Ezt a bejegyzést úgy időzítettem, hogy pontosan hétfőn déli 12 órakor jelenjen meg a főoldalon. Ha minden igaz, ekkor én éppen nem tudok gépközelben lenni, mert a Magyar Gárda elleni per harmadik tárgyalásán ülök, alperesi beavatkozóként.
Alább azt a beszédet olvashatjátok, amivel szóban meg kívánom indokolni a bíróság előtt, hogy miért érzem magam érintve a perben.
Majd este elmesélem, hogy volt-e alkalmam elmondani, vagy sem.
Egyáltalán, hogy bejutottam-e a tárgyalásra. :DD
Tisztelt Bíróság!
Elöljáróban szeretnék elnézést kérni mindenkitől, aki esetleg úgy gondolná, hogy utólagos beavatkozásom csak feleslegesen bonyolítja meg a részben a beavatkozók nagy száma miatt már amúgy is sokféle érvrendszerrel terhelt ügymenetet, azonban szeretném felhívni a figyelmet az itt folyó eljárás néhány olyan vetületére is, melyek az eddigiek során nem, vagy – legalábbis – én úgy érzem – az indokoltnál jóval gyengébb hangsúllyal kerültek szóba.
Márpedig az én, és az általam képviselt kör közvetlen jogi érdeke pont ezeken a mellőzött pontokon sérülne.
Mint ahogyan az a beavatkozási kérelmemből is kiderült, azt a döntésemet, melynek nyomán most itt vagyok, nem kis részben – bár nem is kizárólagosan – két felperesi beavatkozó szervezet, a MAZSIHISZ és az OCÖ perbe lépése motiválta. Látnunk kell ugyanis, hogy egy olyan eljárásnál, mely a nyilvánosság ilyen kitüntetett figyelmét élvezi, mint amit itt is tapasztalhatunk, a per végén megszülető ítélet – bár a formai szabályok szerint részletes indoklással lesz ellátva –, ám ezzel együtt azoknak, a per során a nyertes oldal mellett elhangzott érveknek is egyfajta összegző értékeléseként fog megjelenni a közvélemény előtt, melyeket esetleg az ítélet szövege közvetlenül nem feltétlenül minősített helytállónak.
Ez nyilvánvalóan a Tisztelt Bíróság szándékaitól független, ám ennek ellenére is egy letagadhatatlanul létező hatás lesz. Egy olyan, a közélet színterén erősen átpolitizált ügyben, mint ez, pláne szinte törvényszerű, hogy a nyertes fél, – illetve, miután nem célom feltételezésekkel élni egy jelenlévővel szemben sem, ezért fogalmazzunk így: többnyire az őt támogató kör – a saját oldala valamennyi álláspontjának egyértelmű győzelmeként fogja kommunikálni ezt az ítéletet – teljesen függetlenül a Tisztelt Bíróság által képviselt valós állásponttól.
Amikor tehát azt vizsgáljuk, hogy jelen pernek a különböző kimenetelei miként érintenének egyes embereket, akkor mindenképpen szükséges erre a másodlagos hatásra is tekintettel lennünk. Vagyis, ha ez az egyértelműen meglévő, társadalmi-közéleti hatás kétségbevonhatatlanul csorbítja valakinek mindennapi mozgásterét egy olyan területen, melyhez alkotmányban rögzített alapvető emberi joga fűződik, akkor magától értetődik, hogy az illetőnek akár kvázi kívülállóként is nagyon pontosan meghatározható közvetlen jogi érdeke sérülne a szóban forgó bírósági eljárás számára kedvezőtlen irányú végkifejletével.
Mint tudjuk, a felperesi előterjesztés nem kis részben egy – az Egyesülettől függetlenül, a Magyar Gárda Mozgalom szervezésében – Tatárszentgyörgyön megtartott demonstráción elhangzott beszédek tartalma alapján érzi alkalmazhatónak azokat a jogszabályhelyeket, melyek alapján ma Magyarországon egy társadalmi szervezet feloszlatására sor kerülhet. Ennek a gondolatnak a tarthatatlanságára itt most külön nem térnék ki, ezt kellő részletességgel, és szakmai műgonddal már megtette helyettem a korábbi tárgyalásokon Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd úr.
Annak az okaival ugyanakkor a jogi érdekek tiszta körvonalazása érdekében mindenképpen érdemes foglalkoznunk, hogy mi a mozgatórugója annak, hogy az Ügyészség és az ő oldalán beavatkozó szervezetek szokatlanul nagy hangsúlyt helyeztek a per folyamán különféle köztéri rendezvények tartalmára, illetve egyes – általuk tévesen az alperesi egyesülethez tartozónak tekintett – emberek politikai színezetű sajtónyilatkozataira.
