„He Said:
Hey you, mikesoo testos 25 billion hundred and for estimate, to the Hungarian people, give that money back. right now!
Translation: Hey you, Microsoft Stole an estimated 25billion from the Hungarian people, Give that money back! right now!”
- Egy amerikai fórumozó próbálja megfejteni Nagy Györgynek, az ELTE Informatikai Szolgáltatási Osztály munkatársának szavait
Azt hiszem, érdemes tiszta vizet önteni a pohárba a nyílt forráskódú megoldások kapcsán, mert olyan sokan emlegetik ezt mostanában a kereskedelmi szoftverek azonos értékű alternatívájaként, hogy az ember komolyan kezdi elveszíteni a hitét a magyar néplélek bölcsességét illetően.
Kizsákmányoló, zsidaj karvalytőkéseket támogatni valóban kerülendő dolog, azonban amikor a hosszú távú gazdasági racionalitás az ő általuk szállított termékek mellett szól, akkor gyakorlatilag a saját gyarapodásunk ellen cselekszünk, amikor konzekvensen elzárkózunk ettől a megoldástól.
Tény ugyan, hogy a Hungarizmus, mint a klasszikus nemzetiszocializmus gazdasági szemléletével rokon eszme, elveti a zabolázatlan piaci verseny elvét, azonban a jó értelemben vett szocialista gondolkodásmód nem a realitásoktól elrugaszkodott agybaj szinonimája kell, hogy legyen, hanem a józan, megfontolt, előremutató, a társadalmi jólétet kiemelt prioritásként kezelő szemléletmódé.
A neoliberalizmus éles kritikája hasznos, és kívánatos szemlélet, de látnunk kell, hogy abban a pillanatban, amikor ez éles piacszkepticizmusba csap át, nyomban elvész az a határvonal, ami elválasztja ezt a materialista, illetve bolsevista demagógiától.
Természetesen nincs károsabb dolog, mint amikor SZDSZ-es körök az emberi tényező közel teljes mellőzésével próbálnak gazdasági folyamatokat irányítani, életidegen módon, alárendelve mindent néhány absztrakt mutatónak, azonban ugyanennyire ostoba dolog, ha nem vagyunk hajlandóan tudomást venni a valós lehetőségeinkről.
Óvakodni kell a szélsőségektől, ennyi a lényeg.
Az első dolog, amit látnunk kell, hogy a nyílt forrás kontra szoftvermultik vitában teljességgel marginális kérdés, hogy a Microsoft szemét cég-e, vagy hogy milyen minőséget képviselnek a termékeik. Ha pusztán erről az oldalról közelítenénk meg a kérdést, akkor természetesen az egyetlen helyes válasz az lenne, hogy ez egy monopolhelyzetével csúnyán visszaélő óriási zsidó pénzszivattyú, ami többnyire használhatatlan vackokkal árasztja el a piacot. Elvégre másik oldalról ott vannak a tökingyenes BSD/Linux/anyámkínja disztribúciók, és ugye a sokforint meg a nullaforint között hatalmas a különbség.
A probléma ott van, hogy a helyzet ennél jóval bonyolultabb.
Csak hogy egy példát említsek. Ha én cégvezetőként vállalati kiszolgálórendszert tervezek üzembe helyezni, akkor a beszerzendő szoftverek ára csupán egyetlen komponens azon tényezők sorában, melyeket a döntéskor figyelembe kell vennem. Mert lehet ugyan, hogy az elején sokkal többet kell kiadni a Windows alapú szerverért, mintha valamilyen nyílt forrású megoldást választottam volna, azonban több mint valószínű, hogy a későbbi pénzáramlás tekintetében nagyon hamar a Microsoft környezet irányába lendül el a mérleg nyelve, tekintve, hogy teszem azt egy Linux alapú rendszert sokkal költségesebb üzemeltetni a hozzáértő szakembergárda összehasonlíthatatlanul magasabb bérigénye miatt.
Mivel a most kifogásolt Campus licenszek keretében (melynek nyomán a magyar kormány 25 milliárd forintot fizet a Microsoftnak félmillió felsőoktatási hallgató, illetve dolgozó egyéves szoftverellátásáért cserébe) egy állami beruházásról van szó, szokás példaként említeni Németországot, ahol a közigazgatásban éppen mostanában térnek át nyílt forrású programok használatára, majdhogynem teljesen kiváltva a Microsoft kereskedelmi termékeit. Azt természetesen senki sem vonja kétségbe, hogy az államigazgatás működtetésénél ez a követendő út, elvégre ez egy olyan szektor, mely saját maga határozza meg azokat a működési kereteket, melyhez a mindennapjait igazítania kell. Az államnak gyakorlatilag szabad keze van arra, hogy meghatározza az ügyvitel során alkalmazott módszertanokat, mely menetrendbe így a szabad szoftverekre való átállás is gond nélkül belefér. Ez tény, ugyanakkor az oktatási licenszek ügyében nem használható érvként, az ugyanis egészen más játékszabályok mentén működő szektor.
