: A pápa bírálja

Magyar Nemzet Online: Orbán bírálja

Szerintetek egy normális embernek melyik a fontosabb hír?

Ez volt a "Már nem kaptam újságot, nem tudok Kóka-botrányról olvasni, ezért most bosszúból jól leszidom a Magyar Nemzetet" című rovat.

By SoDI

A Magyar Nemzet munkatársát kihallgatta az NBH.

Veszélyes, ugyanis fotózni merte Szilvásy elvtárs építkezését.

Hogy egy demokráciában ez mennyire illik, arról hosszasan lehetne vitatkozni. Ehelyett én sokkal tömörebb leszek.

Demcsák mama közben meg röhög a markába, mi?

Milyen világ van itt?!

By SoDI

Éppen veszett tempójú tanulás közepén állok, de nem tudom megállni, hogy egy teaszünetnyi időben ne foglaljam össze, valójában mi is állhat a Magyar Nemzetben megjelent, többek közt Áder Jánost is támadó írások hátterében.

Tóta a maga egyszerű modorában próbál viccet csinálni Kósa Lajos azon nyilatkozatából, amelyben kifejti, hogy ezek a Fideszen belüli harcokat taglaló fantazmagóriák nyilvánvalóan Gyurcsány Ferenc célját szolgálják.

Pedig ha jobban belegondolunk, akkor rájöhetünk, hogy nem is olyan hihetetlen ez a teória.

Csintalan Sándor nagyon jól összefoglalta ezt a tegnapi műsorában.

A balliberális média-túlreprezentáltság okán a Magyar Nemzet az egyetlen jobboldali napinap. Természetes tehát, hogy a nemzeti oldal széles gondolkodói rétegeinek ad lehetőséget a konstruktív párbeszéd jegyében a megnyilatkozásra.

A lap ezen kényszerű központosító jellege viszont könnyen adhat módot arra, hogy valamely bolsevik elem (és igen, akár maga Gyurcsány Ferenc, vagy valamelyik beosztottja) kihasználja ezt, és visszaélve a szerkesztőség jó szándékával, valamint azzal, hogy az ott ülők a hasonló vitákban előremutató lehetőségeket láthatnak, a jobboldali sokszínűség álcája mögött könnyűszerrel nyomjon keresztül ellenséges agyrémeket a rostán.

Senki se állítja, hogy ez így van, de nem is kellene kapásból elvetni ezt a lehetőséget. Elvégre maga Kósa se mond többet, mint hogy érdemes elgondolkodni rajta.

Ugyanis közel sem lehetetlen.

By SoDI