Egy egyetemista srác pereket provokál maga ellen. .

Úgy néz ki, mostanában sláger a munka és a segélyezés kérdése. Tegnap én magam is egy hosszabb írást szenteltem a témának, ma pedig szinte egyszerre akadt meg a szemem két, egymásnak homlokegyenest ellentmondó, ám ennek ellenére jobboldali, nemzeti állásponton.
Két effektív szélsőséget tárok tehát elétek, majd megkísérlem bemutatni a kettő közötti optimumot úgy, ahogyan én látom.

Az első felszólalónk Molnár F. Árpád, aki a Tamás Gáspár Miklós által képviselt, és Tóta W. Árpád által alaposan lehordott alapjövedelem koncepciójához erősen közel álló álláspontot fejt ki. (Tóta cikkére egyébként külön írásban is válaszoltam itt a blogon.) És bár Molnár szerencsétlenül szélsőséges példákkal támasztja alá a kezdeményezés előnyeit, ám ennek ellenére igazat szól, elvégre régóta triviális közgazdasági alapigazságnak számít, hogy napjainkban a társadalom annyi értéket termel, hogy abból a személyes szerepétől függetlenül minden egyes embernek biztosítható a megélhetése.

További határozott pozitívum Molnár mondanivalójában, hogy nem esik bele abba az ostoba marxista hibába, mint a témát a demagógia irányából megközelítő legtöbb elemző, és esze ágában sincs a munkaerőnek önmagában értéket tulajdonítani. Nem kelti azt a látszatot, mintha a magáért való kemény munka, és erőfeszítés bármiféle értékkel is bírna. Helyette úgy fogalmaz, és – valljuk be – ez sokkalta közelebb áll a valósághoz, hogy a munkaerő valójában ingyen van, és nem kerül pénzbe. És bár ez első látásra ellentmondani látszik a munkaerőpiac alapvető törvényszerűségeinek, ahol a köznyelvi fordulat szerint a munkaerejét bocsátja áruba az ember, ám én úgy gondolom, hogy sokkal szemléletesebb, ha ehelyett inkább úgy tekintjük, hogy az értéklétrehozó képességét és igyekezetét adja bérbe a munkavállaló, mert így sokkal jobban érzékelhető a munka valódi értelme, ami nem más, mint az értékteremtés. Ha mélyebbre nézünk tehát, akkor láthatjuk, hogy Molnár F. Árpád elsőre furcsának hangzó feltevése koránt sem rugaszkodik el a valóságtól, elvégre ha az ő koncepciója szerint a legszükségesebb területeken kívül kizárjuk a pénzalapú elszámolást, és helyette kvázi kötetlen barterezésben gondolkodunk, akkor máris láthatjuk, hogy könnyű mentesíteni magunkat attól a szemlélettől, mely a munkaerőhöz feltétlenül művi pénzértéket rendel. (Ez egyébként azért is pozitív elgondolás a szememben, mert a Budaházy-féle Hunnia gazdasági rendszere is hasonló elgondolásra épül)

Saját magam Árpád azon megállapításával sem tudok különösebben vitatkozni, amikor az emberi méltóságot és tisztességet védi az értelmetlen közmunkáktól. Nincs annál megalázóbb ugyanis, mint amikor valakivel csak azért ásatnak ki egy gödröt, hogy azt másokkal a következő nap betemettessék. És ha valaki úgy gondolja, hogy ez a munka-visszafogó gondolat a közgazdasági alapigazságoktól teljességgel elrugaszkodott nézőpont lenne, annak csak Bokros Lajos professzor úr azon megállapítását idézném, miszerint a minimálbér valójában foglalkoztatási tilalom mindazok számára, akik képtelenek legalább az annak megfelelő hozzáadott érték megtermelésére. És bár a professzor úr ezt konkrétan annak illusztrálására hozta fel, hogy – szerinte – miért kell eltörölni a minimálbért, az általa világossá tett tényszerűség - nyilván a szándékaitól függetlenül - a napnál is világosabban mutat rá arra, hogy ez a bérminimum a gyakorlatában az embertelen munkakörülmények elleni harc egyik legfontosabb eszköze.

