- Megjegyzés: Már itt az elején jelzem, hogy ha egy közgázos kolléga a szakmai igényesség hiányát próbálná a szememre vetni, akkor ezúton üzenem neki, hogy itt és most szándékosan próbáltam minél távolabb helyezkedni az öncélú látszat-igényességen, mert ez itt nem egy értelmiségi publicisztikai fórum, hanem egy személyes blog, ahol az a lényeg, hogy mindenki megértse, miről akarok beszélni. Szóval ne tessék má' fikázni... Köszi :)
Nem szokásom más oldalakról hozzászólásokat átemelni, de ez a beböffenés olyan gyönyörűen modellezi a maga szűk szakbarbárságába belehülyült vadközgazdász félidióták világlátását, hogy egyszerűen nem tudok elmenni mellette szó nélkül.
" 'nem nyírjuk ki a csecsemőket, és támogatjuk a nagycsaládokat. A magyar nagycsaládokat és ne ma cigányokat. '
Egyelőre elégedjünk meg bevándorlókkal, aztán majd 50 év múlva, amikor tízszer gazdagabb lesz mindenki és nem fogja annyira szétbaszni a gazdaságot a gyerekvállalás, és bevándorlóból is kevesebb lesz, kezdhetünk gondolkodni a gyerekvállalás elősegítésén.
Vagy szerinted előnyösebb lenne elkezdeni támogatást osztogatni egy kurva nagy deficit és egy kurva nagy kiigazítás kellős közepén, hogy a nép vállaljon be gyereket, a munkaerő meló helyett a családdal baszakodjon, vagyonok legyenek elköltve a kölykökre, hogy aztán majd _talán_ jelentkezzen a jótékony hatása 20 év múlva a gazdaságon? Tudod, ha ma tönkrebasszuk a gazdaságot, 20 év múlva is baszhatjuk. "
Forrás: Bombagyár komment (65-ös), innen
- (a "cigány" szó visszaalakítva az eredetileg beírt formára)
Gyönyörű, nem? Ha az eredeti terveknek megfelelően folytatnám a Zénó nemzeti ninját, akkor a magyarság kiirtásán fáradozó főellenség szájába szinte pontról pontra ilyen szavakat adnék.
- Megjegyzés: Különben itt jegyezném meg, hogy önmagában a pillanatnyi deficit még nem probléma. Egyedül a finanszírozhatatlanság jelentene katasztrófát, de attól viszont olyan távol állunk, hogy pusztán emiatt felesleges lenne hátrányos irányba erőltetni a népességpolitikát. Az Euro bevezetésére való felkészülés természetesen megköveteli a hiány fokozatos visszaszorítását, ez azonban olyan rövid távú cél, melyen a demográfiai tervezés kérdése jócskán túlmutat. Mindez annyira evidens, hogy a cikkem érdemi részében bővebben nem is elemzem.
Azonban ne legyünk igazságtalanok, említsük meg azt is, hogy a szerző mit akart kifejezni a szavaival (mert minden ellenérzésem dacára is elhiszem, hogy valójában az alább írt gondolatokra szeretett volna utalni)...
Azt próbálta kinyilvánítani a maga kissé nyers modorában, hogy 50 év múlva, ha az akkori fiatalok visszatekintenek, pont leszarják majd, hogy mi mindenféle magasztos eszmék bűvkörében vergődve milyen nemzetjavító gondolatok megszülésén szorgoskodtunk, ha ők ennek eredményeképpen egy végletesen leszakadt országot látnak maguk körül. Nem fogja érdekelni őket, hogy mi annak idején milyen fontosnak tartottunk bizonyos ideákat, melyeket "nemzeti érdekekként" emlegettünk, csupán szünet nélkül szidni fognak minket, hogy szégyen szemre miattunk ott állnak egy olyan magányos szeméthalom-szigetté züllesztett országban, amelyet minden oldalról virágzó gazdaságok vesznek körül. Ezt pedig nem szabadna hagyni, mert sok minden szolgálja a magyarság érdekét, csak egy ilyen jövőkép nem.
Hogy könnyebben tudjunk elrugaszkodni a jogos indulatoktól, tekintsük úgy, hogy a kommentelő valójában ezt is írta, és ennek tükrében tartotta károsnak a bevándorlás korlátozását, valamint a "realitásokhoz képest aránytalanul felduzzasztott" gyermekvállalási kedv gondolatát.
