Ott hagytuk ugye abba csütörtökön, hogy a tanyasi rendőrhuligánok - miután a hátrakötött kezemmel reflexből hárítani se volt esélyem - belekönyököltek a gyomromba, és a símaszkjuk mögül bátran üvöltözve közölték velem, hogy végem van, mert szét leszek verve.
Remélem, Ti is nagyon nyugodtak vagytok, hogy ilyen derék hősök védik országunkban a rendet.
Na szóval kétszer is belemondatták a kamerájukba a nevemet (az elsőt halknak találták), majd beraktak a rabszállítóba. Nemsokára mellém rakták azt a két srácot is, akik miatt a bárnál zavarogtak. Ők valahogy nem voltak olyan szerencsések, mint én, kisebb fejsérülések tarkították a fejüket, egyikük ráadásul azon panaszkodott, hogy rettenetesen megszorították rajta a műanyag bilincset, és lassan már nem is érzi a kezét. Ennek hallatán én elégedetten konstatáltam, hogy a szálfa testalkatomnak is megvannak a maga előnyei, a csuklóm ugyanis annyira vékony az átlaghoz képest, hogy én a gyerekkel ellentétben ha akartam volna, akár még ki is bújhattam volna a bilincsből.
Hármunkon kívül mást nem ejtettek foglyul a karhatalmisták, úgyhogy néhány perc múlva úton is voltunk a Gyorskocsi utca felé. Ott még ekkor is nagyüzem volt, a fogadásunkért felelős úr panaszkodott is, hogy reggel 7 óta csinálja ezt, és már kezd nagyon elege lenni. Ennek ellenére nem töltötte ki rajtunk a dühét senki, amit a korábbi netes hiradásokban a fogvatartási körülményekről olvasott rémtörténetek ismeretében én erős megkönnyebbüléssel nyugtáztam. Felkísértek egy emeleti folyosóra, nyugodtan kerestek valami szerszámot, amivel levághatják rólunk a műanyag bilincseket, és azon kívül, hogy kapcsoljuk ki a mobiljainkat nem is adtak semmilyen parancs szerű utasítást.
Itt, várakozás közben kellemes felüdülést jelentett egy apró közjáték, amikor is az egyik, utánunk néhány perccel behozott fiatalember táskájából egymás után kerültek elő az érdekesebbnél érdekesebb dolgok késektől kezdve, gránátcsonkokon át egyéb hasonló nyalánkságokig.
Rövid idő után a fogdaorvos rögzítette a személyes adatainkat, majd betereltek minket egy folyosóra, ahol már többen heverésztek a földön, és mondták, hogy keressünk valahol helyet magunknak a sor végén. Volt ott vegyesen minden féle ember, bár többségében korom beli fiatalokat láttam. Azt azonban, hogy itt már nem csak "futbalhuligánok" voltak begyűjtve, jól jelzi, hogy az egyik raszta hajú sráctól egy adag fűvet koboztak el, miközben unatkoztunk. Az idiótája elővette, és unott arccal látványosan elkezdte lengetni a saját orra előtt. (Ahelyett mondjuk ugye, hogy egy "véletlen" mozdulattal a radiátor mögé ejtette volna, mint ahogy azt bármelyik normális ember tenné ilyen helyzetben).
- Ejnye, hogy jön a liberalizmus huszonharmadikához? Kikérem magamnak, hogy minden féle SZDSZ-esekkel zárjanak össze. - viccelődtem is nevetve. :-)
Itt a folyosón viszonylag nyugalom volt, leszámítva talán annak az úrnak az elégedetlenkedését, aki arról panaszkodott, hogy őt egy telefonfülkéből rángatták ki, és rugdosták meg, pedig nem tüntetett sehol, reggel viszont munkába kéne mennie, családot kell eltartania, így Gyurcsány miatt fogja elveszteni az állását. Bár ha mindez igaz, akkor lehet, a helyében én talán még erősebben panaszkodtam volna.
Nos, igazából arra számítottam, hogy a folyosó után kényelmetlenebb helyre már nem vihetnek minket, de ekkor is csalódnom kellett. Egy olyan zsúfolt tömegzárkába vezettek, amit állítólag már több mint tíz éve nem használtak semmire, de most, hogy hirtelen annyi embert küldtek rájuk, ami messze túlmutatott a kapacitásukon, kénytelenek voltak hasznosítani. Az egész helyiség cirka 15 négyzetméter volt, kb. mint itthon a hálószobám, viszont a benne összezsúfolt kb. ugyanennyi ember annál "családiasabb" hangulatban ismerkedhetett egymással.