Ha ugyanis megértjük, hogy mik a felperesi beavatkozók céljai, és hogy ezeket a törekvéseket kikkel szemben kívánják érvényre juttatni, akkor pontosan tisztában lehetünk vele, hogy milyen körben kerülnének veszélybe különféle jogi érdekek, ha az ő akaratuk érvényesülne.
Ismeretes, hogy az OCÖ és a MAZSIHISZ – de az utóbbi különösen – jó ideje minden lehetőséget megragad arra, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának jelenleg érvényes korlátait szűkebbre szabja. Ha pedig megfigyeljük, hogy a MAZSIHISZ ennek a korlátozásnak milyen irányaiban gondolkodik, akkor láthatjuk, hogy elsősorban a saját politikai kinyilatkozásainak megkérdőjelezhetetlensége felé kívánja elmozdítani a hazai közéletet.
Itt elég csak utalásszerűen megemlíteni, hogy nemrégiben milyen összetűzésük akadt a köztársasági elnök úrral, amiért ő nem volt hajlandó aláírni a szabadságjogok alkotmányellenes korlátozásáról szóló törvényeket, sem a bűntető törvénykönyv, sem pedig a polgári peres eljárás vonatkozásában.
Hogy a MAZSIHISZ imént említett céljait belássuk, elegendő néhány nyugat-európai ország tőlünk gyökeresen eltérő joggyakorlatát tekintenünk, ahol például „holokauszttagadás”, vagy „gyűlöletbeszéd” fantázianév alatt jelenleg is érvényben vannak olyan szabályozások, melyek a gyakorlati tapasztalatok alapján biztosítják annak a politikai irányzatnak a voltaképpeni kritizálhatatlanságát, amelynek érdekeit – sokak véleménye szerint – a vallási, hitközségi képviselet elsődleges máza mögött valójában itthon a MAZSIHISZ is képviseli, és aminek mellesleg az a neve, hogy cionizmus.
A magyar jogalkotás, és jogalkalmazás viszont eddig – nagyon helyesen – minden alkalommal megvédte azt a gyönyörű gondolatot, miszerint egy modern plurális demokrácia közéletét lehetőleg mentesíteni kell a különféle dogmatikus tabuk terhétől, ugyanis az eszmék és a gondolatok szabad áramlása az egyetlen megoldás arra, hogy a társadalom mélyen gyökeredző problémái az eltérő álláspontok ütköztetésén keresztül végül a legtöbbek számára elfogadható, közös megoldásokban oldódjanak fel. Ez a szólásszabadságnak egy szabadságközpontú, amerikai stílusú megközelítése, míg az ezzel ellentétes szabályozások általában bizonyos történelmi tapasztalatok – általam különben indokolatlan erősségűnek tartott – dramatizálására épülnek.
Kétség kívül mindkét megközelítésnek lehetnek legitim alapjai, azonban ha a véleménynyilvánítás szabadságának fogalmát a jelenlegi magyarországi jogszabályi környezet rendelkezéseivel összhangban értelmezzük, akkor ebből a szempontból ennek ellenére is logikus megállapításnak tűnik, hogy aki bármilyen eszközzel csorbítani akarja ezt a most rengeteg jogforrás által nagyon pontosan körülhatárolt szabadságfogalmat – márpedig a MAZSIHISZ ezt teszi –, arra így nyugodtan tekinthetünk úgy, mint akinek kellemetlenek bizonyos szabadságjogok, ezért igyekszik minden erővel pusztítani azokat.
Azt pedig az előbbiek során tisztáztuk, hogy a véleményszabadság megcsonkítása érdekében folytatott harcukban a közvetlen támadás mellett több kerülőút is áll a MAZSIHISZ, és nem mellékesen az OCÖ rendelkezésére. Ha nem megy a büntetőjogon keresztül, akkor a polgári törvénykönyv az eszköz, ha úgy sem megy, akkor pedig – erre a mostani perben nyújtott szerepük a legjobb példa – az egyesülési jogon át támadnak. A felületek a pillanatnyi taktikájuk függvényében folyamatosan változnak, de a cél ugyanaz marad.
A felperesi oldalon ülők mindegyike pontosan tisztában van vele, hogy a társadalom életviszonyait nem kizárólagosan a deklarált törvényi passzusok közvetlen rendelkezései, hanem nagy részben ezek hatásaként egyéb körülmények, meggyőződések, célok, valamint várakozások alakítják. Ezek közül bármelyik képes arra, hogy közel azonos súlyú változást idézzen elő, mint bármilyen konkrét, törvényi szabályozás.
Pontosan láthatjuk, hogy ha a Magyar Gárda Egyesület elveszíti azt a biztonságot, melyet a jogilag bejegyzett szervezeti státusza jelent (most jogi személyként lehetőségük van saját vagyont gyűjteni, ingatlant vásárolni, vagy akár rendezvényt szervezni), akkor más szervezetek, akik számára ezek a jogok egy olyan szintű fontosságot képviselnek, melynek semmiképpen sem kockáztatnák meg az elvesztését, nyilván beépítenének a szervezeti életükbe néhány olyan ellenőrzési pontot, melyekre a mostani, konkrét peres eljárás nélkül egészen biztosan nem kerülne sor.