Na most – mint ahogyan azt a hétvégén Tamás Gáspár Miklós is világosan kifejtette – az Országgyűlés által megszavazott közmunkaprogram éppen ezt a méltóságvédő funkcionalitást olvasztotta semmivé néhány irigy ember demagóg irigysége miatt.

A másik videó, a másik véglet Szaniszló Ferenc véleménye, mellyel a magyar New Deal iránt emeli fel a szavát. Érvelése szerint ha a munkanélkülieket kötelezően kiterelnénk ártéri víztározók, és öntözőcsatornák építésére, akkor azzal az ő érdeküket is szolgálnánk, mert így lehetőséget biztosíthatunk nekik arra, hogy értelmes módon foglalhassák el magukat.

Személy szerint azért nem vagyok kibékülve ezzel a megoldással, mert egyrészt abból a cionista agyrémből indul ki, miszerint az élet természetes velejárója a gazdaság erőltetett felpörgetése, és – lehetőség szerint – folyamatos növekedése, másrészt nem számol azzal, hogy egy hasonló programban résztvevő polgárok alapvető méltóságának, és emberhez méltó munkakörülményeinek megőrzése csak jelentős extra források bevonásával lehetséges, melynek viszont a legkevésbé sincs meg a fedezete.

De ellenkező oldalon természetesen ugyanennyire kivitelezhetetlen Molnár F. Árpád javaslata is, elvégre ép ésszel senki sem tarthatja elfogadhatónak az azzal járó általános életszínvonalbeli visszaesést, és a világ elöli, észak-koreai mintát követő bezárkózást.

A saját, ezen a blogon korábban már részletesen is kifejtett véleményem szerint minden olyan ember megélhetését finanszíroznia kell az államnak, akinek az emberi méltóság legalapvetőbb követelményeit teljesítő körülmények közötti foglalkoztatása több költséggel járna, mint haszonnal. El kell fogadni, hogy vannak olyan egészséges, munkaképes korú, de képzetlen egyének, akiknek olcsóbb a segélyezése, mint a foglalkoztatása.

A segélyezés rendszeréből tehát mindössze a nyilvánvaló visszaéléseket kell eltüntetni. Remek megoldás erre a Monokon ősztől bevezetett szociális kártya. Ha a kártyával van lehetőség kábeltévé –és netszámlát is fizetni (ezen pedig ne röhögjön senki, manapság már meglepően sok cigányputriban neteznek, és ez így van jól, mert senki sem zárható ki az információs társadalomból), akkor nincs is ezzel az égvilágon semmi probléma.

Mindezzel együtt persze remek ötlet a munkaerő-igényes állami beruházások beindítása is, de kizárólag olyan módon, hogy az ottani elfoglaltság a kielégítő kereset okán ne kényszer, hanem inspiráló lehetőség legyen a környék lakóinak. (Manapság az ország keleti felén sok munkahely marad betöltetlen, de akik eme tény miatt mérgelődnek, azok nem gondolnak bele, hogy elsősorban az általuk elérhető fizetés kirívóan alacsony szintje riasztja vissza az embereket.)

Az általam leírt rendszerrel egyszerre biztosítható Molnár F. Árpád, és Szaniszló Ferenc javaslatainak legtöbb előnye.

• Nem sérülne a segélyezettek emberi méltósága.
• Nem járna plusz költséggel.
• Továbbra is megmaradna a szociális ellátás bűnözésmegelőző funkciója (aki tud enni, az kisebb eséllyel bűnözik).
• Megszűnnének a visszaélések (játékgépezés, uzsorázás).
• A szorgalmasabbaknak lehetőséget teremtene a felemelkedésre.
• Fejlesztené az ország infrastruktúráját.

Ilyen egyszerű ez.

Csak arra kell figyelni, hogy ne essünk a ló egyik oldalára sem.

By SoDI