Nekem olyan mázlim volt, hogy ugyanoda kerültem, mint a Deák téri tankos bácsi, így volt alkalmam többedmagammal órákon át beszélgetni vele. Néhány dolgot érdemes is itt leszögezni a sajtóban keringő baromságok kapcsán. Elöször is nem igaz, hogy bármi féle speciális eszköz, drót, vagy üzemanyag kellett annak a kiállított tanknak a beindításához. Nem kellett hozzá MacGyver-nek lenni, hogy beinduljon az a vacak. Simán bele kellett ülni, beindítani, és már mehetett is a móka! :)
Nagyon csúnyán elbántak különben az öreggel. Amikor leült mellé az ember, nyomban könnyezni kezdett a szeme, ugyanis még mindig töményen áradt a ruhájából, annyi gázt nyomtak be neki a vezetőfülkébe. Normális esetben ezt persze fizikailag nem tehették volna meg, azonban ezen a kiállított múzeumi T-34-esen nem tudta behúzni a periszkóopokat, így kénytelen volt nyitott fülkével haladni - mivel közben még a tüntetők testi épségére is ügyelnie kellett.
Itt kell helyre tenni a másik nagy baromságot is, amit szintén kritikátlanul vesz át egymástól a sajtó balliberálisabb, és egyben ostobábbik fele. Az sem igaz ugyanis, hogy a bácsika neki hajtott volna a rendőrkordonnak. Olvastam a gyanusítását, azon tényleg ez szerepel, de ez orbitális faszság, amit ő a kihallgatáson is határozottan megkifogásolt. Hiába állítják ugyanis azt a rendőrök, hogy ők szuperkatona módjára ugráltak fel a tank tetejére, hogy helyreállítsák a békét és a nyugalmat, ezt a papír még elviseli a tényszerűség már nem. Haladó harci járműre a feljutást ugyanis a profik is hosszas gyakorlatozás után tudják csak elsajátítani, ezek az öreg szavai szerint "20 éves, gyakorlatlan", a rendőri szakközépből épphogy szabadult idióták nem lehettek képesek erre.
Mindezzel szemben az az igazság, hogy megállt a tankkal kb. 50 méterre a rendőröktől, és még egy apró ráutaló mozdulatot se tett, ami arra utalt volna, hogy veszélyeztetné őket.
Az öregúrról azt érdemes még tudni, hogy 1956-ban volt 16 éves, a forradalomban akkor vállalt szerepéért 1989-ben ki is tüntették. A 50-ik évfordulót egy hirtelen ötlettől vezérelve méltón szerette volna megünnepelni, és lám, ez lett a köszönet, amiért valódi történelmi hangulatot csempészett az utcára, anélkül, hogy ez valóban veszélyeztetett volna bárkit is.
Mint ahogy a többiekkel folytatott beszélgetésekből kiderült, többségüket még kora este hozták be. Nagyon meglepődtek, amikor tőlem megtudták, hogy éjjel kettőkor még mindig zajlott a balhé. Kiderült, hogy a korábban történtekkel ellentétben most tényleg rengeteg ártatlan járókelőt hoztak be, akik véletlenül keveredtek az események sodrába. Az egyik rabtársunk elmondta, hogy ő igazából csak útbaigazítást szeretett volna kérni a rendőröktől, de verést kapott érte. A nap közbeni fejetlenséget jól jelzi, hogy - mint elmondták - négyüket úgy hozták be, hogy fogalmuk sincs, ki az elfogójuk. Ott, a helyszínen is problémát jelentett ez, hosszasan voltak kénytelenek emiatt várakozni, és végül csak azért vannak bent, mert a rendőrök is beismerték, hogy időbe telik kideríteni az elfogó személyét. Ez az adminisztratív apróság azért nagyon fontos, mert ennek hiányában még érdemi gyanusítást se nagyon lehet megfogalmazni velük szemben. Nem is csoda, hogy őket még 12 óra múltán se vitték kihallgatni, ami különben a legmesszebb menőkig szabálytalan.
Én ekkor még azon aggódtam, beérek-e a délelőtt 10 órái ZH-ra az ELTE-re. Kicsit később már a másnapi számonkéréseken járt az eszem, de mint hamarosan kiderült, azokért is kár - azokon se leszek ott. Amikor végre késő délelőtt felvittek az első emeletre kihallgatni, már egy 72 órás őrizetbe vételi határozattal térhettem vissza a többiekhez. (Merthogy állítólag köveket dobáltam, ami nem csak azért baromság, mert én nem dobáltam - az egy dolog -, hanem mert akkor, amikor én a hídon jártam senki se dobált semmit senkire. Egyszerűen nem volt egyetlen dobáló ember se.)
Tekintve hogy innentől már feleslegessé vált percenként az órát lesnem, kedvetlenül elheveredtem a pad egyik sarkában. Cellatársaim empátiáját jelzi, hogy nagyon látványosan el lehettem keseredve, mert egyikük volt olyan rendes, hogy felajánlotta a pulóverét, tegyem nyugodtan a fejem alá.
Hogy miért nem kaptam az őrizetbe vételi határozat dacára normális fekhelyet, holott járna, arra a hamarosan az esetleges panaszokat összegyüjtő ügyészi megfigyelő adott választ. Kevés a hely, türelmemet kérik. Hát, kösz.
Végülis kora délután megtört a jég, és végre kiszabadultam a levegőtlen, oroszlánszagú embergyüjtőből. Amikor láttam, hogy leltárszerűen összegzik, és visszaadják minden elvett holmimat, egy pillanatig abban reménykedtem, hogy talán mégis szabadulok, azonban nagyon hamar csalódnom kellett, hisz pár lépéssel odébb ismét bilincs csattant a kezemen. Nem, én bizony nem haza viszem a cuccokat, csak át egy másik letéti raktárba. Hát, azért legalább jó volt egy fél percig reménykedni.
És itt álljunk meg egy kicsit, ugyanis egy olyan ponthoz értünk, amikor egy pillanatra megrendült a hitem a kuruc.info hitelességében.
Egy idézet tőlük:
"A zuhanyzásról és ételről való lemondást, amennyiben pár napról van szó, minden politikai üldözöttnek ajánljuk egyéb okból is, tekintve az emberhez méltatlan higiéniát és a táplálék undorító állagát.
A politikai foglyokat a Gyorskocsi utca udvarán a szokásos módon kínozták: a vérkeringést elszorító bilincsben kellett fejüket a falhoz támasztva mozdulatlanul ácsorogniuk hosszú ideig (...). "
Itt szeretném elmondani, hogy én nem tapasztaltam semmit, ami ezt akár csak halványan is alátámasztotta volna. Velem, és azokkal, akiket láttam, a Gyorskocsi utcában maximálisan emberségesen bántak. A kezdeti óráktól eltekintve, amikor jobb híjján sokunkat voltak kénytelenek szervezési nehézségek miatt egy használaton kívüli helyiségben összezsúfolni, nem volt az égvilágon semmi panasz a higéniára, vagy az ellátásra.
A benti körülményekben én az eredeti elgondolásaimhoz képest egyébként is nagyon kellemesen csalódtam. Az étel jobb a legtöbb kórházi, vagy menza kajánál, melyekre még általános iskolás koromból emlékszem. A fogdák ágyain a fekvés meglepően kényelmes, az ágy melletti szekrényen, és a felette lévő négy polcon szépen ki lehet pakolni. A napi egyszeri alkalom rendben biztosítva van a melegvízes tisztálkodásra, és borotválkozásra, de ha valaki nap közben kéreckedne ki fogat mosni, azt se tagadják meg tőle a többségükben valóban rendes fogdaőrök. A tusoló és a vízesblokk is rendezett, és tiszta. Összességében megfelelő olvasnivalóval kellemesen el tudna lenni ott az ember, ha éppen nem lenne más dolga, ami rám ezen a héten nagyon nem volt igaz. Három dolgozatot, és két beadandó határidejét mulasztottam el ugyanis a fogda miatt.
Külön dícséret illeti a személyzetet, amiért láthatóan még arra is ügyeltek, hogy viszonylag egymáshoz illő embereket zárjanak össze. Az első fogdatársam ugyanis egy ötödéves építészmérnök műegyetemista volt, amikor pedig őt szerdán szabadon engedték, a maradék időben egy hozzám hasonlóan ELTE-n pedagógusnak tanuló srácot raktak mellém.