Nyugodtan megtehetjük, ugyanis ez az érvelés még így is rettentően gyenge lábakon áll.
Az egyszerűség kedvéért haladjunk sorban az állításain.
- A népességfogyást bevándorlókkal kell megoldani, mert ők már "készen vannak", nem kell szarakodni a felnevelésükkel, mégis elhozzák nekünk a gazdagságot, hiszen dolgozni jönnek.
Világos. Leszállnak a repülőről, csillogó arcúak, tettre készek. Pörögnek a szorgalomtól, alig várják, hogy építhessék a hazát. A bűnöző elemek viszont mind otthon maradtak, mert a gondos bevándorlási politikának hála kiszűrtük őket. Ha mindez megvan, onnantól örök napsütés, vidámság, boldogság, és a tejjel-mézzel folyó Kánaán időszaka köszönt ránk, alig néhány évtizeden belül.
Szép gondolat, csak egy apróságot felejt ki. Nem nehéz rájönni, hogy mi ez az apróság, elég csak kicsit nyugatra tekinteni, mondjuk Franciaországba. Ők nem is olyan régen bőségesen telepakolták magukat serényen dolgozó keleti és afrikai manócskákkal, mert hogy milyen poén már otthon ülni, és szociális hálón lógni, amíg ezek helyettük is kaparják a szart. Egy ideig működik ez a rendszer, csak aztán, ahogy telnek az évek, történik valami. A kis manócskák párzani kezdenek.
Aztán hopp, azon vesszük észre magunkat, hogy a következő nemzedék már nem olyan aranyos, dolgos úriemberekből áll, mint akiket behoztunk, hanem elvadult, tetves kis patkányokból.
Joggal merül fel tehát a kérdés, hogy ha a lelkesen iparkodó munkás kezek helyett arrogáns férgekkel leszünk egy csapásra tele, akkor hogyan fogjuk kezelni a helyzetet abban a "nagy jólétben", melyet az ő apukájukkal karöltve építettünk fel?
Most talán a neoliberális gazdasági szemléletben járatlanabb olvasók azt kérdezik magukban, hogy "erre nem gondolnak azok, akik ezt erőltetik"? Ha egyszer látható, hogy mi a vége, akkor miért akarnak minket mégis erre az útra terelni.
Nos, a szabvány radikáljobbos válasz erre a következőképpen hangzik, "dehogynem tudják, éppen ezt akarják, mert gyűlölik a magyart", amiben bár nem kevés igazság van, én mégis tennék itt egy kísérletet arra, hogy azoknak is kielégítő magyarázattal szolgáljak, akiknek az ilyen zsidóvilághatalom-összeesküvéses dolgok nem fekszenek.
Valójában a neokonzervatív közgazdászok arra a kérdésre, hogy mi miként tudjuk majd kezelni, ha a bevándorlási hullám nálunk is a franciaországihoz hasonló végkifejletthez vezet, azt a választ adják, hogy majd kitalálunk valamit.
És most nem viccelek. EZ A VÁLASZUK.
Ők ugyanis abból a feltételezésből indulnak ki, hogy ahogy az emberiség, és a társadalmi rendszerek a múltban is megtalálták a megfelelő választ a felmerülő problémákra, ugyanígy a jövőre vetítve sincs okunk feltételezni ennek az ellenkezőjét.
Még egyszerűbben:
Szó se róla, vagány életfilozófia ez a javából, melyet olykor még én is sajátommá teszek, de egy nemzet jövőképét talán még sem kellene erre építeni.
Mindez vajon azt jelenti, hogy a neokonok érzéketlenek, és mérhetetlenül felületesek? Ha elszakadunk a zsidózó összeesküvés-elméletektől, akkor természetesen azt kell válaszolnunk, hogy nem, csupán elmondhatatlanul szeretik a világot egy szűk szakmai szempontrendszeren keresztül szemlélni.
A tömeges betelepítés gondolata mögül szinte teljes egészében hiányoznak tehát a szociológiai megfontolások, ez azonban nem azt jelenti, hogy a neokonzervatívok az önmagában való gazdasági racionalitást tekintenék az élet egyetlen komponensének. Egyszerűen arról van szó, hogy végtelen bizalmukat helyezik a többi szakma vívmányaiba, vagyis abba, hogy a szociológus szakemberek majd minden, esetlegesen felmerülő gondra meg fogják találni a válaszokat, felesleges tiszteletlenség tehát elvitatni tőlük, és a többi társadalomtudóstól az alapvető kompetenciáikat.
És mi van ha mégse? Mi van, ha a magyarság kisebbségbe kerül, és elpusztul minden, ami ezer évig érték volt? Szerintük ez nem fordulhat elő. Ha mégis, akkor sem. Nem, és pont. És itt megáll a gondolatmenet.
Nincs válaszuk a katasztrófára, de ennek ellenére rendíthetetlenül igyekeznek afelé tolni minket.
No de ott van még a belső demográfiai mutatók javításának a gondolata, melyet neokon barátunk szintén elvet. Erről szól a következő állítása.
Ami engem illet, a fejemet fogom, olyan oltári nagy baromság ez.
Kezdjük a meló helyett a családjukkal baszakodó emberek gondolatával...
Csak három szót mondok:
Nincs az a gyermeklétszám, amit ne lehetne bevállalni, feltéve, hogy megvan mögötte a megfelelő fogadóbázis. Ha kevés az óvoda, meg kell építeni őket. Ha pedig sorra épülnek ezek az intézmények, akkor máris megdőlt az a tézis, hogy itt bármi is "szétbassza a gazdaságot". Ott vannak ugyanis, akik az építést végzik, aztán ott vannak a pedagógusként elhelyezkedni tudó ezrek, akik most a totális létbizonytalanságban tengődnek. Az ő aktiválásuk ismételten csak felpezsdíti a gazdasági életet.
Itt ugye nyilván adja magát a kérdés, hogy mégis miből akarjuk mindennek a költségeit fedezni. Nos, a beruházások mindig a felmerülő igényeket próbálják követni, nem hiába létesülnek mostanában elfekvő kórházak, és szeretetotthonok országszerte (ennek csak egy része Horváth Ágnes kórházbezárási ámokfutása, ugyanis ez egy tőle függetlenül is zajló piaci és demográfiai folyamat, amit ő csak picit meggyorsít).
Ha hirtelen a gyermekek tömeges ellátása merül fel kielégítetlen igényként, akkor a most máshova kerülő beruházások ebbe az irányba fognak elmozdulni. Nem kellenek tehát elképesztően nagy összegek akár egy természetes születésszám-robbanás kezeléséhez sem, elvégre az erőforrások eloszlása a már meglévő tartalékok esetén is automatikusan az új igényeknek megfelelően fog módosulni.
Ha másra van igény, máshova megy a pénz.
Na jó, mondja erre barátunk, de közben milyen káros már, hogy az emberek vagyonokat költenek el a kölykökre...
Én erre azt mondom...
-
Plazmatévé helyett kis tévé és kölyök.
-
Középkategóriás autó helyett alsókategóriás cucc és kölyök.
-
Luxusbútor helyett átlagos berendezés és kölyök.
-
Maldív-szigetek helyett Balaton vagy Horvátország és kölyök.
Vagy hogy lumpen-közeli példákat is hozzak:
-
Heti ötszöri kocsmázás helyett helyi kétszeri és kölyök
-
Rendelt pizza helyett normális, olcsó kaja és kölyök
-
Red-Bull helyett kávé és kölyök :)
Most direkt ilyen túlzóan mókás, szórakoztató példákat hoztam fel, de talán enélkül is érezhető, hogy mire akarok kilyukadni. A fenti példákban ugyanolyan értékű fogyasztásról beszélünk, csak más elosztásban. Az így átstrukturált kiadások ugyanúgy pörgetik a gazdaságot, mint a most meglévő fogyasztás.
A gyermekekre elköltött összeg ugyanis nem csak azért nem vész el, mert "majd valamikor 20-25 év múlva" megtérül, hanem azért sem, mert idő közben is forgalmat generál, termelést serkent, a foglalkoztatottak körét gyarapítja.
Mindez persze csak egy végtelenül egyszerűsített modellezése a megoldásnak, így nyilvánvalóan rengeteg kérdést hagy megválaszolatlanul, ugyanakkor, ha elfogadjuk a neoliberális barátunk segítő szándékát, és az egészséges gazdasági fejlődést óvó szemléletét, akkor is megállapíthatjuk, hogy az a szélsőséges világlátás, amit ő képvisel, nagyon távol áll a valóságtól.
Erre nagyon könnyen rá lehet jönni, csak kell hozzá egy kevés magyar, nemzeti szív. Ami azt jelenti, hogy én most nem zsidóztam, de azért nektek lehet :D
By SoDI