Az oktatásnak ugyanis nyilvánvalóan az a célja, hogy adott társadalmi-gazdasági környezeten belül segítsen eligazodni a diákoknak. Nyilvánvaló tehát, hogy hatalmas hiba, ha az életre való felkészítés elrugaszkodik a környezetétől. Mivel tény, hogy átlagos céges irodában, ahova a majdani munkavállaló belép, szinte bizonyosan Microsoft termékekkel találkozik, kimondhatjuk, hogy hatalmas hátránnyal indul az életben mindenki, aki nem kezeli otthonosan az ennek részét képező termékeket.
Lehet persze vitatkozni arról, hogy ez jól van-e így, és valószínűleg nincs, azonban ez ennek ellenére is egy fixen meghatározott adottság, amit, amíg a piaci folyamatok nem írnak felül automatikusan, megváltoztathatatlan körülménynek kell tekintenünk. Egyértelmű tehát, hogy ha az oktatás legalább minimálisan be akarja tölteni a funkcióját, akkor ehhez alapvető feltétel a Mircrosoft alapú megoldások megismertetése a diákokkal.
Oktatni viszont csak megfelelő eszközökkel lehetséges.
Nyilvánvaló, hogy bizonyos dolgokat csak úgy lehet kellően mélyen megismerni, ha a tanulóknak megfelelő idejük jut a tananyag, illetve az ahhoz szükséges akár tárgyi, akár szoftvereszközök megismerésére. Tetszik vagy sem tehát, kikerülhetetlen kényszer biztosítani az oktatási intézmények, illetve esetenként a hallgatók szoftverellátottságát.
- Mégha a tanítás minimális funkcióinak ellátása szokatlanul sok pénzbe is kerül, akkor sem legitim megközelítés ezt demagóg módon bármely más költségvetési szektorhoz (úgy mint az egészségügy, vagy a vasúti szárnyvonalak ügyéhez) hasonlítani, elvégre az említett oktatási funkciók minimális jellegülk folytán - költségigényüktől függetlenül - az alapvetően ellátandó feladatok közé tartoznak.
Tudomásul kell vennünk, hogy a gazdaságformáló oktatási modell gondolata a szocializmus maradványa, és éppen ez az egyik legnyomasztóbb gátja annak, hogy világviszonylatban is versenyképes tudás birtokában álljanak fel a tanulók az iskolapadból.
A közoktatás mellett a felsőoktatásnak kiemelkedő feladata, hogy széleskörűen alkalmazható felkészültséggel engedje ki az életbe a kapuit elhagyó ifjakat. A széles körű eligazodás optimális esetben valóban a Microsoft és a szabad szoftverek egyidejű ismeretét jelenti, azonban alapvető feltétele az előbbivel kezdődik. Aki nincs felkészítve erre, mert holmi idealisztikus álmok bűvöletében a tanítása folyamán máshova helyeztük a preferenciákat, akkor rosszul végeztük a dolgunkat.
Ilyen kontextusban tehát minden olyan mélyszakmai hivatkozás, ami a szabad szoftverek funkcionalitásbeli egyenértékűségével érvel, avagy az informatika fejlődésének egyik legnagyobb kerékkötőjének a kereskedelmi megoldások mély megismerhetőségének jogi aggályaira hivatkozik, a maga belterjes szakmai szempontrendszerében bár kétség kívül megalapozott, és helyénvaló következtetéseket tár a nyilvánosság elé, mégis olyan szinten nélkülözi a valós élethelyzetek megismerésének akár csak a nyomát is, hogy az már szinte fájóan hat minden olyan ember számára, aki nem sajnálja idejét a szélesebb körű tájékozódásra, és ezáltal a problémák tágabb perspektívájú átlátására.
Éppen a fentiek miatt tartom szánalmasan együgyűnek, ha egy olyan végzetesen beszűkült szakbarbár, mint Nagy úr, a valós körülmények felmérése helyett némely szakmai szempontokat a gazdasági környezet jellegzetességeinek figyelembe vétele nélkül, a racionalitás szempontját sutba dobva, önmagában kíván érvényre juttatni.
Le a zsidaj nagytőkével, én is ezt mondom, azonban amikor piaci áron adják nekünk azt az értéket, ami a versenyképességünkhöz, és ezáltal a gazdaságban betöltött szerepünkhöz, vagyis voltaképp az életünkhöz is nélkülözhetetlen, akkor sajnos nincs más választásunk, mint a kölcsönös csere jegyében egyenértékű kereskedést folytatni velük, amikor úgy adja az Isten, hogy éppen eszközbeszerzést vagyunk kénytelenek végezni.
Eszközök nélkül ugyanis még a zsidókat sem győzhetjük le.
By SoDI