Ilyen formán tehát az itt megszülető ítélet más hasonló szervezetek életére is kihat.
Nem kevés olyan társadalmi szervezet működik ma Magyarországon, mely a Magyar Gárdával rokon értékeket vall magáénak, és ugyanígy él az országban rengeteg olyan független közíró, valamint sajtómunkás, gondolkodó ember, akik ezekkel a szervezetekkel együttműködve szokták ismertetni elképzeléseiket, annak ellenére, hogy személyesen egyetlen ilyen szervezetnek sem tagjai.
Egyébként konkrétan – az Egyesülettől független – Magyar Gárda Mozgalom tatárszentgyörgyi rendezvényén is akadt olyan felszólaló, aki közéleti affinitással rendelkező külsősként kért és kapott szót.
Úgy gondolom, hogy ez a jelenség gyönyörű megnyilvánulási példája egyszerre két, alkotmányban rögzített alapjognak is, nevezetesen a gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadságának.
Én szintén az imént említett, szervezetileg független közírók és közgondolkodók közé sorolom magam, melyet egyszerre több formában – többek között a JobbStart, és a Vidék TV munkatársaként, illetve emellett más tartalmak szerkesztésével – is igyekszem gyakorolni. Ezzel kapcsolatosan több alkalommal szólaltam már fel többnyire Kossuth téri rendezvényeken.
Jelen eljárással az ehhez való jogomat érzem veszélyben, ugyanis egy esetleges feloszlatás esetén, ha egy hasonló szervezet képviselője előtt annak rémképe lebeg majd, hogy mi történt a Gárda Egyesülettel, a korábbi gyakorlatától eltérően nyilván ezerszer is át fogja gondolni, hogy kit és milyen beszéddel enged mikrofon közelébe.
- Jaj, ezt nem szabad kimondani, vagy ha mégis, hát nem így, mert a végén még megharagszik ránk a MAZSIHISZ, és akkor, jaj, mi lesz.
Sérülne a szólásszabadság, a felperesi beavatkozó felek elképzeléseinek megfelelően. A köztéri rendezvényekre ezentúl nyomasztó teherként nehezednének rá bizonyos tabuk, közvetve tiltott dogmák, néhány kritizálhatatlanságra, és megkérdőjelezhetetlenségre vágyó szűk érdekcsoport nagy örömére.
Miután tehát beépülne a közélet önszabályozó mechanizmusai közé egy olyan korlátozó körülmény, mely rejtett cenzúratörvényként, írásba foglalás nélkül is szűkítené a véleménynyilvánítás szabadságát, mint alapjogot, mindez egyértelműen sértené az én közvetlen jogi érdekemet is arra nézve, hogy a jövőben is az eddig megszokott módon, tetszőleges társadalmi szervezettel együttműködve népszerűsíthessem a gondolataimat.
Azt pedig, hogy saját magam mellett minek alapján kívánok az összes, hozzám hasonló, független, nemzeti értékek mentén élő közgondolkodó képviseletében eljárni, úgy érzem, már kellő alapossággal kifejtettem a beavatkozási kérelmemben, így, azt hiszem, erre felesleges külön túl sok szót vesztegetni.
Ott elég részletesen kifejtettem, hogy ha a MAZSIHISZ és az OCÖ a saját kisebbségeik átfogó képviseletének egyértelmű megkérdőjelezhetősége ellenére (azoknak csupán – részben önkényes – reprezentánsaként) birtokában vannak a beavatkozás előfeltételeként meghatározható jogi érdeknek (egy olyan állítás alapján, miszerint ezekben a kisebbségekben akadnak olyanok, akik valamilyen rejtélyes okokból félnek a Vona Gábor úr által vezetett 10 tagú egyesülettől), akkor én az általam képviselt független közírói kör reprezentánsaként úgyszintén megalapozottan érzem magam képesnek, alkalmasnak, és jogosultnak arra, hogy ezt a konkrét csoportot itt, a Tisztelt Bíróság előtt képviseljem.
Kérem tehát a Tisztelt Bíróságot, hogy egyrészt saját, másrészt pedig az általam képviselni szándékozott körhöz tartozó sok száz ezer ember közvetlen jogi érdekeinek védelmében engedélyezze számomra, hogy jelen eljárásban az alperesi egyesület pernyertességének érdekében beavatkozóként eljárhassak.
Szeretnék ugyanis mindent megtenni a mindannyiunk érdekét szolgáló emberi szabadságjogok jelenleg érvényes formáinak megóvása védelmében.
Hogy a sötétség helyett a fény győzedelmeskedjen.
Köszönöm szépen.
By SoDI
Kapcsolódó:
