Egy egyetemista srác pereket provokál maga ellen. .

Jusson eszébe mindenkinek az alábbi példa, amikor a gazdasági racionalizálás hazug és embertelen jelszavát hallja.

Ez történik, amikor elmebeteg és gonosz vezetők az ökonómiai szempontok sorából teljesen kihagyják az emberi tényezőt.

By SoDI

Csak az írás legvégére érve tessék véleményt nyilvánítani! 

A jó dolgokat el kell tanulni a zsidóktól. - olvasható cirka egy hete egy jól ismert blogoldalon.

Tökéletesen igaz a fenti megállapítás.

Ha csak akár szemernyit is másként gondolnám, nem iratkoztam volna be egy gazdasági szakra a Corvinuson, nem lenne tele otthon a polcom marketingtémájú könyvekkel, nem tekinteném pontról pontra igaznak (az egyébként láthatóan nem zsidó, de a közhiedelemben zsidósnak bélyegezhető szemlélettel kommunikáló) Goldman (Hegedűs) Dávid minden szavát, amikor a meggazdagodásról beszél, nem lenne a mániám a különféle kisvállalati marketingeszközök hatékonyság-elemzése (lásd például itt, itt, itt, és itt), valamint nem fizettem volna elő egy évre Wolf Gábor saját zsebem számára méregdrága Marketing Navigátorára sem.

Sőt, ha másként gondolnám, akkor nem én lennék gyakorlatilag az egyedüli, aki bármely asztaltársaságban következetesen annak a véleményének ad hangot, miszerint az, hogy a költségvetés rendszeresen százmilliárdokkal segítse ki az egészségügyi kasszát, teljességgel elfogadhatatlan, még akkor is, ha körülöttem mindenki ideges lesz ettől, és legalább néhány percig zsidóbérencnek tart a szemléletem miatt. Pedig ez vitathatatlan szakmai tény, így ebből a szempontból az SZDSZ-nek igenis tökéletesen igaza volt, amikor főként ezen okból nekilátott átalakítani az egészségügyet. A múlt évtizedben ugyanis egy innovatív strukturális modernizációnak számított a különféle tárcák szétválasztása, így, ha folyamatosan ide-oda csoportosítgatjuk közöttük a tételeket, akkor ugyanazzal a megmerevedett, szocialista rendszerrel kellene tovább élnünk, ami többek között a Kádár-éra vesztét is okozta.

Azzal a véleményével is tökéletesen egyetértek az SZDSZ-nek, miszerint elfogadhatatlan pazarlás, hogy az állam alulmotivált egyetemi hallgatók bukdácsolását finanszírozza, miközben más, tehetséges, és szorgalmas embereket egyetlen rosszabban sikerült érettségi pontszám miatt hosszú évekig sarcol százezres számlákkal.

De tovább megyek. Abban is tökéletesen igaza volt az SZDSZ-nek, hogy azokat, akik indokolatlanul vesznek igénybe bizonyos szakorvosi szolgáltatásokat igenis szükséges egy akkora önrészfizetési kötelezettséggel megterhelni, hogy utána ezerszer is meggondolja: mikor, és melyik orvoshoz menjen.

Gyurcsány „Új Tulajdonosi Programját” is remek ötletnek tartom, ugyanis ha a kisember kiveszi a részét az állami vállalatok nyereségéből, akkor végre megtanul a számok, és a gazdasági lehetőségek mentén gondolkodni.

És talán ezt nem is gondolnátok rólam, de amikor Bokros Lajost hallom, akkor általában a saját egyetemi tanulmányaim egyikéhez kapcsolódó tudományterület, a közgazdaságtan legkiválóbb hazai szaktekintélyét tisztelem benne. Mentes vagyok ugyanis attól, hogy például Bogár László úr iránt érzett minden csodálatom és nagyrabecsülésem ellenére - szigorúan szakmai szempontból - értékesebbnek tartsam az ő gazdaságelemző megközelítését - pusztán AMIATT, mert ő is nemzeti érzelmű, akárcsak én. 

Szerintem csak a nagyon tájékozatlan emberek vonják kétségbe azt a megállapítást, miszerint (a  nemzetközi szintéren is elismert szaktudását tekintve), ha Bokros Lajos professzor úr mond valamit, akkor az tényszerű, tárgyilagos, és szakszerű. (Ez az említett szakmai tájékozatlanság Bokros úr majdnem valamennyi kritikusára igaz; kivéve például Tor Salqvist-ot, ugyanis ha nem racionalista, hanem spirituális szemlélettel közelítünk ugyanahhoz a kérdéshez, akkor az eltérő feltételrendszerek okán, ezen új keret határai között maradva nem csak hogy elfogadható, de egyenesen gyönyörködtető eredménynek tekinthetőek a materialista számszerűségtől elvonatkoztatott végkövetkeztetések.)

Vitathatatlan tehát ez a magas színvonalú szakszerűség Bokros azon véleménye kapcsán is, amikor a pénzügyi válságot közvetlenül nem a neoliberalizmus számlájára írja, hanem helyette a felelőtlen állami beavatkozásokat jelöli meg a nehézségek fő okaként, ami szerinte - a mentőöv biztos tudatában - rendre ésszerűtlen kockázatvállalásra sarkallta a befektetőket.

Ha valaki esetleg már kezdene ideges lenni, sajnálom, még nincs vége. Én ugyanis még abban is igazat adok a liberálisoknak, hogy bármiféle rasszista retorika elfogadhatatlan, főleg akkor, ha gyermekekkel szemben alkalmazzák. (Persze egy zárt fórum egészen más helyzet.) Vallom továbbá még azt is, hogy a valódi, szakmailag is kontrollált iskolai integrációval igenis lehet gyönyörű sikereket elérni, tehát nem feltétlenül ördögtől való dolog az.

Ezek mind-mind okos dolgok, amiket el lehet tanulni a zsidóktól.

AZONBAN...

1. A modern marketingpraktikák ismerete és elsajátítása nem jelentheti azt, hogy ugyanarra a célra használjuk fel ezeket, mint a gyökértelen materialisták, és nemzetellenes  filoszemiták, valamint sátáni cionisták. A megfelelő felhasználásra ugyanis kiváló példa az a személyes példaképemnek számító Schlingloff Sándor, aki idehaza ezen technikák egyik legelismertebb szakértője. Köztudott, hogy remekül megél belőle, mindeközben viszont szemernyi kétség nem férhet hozzá, hogy egy mély spirituális töltettel rendelkező, tisztességes, istenfélő ember.
2. Attól még, hogy a tartósan deficites egészségügyi kassza hosszútávon fenntarthatatlan, ez még nem jelenti azt, hogy a liberálisok megoldásai erre a valóban létező problémára helyénvalóak lennének. Mert bár tény, hogy a szervezési ésszerűsítésekkel rengeteg csapot sikerült elzárni, ahol addig megszámlálatlanul folyt el a pénz, de ez olyan átgondolatlan, és koncepciótlan módon lett megvalósítva, hogy emiatt Horváth Ágnes miniszter asszony igenis joggal érdemelte meg a Gyilkos Ágnes és Killer Koca beceneveket. Tényként kezelhetjük ugyanis, hogy a kellő, hatástanulmányokkal is megtámogatott tervezés szinte teljes hiánya ártatlan magyar életekbe került, és az is elvitathatatlan, hogy az ő halálukat okozó sietségre elsősorban néhány érzéketlen cionista senkiházi ködös ideológiai lázálmai miatt került sor.
3. Megemlíthető még az is: hiába örvendetes tény a szufficites TB kassza (ami a fenntarthatóság vagyis a hosszú távú stabilitás egyik legelemibb előfeltétele), ha az így megspórolt pénzt pártunknak és kormányunknak esze ágában sincs visszaforgatni az egészségügybe. Vagyis előbb lemészároltattak Gyilkos Ágnessel egy csomó embert, majd utána haszontalanná teszik az (egyébként teljesen felesleges) áldozatukat. Na ehhez már valóban irgalmat nem ismerő mózesi kegyetlenség szükségeltetik.
4. Ugyanígy bár vitathatatlan, hogy a felesleges, és indokolatlan orvoshoz fordulásokat leghatékonyabban a vizitdíj eszközével lehet visszaszorítani, de ugyanakkor az is tény, hogy ezt olyan módon kell megvalósítani, hogy érdemben senkinek se kelljen meggondolnia, hogy kezdődő bajával orvoshoz forduljon-e, vagy sem. Az alapellátás igénybevételének megnehezítése ugyanis egyszerűen szándékos népírtás. Ha egy páciens betartja az orvos-szakmailag indokolt betegutat, vagyis mindig a háziorvosát keresi fel először, akkor őt teljes mértékben mentesíteni kell minden anyagi kiadástól. Bármilyen fizetési kényszernek csak akkor szabad jelentkeznie, ha valaki beutaló nélkül megy szakorvoshoz.
5. A tandíj kérdésében pedig való igaz, hogy a költségtérítéses képzésből az államiba semmiféle átjárást nem ismerő, legalábbis azt rettenetesen megnehezítő rendszer elfogadhatatlan volt, ám erre semmiképp sem az általános tandíj-kötelezettség a jó megoldás. Legyen megállapítva szép magas tárgyismétlési díj, és emellett bizonyos tanulmányi teljesítmény alatt legyenek az állami finanszírozottak visszaminősítve költségtérítéses képzésbe (mint ahogyan ez egyébként a 2006 után felvetteknél most már ekként is van)
6. Ami Bokros Lajost illeti... A jelenlegi pénzügyi rendszer logikáján belül valóban kiváló tömörséggel és kristálytiszta logikával foglalta össze a jelenleg válságot okozó folyamatok lényegét, ám ez még koránt sem zárja ki egyéb gazdasági rendszerek életképességét. (Akár azt a fajta berendezkedést, ami a '30-as évek Németországában valósult meg.) Lehet persze azon érdekfeszítő vitákat folytatni, hogy a jelenlegi rendszerben a szabadpiaci folyamatok mekkora mértékű állami beavatkozással működnek optimálisan, ám ezzel kapcsolatban akkor is tény, hogy mindössze két dologban lehetünk biztosak: egyrészt a túlzott állami kontroll a verseny teljes tiltása miatt kontraszelektív (lásd a valóságban megmutatkozott szocialista munkamorál siralmas jellegét), másrészt ennek teljes hiánya embermilliókat kényszerít állati sorba (lásd az eredeti vadkapitalizmus időszakára jellemző angliai viszonyokat). HA tehát a gondolkodásunkat tudatosan megrekesztjük a jelenlegi rendszer keretei közé, AKKOR valóban vitathatatlan Bokros professzor úr hangjának a legapróbb rezdülése is, de mindez közel sem zárja ki bármely más rendszer létjogosultságát.
7. Gyurcsány Új Tulajdonosi Programjával egyetlen probléma van csupán. Amilyen szépen hangzott, annyira nem akar látszódni, hogy lesz is belőle valami. Vagyis hiába vannak néhanapján Fletónak is remek ötletei, amíg csak a száját tépi, mindez szart sem ér.
8. Legvégül pedig a cigánygyerekek integrációjáról... Nos, a valódi integráció nem úgy működik, hogy művien, felülről kicsikart finanszírozási kényszer folytán erőszakosan létrehozunk etnikailag heterogén csoportokat azzal a céllal, hogy azok - szándékaink szerint - kedvezően formálódjanak, mert ha így teszünk, akkor annak kontrollálhatatlan káosz, és az iskolai erőszak elharapózása lesz az eredménye - pontosan ahogyan azt most is látjuk. A szakszerű integráció ugyanis a pedagógiai program átdolgozását is megköveteli. Ha ez nem az oktatás színvonalának rovására megy, hanem valóban csupán annyiban mutat specifikus sajátosságokat, amennyire azt a cigány és nemcigány gyerekek közötti harmonikus munka feltételeinek kialakítása megköveteli, akkor jó eséllyel számíthatunk sikerre. Azonban megfelelő koordináció nélkül összeereszteni két eltérű szocializációs úttal jellemezhető csoportot, és változatlan módon, a megszokott, begyakorlott fogásokkal oktatni őket előre borítékolja a katasztrófát, és az - ebben a vonatkozásban, a szereplők szemszögéből - igenis nagyon egyértelműen jogosnak tűnő rasszizmus erősödését. Megfelelő alapozás nélkül tehát az integráció csak fajgyűlöletet képes szülni, míg tankönyv szerinti koordinációval igenis lehetne a tankönyv szerinti eredményhez is közeledni. Ez azonban a legtöbb esetben felkészületlenség miatt elmarad.