A két cellatárs közötti üres 6 órában, szerda de. 11-től kb. este 7-ig volt alkalmam megtapasztalni, hogy ilyen helyeken miért is egy külön büntetési tétel a magáncella. Tévedés ne essék, én erősen magányos farkas vagyok, itthon akár napokat képes vagyok eltölteni a négy fal között anélkül, hogy emberekkel találkoznék, de mindez egy fogdában, ahol el vagy zárva minden csatornával a túlvilágtól, szabályosan kissebb pokol, ha még az a lehetőség sincs meg, hogy legalább szólhass valakihez.
Külön elkeserítő volt, amikor nem sokkal a fél napos cellamagányom kezdete után levittek mozogni az udvarra, és tüntetők helyett már csak két olyan emberrel volt alkalmam beszélgetni, akik egy pillanatra nagyon rám hozták a frászt.
- Titeket mikor hoztak be? - kérdeztem.
- Engem múlt hétfőn, vagyis immár tíz napja.
- Tíz napja? - rémüldöztem. - Miért?
- Hát engem egy olyan dologgal vádolnak, hogy lopott alkatrészeket vettem.
- Ja, hogy nem tüntetős dolog!
Kurva nagy kő esett le a szívemről.
- És téged? - fordult hozzám a másik.
- Filmeztem a rendőröket.
- És ezért hoztak be?? - lepődtek meg.
- Jó, igaz ami igaz, hogy pimaszul közelről filmeztem, de akkor is csak filmeztem.
- Hallod! - mondta a társának viccelődve - Ha ezért van itt, akkor mi éveket kapunk. :)
További változatosságot vitt a napba egy második kihallgatás, ahol a rendezvények főbb hangadóira voltak kiváncsiak. Mondom vazzeg, kurucinfó, meg Budaházy :-) Sokra mehettek vele. :)
Itt is külön elismételtem, akár csak az első kihallgatásomnál, hogy ha kiváncsiak arra, hogy mit tudok, mit láttam, mit hallottam, mikor és hol voltam, akkor fáradjanak le a letéti raktárba, ott van a memóriakártya, rajta minden anyaggal. Ez is bizonyítja, hogy amit én tettem, az nem hogy nem káros társadalmilag, hanem helyette kifejezetten hasznos, és dicséretet érdemlő, elvégre bizonyítékokat gyűjtöttem. Érdekes módon, erre a vizsgálatra mégse kerítettek sort. Talán azért, hogy utólag ne gyanusíthassam őket semminek az eltüntetésével. :)
Szerda este sokáig latolgattuk a második cellatársammal, hogy másnap vajon kell-e számítanunk előzetes letartóztatásra. Ehhez a szeptember 18-20-án történt zavargások utáni bírósági tárgyalásokról szóló sajtóhíreket tárgyaltuk ki, de azért semleges témákkal is elötöttük az időt. Például amikor megemlítette, hogy egyetem mellett egy végrehajtás alatt lévő ingatlanok kiváltásával foglalkozó cégnél dolgozik, mint ügynök, akkor elmeséltem neki a már itt a blogban is tárgyalt lakásmaffia-történetemet. (Különben abban is vannak érdekes fejlemények, majd ha kifogyok a politikai témákból, rátérek :-))
Na végülis csütörtökön egyértelműen tisztázódott, hogy miért volt kénytelen a társaság egyik fele egy nappal tovább élvezni a rendőrség vendégszeretetét. Azért, mert míg a szerdaiaknál megmaradt az eredetileg megnevezett garázdaság, mint vád, addig nálunk ez valahogy idő közben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakká változott.
Hogy milyen megfontolásból, és mi alapján, az rejtély. Egyikünkkel se közöltek hasonló gyanusítást, egyikünket se hallgattak ki ilyen ügyben, csak úgy hipp-hopp magától folyamatba került egy-két ügy. Azért ez így tök aranyos...
- Bazmeg, a bíróságon már anyagyilkosság lesz belőle. - viccelődött is az egyik srác, miközben a letéti raktárnál a szabadulásunkra vártunk.
A történet külön érdekessége, hogy csütörtökön, amikor szabadultunk, nem akarták odaadni senkinek a személyijét, az enyémért szabályos nyomozómunkát kellett folytatnia pénteken az egyébként ügyvéd édesanyámnak. Ez a külön kaland mindenesetre arra jó volt, hogy kiderüljön, a rendőrségnél már nincsenek papírjaink, mindannyiunk ügyét áttették az ügyészséghez.
Talán majd ott hétfőn ki lehet deríteni, hogy mi a gennyes franc ez az agyrém ezzel a csoportos erőszakkal.
e-mail címen!