Látható, hogy hiába tény, hogy a zsidóknak rengeteg dologban igazuk van, és hiába létezik ezernyi fogás, melyeket elleshetünk tőlük; ha mindezt olyan módon valósítjuk meg, hogy az már a módszertani finomságok területén is túlterjed, és így a szemléletünket, valamint a történelmi hősök emlékéhez való viszonyunkat is megváltoztatja, akkor az már nem tanulás.

Az már behódolás.

Az már az országhódító Peresz-féle férgek szervilis talpnyalása.

Talán hiányzik belőlem minden filoszemita hajlam, és ezért mondom ezt. Szánalmas fogyatékosságnak számít ez ezekben a fondorlatos reálpolitikát megkövetelő időkben, belátom. Biztos maradi vagyok, szélsőséges, és vak, amiért nem érzem át az alázatos megadás szépségét.

Lehet, hogy ez megbocsáthatatlan.

Döntse el a tisztelt olvasó, hogy megbocsátja-e nekem.

By SoDI

Csaholnak a kutyák, hangosan, és habzó nyállal.

Nem csoda: a bálványként imádott doktrínájuk, vagyis a szabadpiac mindenhatósága, és önszabályozó jellege összeomlani látszik. Miután pedig rémülten szembesülnek vele, hogy az emberek értelmesebb fele már pontosan látja: most egy az egyben ugyanazon folyamatok játszódnak le, melyek annak idején a weimarizálódás végállomásaként utólag a huszadik század egyik legnagyobb gazdasági csodáját szülték meg, mindent megtesznek, hogy csúcsra járassák a hazugsággyárukat.

Ugyanis tisztában vannak vele, hogy ami ezután jön, abban nekik nincs helyük.

Legutóbb is így volt. Azóta is emiatt ajvékolnak minden héten.

Nosza hát, költsünk verseket, ordas hazugságokat - gondolják -, az ilyenkor mindig jól jön.

Az első teendőnk, hogy használjunk minél több idegen kifejezést és szakzsargont, miközben hazugságainkat regéljük a birkáknak. Másodlagos jelzálogpiac helyett írjuk azt, hogy suprime hitelek, származékos termékek piaca helyett pedig azt, hogy derivált ügyletek. Ettől majd szakértőnek fogunk tűnni, szemben azokkal, akik bár pontosan látják a világfolyamatok lényegét, de ennek kifejezéséhez nem használnak akadémiai műszókat.

Ezt megtámogatandó külön is nyomatékosíthatjuk, hogy aki az éppen működésképtelenségét bizonyító rendszer ellen van, vagyis látja a kupac trágyáról, hogy az egy kupac trágya, valójában műveletlen őstulok. Jegyezzük meg tehát, hogy ezeknek az embereknek fogalmuk sincs róla, kicsoda Milton Friedman, és hogy mi a chicagói iskola.

Ha ezzel megvolnánk, írjuk le szépen, hogy a neoliberalizmus gyönyörűen felvirágoztatott minden olyan gazdaságot szerte a világon, ahol csak teret kapott. (Fontos, hogy eközben a létfeltételekből kiszorult, megnyomorodott embermilliókról véletlenül se ejtsünk szót. Ne említsük meg például, hogy Friedman egyik legnagyobb csodálójának számító Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzóként általános egészségbiztosítást vezetett be nemrégiben, ami kiváló példája annak, hogy a gyakorlatban csak akkor lehet életképes és emberséges egy rendszer, ha legalább szociális téren keynesi irányba mozdul el.)

Legvégül pedig hazudjuk azt, hogy voltaképpen az egész gazdasági válság mögött a túlzott állami beavatkozás áll, mert a mentőöv biztos tudata kergeti kockázatvállalásba a bankárokat. Hogy a sorainkat olvasó pest belvárosi liberális zsidóknak ne legyen a bősz bólogatás közben szemernyi lelkiismeret-furdalásuk sem, ehhez még véletlenül se tegyük hozzá azt a tényt, miszerint a hőn áhított szélsőséges, ingyenebédet totálisan megtagadó neoliberalizmus tiszta formájában kizárólag a XIX-ik századi vadkapitalista Angliában működött, mérhetetlen nyomort és szenvedést hagyva maga után.

Hogy akkor mégis milyen mértékű állami beavatkozás lenne optimális? Hát kérem, erre már Hitlerék megtalálták a megfelelő választ az 1930-as évek derekán. Máig csodálattal gondol minden szakember az akkor elért teljesítményükre.

Tudják ezt a csahos kutyák is, ezért félnek.

Ezért habzik a nyáluk. Ezért folyik ki az orrukon.

By SoDI

Kapcsolódó:

• Bayer Zsolt: A lepke szárnya
• Uj Péter: Nem kell félni, fájni fog
• Tóta: A zsidó álma
• Kuruc.info: Gazdasági csoda az első világháború után

Miután teljes terjedelmében végighallgattam Gyurcsány Ferenc tegnapi beszédét, és áttanulmányoztam néhány hozzá kapcsolódó publicisztikát, őszintén megdöbbentem azon a mérhetetlen gőgön, és a magyar embereket lenéző felsőbbrendűségi téveszmén, ami valósággal sugárzik a balliberális seggnyalók minden egyes mozzanatából.

Kiváló példa erre Dessewffy Tibor társszerzőként „Kifulladásig avagy az értelmiség árulása” címmel jegyzett dolgozata, mely a jelek szerint Gyurcsánynak is kedvenc olvasmánya, hiszen kivétel nélkül minden, benne kifejtett momentum visszaköszönt a szocialista küldöttgyűlésnek előadott szentbeszédében. Mondanivalóm érzékeltetésére jelen írásomban ebből a cikkből származó idézetekkel illusztrálom a józan nemzeti érzéstől mentes neoliberális szélsőség fertelmes hazugságait.

A nemzetellenes erők agyajárása végtelenül egyszerű: a magyar ember ostoba, nem képes felmérni a valós gazdasági összefüggéseket, míg együgyűségében a Kádár-rendszert sírja vissza.

Jó példa erre az a hatvanas bácsi például, aki Hatvan mellett fuvarozva minket arról panaszkodott, hogy „Kádár azt ígérte, hogy azért lesz az M3-as, hogy a vidéki ember is felmehessen Pestre. Ehhez képest mi van most: fizetőssé tették.” Az érvelés aligha vehető komolyan, de jelzésértékű arra vonatkozólag, hogy milyen közeget kell megnyerni a reformok ügyének.

Világos. Amikor tehát a magyar ember meg merészeli említeni, hogy a szocializmus évtizedei alatt az ő keze munkája nyomán létrehozott közösségi érték felett ma már ködös üzleti csoportok nyerészkednek, akkor a hosszú távú fejlődés kerékkötőjévé válik. Ahelyett, hogy befogná a pofáját, ezredszer is kifizetné mindazon közszolgáltatások árát, melyeket ő termelt meg, és felfogná, hogy ezek használatára egy végiggürcölt élet sem biztosít neki elegendő jogot.

Ráadásul, mintha nem lenne elég, hogy az általa megtermelt értékekhez való hozzáférést merészeli követelni a koszos magyarja, mindeközben ugyanennek a fasiszta népnek az értelmiségi rétege nem általlja kétségbe vonni a nemzetközi szabadkőműves ámokfutás kizárólagosságát, és világ csúfjára még attól sem riad vissza, hogy elfogultság nélkül, körültekintő tárgyilagossággal elemezze az ország helyzetét.

A magyarországi „deklinológia” vezető szakértője képes arra a bravúrra, hogy egyazon cikkben lamentáljon a „megengedő paternalizmus, összekacsintó normakerülés, többletteljesítmény nélkül kapott állami kompenzáció” felett, és vádolja reformdiktatúrával azt a kormányt, amely a fair play meghirdetésével kemény szabályozási és puha kommunikációs eszközökkel éppen ezen mentalitás ellen kíván fellépni.

Mert micsoda dolog több oldalról is megvizsgálni az ország gondjait, hogy aztán egy tágabb perspektívából lehessen gyógyírt nyújtani rájuk. Tűrhetetlen, kérem szépen, mert ezzel kétségbe vonja a cion bölcsei akaratának megkérdőjelezhetetlen elsőbbségét!

Ráadásul, ha mindez nem lenne elég, a koszos magyarok baloldaliként gondolkodó része szemét, manipulatív, a fasizmussal kollaboráló módon képes a szociáldemokrata értékrendet a hagyományos emberség, és szociális érzékenység oldaláról megközelíteni, ostoba módon hűen szolgálva Kéthly Anna szellemiségét, miközben nem hajlandó felismerni, hogy a zsidó elnyomás nyugaton már rég kiirtott minden józan emberséget a szociáldemokrata mozgalmakból. Mert kérem, világ szégyene, hogy a magyar baloldaliak továbbra is a régi, ósdi, cionista benyomástól mentes, emberszerető álláspontot próbálják képviselni, nem hallgatva az Izrael felől érkező új szelekre!

Ezért itt hadd utaljunk Tamás Pálra, akitől az ó-baloldali nosztalgia ez idáig távol állt. Tamás szerint az MSZP-nek ideológiai fordulatra volna szüksége, mondván „ha ők maguk nem is baloldaliak, de a szavazóik igen”. A mondat mögött álló bonyolult gondolatcsomó szétfejtését kezdhetnénk azzal, hogy a kormány reformpolitikája a legtöbb - az SZDSZ által érdemben nem befolyásolt - területen tökéletesen belesimul a ma uralkodó harmadikutas szociáldemokrata mainstreambe. Legyen szó a munkanélküli segély álláskeresési támogatássá alakításáról, a fejlesztési részhozzájárulásról vagy a kórházi struktúra átszervezéséről, a kormány nem tett mást, mint hogy tettekre fordította az olyan modern szociáldemokrata gumicsontokat, mint a rugalmas biztonság, a humán tőkébe való befektetés és az esélyegyenlőség.

Ezzel egyébként maga Tamás Pál is egyetértett - legalábbis 2002-ben: az akkor hatalomra került Medgyessy-Gyurcsány-féle harmadikutas szárny véleménye szerint „inkább egy nyugat-európai típusú mai szociáldemokrácia ideológiáját, csomagját, viselkedésmódját próbálta megtestesíteni. Már az elmúlt néhány évben is. És a nyugat-európai szociáldemokrácia pedig valamilyen értelemben vett föl liberális elemeket.”

Tetszik érteni... 

Ma már az a szociáldemokrata, aki nem szociáldemokrata.

Mert mi, a zsidók, azt mondjuk, és akkor úgy van.

Értsd már meg, büdös paraszt!

No persze a magyarságot eltaposni igyekvő szélsőliberális véleményformálóknak elvileg van még egy nagy reményük: a fiatalság. Az értékmentesített környezetben, a pillanatnyi élvezetvágy elsőbbségére szocializált, gyökértelen, nemzete iránt közömbös diákság kinevelésére irtózatosan sok energiát fordított a társadalommegtartó értékekben megsemmisítendő fertelmet látó új világrend, azonban ők annak ellenére is, hogy a jordánista manipulátorok pénzt és időt nem kímélve próbálják egyengetni a pokolba vezető útjukat, csupán elképesztő hálátlanságukról képesek tanúbizonyságot tenni.

A hallgatói önkormányzat gyászos szerepvállalása már önmagában megkérdőjelezi, hogy egy elitváltással kinőhetnénk a politikai gyerekkorból, míg a rektorok a háziorvosokkal szemben legalább odáig eljutottak, hogy saját gazdasági érdeküket felismerjék.

Fúj! Koszos gój kölyök nem akar fizetni, amíg nem keres annyit, hogy legyen miből!

Nem képes belátni, hogy a kifosztása, az életre szóló eladósítása, és végzetes ellehetetlenítése valójában az ő érdekét szolgálja. Nem hiszi el, hiába mondjuk neki. Nem hiszi el, pedig mi vagyunk a zsidók, és olyan szépen mondjuk. Szégyen és gyalázat!

Mindeközben akadnak olyan aljas, már-már félfasiszta médiamunkások, akik szembe menve a Párt akaratával az istennek sem akarják érvényesíteni azt a Cion Bölcsei által oly nagy alapossággal lefektetett elvet, miszerint a médiának kizárólag a helyi nép tisztánlátásával szembemenő tényeket szabad sugároznia! Ezek a gój firkászok nem képesek felfogni, hogy mi, a nagy újító reformerek vagyunk az egyetlen szalonképes álláspont kizárólagos képviselői, ezért szűklátókörűségükben a függetlenség látszatában tetszelegve a zsidók tízezreit Dunába lövő nácik felé húznak!

Önáltatás ugyanakkor azt gondolni, hogy a hallgatás vagy az egyet ide, egyet oda középre beszélés nem egyenlő az oldalválasztással.

Világos. Az a baj, hogy ezek a sajtómunkások nem látják, hogy a zsidó érdekeket akárcsak nyomokban is mellőző hozzáállásuk milyen hosszú távú veszélyeket rejt magában azáltal, hogy hitelteleníti a plebs szemében az ő megtévesztésükre a plurális elrendezés illúziójával rángatott politikai bábúkat, mely nép így egyre nagyobb mértékben képes átlátni a sátáni háttérhatalom által elfedni szándékozott tényt, miszerint az ő vetekedésük csupán cirkusz a gojimnak.

A magyar kontextusban ez a politikai intézmények és szereplők iránt még meglévő bizalom gyors elpárolgása, az állampolgárokat orientáló, megbízható véleményeket kínáló értelmiség végzetes hitelességvesztése, mindennek nyomán pedig káosz, és az űrbe benyomuló szélsőséges populizmus.

Mindenki kurva itt, kérem szépen.

Rákosi Mátyás is megmondta: 10 millió fasisztával nem lehet normális országot építeni.

Mit is lehet erre mondani...

Ideje megerősíteni a lámpavasakat!

By SoDI

Kapcsolódó anyagok:

• Kifulladásig avagy az értelmiség árulása
• Gyurcsány Ferenc beszéde (teljes, videó)

• Megjegyzés: Már itt az elején jelzem, hogy ha egy közgázos kolléga a szakmai igényesség hiányát próbálná a szememre vetni, akkor ezúton üzenem neki, hogy itt és most szándékosan próbáltam minél távolabb helyezkedni az öncélú látszat-igényességen, mert ez itt nem egy értelmiségi publicisztikai fórum, hanem egy személyes blog, ahol az a lényeg, hogy mindenki megértse, miről akarok beszélni. Szóval ne tessék má' fikázni... Köszi :) 

Nem szokásom más oldalakról hozzászólásokat átemelni, de ez a beböffenés olyan gyönyörűen modellezi a maga szűk szakbarbárságába belehülyült vadközgazdász félidióták világlátását, hogy egyszerűen nem tudok elmenni mellette szó nélkül.

" 'nem nyírjuk ki a csecsemőket, és támogatjuk a nagycsaládokat. A magyar nagycsaládokat és ne ma cigányokat. '

Egyelőre elégedjünk meg bevándorlókkal, aztán majd 50 év múlva, amikor tízszer gazdagabb lesz mindenki és nem fogja annyira szétbaszni a gazdaságot a gyerekvállalás, és bevándorlóból is kevesebb lesz, kezdhetünk gondolkodni a gyerekvállalás elősegítésén.

Vagy szerinted előnyösebb lenne elkezdeni támogatást osztogatni egy kurva nagy deficit és egy kurva nagy kiigazítás kellős közepén, hogy a nép vállaljon be gyereket, a munkaerő meló helyett a családdal baszakodjon, vagyonok legyenek elköltve a kölykökre, hogy aztán majd _talán_ jelentkezzen a jótékony hatása 20 év múlva a gazdaságon? Tudod, ha ma tönkrebasszuk a gazdaságot, 20 év múlva is baszhatjuk. "

Forrás: Bombagyár komment (65-ös), innen

• (a "cigány" szó visszaalakítva az eredetileg beírt formára)

Gyönyörű, nem? Ha az eredeti terveknek megfelelően folytatnám a Zénó nemzeti ninját, akkor a magyarság kiirtásán fáradozó főellenség szájába szinte pontról pontra ilyen szavakat adnék.  

• Megjegyzés: Különben itt jegyezném meg, hogy önmagában a pillanatnyi deficit még nem probléma. Egyedül a finanszírozhatatlanság jelentene katasztrófát, de attól viszont olyan távol állunk,  hogy pusztán emiatt felesleges lenne hátrányos irányba erőltetni a népességpolitikát. Az Euro bevezetésére való felkészülés természetesen megköveteli a hiány fokozatos visszaszorítását, ez azonban olyan rövid távú cél, melyen a demográfiai tervezés kérdése jócskán túlmutat. Mindez annyira evidens, hogy a cikkem érdemi részében bővebben nem is elemzem. 

Azonban ne legyünk igazságtalanok, említsük meg azt is, hogy a szerző mit akart kifejezni a szavaival (mert minden ellenérzésem dacára is elhiszem, hogy valójában az alább írt gondolatokra szeretett volna utalni)...

Azt próbálta kinyilvánítani a maga kissé nyers modorában, hogy 50 év múlva, ha az akkori fiatalok visszatekintenek, pont leszarják majd, hogy mi mindenféle magasztos eszmék bűvkörében vergődve milyen nemzetjavító gondolatok megszülésén szorgoskodtunk, ha ők ennek eredményeképpen egy végletesen leszakadt országot látnak maguk körül. Nem fogja érdekelni őket, hogy mi annak idején milyen fontosnak tartottunk bizonyos ideákat, melyeket "nemzeti érdekekként" emlegettünk, csupán szünet nélkül szidni fognak minket, hogy szégyen szemre miattunk ott állnak egy olyan magányos szeméthalom-szigetté züllesztett országban, amelyet minden oldalról virágzó gazdaságok vesznek körül. Ezt pedig nem szabadna hagyni, mert sok minden szolgálja a magyarság érdekét, csak egy ilyen jövőkép nem.

Hogy könnyebben tudjunk elrugaszkodni a jogos indulatoktól, tekintsük úgy, hogy a kommentelő valójában ezt is írta, és ennek tükrében tartotta károsnak a bevándorlás korlátozását, valamint a "realitásokhoz képest aránytalanul felduzzasztott" gyermekvállalási kedv gondolatát.

Nyugodtan megtehetjük, ugyanis ez az érvelés még így is rettentően gyenge lábakon áll.

Az egyszerűség kedvéért haladjunk sorban az állításain.

• A népességfogyást bevándorlókkal kell megoldani, mert ők már "készen vannak", nem kell szarakodni a felnevelésükkel, mégis elhozzák nekünk a gazdagságot, hiszen dolgozni jönnek.

Világos. Leszállnak a repülőről, csillogó arcúak, tettre készek. Pörögnek a szorgalomtól, alig várják, hogy építhessék a hazát. A bűnöző elemek viszont mind otthon maradtak, mert a gondos bevándorlási politikának hála kiszűrtük őket. Ha mindez megvan, onnantól örök napsütés, vidámság, boldogság, és a tejjel-mézzel folyó Kánaán időszaka köszönt ránk, alig néhány évtizeden belül.

Szép gondolat, csak egy apróságot felejt ki. Nem nehéz rájönni, hogy mi ez az apróság, elég csak kicsit nyugatra tekinteni, mondjuk Franciaországba. Ők nem is olyan régen bőségesen telepakolták magukat serényen dolgozó keleti és afrikai manócskákkal, mert hogy milyen poén már otthon ülni, és szociális hálón lógni, amíg ezek helyettük is kaparják a szart. Egy ideig működik ez a rendszer, csak aztán, ahogy telnek az évek, történik valami. A kis manócskák párzani kezdenek.

Aztán hopp, azon vesszük észre magunkat, hogy a következő nemzedék már nem olyan aranyos, dolgos úriemberekből áll, mint akiket behoztunk, hanem elvadult, tetves kis patkányokból.

Joggal merül fel tehát a kérdés, hogy ha a lelkesen iparkodó munkás kezek helyett arrogáns férgekkel leszünk egy csapásra tele, akkor hogyan fogjuk kezelni a helyzetet abban a "nagy jólétben", melyet az ő apukájukkal karöltve építettünk fel?

Most talán a neoliberális gazdasági szemléletben járatlanabb olvasók azt kérdezik magukban, hogy "erre nem gondolnak azok, akik ezt erőltetik"? Ha egyszer látható, hogy mi a vége, akkor miért akarnak minket mégis erre az útra terelni.

Nos, a szabvány radikáljobbos válasz erre a következőképpen hangzik, "dehogynem tudják, éppen ezt akarják, mert gyűlölik a magyart", amiben bár nem kevés igazság van, én mégis tennék itt egy kísérletet arra, hogy azoknak is kielégítő magyarázattal szolgáljak, akiknek az ilyen zsidóvilághatalom-összeesküvéses dolgok nem fekszenek.

Valójában a neokonzervatív közgazdászok arra a kérdésre, hogy mi miként tudjuk majd kezelni, ha a bevándorlási hullám nálunk is a franciaországihoz hasonló végkifejletthez vezet, azt a választ adják, hogy majd kitalálunk valamit.

És most nem viccelek. EZ A VÁLASZUK.

Ők ugyanis abból a feltételezésből indulnak ki, hogy ahogy az emberiség, és a társadalmi rendszerek a múltban is megtalálták a megfelelő választ a felmerülő problémákra, ugyanígy a jövőre vetítve sincs okunk feltételezni ennek az ellenkezőjét.

Még egyszerűbben:

• Majd csak lesz valahogy, olyan még nem volt soha, hogy ne lett volna sehogy.

Szó se róla, vagány életfilozófia ez a javából, melyet olykor még én is sajátommá teszek, de egy nemzet jövőképét talán még sem kellene erre építeni.

Mindez vajon azt jelenti, hogy a neokonok érzéketlenek, és mérhetetlenül felületesek? Ha elszakadunk a zsidózó összeesküvés-elméletektől, akkor természetesen azt kell válaszolnunk, hogy nem, csupán elmondhatatlanul szeretik a világot egy szűk szakmai szempontrendszeren keresztül szemlélni.

A tömeges betelepítés gondolata mögül szinte teljes egészében hiányoznak tehát a szociológiai megfontolások, ez azonban nem azt jelenti, hogy a neokonzervatívok az önmagában való gazdasági racionalitást tekintenék az élet egyetlen komponensének. Egyszerűen arról van szó, hogy végtelen bizalmukat helyezik a többi szakma vívmányaiba, vagyis abba, hogy a szociológus szakemberek majd minden, esetlegesen felmerülő gondra meg fogják találni a válaszokat, felesleges tiszteletlenség tehát elvitatni tőlük, és a többi társadalomtudóstól az alapvető kompetenciáikat.

És mi van ha mégse? Mi van, ha a magyarság kisebbségbe kerül, és elpusztul minden, ami ezer évig érték volt? Szerintük ez nem fordulhat elő. Ha mégis, akkor sem. Nem, és pont. És itt megáll a gondolatmenet.

Nincs válaszuk a katasztrófára, de ennek ellenére rendíthetetlenül igyekeznek afelé tolni minket.

No de ott van még a belső demográfiai mutatók javításának a gondolata, melyet neokon barátunk szintén elvet. Erről szól a következő állítása.

• A gyermekvállalás szétkúrja a gazdaságot, mert meló helyett a családokkal baszakodnak az emberek, és vagyonokat költenek el a kölykökre.

Ami engem illet, a fejemet fogom, olyan oltári nagy baromság ez.

Kezdjük a meló helyett a családjukkal baszakodó emberek gondolatával... 

Csak három szót mondok:

• bölcsőde
• óvoda
• iskola

Nincs az a gyermeklétszám, amit ne lehetne bevállalni, feltéve, hogy megvan mögötte a megfelelő fogadóbázis. Ha kevés az óvoda, meg kell építeni őket. Ha pedig sorra épülnek ezek az intézmények, akkor máris megdőlt az a tézis, hogy itt bármi is "szétbassza a gazdaságot". Ott vannak ugyanis, akik az építést végzik, aztán ott vannak a pedagógusként elhelyezkedni tudó ezrek, akik most a totális létbizonytalanságban tengődnek. Az ő aktiválásuk ismételten csak felpezsdíti a gazdasági életet.

Itt ugye nyilván adja magát a kérdés, hogy mégis miből akarjuk mindennek a költségeit fedezni. Nos, a beruházások mindig a felmerülő igényeket próbálják követni, nem hiába létesülnek mostanában elfekvő kórházak, és szeretetotthonok országszerte (ennek csak egy része Horváth Ágnes kórházbezárási ámokfutása, ugyanis ez egy tőle függetlenül is zajló piaci és demográfiai folyamat, amit ő csak picit meggyorsít).

Ha hirtelen a gyermekek tömeges ellátása merül fel kielégítetlen igényként, akkor a most máshova kerülő beruházások ebbe az irányba fognak elmozdulni. Nem kellenek tehát elképesztően nagy összegek akár egy természetes születésszám-robbanás kezeléséhez sem, elvégre az erőforrások eloszlása a már meglévő tartalékok esetén is automatikusan az új igényeknek megfelelően fog módosulni.

Ha másra van igény, máshova megy a pénz.

Na jó, mondja erre barátunk, de közben milyen káros már, hogy az emberek vagyonokat költenek el a kölykökre...

Én erre azt mondom...

• Plazmatévé helyett kis tévé és kölyök.
• Középkategóriás autó helyett alsókategóriás cucc és kölyök.
• Luxusbútor helyett átlagos berendezés és kölyök.
• Maldív-szigetek helyett Balaton vagy Horvátország és kölyök.

Vagy hogy lumpen-közeli példákat is hozzak:

• Heti ötszöri kocsmázás helyett helyi kétszeri és kölyök
• Rendelt pizza helyett normális, olcsó kaja és kölyök
• Red-Bull helyett kávé és kölyök :)

Most direkt ilyen túlzóan mókás, szórakoztató példákat hoztam fel, de talán enélkül is érezhető, hogy mire akarok kilyukadni. A fenti példákban ugyanolyan értékű fogyasztásról beszélünk, csak más elosztásban. Az így átstrukturált kiadások ugyanúgy pörgetik a gazdaságot, mint a most meglévő fogyasztás.

A gyermekekre elköltött összeg ugyanis nem csak azért nem vész el, mert "majd valamikor 20-25 év múlva" megtérül, hanem azért sem, mert idő közben is forgalmat generál, termelést serkent, a foglalkoztatottak körét gyarapítja.

Mindez persze csak egy végtelenül egyszerűsített modellezése a megoldásnak, így nyilvánvalóan rengeteg kérdést hagy megválaszolatlanul, ugyanakkor, ha elfogadjuk a neoliberális barátunk segítő szándékát, és az egészséges gazdasági fejlődést óvó szemléletét, akkor is megállapíthatjuk, hogy az a szélsőséges világlátás, amit ő képvisel, nagyon távol áll a valóságtól.

Erre nagyon könnyen rá lehet jönni, csak kell hozzá egy kevés magyar, nemzeti szív. Ami azt jelenti, hogy én most nem zsidóztam, de azért nektek lehet :D

By SoDI